"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


BDT póló - UCI világbajnoki rugdalózó

2017. szeptember 16. - Bandita6

Peter Sagan tiszteletére, egy másik Péternek...

 

Ajkai tekergés 2.

Ezt a bejegyzést 2015 nyarán kezdtem volna írni, de egy hirtelen jött láz ledöntött a lábamról. Idén azonban ismét hoztam bringát Ajkára, és ismét megtettem két rövidebb kört. Az útvonalak nagyjából azonosak a 2014-es bejegyzés Kab-hegyi és Somló-körével, de egy kis változatosságot azért vittem bele.

20160818_165226_small.jpg

1. Kab-hegy

Ajkát ismét Úrkút felé hagytam el. Gyakorlatilag folyamatos az emelkedés, Úrkútig kétszer kell hegyet mászni, egy kis száguldás van a kettő között. Úrkút is végig emelkedik, csak a falu végét jelző tábla után lehet száguldani lefelé a zsófiapusztai elágazásig. Első pihenőm itt volt, mert még Úrkút elején láttam egy táblát, hogy 4,9 km-re, a főút mentén lesz egy forrás. Nagyjából itt kettyent le a 4,9 km az órámon, de rövid google-zés után kiderült, hogy a Nagy-Itató-Forrásig a Mester utcán kellett volna lekanyarodni, majd a Kislődre vezető tanösvényen kerekezni. Ez a kulacstöltési lehetőség így kimaradt.

Tekertem hát tovább, amíg el nem értem - rövid kaptató után - a Kab-hegy körüli bringaút csatlakozási pontját. Innen, folytatva a jól ismert utat, feltekertem szép lassan a csúcsra. Pihentem, gyönyörködtem a panorámában, beszélgettem kicsit a túrázókkal, majd lefelé vettem az irányt. Ahogy lekanyarodtam a pecsételőhely felé - ahol nagy erőkkel építették át az erdészházat - láttam, hogy gyülekeznek a felhők, ezért a bringás körút rövidebb, északi felét választottam a hazatérésre. Arról nem is beszélve, hogy a kör ezen szakaszán még nem jártam, így ideje volt kipróbálni. 

Egyszer megálltam szedret szedni - vigyáztam, hogy a bringával jó messze parkoljak le a bokroktól, sikerült már így defektet összeszednem. Ajkára Jókai-bánya felé tértem ki, gyakorlatilag aznapos aszfalton lehetett leszáguldani a hegyről, nagy élmény volt! Közben azon gondolkodtam, hogy felfelé igazából mindegy is, milyen az aszfalt minősége (egy bizonyos tempó alatt), de lefelé nagyon is számít, már csak a biztonság szempontjából is. Így aki azon vacilál, milyen irányból kerülje a Kab-hegyet, számoljon ezzel is! Egy rövid pihenőm volt még a száguldás előtt: a László-forrásnál végre megtölthettem erősen kiürült kulacsomat.

Az út vége eseménytelenül telt, és még az eső előtt haza is értem.

2. Somló

A Somló kör is már jól bevált útvonalon zajlott, a Bakonygyepes-Oroszi-Doba-Somlóvásárhely-Devecser-Kolontár útvonalon. Újdonság mindössze annyi volt, hogy most az Ajkától távolabbi oldalán kerültem meg a hegyet, arra még nem jártam. Így viszont kellett egyet rövidítenem, hogy ne a 8-as főútra érjek ki Somlójenőnél. A kavicsos mellékúton (a Hegykapu Étterem előtt) elvétettem a leágazót, így a főút előtti Gerő-kútnál lyukadtam ki. A nevét azonban csak utólag derítettem ki, így azt sem tudtam, hogy jóízú, tehát a kulacsot sem mertem megtölteni vizével - pedig ráfért volna!

A hazafele vezető út pozitív élménye, hogy rengeteg helyen friss aszfalt fogadott. Szép lassan csak eltűnnek a csapnivaló utak, remélem azért hamarosan eljutnak Oroszi környékére is!

Bringatárolás

Könyvjelzőim nagytakarítása közben akadtam rá a "bringatárolás" kategóriára. Kezdetben úgy volt, hogy az én gépemnek is csak a lakásban lesz helye, ekkor terveztem írni egy cikket a lehetőségekről és a végső választásomról. Végül azonban pincébe került a bringa, a fal pedig szabadon maradt.

Két jó ötletet azonban megosztok veletek:

1. Clug

Nehéz elhinni, hogy megfogja a bringát, de ha működik, akkor viszont tényleg szerény és egyszerű megoldás.

clug.png

2. Cycloc

Nálam azt hiszem, ez lett volna a befutó!

cycloc_solo_garage_screen.jpg

 

Bringás cuccok 2.

Legutóbb két éve írtam egy hasonló bejegyzést, azóta folyamatosan gyűjtöttem az érdekességeket, és bár arról már lekéstem, hogy karácsonyra meglepjetek valamelyikkel, de azért előszedem őket. Legfeljebb már most kiderül, mennyit kell összekuporgatni a következő karácsonyi ajándékra! A képek minden esetben a termék belinkelt elérhetőségéről származnak.

Zárak

Számzár, a természetesség jegyében:

Seatylock: hogy a nyerget se lopják le!

Textil

Boncho, a bringás poncho: felpróbálnám, kényelmes viseletnek tűnik!

Áttekinthetetlen mennyiségű póló, biztos mindenki találna magának megfelelőt!

