A Maláj-félszigeten tett körutazásunk csúcspontja a Langkawi szigetén eltöltött négy nap volt. Október elsején, dél körül érkeztünk meg ide, a Penang (Georgetown) felől menetrend szerint érkező hajójárattal.

Langkawi egy 99, más források szerint 104 szigetből álló szigetcsoport, jó 30 kilométerre a szárazföldtől, Malajzia északnyugati részén, közel a thai határhoz. Ha egy nagy lapos rántotthúsként képzeljük el a főszigetet, akkor a jobb alsó (délkeleti) részen találjuk a kikötőt, ahova megérkeztünk. Innen taxiztunk a délnyugati csücsökbe, ahol az olcsóbb szállások sorakoznak. Persze ezek is tengerpartiak, legalábbis egy részük, a parti út átellenes oldalán pedig az igazán olcsó szobák várják a hátizsákosokat.

Érdekes, hogy itt a pénzes turista az arab. Aki Európából, hátizsákkal jön, annak egyből a költségkímélőbb megoldásokat ajánlják. Sok időt és energiát fektettünk abba, hogy olcsó szállást találjunk a tengerparti részen. Végül egy thai nő szólított le minket, aki saját kocsijával elvitt minket a tengerparton álló, de eldugott házáig (Thai Villa). Az előszezonra való tekintettel féláron kínált szobát, amiből egy kicsit még alkudtunk is, így kevesebb mint 5000 Ft-ért kaptunk kétágyas szobát (éjszakánként). Az ablakunk ugyan nem, de a terasz a tengerre nézett, sok kellemes percet töltöttünk itt.

Estére nem sok erőnk maradt, fürödtünk és sétáltunk egyet a parton a giccses naplementében. Bámultuk a kagylógyűjtögetőket. A strand is megelevenedett: kite-osok és jetskisek lepték el a vizet.

Tökéletes este lett volna, ha nem kezdett volna el erősödni a torokfájásom. Próbáltam kerülni a jeges italokat, de úgy tűnik, a 17 fokon járatott légkondik csak megtették a hatásukat! Szerencsére komolyabb bajom nem lett, kisebb krákogással kihúztam a hátra levő napokat.

A másnapot a környék legnépszerűbb, non-stop indiai éttermében, a Tomato Nasi Kandarban kezdtük. Roti, háromféle szósszal - gyorsan megszerettük, és innentől minden nap ezt reggeliztük. A délelőtt ejtőzéssel, a környék felfedezésével telt. Az előszezon kedvezményes árai sok csoportos kirándulást tettek még érdekesebbé, így délutánra be is fizettünk egy "Island Hopping"-ra. A három órás kirándulás több szigetet is érintett. Az első megálló a Pulau Beras Basah, egy sziget, melynek közepén egykoron egy hatalmas barlang állt. Egészen addig, míg be nem szakadt a teteje. Az így keletkezett, helyenként akár 10 méteres üregben összegyűlt a csapadékvíz. Az édes vizű tó partján strandot alakítottak ki, melyben igazán élvezetes csobbanni egyet. A partról a vízbe lógatva lábunkat, törpeharcsa-szerű halak végeznek pedikűrösöket megszégyenítő munkát. A szigeten egy órát töltöttünk, a csónakkikötőben a zsákmányra leselkedő, meglehetősen agresszív majmok gondoskodtak arról, hogy sem a megérkezés, sem a távozás ne legyen izgalomtól mentes.

A következő programpont kicsit mesterkélt: a Pulau Singa Besar sziget mellett a hajóskapitányok csirkehús-cafatokat szórnak a vízre, amit a menetrend szerint érkező sasok el is fogyasztanak. Látványos, de feledhető élmény.

Mindezek után Pulau Dayang Bunting szigetén kötöttünk ki, ahol pipát (sznorkelt) és szemüveget (maszkot) béreltünk, és búvárkodtunk egy kicsit. A sekély víz túlságosan fel volt kavarva, de azért látványos volt a tengerfenék élővilága. És maga a sziget is káprázatos volt. Újabb egy óra leteltével visszaszálltunk a csónakba, ami a kikötőbe száguldott velünk. A túra összesen 1800 Forintunkba került (25 RM).

Vacsorára grillezett halat terveztünk enni, meg is találtuk a megfelelő éttermet. Amíg sültek az általunk kiválasztott halacskák, megismerkedtünk Hitler macskájával, szegénykémnek pont a szája felett volt egy fekete folt a fehér bundáján. Amúgy épp a szomszéd asztalnál fogyasztotta a maradékot.

Az ízletes vacsi után sétáltunk egyet a bazársoron. Felfedeztünk egy antikváriumot, ahol nyelvek szerint voltak csoportosítva a könyvek. Volt két magyar is: Daniele Steeltől A csók és A templomosok öröksége Steve Barry tollából. Igazi klasszikusok! Nem sokkal odébb egy sarkon többnyelvű tábla köszöntötte az ébredezőket - itt is találtunk magyar nyelvű "Jó reggelt!" feliratot. Rövid időn belül két hazai vonatkozású élmény, melyek jól is estek, hiszen utoljára Szingapúrban hallottunk 1-2 magyar mondatot. Út közben egy óriás méretű denevért is láttunk - nem is tudtuk, hogy egy szigeten nyaralunk Batman-nel!

