A Dróthuszárok erre az évre szögre akasztották kerékpárjaikat, leporolták túrabakancsaikat és két lábon vágtak neki újra az országnak. Aktuális túrájuk Veszprémből indult, Bándon ért véget, majd - az eredeti tervek szerint - busszal jutottak vissza a királynék városába. Ebbe a túrába csatlakoztunk be mi is, egy kis csavarral: mivel Ajka felől érkeztünk, így Bándon tettük le a kocsit, és bebuszoztunk Veszprémbe, megspórolva ezzel a délutáni kanyart.

A találkozó az Állatkert parkolójában volt 8:45-kor, így mire mi a Színháztól egy McDonald's-os kitérővel megérkeztünk a starthelyre, bő 2 kilométer már volt a lábunkban. Az Endomondót a mekizés után indítottam, így "hivatalosan" 1,9 km volt a bemelegítés.

A parkolóban nem sokat időztünk, hiszen mindenki pontosan érkezett, így a piros jelzés mentén el is indultunk a Gulya-dombra. A Laczkó Dezső forrás hűsítő vizét nem sokan kóstoltuk meg az alig 10 fokos időben, a 8-as főúton átkelve a Csatárhegy felé vettük az irányt. Egy rövid szakaszon eltértünk a jelölt úttól, így az Ördögrágta-követ nem tudtuk szemrevételezni. A Csatárhegy lábához közeledve esni kezdett az eső. Nem durván, inkább csak kellemetlen volt, ahogy az apró cseppeket fújta az arcunkba a szél, de nem áztunk bőrig. A Csatárhegyi kilátó fedezékében fogyasztottuk el tízórainkat, a torony tetejéből nem igazán lehetett élvezni a panorámát.

A hegyre vezető út érdekessége volt a kápolna, valamint egy kőre festett turistajel, amelyre filctollal írtak motiváló üzenetet:

"Mindegy, hogy merre tartasz, csak mindig haladj!"

Utunkat a 8-as főút zaja aláfestő zeneként kísérte végig. A Csatárhegyről leereszkedve a Séd duzzasztóig volt talán egy kicsit nyugodtabb az út, a dombok fedezékében. Az ereszkedés a vizes avaron elég nehézkes volt, de legalább az eső elállt menet közben. A Séd duzzasztó valójában egy beton vízlépcső, két lépésben három méteres eséssel. Valaha malom tartozhatott hozzá.

A Malom-hegyet és a Vár-hegyet megkerülve jutottunk el a Miklós Pál-hegy lábáig. Egy tanösvény indult jobbra a hegytetőn álló kilátóig, de mi ezt a visszaútra tartogattuk, ezért balra, a piros háromszög jelzés mentén indultunk tovább. Félig megkerültük a hegyet, majd elindult a kaptató felfelé. 270 méterről másztunk fel közel 450 méteres magasságba. Voltak elég meredek szakaszok is, így nagyon megörültünk a 2015-ben átadott Majer Antal kilátó látványának.

A kilátó töve ismét frissítőállomást jelentett. A 22 méteres torony tetején elég erős volt a szél, így nem sokat időztünk ott, de legalább az eső nem nehezítette az életünket. Lefelé a már említett Tiszafás tanösvényen jöttünk, amelyen még a felfelé vezető útnál is meredekebb szakaszokba botlottunk.

"A Szentgáli Tiszafás legkönnyebben Bánd felől közelíthető meg, de Szentgálról is elérhető kb. 4 km hosszú földúton. A 213 hektár területű erdő óriási génrezervációs értékkel bír. Az országos jelentőségű természetvédelmi területből 173 hektár bekerített. A tiszafást a piros jelzésű turistaút tárja fel, amelyről az 1951 óta védett sajátos őshonos erdőtársulás, a bakonyi tiszafás bükkös figyelhető meg. (forrás: VERGA Zrt.)"