 

Tour de France alsógatya kollekció:

 

Elegáns ing, fényvisszaverő csíkokkal:

Tovább

Tour de Hongrie 2015 - Keszthely

2015-ben, jópár év kihagyás után, a 90. születésnap - vagy sokkal inkább a riói olimpiai kvalifikáció - alkalmából ismét megrendezésre került a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Blogunk tudósítója a keszthelyi befutónál járt, és a fenti "kommentár nélküli" videót készítette.

Ajkai tekergés 1.

2014 nyarán két rövid kerékpártúrát tettem Ajka környékén - ezeknek a rövid leírásával kísérelek meg új életet lehelni a blogba.

Kab-hegy

Az első kör a Kab-hegy megkerülése, és természetesen a csúcs megmászása volt.Segítségül egy fecnire rajzolt térkép szolgált, amelyet a Kab-hegyi kéktúra-pecsételő állomásnál le is bélyegeztem - bizonyítandó a családnak, hogy tényleg itt jártam... Ajkát Úrkút felé hagytam el, rövid kaptató után kellemes kilátás nyílt a városra. Meg is pihentem 1-2 fotó erejéig, a bónusz témát az úton átkelő csigák szolgáltatták.

Úrkút buckáit elhagyva Nagyvázsony felé fordultam, majd Zsófiapusztánál bekanyarodtam a Déli-Bakony 599 méter magas csúcsa felé.Hosszú, lankás emelkedő vette kezdetét. A hegy lábánál elértem a 2013. szeptemberében átadott kerékpár-körutat, ezen azonban csak egy rövid szakaszt kerekeztem, hogy aztán a csúcs felé folytassam utamat. Felérve a tévétorony mellé, a szintén nemrégiben átadott Kinizsi-kilátónál fogyasztottam el az uzsonnámat. Lefelé lehetett egy jót gurulni - nem megfeledkezve a pecsételésről, majd jobbra ráfordulva a körútra újabb, több kilométeres gurulással folytatódott az út. Meglepően kevesen jártak erre, talán a nagy nyári meleg miatt is, így igazán lehetett élvezni az utat.

A gurulás nagyjából az Öcsi-kapuig tartott, onnantól már voltak emelkedők is. A körutat végül a Király-kúti-nyiladéknál hagytam el, dél felé rákanyarodtam a Halimbára vezető műútra.

A körút térképe elérhető a VERGA Zrt. honlapján:

kabhegyikerkprtpage001trkp.JPG

Padragkúton értem el a 40 km-t. A vízkészlet is fogyóban volt, már nem volt más hátra, mint visszatérni Ajkára.

Somló

A második félnapos túrám a Somlóhoz vezetett. Bakonygyepesnél keresztezve a 8-as főutat, Noszlop felé vettem az irányt. A sunyi emelkedőn végig szembeszél fújt - nem volt kellemes menet. Noszlop után az Oroszi felé vezető út tartogatott érdekességet: a néhány nappal korábbi vihar következtében rengeteg faág került az útra, amit itt még nem sikerült teljesen eltakarítani...

Ugyan volt nálam GPS-es telefon, de alapvetően "érzésből" haladtam, így Oroszi belterületén elsőre sikerült is rákanyarodnom a temetőhöz vezető zsákutcára. De megérte a kitérő, több időt tölthettem e tündéri kis falu megbámulásával. A helyes kivezető út meglehetősen kátyús volt, de kiérve egy erdős szakaszból hirtelen felbukkant a Somló, és az út minősége is sokat javult.

adobephotoshopexpress_397f2f1111a6439688f84be5fafdac83.jpg

Dobánál rákanyarodtam a Somló oldalában végigkanyargó útra, és egészen a somlóvásárhelyi "lehajtóig" tekertem, megbámulva közben a pincesorokat és persze a várat. A csúcsra vezető út igen meredek, ráadásul az utóbbi 1-2 évben gyalog már kétszer is letudtam, így azt most kihagytam. Kedvcsinálónak azonban beszúrom ide az egyik gyalogos csúcstámadás során készített videót:

Somlóvásárhely előtt megint kereszteztem a 8-ast, majd Kolontár érintésével, az iszaptározó támfalának árnyékában hazatekertem.

Somló még egyszer

Pár héttel a terepbejárás után a Dróthuszárok triumvirátusa is bejárta a Somló-kört, csak ellentétes irányban, és egy kicsit több megállóval. Bő egy hónap elteltével, szeptember vége felé már esős, hűvösebb idő fogadott minket. Ezúttal tehát Kolontár felé indultunk, első megállónk a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófa helyszínén, az áldozatok emlékére létrehozott parknál volt. Megtekintettük a hátramaradt romos épületeket, a fotókat, és hogy egy kicsit vidámabb téma is legyen, felkutattuk a közeli híd mellett elrejtett geoládát. Frissítettünk is, majd továbbindultunk Somlóvásárhely felé.

A Somló oldalában kerekezve újból esni kezdett, a vár is ködbe veszett. Ennek ellenére balra fordultunk, és a csúcsra vezető utat elzáró sorompóig felküzdöttük magunkat. Itt én, mint "rutinos" Somlóra járó, bevállaltam az őr szerepét, Cooper és Gábor pedig esőkabátban elindultak meghódítani a várat. A bringák csak áztak a csendes esőben, de szerencsére amire visszaértek a hódítók, elállt az égi áldás.

wp_20140927_001.jpg

A pihenő alatt megállítottam a GPS nyomkövetést, íme az első etap adatai:

A Doba-Oroszi-Noszlop szakaszon nem vesztegettünk sok időt a pihenéssel, bár Noszlopon belefutottunk egy szüreti mulatságos menetbe. Természetesen a kocsmánál. Minket azonban egy sokkal fontosabb látványosság várt: Bakonygyepes előtt még kitérőt tettünk Magyarpolány felé.

