"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour


Bodeni-tó, kerékpárral

2009. július 19. - Bandita6

Régi tervet váltottunk valóra azzal, hogy 2009. júliusának elején körbekerekeztük a Bodeni-tavat. Az odajutást gépkocsikkal oldottuk meg. Előrször Feldkirchben táboroztunk le két éjszakára (sátrakkal), innen egynapos túrára indultunk Liechtenstein városkáiba, majd továbbálltunk Bregenzbe. Itt magunk mögött hagytunk 2 autót, másik kettő pedig végigkísért minket az 5 napos tókerülésen, megkímélve a bringásokat a nehezebb cuccok, sátrak, hálózsákok cipelésétől. Öt nap után Bregenzbe értünk vissza, innen pedig a szélrózsa minden irányába szétszéledt kis csapatunk. De nézzük kicsit részletesebben!

Nulladik nap: kiutazás

Viszonylag korán, reggel 6 körül hagytuk el Budapestet. Az M1-es első pihenőjénél találkoztunk Gáborékkal, Mosonmagyaróvárnál pedig Katiékkal. Itthon még többnyire napos volt az időjárás, aztán Ausztriában minden megváltozott, gyakorlatilag minden alagút kijáratánál más és más időjárás fogadott minket. Feldkirchbe este 5-6 körül érkeztünk, itt szerencsére sütött a nap. Gyorsan sátrat vertünk, mert a szomszédos strandra ingyenes volt a belépő (a kemping vendégei számára), így a 8 órás zárás előtt még csúszdázhattunk egyet.

Tovább
süti beállítások módosítása