Vasárnap, augusztus utolsó hétvégéjén rendezték a Mátra Maraton kerékpáros versenyt, életem első bringás megmérettetését. A felkészűlésről már írtam egy keveset, most jöjjön a végeredmény...
Benyomások
Viszonylag hamar feltűnt, hogy a helyszínen jóval kevesebb az igazi amatőr, mint amire számítottam. Ez leginkább a kerékpárok minőségéből volt megállapítható: 4-5 éves, első telós Mongoose kerékpárom bőven a mezőny utolsó tizedében kullogott. Találtam egy fórumot, ahol a verseny előtt arról folyt az eszmecsere, hogy az előző esti esőzés miatt mekkora sár lesz, milyen sárra való gumikat tegyenek fel. Nekem, mint semmi másban, gumiban sem volt sok választásom: vittem, ami volt, és kész.
A rajt előtti felhajtás természetesen izgatottá tett. 5 perccel indulás előtt beálltam a sor végére: a rövidtávra közel 650-en neveztek. (A három távra összesen 1500-an.) Megkezdődött a visszaszámlálás: 30...10...FIRE! A Scooter pont ide illő slágere bömbölt fel a mellettem álló hangfalból, és szép lassan kigurultunk a sástói kalandparkból.
Kis szurkolótáborom még indulás előtt átfogalmazta célkitűzésemet: legalább utolsó előtti legyek. Ehhez képest ideális volt a rajtpozícióm: a menők mind előlem indultak, akik pedig nyigodtan hátul maradtak, azoknál jobban bírtam az első 14 kilométer monoton, enyhe, aszfaltos emelkedőjét. Mentem, mint a güzü, így többnyire inkább én előztem, mint hogy engem kerültek volna el. A lejtőkön persze sokan visszaelőztek: abszolúte semmi tapasztalatom nincs az erdőben, kövek és gyökerek közti lefelé száguldásban. Pedig ez a terepmaraton lényege....
De hát nem is a győzelem, nem is az időeredmény volt a cél, hanem a részvétel, és az élmények gyűjtése. Amikből jutott bőven, hála a változatos terepnek. Hosszú, kígyózó sorokban felfelé tolni a bringát egy sártól áztatott ösvényen - örök élmény. Megnéztem volna az élmezőny vergődését egy-egy ilyen szakaszon. A mezőny vége felé azonban az ilyen "szivatások" kedélyes beszélgetések helyszínévé váltak, ismeretlen versenyzők között. Senki nem sietett, ahogy többen is megjegyezték: a dobogóról már lekéstünk. Csakugyan, hisz a mezőny eleje már réges-rég célba ért.
A férfi abszolút kategória első helyezettje konkrétan 1 óra 11 perc alatt. Jómagam pedig 2 óra 22 perc 01 másodperc alatt. Ez az abszolút 473. helyre volt elég, 522 indulóból (férfi felnőtt kategóriában: 79/88). Az utolsó helyet tehát sikerült elkerülnöm, és bár nem lett meg a rajtszámomnál jobb helyezés (441), sem a 2 órán belüli idő, utólag el kell ismernem, hogy kihoztam magamból, és kerékpáromból is az óvatos maximumot. És boldog vagyok, hogy épségben végigcsináltuk Mongoose-zal.
A pálya
Mivel nincs nagy helyismeretem, így csak a 2008-as, a mostanival szinte teljesen megegyező pálya útvonalát tudom bemásolni ide, a trackabee.com-ról:
A Mátra Maratonon a belépő táv 28,2 km és 620 méter szinttel bír. A pálya első 60%-a erdei aszfaltút, a rajt után a Görgői útra kanyarodunk a 24-es főútról, majd azon egészen az első itatóállomásig nem térünk le. Innen végleg becsatlakozunk a középtáv nyomvonalába. A frissítőzóna után a középtávosokkal együtt a szénégető kereszteződésénél jobbra Galyatető irányába fordulunk, majd a Gallyai főútra kanyarodunk rá 440 méterhosszan. Ekkor a Rudolf Tanyai elágazáshoz érünk ahonnan már a hosszú távosok is becsatlakoznak utunkba, s innen a megszokott aszfaltos 2km aszfaltos száguldást idén egy 500 méteres erdei ösvényre cseréltük. Mivel ez a rövidtáv első igazi ösvénye óvatosan kezdjük az ereszkedést, az ösvény zártlombkoronás, igencsak nagy kontraszt lesz, hiszen majdnem sötét lesz ezen az 500 méteres szakaszon. Az ösvény adja magát, adja, hogy száguldjunk, de nem érdemes, mivel az első 200 méterután bekövesedik, s lesz benne egy jobb, majd egy bal kanyar is, amit már késő lesz száguldás közben észrevenni. A kis DH szakasz után utunk széles sáros dózerút lesz a következő 5km-en, szép kilátással Parádsasvárra.
Egy magasles után hirtelen jobb kanyarral kapaszkodunk immár kis és középső tányéron a piros jelzésen a Csór hegy oldalán. AZ egynyomsávos mászás közepén jobbra felfelé fordulunk a piros jelzésről, s így 80 méter szintemelkedés lesz egyben, majd a vízmű-telepig. Innen gyors nyomvályús széles lejtő visz a 24-es úti Gallyai kereszteződésbe. A terepezés után 700 méter hosszan ismét aszfalton kapaszkodunk tempósan felfelé, majd ráfordulunk a Kék és Piros turistaösvényre, mely igen változatos, kanyargós, köves, gyökeres mászások és ereszkedésekkel tarkított, sőt egy fahíd is színesebbé teszi az utolsó 5km élményeit. Felérve Mátraháza mögé a Sárga négyzeten folytatjuk utunk. Ez eleinte szintút, majd egy erős jobbkanyartól erős lejtőbe csap át. Az 1,2km lejtmenet után a S+ jelzés vár ránk, ami a rövid távosoknak is jelentős kihívás lesz. Könnyű lesz lefelé száguldani gondtalanul, de egy jobbos és pár szikla és gyökér átrajzolhatja felhőtlen száguldásunk, így ne restelljük a fékeket használni.
Miután a S+ jelzésről kiérünk a Görgői útra balra fordulunk, s immár csak 2km választ el a célvonaltól. Ebből a következő 1km lesz emelkedő az aszfaltúton, itt 60 méterrel mászunk feljebb, előzgetni itt bőven van módunk. Miután a Görgői út véget ér balra felkanyarodunk a 24-es útra, majd egyből jobbra s egy köves dózer úton belépünk az Adrenalin kalandpark felső kapuján. Innen már nem érdemes előzgetni, hiszen ez a 650 méter hosszú köves száguldás nem hozhat nagy időelőnyt. S a lejtő alján lévő sodrós jobbosnál áthaladunk a célvonalon. Itt próbáljunk jobbra elhagyni a pályát, jobbról veszik le chippünkket, s jobbról lesz a célfrissítő is.
Bezony, így is volt. Köszönöm a bíztatást mindenkinek, a helyszínen és online is! Képek pedig ITT vannak.