A passiójátékáról híres falu kálváriadombját természetesen bringák nélkül másztuk meg, majd visszafelé a Petőfi utcán csorogtunk végig. Az utca arról nevezetes, hogy megőrizte a régi faluszerkezetet, és jópár házat, amelyek a bakonyi népi tornácos építészet stílusjegyeit őrzi. Az egyik portán éppen rendezvény volt, így oda be is kukkanthattunk.

Innen már gyerekjáték volt a befutó Ajkára. A vége bő 54 km lett.

(A sorozat második, 2015-ös része betegség miatt - úgy tűnik - elmarad.)

Kerékpártúra: Fertő tó - Seewinkel Nemzeti Park

A Fertő tóról egy dolog biztosan elmondható: állandóan fúj a szél! Erről már több alkalommal is meggyőződtünk, legutóbb éppen a június 21-i hétvégén. Utunk Jánossomorján kezdődött, másodszorra eltalálva a megfelelő irányt, Várbalog felé kezdtünk el kerekezni. Az itteni templomnál vártuk össze először a csapatot (a sorokat már az első pár kilométeren szétszabdalta a szembeszéle), majd megbeszéltük, hogy a következő település, Albertkázmérpuszta sokkal szebb templománál tartunk nagyobb pihenőt. Továbbindultunk, és ekkor jött a java.

Az első kanyar után elfogyott az aszfalt, és durva köves úton haladtunk jó 5 kilométert. Meg is jegyeztük, hogy hamar észre fogjuk venni, ha átérünk Ausztriába. A tájra amúgy nem lehetett panasz: szélkerekek, számomra ismeretlen típusú, lila virágú növények mindkét oldalon, vagy éppen búzamezők, fejünk felett pedig látványosan kavarogtak a bárányfelhők. Egyszer csak felbukkant a távolban a célpontként szolgáló templomtorony. Egy kereszteződésnél a csoport eleje elkezdte bevárni a végét. Mi Cooperrel úgy döntöttünk, nem folytatjuk a döcögést a kanyargós úton, és a nyílegyenes földútra szavaztunk. Rohamtempóban közeledtünk a templomhoz, majd azt vettük észre, hogy itt bizony nincs leágazás, az út elmegy a falu mögött. Szerencsére egy nagyobb szántásnyi lila virágos növény után volt egy bekötőút - megérte kockáztatni. Utóbb kiderült, ez az út bizonyult a helyes választásnak, mindenki innen érkezett.

ferto1.jpg

Albertkázmérpuszta, ahogy mi láttuk, néhány takaros, felújított parasztházból és egy szép kis templomból állt. A legendárium szerint a települést Albert Kázmér herceg alapította, a bécsi és a pozsonyi piacok közelsége felfuttatta a mezőgazdaságot. Az ország legszebb majorjaként is emlegették a települést, melynek neogót templomát a XIX. század végén, bécsi mintára emelték, Habsburg Frigyes óhajára. Előtte egy szabadtéri oltár áll, amelynél el is készült a "Mintha mise történt volna" c. fotó.

A falu határában húzódó országhatárt átlépve menten jó minőségű aszfalton találtuk magunkat. Meg sem álltunk az alig 3 kilométerre fekvő Halbturnig. Magyar nevén - meglepő módon - Féltorony legfontosabb nevezetessége a Harrach-kastély, amely  Mária Terézia uralkodása alatt a császári család nyári rezidenciája lett. Gyorsan lelakatoltuk a bringákat, a kastély udvarán elkészítettük a csoportképet, majd néhányan nyeregbe is pattantak (hosszú nap várt még ránk), néhányan pedig a kastélypark felé távoztunk, hogy a főépület homlokzatát is lencsevégre kaphassuk.

Halbturn után egy hosszabb, látnivalóktól mentes etap várt ránk. 23 kilométert tekertünk szőlőhegyek, szántóföldek és falvak közt, míg megérkeztünk a Fertő tó partján fekvő, rutinos Dróthuszárok által már jól ismert Podersdorfba (Pálfalura). Néhány helyen azért meg kellett állni, ellenőrizni hogy jó felé haladunk-e, mert a Podersdorf felé vezető irány nem mindig volt kellően kitáblázva. Hiába, az osztrákok sem tökéletesek... Az utolsó kilométereken már nosztalgikus érzés fogott el minket, fel is idéztük a legutóbbi ittjártunkkor készített filmecske néhány kockáját.

Podersdorf központja a móló, amely a bringás bajnokok terénél végződik. Itt tartottunk ebédszünetet, vettünk pizzát, Almdudlert, Mozartkugelt, felfrissítettük magunkat. A szeles világítótoronynál is készült egy csoportkép, egy magyar fotós szakértően bánt Cooper gépével, ami nem egy, de nem is két poén forrása volt ezekben a percekben.

Illmitz (magyarul Illmic, ami a tó osztrák nevét adó Neusiedl-től, magyar nevén Nezsidertől már 25 km-re fekszik), szóval Illmitz felé haladtunk tovább, egy tóparti kilátótoronynál időztünk újabb pár percet, ízelítőt kaptunk a környék csodálatosan sokszínű madárvilágából.