A túra utolsó látványossága a bándi Essegvár volt. Pontosabban annak romjai, melynek alapjait a kutatások szerint 1270 körül rakták le. A várnál egy 2012-es kerékpártúra alkalmával hosszabban időztünk, most a szeles idő miatt hamar távoztunk. A várdombról amúgy pazar kilátás nyílik Bándra és környékére, ki is szemeltük túránk végállomását, a Kakukk vendéglőt.

Itt ért véget bruttó 19 kilométeres gyalogtúránk. Az útvonal:

Végül néhány további fotó:

És maga az út:

Bő két hónapja nem született bejegyzés a blogon - ez főleg az időjárásnak tudható be. Igaz, tartottunk két bemelegítő gyalogtúrát a Dróthuszárokkal, mintegy felkészülésként a kerékpáros szezonra. Azóta persze túl vagyunk a szezonnyitó bringázáson, és kitekintve az ablakon elmondható: a tél még mindig nem múlt el! Ahogy a facebook-on valaki találóan megírta: "Hétvégén áttérünk a nyári időszámításra. Hurrá, egy órával többet szánkózhatunk!"

De vissza a gyalogtúrákhoz! Első utunk a Vác fölé magasodó Naszályra vezetett. Az utazást kicsit trükkösen oldottuk meg: túránk célpontjára, Szendehely-Katalinpusztára autóztunk. Rövid keresgélés után megtaláltuk az ideális parkolóhelyet, majd bebuszoztunk Vácra. Itt találkoztunk a többiekkel, akikkel közösen buszoztunk tovább Kosdra. A falut elhagyva nekivágtunk a havas emelkedőnek. Egy rövid időre egy kutyus is mellénk szegődött, de a bányász emlékműnél visszafordult. Mi meneteltünk tovább felfelé a kilátóhoz. Közben terepfutók kerültek el minket, akikről később kiderült, hogy alapozó kajakosok. Nem sokkal utánuk mi is felértünk a 652 méteres Naszály-csúcsra. Hűvös szélben fogyasztottuk el ebédünket, néhányan az omladozó toronyba is felküzdötték magukat.

Lefelé is kalandos utunk volt, a havas-köves részek néhol meglehetősen meredekek voltak, és csak gatyafékkel sikerült megállnunk. Leérve a völgybe már csak a kilométereket számoltuk, és az órát néztük, hogy a csapat nagyobbik fele melyik busszal tud majd visszajutni Vácra. Szendehelynél még belefért az időnkbe, hogy tiszteletünket tegyük a Rockenbauer Pál emlékét őrző kopjafánál. Elköszöntünk a többiektől, és hazakocsikáztunk.

Jól esett a mozgás a friss levegőn, ezért izgatottan vártuk a következő, március eleji túrát a Gaja völgyében. 2012 végén már kalandoztunk a Bakonyban, akkor a Cuha-szurdokban tettünk egy kiadós sétát. Most ismét Székesfehérvárról vágtunk neki a túrának, és először Bodajkra autóztunk.

Jó szokás szerint már a túra elején mellénk szegődött egy kutyus, ezúttal egy beagle keverék. Egész kitartó volt, de erre még visszatérek. A kék és piros jelek mentén elhagyva a falut, felmásztunk a Gaja fölé magasodó vonulatra. Egy geoládát is megpróbáltunk megkeresni (GCGAJA), de nem jártunk sikerrel. A Varjúvárnál léptünk be a völgybe, innentől a hol kiszélesedő, hol összeszűkülő, de mindenhol jól járható szurdokban sétáltunk, a patak folyásirányában. Félúton pihenőt tartottunk: itt egykoron két hatalmas fa (Ádám és Éva) magasodtak, ma már csak az egyik létezik, az is kidőlve, és hidat képezve a patak két partja felett. Átkelve a hídon, hatalmas hóvirág-mezőket találtunk. Mégis a bal parton folytattuk utunkat, egészen a völgy végénél kialakított pihenőhelyig. Fifit, a beagle-t itt veszítettük el, leragadt egy tűzrakó helynél,ahol ízletes falatokkal kínálták. Remélem, hazatalált!