Az este utolsó programpontja az otthon hagyott jogosítványom fénymásolatának beszerzése volt. Másnap ugyanis robogóval terveztünk eljutni a sziget túlsó csücskébe, ehhez azonban kellett a jogsim. A lehetetlen küldetést végül sikerrel megoldottuk: Timi otthon beszkennelte az okmányt, csatolta e-mailben, amit egy fotóboltban sikerült is kinyomtatni.

Másnap így nyugodt szívvel kezdhettünk a kölcsönzőnél. Tomi régi motoros, ők Laurával el is fértek egy gépen, mi viszont Öcsivel külön-külön robogót béreltünk. A próbakörök alatt azonban hamar kiderült: ez a sport nem nekünk való. Szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúsztuk az ismerkedést, de végül inkább a taxit választottuk.

Tomiékkal már a Sky Bridge-hez vezető felvonó lábánál találkoztunk. A közel 700 méteres magasságban található híd valóban nem vezet sehová: a két végén 1-1 kilátó található. Különlegessége, hogy az egész hidat egyetlen, ferde oszlop tartja középen. Igazi mérnöki csoda, amely épp le volt zárva felújítás miatt. Mellette azonban van még két kilátó, ráadásul kicsit magasabban is, így felülnézetből csodálhattuk meg, ha már átmenni nem tudtunk rajta. Sok időnk nem volt bámészkodni: hamar felhők borították be a hegycsúcsot. De még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat: az elmúlt 48 órában szinte végig felhőbe burkolózott a csúcs, kész csoda, hogy pár percig gyönyörködhettünk a környező szigetekben. Tiszta időben egyébként ellátni egészen Thaiföldig.

Hogy ne elégedjünk meg egy mérnöki csodával: a 700 méterre felvezető felvonó a világ leghosszabb fesztávú felvonója, a maga 2,2 kilométerével.

Innen a szomszédos Seven Wells vízeséshez sétáltunk. Vicces, vagy inkább furcsa és szokatlan volt, ahogy a kövek közt csadorban fürödtek a lányok, a közelben pedig majmok leskelődtek, és azt várták, hogy a távozó emberek "hűlt helyét" átkutathassák, hátha maradt ott valami ehető. A vízeséstől még továnn sétáltunk felfelé, egy jó hosszú lépcsősoron. A tetején a vízesést tápláló patakot találtuk, mely mielőtt alázúdult volna, néhány lagúna-szerű mélyedésen folyt keresztül, melyekben Tomi meg is mártózott. Kicsit felfrissültünk, majd visszasétáltunk a parkolóba és hazataxiztunk.

A délutánt egy igazi, helyi hallevessel koronáztuk meg. Két medium-ot, vagyis közepes méretűt rendeltünk. A pincér ránk nézett, majd közölte: sok lesz! Nem is hozott kettőt, csak egyet, két terítékkel. Tulajdonképpen igaza lett: így is bőven elegendő volt. A frissen facsart narancslé is jól esett, bár ez elmondható az itteni gyümölcslevek többségére. Határozottan jó a görögdinnye, az ananász leve is, a licsi, a mangó már kevésbé jött be, a cukornád és a honey dew ("mézsör") viszont egyáltalán nem. Lehet, hogy többször kellett volna kóstolnom őket, hogy hozzászokjak az ízvilágukhoz...

Este más italokat, így az otthonról hozott házipálinkát, valamint a vámmentes boltban beszerzett Bacardit és kólát is kóstoltunk. Ez lett két hetes nyaralásunk egyetlen görbe estéje, melyet a ventilátor lapátjai közt fennakadó fogkefe tett igazán emlékezetessé, és egy józanító rotizás zárt le.

Laura az útinaplómban is megemlékezik erről a felejthetetlen estéről:

"okt. 3.

A születendő sikerkönyvemben ez az este biztosan nem szerepel majd.

Lau"

Nagyjából itt véget is ér egyébként az útinaplóm, így a folytatásban már tényleg csak az emlékeimre tudok hagyatkozni. Annyi biztos, hogy volt még egy teljes napunk Langkawin. Terveztük, hogy megnézzük a helyi akváriumot, esetleg jetskizünk egyet, de végül a pihenés, strandolás mellett döntöttünk. Délutánra eső is érkezett, amelyből eddig szerencsére nem nagyon kaptunk. Most azonban úgy megeredt, hogy egész éjjel ömlött, és másnap reggel is bőrig áztunk, mindössze annyi idő alatt, amíg a cuccainkat bepakoltuk a taxiba. Ideje volt ugyanis továbbállni, hiszen csak egy napunk volt hátra a nyaralásból, amelyet Kuala Lumpur felfedezésére szántunk.

Langkawit repülővel hagytuk el: Tomi jó időben, 4500 Forintért tudott jegyeket foglalni egy belföldi fapadosra. Menetrend szerint meg is érkeztünk Kulala Lumpurba, de ez már a következő fejezet...