Itt kezdett teljesen szétszakadni 16 fős mezőnyünk, a lemorzsolódókkal én aznap már nem is találkoztam. Gábor maradt hátra, hogy felkutassa őket, mi közben az Illmitz határában levő, következő kilátóig gurultunk. Újabb madárles, rövid pihenő, majd Gábor érkeztével továbbtekerés a B20-as Lackenradweg mentén. Mire elértük a Zicksee-t, már teljesen szétszakadt a mezőny, nem lehetett követni, ki merre tart. Közben jött egy sürgető SMS is otthonról (hazaérkezés után még el kellett ugranom az orvosi ügyeletre), így Tomival és Danival kényszerű búcsút vettünk a csapat jelen levő tagjaitól. Az utolsó 18 kilométert jól megrántottuk, a nap legjobb átlagával abszolváltuk az amúgy érdektelen Sankt Andrä - Tadten - Andau - Jánossomorja útvonalat.

ferto9.jpg

Hat óra előtt pár perccel hazaindultunk Budapestre, a tervezett 87 helyett 95 kilométerrel a lábunkban. (Szerencsére otthon nem volt nagy a baj, de ezt előre nem lehetett tudni.)

Várak, kastélyok Fejér megyében

Számomra ez volt az első 2014-es Dróthuszár túra, amelyet nem csak azért vártam nagyon, mert szülőföldem szűk környezetét járta be, hanem mert kipróbálhattam végre az új bringámat is. A "végre" persze erős túlzás, hiszen mindössze két nappal a túra előtt hoztam haza a boltból. A régi bringám (Mongoose, alias Mongi, aki "szereti a hegyeket") Fehérváron volt, így apu le tudta szerelni róla az átpakolandó alkatrészeket. Pénteken elég későn értem Fehérvárra, így fél 10 magasságában tudtunk nekiállni a munkálatoknak. Ahogy kell, több problémába is belefutottunk csak hogy ne tudjunk időben lefeküdni aludni. A kilométerórám konzolja elpattant, így fúrással és gyorskötözővel sikerült rögzíteni. A csomagtartónak útban volt a tárcsafék, így alternatív rögzítőpontot kellett keresni. A kormány is szűkösnek bizonyult a sok bizbasz számára, de háromnegyed 11-re minden a helyére került, lehetett menni szunyálni.

Reggel 8.45-kor volt a találkozó Iszkaszentgyörgyön. A többség Budapest felől érkezett kocsival, én természetesen kitekertem. Az első kellemes meglepetés itt ért: Iszkáig jó minőségű, gyér forgalmú kerékpárút vezet. Az első 12 km így a vártnál kellemesebben telt, még meg is álltam egyszer fotózni az út menti gémeskútnál. Egy kicsit Ausztriában éreztem magam. Korán kiértem a találkozási pontra, a többiek még sehol, úgyhogy volt időm feltekerni az 1735-ben épült katolikus plébániatemplomhoz.

Miután mindenki befutott, és felnyergeltük drótszamarainkat, az első utunk az Amadé-, Bajzáth-, Pappenheim kastély felé vezetett, amelyet Amadé Antal kezdett építeni az 1700-as években, és 1800-ban került a Bajzáth család tulajdonába. A XX. század elején gróf Pappenheim Siegfried jelentősen átépítette. Látszik is az épületen, hogy "több darabból áll", de ez nem vont le sokat a pompájából. Az épületeket egyébként a mai napig hasznosítják, iskola működik itt, a régi istállóban pedig tornaterem.

Biztos, ami biztos már itt, a túra legelején elkészítettük a csoportképet, majd Guttamásin (8. km) keresztül a Gaja-szurdok bejárata felé vettük az irányt (12. km). Itt tízórai-szünetet tartottunk, és egy kicsit dilemmáztunk a folytatásról. Gábor eredetileg egy lezárt erdei utat szemelt ki Balinka felé, de félő volt, hogy az út végén található lezárt kapu miatt jöhetünk vissza 5-6 km-t és kerülhetünk egy jó nagyot. Amikor kiderült, hogy a térképen nem lezárt kapu van, hanem a Klezart-kapu, jót derültünk, de mégsem arra indultunk, mert a behajtani tilos tábla és a bejáratnál elhelyezett figyelmeztető szöveg ("a vadászok lelőnek mindenkit! - vagy legalábbis szigorúan büntetnek") hatásos volt. Ellenben kiderült, hogy a Gaja szurdok felső kijáratánál a régi létrát kapura cserélték, így gond nélkül végig tudtunk gurulni a patakparton (egy rövid sziklás részt kivéve). Így végül nagyon jól jártunk, bátran mondhatom, hogy ez volt a túra legszebb része.

A Klezart-kapus eset pont a guttamási körzeti megbízott épülete előtti füves-pados részen derült ki. Cooper meg is jegyezte:
- Tudjátok, hogy az Őrségben vagyunk? A Rend-őrségben?

Balinkára (16. km) így Bodajk kikerülésével jutottunk, 5 kilométert lecsípve a túra össztávjából. Balinkára beérve bizarr látvány fogadott minket: egy idősebb úriember aludt az úton elfeküdve, enyhén vérző fejjel. A lánya(?) jött épp elé, kérdezgette, hogy mivanmá?, látszott, hogy nem először fordul elő ilyesmi. Minket meg sürgetett, hogy menjünk nyugodtan tovább. Oké, mondtam, de azért szemrevételeztem a műanyag szatyorból kikandikáló Koccintóst. Erről sajnos nincs fotóm.