Mi viszont majdnem eltévedtünk, de hamar megtaláltuk a jó irányt, és a kék, majd a piros jelzést követve visszakapaszkodtunk a gerincre. Halomsírokat hagytunk magunk mögött, majd az Alba Regia forrásnál pihentünk meg. Bodajk határában megtekintettük a szoborparkot, majd megkerültük a szebb napokat is megélt, most zárva tartott Lamberg kastélyt. Mielőtt hazaindultunk, még felmásztunk az 1700-as évek közepén épült kálváriára. 12 kilométerrel a lábunkban indultunk hazafelé.

És már alig vártuk a tavaszt, a bringaszezon kezdetét...

A Cuha a Bakony egyik legjelentősebb folyóvize, Eplénynél ered és észak felé haladva, Gönyűnél torkollik a Dunába. A Bakony szikláiba vájt medre által alkotott szurdok a környék egyik legjelentősebb turisztikai célpontja.

Ide vezetett utunk, itt tartotta a Dróthuszárok legénysége (és leánysága) a szezonzáró gyalogtúráját. A gyülekező Zircen volt, majd vonattal utaztunk Vinyéig. A korai indulás indokolt volt: hiába népszerű célpont a szurdok, a Győr-Veszprém vonalon meglehetősen ritka a forgalom. A 8.47-es járatot követően csak kora délután lett volna lehetőségünk Vinyéig zakatolni.

Vinyéről aztán a P+ jelzésen indult el közel 20 fős csapatunk. Először a Zsivány barlangot céloztuk meg, 3,5 kilométeres sétaút vezetett idáig. Az Ördög-réten tízóraiztunk, majd megkezdtük a környék barlangjainak felfedezését. Újabb 3 kilométer után visszaértünk Vinye közelébe, a Kőpince barlangnál és forrásnál fogyasztottuk el ebédünket.

Vadregényes tájat hagytunk magunk mögött: a Cuha völgyében haladva többször is kereszteznünk kellett a patakot, amelyen híd nem vezet át: köveken és fatörzseken ugrálva lehet csak átjutni a túlpartra, ahol az ösvény folytatódik. "Szerencsére" a Cuha ezen a szakaszon ki volt száradva, így az átkelés nem okozott különösebb gondot.

A Kőpince után a sziklás szakaszok száma csökkent ugyan, az átkelők száma azonban szaporodott, és a víz is egyre több lett a mederben, így a Porva-Csesznek vasútállomásig hátralevő 5 kilométer is tartogatott izgalmakat. A völgyben halad kis hazánk egyik legszebb vasútvonala, ezen a szakaszon több hidat és alagutat is megcsodálhattunk. (Ezt a szakaszt már a piros jelzés jelöli.)

A vasútállomásnál döntési helyzetbe kerültünk: mivel délután is ritkán jártak a vonatok, két és fél órát kellett volna várnunk a zirci járatra. Ennyi idő alatt azonban le is gyalogolhattuk a hátralevő 8 kilométeres távot. Természetesen ez utóbbi opciót választottuk, és a Kardosrét érintésével, néhány újabb gázlót leküzdve, a piros jelzésen jutottunk el Zircre.

Kellemesen elfáradtunk, a többség rögtön hazafelé vette az irányt, mi viszont még egy ízletes vacsorát is elfogyasztottunk a zirci Cuha Völgye Étteremben. Közel 20 kilométer után meg is érdemeltük!

A nap sztoriját egyik túratársunk mesélte. A lényege, hogy vannak, akik annyira nem tudnak lépést tartani a technika rohamos fejlődésével, hogy azt sem tudják, a fiatalok milyen kütyün, mivel foglalatoskodnak. Így nem is tudnak rájuk szólni, hogy "Ne csináld ezt meg azt", mert nem tudják, mit csinálnak. Csak annyit lehet ilyenkor mondani: "HAGYD ABBA!"

A nap poénja pedig megtekinthető az alábbi videón, a Bunkó Erdész tolmácsolásában:

Csalóka a cím, hiszen így április közepén nem a tavaszi rügyfakadásokról, hanem még egy márciusi, havas túráról kell írnom.

