"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour

Autóval Ausztriában: a Grossglockner Hochalpenstrasse

2009. július 30. - Bandita6

1922-t írunk. Az első világháborút elvesztő Ausztria 15.000%-os inflációval küzd, területe és gazdasági ereje a hetedére csökkent, piacai nagy részét elveszítette. Tervekből azonban nincs hiány. Felmerül egy panorámában gazdag útvonal megépítésének lehetősége, amely arra hivatott, hogy egyedülálló természeti értékeivel és minden hasonló utat felülmúló technikai megoldásaival felkeltse a nemzetközi idegenforgalom tőkeerős rétegeinek figyelmét. 1924-ben meg is bízzák Franz Wallack karintiai mérnököt a Hochtor-on át vezető út megtervezésével.

Wallack a tervezés során évi 120 ezer látogatóval számolt. Ez akkoriban hihetetlenül soknak tűnt. 1938-ban már 375 ezren láthatták at út által nyújtott csodálatos panorámát, a hatvanas évek óta pedig évente átlagban egymillióan látogatnak el a Glockner útra. Ez 2005-ig összesen 56 millió főt jelent.

A tervek megvalósításának 1930. augusztus 30-án álltak neki: a nagy világválság idején az útépítés kitűnő munkahelyteremtő lehetőségnek bizonyult. Öt évvel később, 3200 fő munkájának köszönhetően elkészült a nagy mű.

A panorámaút célja a legmagasabb osztrák hegycsúcs, a Grossglockner és az előtte elnyúló Pasterze gleccser megközelítése volt. A 3798 méteres Grossglocknert 1800-ban hódította meg egy 62 fős expedíció, élükön Franz Xaver Graf von Salm-Reifferschied karintiai püspök, akinek ez volt a második csúcskísérlete. A Sikert egy, még 1799-ben (az előző kísérlet során) félúton épített kunyhóban ünnepelték, pezsgővel és tokajival.

Hogy a Grossglockner és a Pasterze minél könnyebben megközelíthető legyen a "bécsi, salzburgi és müncheni úri közönség" számára is, 1889-ben felmerült az is, hogy Zell am See-től egy fogaskerekű vasút közlekedjen a gleccser lábánál fekvő Hofmannshüttéig. Az ötletet végül elvetették, ráadásul a természet technika általi legyűrését megakadályozandó, Albrecht Wirth villachi iparmágnás közel 41 négyzetkilométernyi területet vásárolt meg a Pasterze körül, amit az Alpenverein-nak (Alpesi Szövetség) adományozott, azzal a kikötéssel, hogy maradjon örök időkre természetvédelmi terület. Ez volt a mai Hohe Tauern Nemzeti Park csírája.

Természetesen a Glockner út terve is kiváltotta az ellenérzést a természetvédőkből, de a munkahelyek iránti igény ekkor nagyobb volt. 1930-ban eldördült az első robbantólövés, a munka kezdetét vette. 1934-ben elérték a Fuscher Törl 2404 méteres magasságát. A munkálatok költségei jócskán a tervezett alatt maradtak, a megtakarításból Wallack kitérőt tervezett a 2571 méteres Edelweiss csúcsra. Ez a Glockner út legmagasabb pontja. A tetőn található pihenő nehezen képes megbírkózni a látogató autósok és motorosok ÉS KERÉKPÁROSOK hadával, nem ritka, hogy kígyózó sor várja a kanyargós szerpentinen, hogy méterről méterre haladva, egyszer csak bebocsátást nyerjen a parkolóba. (És Edelweiss-t nem csapolnak, csak Zipfert.)

Az utat végül 1935. augusztus 3-án adták át, és még ebben az évben autóversenyt is rendeztek a hengerelt homokúton. A Fusch és a Fuscher Törl közti 19,5 km-es szakaszt a győztes Mario Tadini 14,42 perc alatt tette meg 255 lóerős Alfa Romeo P3-asával (79 km/h átlag). Pénzdíja ma kb. 5000 Eurót érne.