Balinka után egy szeles és hepehupás, de inkább emelkedős etap következett Mórig (29. km), ahol a Lamberg-kastély szépen gondozott kertjében tartottunk ebédszünetet. Móron ennél többet nem időztünk, nyeregbe pattantunk, és próbáltunk találni egy Csókakőre vezető utat a hegyoldalban, a szőlők között. A küldetést teljesítettük, bár nem pont a kiszemelt útvonalon, de átértünk a török idők előtt csak Váralja néven ismert településre (38. km). A pincék között kanyargó, szűk utakon tekertünk fel a vár alatti parkolóig, innen gyalog folytattuk utunkat. A vár felújítását 1995 óta a Csókakői Várbarátok Társasága végzi, főleg adományokból, támogatásokból. Lassan, de biztosan haladnak, a munkálatok miatt a várnak csak egy része látogatható, de legalább ingyen. A panorámáért mindenképpen megéri felcaplatni, főleg tiszta időben. Most nem látszott Fehérvár, így hiába próbáltam hazaintegetni.

Csókakőről a 81-es főút felé nagyon jót lehet gurulni a kis forgalmú úton. Utána viszont 100 métert meg kell tenni a 81-esen, hogy átérjünk a bodajki bekötőútra. Bodajkon (43. km) semmit nem időztünk, mentünk tovább egyenesen Fehérvárcsurgóra (49. km). Az 1844-ben épült Károlyi-kastély parkjában dőltünk le egy kis időre a fűbe. Az épületbe ugyan nem mentünk be, de eldöntöttem, hogy hamarosan visszatérünk ide, elfogyasztani egy kellemes ebédet a teraszon, és sétálni egyet a parkban.

Csurgó után már nem volt megállás az autókig: áttekertünk a szellem-iparvárosra emlékeztető Kincsesbányán (53. km), majd jó minőségű, új aszfalton, hátszélben száguldottunk vissza az autókhoz (57. km). A csapat többi tagja bepakolt a kocsikba, én meg a jól bevált iszkai bringaúton hazatekertem Fehérvárra. 85 kilométerrel avattam fel az új bringát.

Végezetül pedig álljon itt egy vidám kis videó Iszkaszentgyörgyről, az iszkaszentgyörgyiektől:

(A képek egy részéért köszönet Coopernek!)

Bakony-beli kerékpártúra (2013)

2013. utolsó kerékpártúrája október első hétvégéjére esett. Bakonybélből indultunk, és bizony az időjárás erősen emlékeztetett a márciusi szezonnyitóra: 4 fok körül volt a hőmérséklet, elkélt a sapka, sál, kesztyű. (A sors fintora, hogy december végén kellemesebb időben lehetett volna kerekezni...) A nap azért kisütött, mire elindultunk, és mivel Bakonybélt elhagyva egyből az emelkedők felé kanyarodtunk, hamar elkezdtek lekerülni a rétegek.

2013_bakony_1.jpg

A Kőrishegy felé indultunk, de magát a csúcsot nem hódítottuk meg. Egy napos tisztáson tízóraiztunk, majd folytattuk a kapaszkodást felfelé. A Porva közelében fekvő Ménesjárás-pusztát céloztuk be elsőnek. A Porváig vezető út elég kalandosra sikeredett, elég rossz minőségű földúton, helyenként a bringákat tolva kapaszkodtunk ismét felfelé.

2013_bakony_2.jpg

Porva-Csesznek vasútállomás volt a következő cél, ahová egy erdei turistaúton jutottunk el, szintén nem kis erőfeszítések árán, több kisebb csapatra szakadva. Nekem még a csomagtartóm csavarjai is meglazultak a sok rázkódástól, és mivel teljesen magamra maradtam (a többiek letértek a megbeszélt jelzésről), a gumipókokkal kellett úgy rögzíteni a rendszert, hogy a bringát tolva el tudjak jutni a lejtő alján levő találkozási pontra. A javítások után kipihentük a nehézségeket a vasútállomáson, a javán már túl voltunk (már ami a terepviszonyokat illeti).

2013_bakony_3.jpg2013_bakony_4.jpg

Következett az abszolút kedvenc szakasz, a Cuha völgyének Vinyéig vezető fele. Élveztük is, a vízátfolyásoknál sokszor megálltunk fotózni. Vinyén aztán megebédeltünk. Jó sok idő eltelt az indulás óta, de még a túratáv felénél sem jártunk.

2013_bakony_5.jpg

A Fenyőfő - Bakonyszűcs - Huszárokelőpuszta útvonalon indultunk vissza Bakonybél felé, de ahelyett, hogy végig országúton haladnánk, a Királykapu - Pénz-lik elágazás útvonalon próbáltunk átkelni a hegyen. Itt azonban nem várt bonyodalmak adódtak. Először is, állítólag ezen az útvonalon még bringázni is tilos, amit nem tudok megérteni, hogy miért. De nem ebből lett gondunk.

2013_bakony_6.jpg

Egyik túratársunk (név nélkül...), aki a sor végén haladt, rögtön az elején szem elől tévesztett minket. Úgy látta, hogy az első elágazásnál letértünk jobbra, így befordult. Mi szép lassan haladtunk felfelé az emelkedőn, ki-ki a maga tempójában. A tetőn aztán bevártuk egymást, de az eltévedt túratárs sehol nem volt. A férje, aki velünk együtt várakozott, nem hozott magával telefont, a túravezetőnk telefonja pedig a kocsiban maradt. Miközben a férj mentőakcióra indult, és visszagurult a domb aljáig, mi nagy nehezen, hazatelefonálva kinyomoztuk elveszett társunk telefonszámát, és felhívtuk. Kiderült, hogy ő már Bakonybélben van az autóinknál: annyira rossz irányba ment, hogy akiktől útbaigazítást kért, voltak annyira rendesek, hogy bringástól elfuvarozták a célig.