Kell, mert kellemes útvonalat jártunk végig a néhány fokos, napsütéses időben. Nem csak nyomokban, de gyakorlatilag az út teljes hosszán havat láthattunk, pedig "lenn a városban" már hetek óta elolvadt minden. A kékestetői sípálya is működött még, igaz csak a felső szakaszon.

Mi Mátraházáról, a parkolóból indultunk, a sípálya alsó szakaszát érintve a Sísánc felé (K és S+ jelzés). A Sötét lápán át a Rózsa szállásig baktattunk, a havas-jeges úton néhány kisebb perec is becsúszott. Áttértünk aztán az S jelzésre, a Disznó-kő felé. A Sötét lápa nyergen felkapaszkodva (itt is összeszedtünk egy-két kék foltot) jutottunk fel a Kékestetőre (K és S jelzés). Megérdemelt pihenő, forralt bor és pazar kilátás a TV-toronyból: ez volt a jutalmunk a hátunk mögött hagyott 10 kilométerért.

Innen már csak le kellet ereszkednünk az autókhoz: rövidítésképpen a sípálya melletti erdőben. A napot - ahogy kell - egy-egy nagy tányér forró levessel zártuk.

Február 18-án Dobogókőre mentünk túrázni. Ragyogó napsütés, bokáig-térdig érő hó és remek társaság tette felejthetetlenné az idei - rövidke - tél egyik utolsó napját. Legalábbis úgy tűnik, a hó egy jó ideig már nem tér vissza...

Az útvonalat bárki végigjárhatja, aki kedvet érez egy laza, könnyed erdei sétához - a végén egy kis emelkedővel. Garantáltan jó fog esni egy korhely babgulyás a csúcson!

• Két Bükkfa nyereg - Hoffman fogadó (2,5 km, Z, Z#)
• Hoffman fogadó - Szakó nyereg (1 km, Z+)
• Szakó nyereg - Dobogókő (3,5 km, P)
• Dobogókő - Két Bükkfa nyereg (2,5 km, Z+)

Előző bejegyzésemmel azonos címen írtam egy hosszabb beszámolót is a 2003-as Tátra-túránkról. Könyvek és térképek segítségével rekonstruáltam az útvonalat, így az alábbi bejegyzés akár kalauzként is szolgálhat azoknak, akik egy emlékezetes hosszú hétvégét kívánnak eltölteni a Magas-Tátrában.

2003. szeptemberéig kell tehát visszautazni. Friss diplomával a kezemben, Tomival nekivágtunk egy kalandos utazásnak, az utolsónak a munkásélet megkezdése előtt. Úgy terveztük, hogy 2-3 éjszakát töltünk magashegyi menedékházakban. Nem volt kőbe vésett menetrend, csak terv, hagytuk, hogy a teljesítményünk és az időjárás befolyásolja a célkitűzést. A vonatjegy szerencsére nem szabta meg a hazaút időpontját. Vonattal utaztunk ugyanis Poprádig: két főre + vándortáborhoz ez bizonyult a legideálisabb választásnak.

Első nap Poprádról azonnal Ótátrafüredig villamosoztunk, majd a Tarajka (Hrebienok, 1284 m) és a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) érintésével a Téry-ház (Téryho chata, 2015 m) felé vettük az irányt. Már messziről látszott, hogy odafenn bizony hó fog várni minket, csak azt nem tudtuk, mekkora. A Zamkovszky-háznál egy angolul beszélő hölgy meg is próbált minket lebeszélni utunk folytatásáról, mondván hogy az ösvény le van zárva, de szerencsére igaza sem volt, és nem is hittünk neki. Bár nem igazán voltunk téli cuccokkal ellátva (szeptember közepén nem erre készültünk), az első etapot sikerrel vettük, a lenyugvó nap fényében még megcsodáltuk az Öt-tavi katlan tengerszemeit, majd nyugovóra tértünk a Téry-házban.