A Glockner út a Zell am See mellett fekvő Fusch településtől indul (az első években még itt állt a vámház), de délről Heiligenblut felől is megközelíthető, és a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe-nél ér véget. A Ferenc-József magaslaton található parkolóház teraszáról, valamint a Swarovski-obszervatóriumból kitűnő panoráma nyílik a Grossglocknerre és a Pasterze-re. A császár 1856-os látogatásakor csaknem a magaslatig ért fel a gleccser. Azóta 1,6 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet az Alpokban, emiatt a Pasterze volumenének több mint fele elolvadt. Ha ez a tendencia folytatódik, a gleccser 80 éven belül teljesen eltűnik. Ez a legutóbbi jégkorszak óta eltelt 12000 év alatt már többször megtörtént...

A parkolótól gleccservasútat építettek a gleccser akkori szintjéig. Ez közel 200 méter szintkülönbséget jelentett - akkor. Azóta a meredek hegyoldalon kanyargó, gleccserhet vezető ösvény feléig sem lehet lejutni a vasúttal. Érdemes tehát a Pasterze-hez vezető utat lefelé teljes egésszében gyalogszerrel megtenni (4-500 méter szintkülönbség), felfelé aki elfárad, félúton beszállhat a nyitott kabinba.

A Grossglockner út beváltotta a hozzá fűzött reményeket: 70 éves korára Ausztria második leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága lett, Hohensalzburg vára előtt, és a bécsi Schönbrunn kastély mögött. 1950-ben a látogatók 26%-a motorral hajtott végig a Glockner úton, ez az arány 0,7%-ra csökkent a "gazdasági csoda" idején. Ma a vendégek csaknem 20%-a motorkerékpárral érkezik. A kerékpárosok számáról nincs pontos adat, ők úthasználati díj fizetése nélkül látogathatják a panorámautat. Hatalmas elismerés minden bringásnak, akár a Ferenc-József magaslaton, akár az Edelweiss csúcson!

A Grossglockner út mindenki számára kötelező, aki igazán szeret autózni. Érdemes már kilenc óra környékén elindulni felfelé, ilyenkor még gyér a forgalom, könnyebben ki lehet kerülni a felfelé igyekvő kerékpárosok hadát is. A belépődíj 28 Euró gépkocsinként. Az út kanyarjai számozottak, minden jelentősebb fordulóban pihenőt is kiépítettek, amelyeknél ingyenes múzeumok mutatják be a nemzeti park állat- és növényvilágát, az alpesi út építésének folyamatait, stb. Fushtól a Ferenc-József magaslatig 11 ilyen megálló van. Az út végénél a parkolóház is ingyenes, és ha a gleccser megközelítéséhez sem vesszük igénybe a vasutat, igencsak kedvezőnek mondható az egy főre jutó úthasználati díj egy egész napos, felejthetetlen élményt nyújtó elfoglaltságért. Mert ide csak egész napra érdemes jönni. Tiszta időben, túrabakancsban.

(Javaslat: aki ide készül, annak érdemes megszállnia Zell am See-ben, vagy valamelyik közeli teleülésen, így valóban jó korán el tud indulni felfelé. A Ferenc-József magaslattól indul egy gyalogút a "Zergemenedékhez". A Gamsgrubenweg egy bő fél órás gyalogút, részben alagútakon keresztül. A hat alagút a Hohe Tauern víz- és kristályvilágát mutatja be, az út végén pedig kitűnő kilátás nyílik a Grossglocknerre.)

További képek: ITT.

Forrás: C.M.Hutter: Grossglockner Hochalpenstrasse

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr271278078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Horváth 2009.07.30. 21:11:49

Szia Bandita! Ha jövőre már járóképes leszek, mi is elmegyünk egy bakancsos kirándulásra a Grossglocknerre. Csodálatos még így a képeken is. A többit az elmúlt évben néztük meg, jártuk be családi kirándulás keretében. Jó volt látni, hogy Innsbruck, St. Wolfgang, Hallstatt és Salzburg ugyanolyan szép, mint amilyennek mi láttuk. A hallstatti cica sokat nőtt:-)

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2009.07.30. 21:20:37

És a hallstatti cica akkor még vörös volt :)
süti beállítások módosítása