Mi, a tetőn várakozók ismét kétfelé szakadtunk: egy második mentőakció indult lefelé megnyugtatni az aggódó férjet, a csoport maradéka pedig az eredetileg tervezett útvonalon befejezte a túrát és autóval értünk jött a domb túloldalára.

Végül minden jól végződött, az eredetileg tervezett helyett 56 km helyett én 63-64-et tekertem, de mindenki más távval zárt. Budapestre már szerencsésen megérkeztünk, igaz 1-2 óra késéssel...

Kerékpártúra a Keszthelyi-hegységben (2013)

Alig ért véget 2013 nyara, mi máris a Balatonhoz látogattunk: szeptember első hétvégéjén a Keszthelyi-hegységet céloztuk meg a Dróthuszárokkal. A távolság miatt jó korán indultunk, még kicsit csípős volt a levegő, de mire 9 körül útnak indultunk, már szépen sütött a nap. Ugyan kicsit szeles volt az idő, de hamarosan rövid ujjú mezekben tekert mindenki.

2013_keszthely_5.jpg2013_keszthely_6.jpg

Keszthelytől Hévízig egy kellemes bringaúton haladtunk, bár sok túrázó volt, de nem akadályoztuk egymást. Első megállónk (a hévízi tófürdő kerítését leszámítva) a cserszegtomaji kilátónál volt. Pár percet várnunk kellett a 10 órás nyitásra, de megérte. Kifizettük a belépőt, ami a lifthasználatot is magába foglalta, így az országban páratlan módon felvonóval jutottunk el a Margit-kilátó 31 méteres teraszára. Innen pazar kilátás nyílt a fürdő irányába, és az előttünk álló hegyekre is. Felmértük a terepet, majd tovább indultunk.

2013_keszthely_1.jpg

Zalaszántóig nem volt túl érdekes az út, de megkönnyebbülés volt, amikor Rezi felé letértünk a főútról. Rezit csak érintettük, Zalaszántón ebédszünetet tartottunk. A méltán világhírű Béke-sztúpát ezúttal kihagytuk (2012-ben is jártunk ott), és a várvölgyi elágazó irányába elhagytuk a települést.

Innen egy még gyérebb forgalmú, szinte nyílegyenes úton indultunk Keszthely felé, ám mielőtt elértük volna túránk kiindulópontját, lefordultunk balra, a hegyek felé. Egy tábla a késő délután kezdődő vadászatra hívta fel a figyelmünket, így erősen reméltük, hogy nem fogja műszaki hibák sorozata hátráltatni haladásunkat. (Elárulom, végül időben elhagytuk a kritikus területet.)

2013_keszthely_2.jpg

Hosszú kaptató után értük el Büdöskút (409 m) pihenőjét. Az esőbeállót épp felújították, úgy tűnt, jól haladnak, és az őszi esők ellen már menedékül szolgálhat a turisták számára. Dél felé indultunk tovább, lefelé a hegyről, ám egy váratlan pillanatban rákanyarodtunk egy turistaútra, ami a Berzsenyi-kilátó (355 m) felé vezetett. A keskeny, sziklás ösvény egyáltalán nem alkalmas túrakerékpározásra, megszenvedtünk, mire elértük a magaslatot. Ironikus, hogy pont a túravezetőnek akadt itt műszaki problémája...

2013_keszthely_7.jpg

A kilátóban hosszan pihentünk, de a vízkészletünk fogyóban volt. Igyekeztünk gyorsan legurulni Gyenesdiásra, de a civilizációba visszavezető út meglehetősen hepehupás volt (földút és vízmosás 2in1). A faluba leérve megcsodáltuk a domboldalba épült, méregdrága üdülőket, majd elérve a főút melletti országutat, Vonyarcvashegy felé kanyarodtunk. Utolsó pihenőnk a Szent Mihály-dombon, a kápolna tövében volt, ahonnan utoljára megcsodáltuk a Balatont (és Gáborék egyik kedvenc nyaralóhelyét, a vonyarci kempinget). Előtte azért feltankoltunk vízzel is, nehogy kiszáradjunk. A nap végére igazi nyári idő kerekedett.

2013_keszthely_4.jpg

Az utolsó néhány kilométerünk a part-menti kerékpárúton vezetett, vissza az autóinkhoz. Jól jellemezte az utószezont, hogy a parkoló környékén már csak a szezonból hátramaradt jégkrémekből sikerült szereznem egy frissítő darabkát... (A túra össztávja kb. 57 km volt.)

2013_keszthely_3.jpg

Piackutatás: bringás cuccok

Egy ideje kavargott már a fejemben a gondolat, hogy egy bejegyzésben össze kellene szedni néhány érdekes bringás cuccot, amelyre mostanában belefutottam. A lelkesedésemet csökkentette egy ideig, hogy a divany.hu megelőzött egy hasonló összeállítással, de ők csak a világító dolgokra fókuszáltak. Az itt bemutatott apróságok egy része már kapható, egy részük viszont csak érdekes koncepció - vagy lesz belőlük valami, vagy nem.

Tömlő

A rövid felsorolást rögtön a német Gaadi belsőjével kezdem, melyre Gábor hívta fel a figyelmemet. (Valójában ez katalizálta jelen bejegyzés megszületését.) A belső lényege, hogy nem egy hagyományos tömlő, hanem egy két végén zárt gumicső, amelyet a kerekek leszerelése nélkül is ki lehet cserélni. Praktikus megoldás, különösen hátsó kerekeknél: nem kell a fékek, váltók újra-beállításával szenvedni. Használatát egy hivatalos Youtube-videó is szemlélteti. Hazai ára: 4400 Ft/db.