Az Ótátrafüred-Tarajka út 2,6 km a zöld jelzésen, átlagos menetideje felfelé 45 perc, 274 méter szinttel, de a feljutás siklóval gyorsítható. Tarajkától a Téry ház 6,2 km, 2 óra 45 perc, 731 m szint.

Folytatva a Tátráról, valamint a múltbeli túráim útvonalairól szóló írásaim újrapublikálását, beollózom ide a régi honlapomról azt a beszámolót, amelyet már az "Őszi túra a téli Tátrában" c. bejegyzésben is felemlegettem.

Akkor, 2003-ban, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Íme a részletek:

Tátra, 2003.

2003. szeptember 7-én, kora hajnalban vonatra ültünk cimborámmal, Tomival, és kiutaztunk Poprádra. 3-4 napot terveztünk eltölteni a Tátrában, menedékházakban éjszakázva - még mielőtt az esős időszak kezdetét veszi. Amire nem számítottunk: érkezésünk előtt már havazott, és kb. 1800 méter fölött a hó - hol foltokban, hol teljes egészében - meg is maradt.

 avagy: Így írtam 2001-ben

Az alábbi sorok több mint 10 éve születtek, kezdő honlapszerkesztőként nyári túráink útvonalait örökítettem meg elektronikus formában. Túl sok hasznos információ nem lesz az alábbiakban, így inkább csak nosztalgikus, mint ismeretterjesztő bejegyzés következik...

A Tátra

A Tátra, a Kárpátok északi része, viszonylag kis kiterjedésű magashegység, melynek nagy része Szlovákiában, kisebbik fele Lengyelországban található. A szlovák rész 78 km hosszú, két része a Nyugati és a Keleti Tátra. A keleti hegység tovább osztható, az Alacsony és a Magas Tátrára. Ez utóbbi legmagasabb pontja a Gerlachfalvi csúcs, a maga 2655 méterével.

2001. nyarán tettünk néhány napos látogatást északi szomszédainknál. Egri barátaim autóval, jómagam vonattal érkeztem Poprádra.

Ha már szmogriadó van a városban, mi meg őszi szünetet tartunk, mi jobbat csinálhattunk volna, mint hogy felsétálunk a budai hegyekbe, és finom friss levegőt szippantunk be néhány órán keresztül?

Nem választottunk bonyolult útvonalat: a 61-es villamos Nagyhíd nevű megállójától indultunk a zöld jelzésen, a már régóta kiszemelt Apáthy-sziklához. A párás, szmogos időben nem volt az igazi a panoráma, de mindenképp megérte ebbe az irányba indulnunk, a kaptatós betonutak ellenére. Az aszfaltos szakaszok a szikla után elfogytak, a zöld jelzésen mentünk tovább, egészen az Árpád-kilátóig. Rövid teaszünet után a kék jelzésen ballagtunk le - a gyönyörű őszi színekben gyönyörködve a vitorlázó-repülőtérig, majd vissza Hűvösvölgybe.

A túrán készült képek ITT MEGTEKINTHETŐK.

Véget ért a kerékpártúrák szezonja, így egyre gyakrabban kerül elő ismét a jó öreg túrabakancs. Október 23-a hétvégéjén sem tétlenkedtünk, és kellemes kirándulóidőben bizakodva indultunk el szombat reggel Galyatetőre.

2003-as emlékeim jutottak eszembe, amikor idén ősszel újra a Tátrába készültem. Akkor, bő nyolc évvel ezelőtt, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Az idei túrára pontosan egy hónappal később került sor, és sűrűn figyeltük az időjárás-előrejelzéseket is, így nem lepett meg bennünket, hogy ismét hóra kell számítanunk. Már a kifelé vezető út sem telt eseménytelenül. Donovalynál kapott el minket az első vihar: erős szél és némi hódara. Aztán Poprádig jól haladtunk, a Magas-Tátra tövében azonban ismét hóviharba keveredtünk. Az út egyelőre száraz volt, így nyári gumikkal is jól lehetett haladni, de a reflektort felkapcsolva olyan kép tárult elénk, mintha a Windows 98 "űrhajós" képernyővédője kapcsolt volna be. Lassan, de biztosan megérkeztünk szálláshelyünkre (Zdiar, Penzion Slovakia), ahol kis csapatunk egyik fele (javarészt CIB-esek) már vacsorához készülődött, a többiek pedig folyamatosan estek be érkezésünk után.