1-gaadi2.png1-gaadi2.png1-gaadi3.png

Világítás

Elsőként egy koncepció, a Lumigrid, ahol egy LED vetít 13x13-as rácsot a kerékpáros elé, így sötétben is jól láthatók az út egyenetlenségei. Hogy mennyire, mekkora sebességnél lenne használható, az csak élesben derülne ki, mindenesetre kipróbálnám...

2-lumigrids.jpg

Hasonlóan érdekes koncepciónak indult az XFire hátsó lámpája, amely két lézerfény segítségével virtuális bringautat rajzol az éjszakában kerékpározó köré. A termék elérhető az Amazonnál 40 dollárért, de olcsó kínai másolatok az alibaba.com-ról már 5 dollárért is beszerezhetők. Ez utóbbi már úton van a postaládám felé...

3-xfire.jpg

Egy másik jópofa ötlet a SEIL Bag, egy olyan hátizsák, amelybe egy LED-kijelző van beépítve. A bringás a kormányra szerelt, vezeték nélküli adó segítségével tudja szabályozni, mi jelenjen meg a panelen, így tud például indexelni.

4-SeilBag.jpg

Biztonság

Utolsó kategóriánk első darabja egy ötletes zár, amely használaton kívül a nyeregcsőbe rejthető:

5-interlock.jpg

És ha már nyeregcső, az Integrated Trackers oldalán található kétféle GPS nyomkövető. Ezeknél az eszközöknél alapkövetelmény, hogy a nyomkövető ne csak rejtett legyen, de jó eséllyel venni is tudja a GPS jeleket. A SpyBike elhelyezésére két helyet találtak, a nyeregcsövet (ez a változat jelenleg nem kapható), valamint a kormányt. Telepítés során az eszközbe be kell helyezni egy SIM kártyát. Amikor lezárjuk a biciklit, élesítjük a riasztót, amely ha tartós mozgást észlel, SMS-ben folyamatosan küldi nekünk bringánk koordinátáit. Ára kb. nettó 35.000 Ft (SIM kártya nélkül).

6-tracker.jpg

Egy Balaton-kör margójára

Idén immár harmadszor kerültem meg a Balatont kerékpárral, egyetlen nap alatt. Míg az elmúlt két alkalommal szervezett keretek között, az Ultrabalaton népes mezőnyének tagjaként kerekeztem, most saját szervezésben vágtunk útnak. Első alkalommal, 2010-ben a későbbi Vasöntöde Running Team, az akkori Rex Fontana Kids váltócsapatát kísértem kerékpárral, 2012-ben viszont már a kerékpáros túra résztvevője voltam. Mindkét esetben igénybe vehettem a frissítőpontok szolgáltatásait, így nem kellett ételt és jelentősebb mennyiségű innivalót magammal cipelnem.

Idén ezzel a lehetőséggel nem számolhattunk, de túratársammal, Öcsivel úgy döntöttünk, megkíméljük magunkat a felesleges cipekedéstől. Esővel nem kellett számolnunk, kaját semmit nem vittünk, és vízből is csak egy üvegnyi tartalék volt a kulacsok mellett. Főszezonban a Balaton-parton minden egyes kilométerre jut egy büfé vagy kisbolt...

balatonkor2.JPG

Utólag azt mondom, azért 1-2 csoki, vagy kevésbé olvadós müzli, esetleg szőlőcukor legyen mindenkinél, aki ekkora távnak nekivág. A nassolás átsegíthet a holtpontokon, és megkímél az eléhezéstől!

Ha már holtpont, nekünk egy komolyabb jutott belőle, nagyjából 110 km-nél. Pont mielőtt Judittal találkoztunk. Judit a vonyarcvashegyi kempingben várt minket szendvicsebéddel, miközben Gáborék pont innen indulva valahol a tó átellenes csücskében tekertek. Vicces, hogy pont egy napra időzítettük a tókerülést, a logisztika miatt mégsem tudtunk egyszerre, egy irányba haladni. Ennek is meg volt azonban a jó oldala: kétszer is meg kellett tervezni-szervezni, hol és mikor találkozunk, ez valamennyire elterelte figyelmünket a hátralevő több tucat kilométerről.

És ez volt utunk fő tanulsága: apró célokat kell magad elé kitűzni. Nem olyanokat, hogy "a következő falunál kajálunk" meg "Csopakon fagyizunk egyet". Érdemes néhány találkozót leszervezni, hogy a pihenő valóban a pihenésről és a kikapcsolódásról szóljon, és sokkal könnyebb legyen visszaülni a nyeregbe. Nekünk is volt pár találkozónk, kétszer Gáborékkal, útközben pedig Judittal, Laciékkal és Szabival. (Meg Zitával, de ő végül nem csatlakozott hozzánk.)

balatonkor1.JPG

Az utat, amely végül 208 kilométeres lett, nettó 12 óra 17 perc alatt teljesítettük. Reggel 6:45-kor indultunk, és a hosszúra nyúlt pihenők miatt végül nem végeztünk sötétedésig: 22:15-kor futottunk be Sóstóra. Átlagsebességünk néhány tizeddel 20 km/h fölött maradt.

balatonkor3.JPG

Utunk során végig azt éreztük, az elmúlt évek alatt fejlődött a közlekedési kultúra. Szinte mindenhol udvarias és segítőkész emberekkel találkoztunk. Az egyetlen negatív élmény az Akali strand bejárata melletti büfénél (Akali Café) ért minket. Vettünk kólát, üdítőt, hot-dogot, melegszendvicset, majd miután mindezeket elfogyasztottuk, megkértük az eladó hölgyet, töltse meg kulacsainkat csapvízzel. Ő ettől kategorikusan elhatárolódott, mondván, hogy ez nem üzlet neki, vegyünk csak szépen ásványvizet. Köszönjük szépen a segítséget!