Az ismerkedés és a vacsora mellett beindult a másnapi túra tervezése is. Az első ötlet a Rysy (Tengerszem-csúcs) volt, melyre két éve már eljutottam, és bizony kételkedtem, hogy az idő másnap alkalmas lesz-e a csúcstámadásra. Nem én voltam az egyetlen bizonytalankodó, így másnap visszavettünk, és "csak" a Téry-házat vettük célba.

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, a szabadba csábít a jó idő, és még mielőtt a kánikula beköszöntene, érdemes kilátogatni az éledező természetbe, és egy jó nagyot sétálni. Ehhez ajánlanék egy túraútvonalat, amelyről olyat is olvastam, hogy 4-5 óra alatt teljesíthető, de aki ki is akarja élvezni az út minden percét, az 1-2 órát még nyugodtan számoljon rá. Az össztáv kb. 15 kilométer. A haladást a saras szakaszok nehezítik meg leginkább, néhány part meglehetősen csúszós, így megfelelő cipő viselete is erősen ajánlott.

A mai nap alapján nyugodt szívvel kijelenthetjük: itt a tavasz! Egész héten lehetett érezni, hogy az égiek valami nagy dobásra készülnek, valami olyasmire, amire hosszú hetek óta vártunk. És egy négy napos hétvége első napja a lehető legjobb alkalom arra, hogy magunk mögött hagyjuk a telet. Azt pedig, hogy reggel még jeget kapartam a kocsi szélvédőjéről, feledjük is el!

Nem gondoltam, hogy évekig kell várnom arra, hogy eljussak Gábor egyik gyalogtúrájára. A rossz sorozat most véget ért, hiánypótló és kerékpárút-felderítő jelleggel bakancsot öltöttünk, és néhány fanatikus dróthuszárral bevetettük magunkat a Visegrád-környéki völgyekbe.

Túlélő túra. Egy fogalom, amelyet már sokat hallottam, de hogy pontosan mi a jelentése, azt csak most sikerült megtapasztalnom. Röviden összefoglalva: benevezünk egy csapattal, majd péntek este elvisznek minket egy előre meg nem nevezett helyszínre. Itt megkapjuk a verseny során érintendő pontok térképét, majd irány az ismeretlen, kezdődhet a verseny.

A helyzet azért ennél sokkal bonyolultabb! Először is, a verseny előtti 1-2 hétben, úgynevezett kiszivárogtatás keretében küldenek a szervezők néhány, a bejárás során a helyszínen készült fotót, amelyből talán lehetséges kitalálni a helyszínt. Idén a legnagyobb segítség egy Karancs tűzhely egyik gombját ábrázoló kép volt (netről letöltve - meg is találtuk egy webshop oldalán), innentől az volt a legfontosabb előkészület, hogy Karancs-Medves térkép legyen nálunk. Mint később kiderült, ez sem volt elég...

Találkozó este 7kor az ELTE parkolójában. A busz az M3-ason indul kifelé, sokan tippelnek a Bükkre és a Mátrára. Salgótarján felé letér a busz, a Bükk kiesik, új jelölt a Cserhát. Mi meg csendben örülünk, pláne amikor beérünk Salgótarjánba. Jó a tippünk, a helyszínt illetően, jár is a 25 plusz pont - ha beérünk a célba. A buszon megkapjuk a szabályokat tartalmazó versenynaplót, amelybe majd fel kell jegyeznünk a megtalált tereppontokat, és az egyes helyeken kapott kérdésekre adott válaszokat. Ennél több segítség egyelőre nincs.