De tényleg ennyit a negatívumokról, a célt elértük, a kört teljesítettük, és elégedetten zuhantunk be az ágyba. Az útnak az alábbi kis videó próbál emléket állítani:

Balaton-kör from Bandita on Vimeo.

Hármashatárok

A "Hármashatár" szóról nekem valahogy mindig a magyar-osztrák-szlovén határ jut az eszembe, talán azért mert már három alkalommal töltöttem a környéken, egész pontosan Kétvölgyben a Pünkösdöt, és mindegyik túránkat "Hármashatár-túrának" hívtuk. Pedig kis hazánk 7 hármashatárral is büszkélkedhet, ezeket gyűjtötte össze Gábor a tavaszi, Rajka-Burgenland-Pozsony kerékpártúráról szóló beszámolójában.

Az alábbi linkre kattintva nem csak a beszámoló, és a hármashatárok listája olvasható, de egy videó is megtekinthető a kérdéses túráról.

kerekparturak.hu

Dróthuszárok az Alföldön!

Történelmi jelentőségű túrán vettek részt a Dróthuszárok június utolsó hétvégéjén! Nem csak a 100. Tour de France rajtja előtt tisztelegtünk, de a 2009. májusi, nagy sikerű szarvasi túra óta először, ismét az Alföldre látogattunk. Ehhez persze az is kellett, hogy a néhány héttel ezelőtti rekord-méretű áradások feltételezéseink szerint járhatatlanná tették a Duna-Rába-környéki utak, töltések nagy részét, így útvonal-módosításra kényszerültünk.

csongrad2.jpg

Gábor - Laci legnagyobb örömére - egy Szarvashoz közeli, Csongrád-környéki túrát tervezett be. Az útvonal sokak számára csábítónak bizonyult: 14-en gyűltünk össze a rajtnál. Csongrád főútján, a Fő utcában parkoltunk le, majd elsőként a Körös-Tisza torkolathoz tekertünk. A parton még erősen látszódtak a korábbi áradások nyomai, engem személy szerint azonban a "kacsalábon forgó" nyaralók nyűgöztek le. Ha lett volna idő körbesétálni az üdülőtelepet, pompás fotósorozatot lehetett volna készíteni a magas lábakra épített házikókról.

csongrad1.jpg

A gáton indultunk neki, és a Csongrád-Szentes közúti hidat (8. km) magunk mögött hagyva a mindszenti kompot tűztük ki célul (31. km). Elég hamar kényszerpihenőt tartottunk egy defekt miatt, majd a Tisza partján készítettünk csoportképet. A komphoz érve kicsit várakoznunk kellett, mert csak fél óránként van lehetőség az átkelésre. A komp érdekessége, hogy mindkét irányba a sodrás hajtja, így viszonylag gazdaságosnak tűnik az üzemeltetése. A mindszenti oldalon csárda és büfé várja a látogatókat, mi ez utóbbinál fogyasztottuk el jól megérdemelt kávénkat/fagyinkat/sörünket.

csongrad3.jpg

Mindszenten keresztül indultunk Szegvár (41. km) felé. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy Mindszent város, a komp környéke alapján csak egy néhány házból álló falucskára számítottam. A városka határában még megálltunk egy percre egy struccfarm miatt, majd jó tempót diktálva értük el Szegvárt. A nagyközség nevezetessége a "Pusztai-féle", 1865-ben épült szélmalom, melynek tövében ismét megpihentünk.

Szentes (51. km) előtt kicsit tanácstalanok voltunk, melyik úton is jutunk be a főtér környékére, de szerencsére a helyi erő, Laci hamar a helyes irányba állított mindenkit. Utunkat oldtimer Mercik látványa tette még érdekesebbé: egy túrán vettek részt, melynek egyik állomása pont Szentesen volt. Mi a főtér közelében levő Szent Korona Cukrászdához gurultunk. Pompás gyümölcslevek, sütemények és fagyik vártak minket, a pestihez képest meglepően kedvező áron. Elkövettem azt a hibát, hogy az epres kockához kólát akartam rendelni: ilyen egészségtelen italokat itt bizony nem árulnak! Nem is baj, a bodzás üdítő még tán jobban is esett.

A korai uzsonna után még megnéztük a főteret, majd 10-15 km várt ránk, hogy visszaérjünk Csongrádra (66. km). Mielőtt hazaindultunk, átkerekeztünk a Csongrád és Csépa közötti pontonhídon, melynek elődje 1896-ban, fából épült.

A magyar hídállománynak különleges szelete a három üzemelő közúti pontonhíd a Tiszán. Ezek teherbírása igen korlátozott (7,5-10 tonna). Keskenyek, az évnek jóval kisebb részében használhatóak, mint a kompok, ráadásul párhuzamos kompüzemet kell fenntartani mellettük a nagyobb tömegű járművek átszállítása érdekében. Különféle anyagokból (hadianyagok, korábbi hadi pontonhidak, alumínium hadihíd, hídprovizórium-elemek) összeállított szükségszerkezetek, jószerével egy évszázaddal ezelőtti műszaki kultúra megoldásait hordozzák magukban.

(forrás: elsolanchid.hu)

csongrad4.jpg

Innen már csak egy rövid gurulás várt ránk, 70 kilométerrel a lábunkban értünk vissza autóinkhoz.