"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour


Vulkántúra

2020. november 01. - Bandita6

A naptárra pillantva nagy magabiztossággal kijelenthetem, hogy 2020 sem a kerékpártúrák éve lesz nálam. Idén nagyon készültem egy ismétlésre: 2010-ben csúfos véget ért egy zselici kirándulásunk (a szakadó eső miatt ez lett minden idők legrövidebb Dróthuszár-túrája), de a várható rossz időjárás miatt az idei visszavágó is elhalasztásra került. Aztán készültem a Gemenci erdőbe is, ott viszont a túra időpontja változott, így oda sem sikerült eljutnom.

Maradt azonban egy terv a tarsolyban: a még 2017-ben felvázolt “Vulkántúra” útvonala. Akkor ajkai kiindulóponttal próbáltam összerakni egy olyan tervet, amellyel egy számomra addig ismeretlen régiót fedezhetek fel. Így böktem rá végül a Ság-hegyre, ami kerékpárral bőven megjárható egy nap alatt Ajkáról. De hogy maradjon idő a látnivalókra és az élvezetekre is, úgy döntöttem, hogy az odautat vonattal teszem meg.

A terv:

A félig gyorsvonatként működő IC-re kényelmesen felfértem, egyedül én cipeltem kerékpárt az erre a célra fenntartott vagonrészben. Celldömölkig utaztam, de Bobától már az ablakban figyeltem a vasút közelében haladó utakat és településeket (különösen Nemeskocsot), melyeket hamarosan két keréken is érinteni fogok. Celldömölkön, mielőtt még elhagytam volna a vasútállomást, megnéztem két kiállított, jobb sorsra érdemes gőzöst, köztük a brutális méretű, legendás 424-est.

(A 424-es nekem már mint az LGT által megénekelt csatahajó vált legendássá, de nem árt tudni, hogy ez a típus volt a magyar gőzmozdony-gyártás, legsikeresebb modellje, 1924 és 1958 között 514 db készült belőle, ebből 149 külföldre.Celldömölkön a 424,129 pályaszámú mozdony tekinthető meg.)

20200722_105011.jpg

Na de ideje nyeregbe pattanni, és megtenni a bemelegítő métereket az egykori bencés apátság romjaihoz. Meglepő módon e (szintén jobb sorsra érdemes) látványosságról Celldömölk wikpedia-oldala nemigen tesz említést.

A XII. századból származó, eredetileg román stílusú templomot egyes feltételezések szerint II. Béla alapította, bár keletkezésének ideje bizonytalan. A legvalószínűbb, hogy Győr irányából, csónakkal érkező hittérítő szerzetesek építették a szentélyt egy római kori villa alapjaira. Az országban az egyetlen romtemplom, ami tufából épült. … A XIII. században gótikus stílusban átalakították, majd a XIV. században a szentély fölé is boltozatot építettek, melyek felett találhatóak a barátlakások. A szentély ebből az időből származó freskótöredékeit a XIX. században még teljes alakjukban lehetett látni. … Az oly sok vihart megélt "kicsiny erősség” a török hódoltság idejéig működött, használói ekkor elmenekültek. Középkori kegyszobrát Csallóközbe, a mai szlovákiai Dénesd templomába menekítették. 1803-tól magtárként hasznosították, majd az 1930-as években műemléki védettséget kapott. A II. világháború után, 1946-ban gránátrobbanástól ledőlt az É-i és D-i fal, a tornyot 1948-ban helyreállították.” (forrás:http://vulkansag.hu/Templom/Celldomolk5/Romtemplom__kozepkori_bences_apatsagi_templom6.html)

20200722_110220s.jpg

A romtemplom kerítéssel körbevett, nem látogatható. Így nem is időztem sokáig, a bemelegítést követően a Ság-hegy felé vettem az irányt. A Ságról azon túl, hogy az iskolában még a Somlóval párban emlegették, mint tanúhegy (ráadásul nekem az rémlik, mintha akkor a Kisalföldhöz csapták volna hozzá), túl sok ismerettel nem rendelkeztem.

A 279 méter magas vulkanikus kúp 150 méterre emelkedik ki a környező síkságból. A wikipedia szerint a Kemeneshát - ahová a Ság is tartozik - “földrajzi középtáj”, amelyet keletről a Kemenesalja határol, amellyel gyakorlatilag a Kisalföld kezdődik.

A térséget a vulkáni működés előtt a Pannon-tenger vize borította. A kőzetolvadék több kilométeres mélységből, tektonikus törések kereszteződésében létrejött magmacsatornákon került a felszínre. Az első kitöréssel kiszórt törmelék, a tufa, mintegy 2000 méter vastag homokos rétegre hullott. A tűzhányó működésének második szakaszában a lávafolyam 50 m vastag bazalttakaróvá dermedt a hegy tetején.

A lepusztulás során először a bazaltpajzs pereme töredezett le, majd a szél és a víz fokozatosan elhordta a lazább képződményeket. Mai formájához hozzátartoznak a suvadások, a kijárt mélyutak és a szőlőművelés lépcsői. A bányaműveléssel kialakított terek teszik lehetővé, hogy bepillanthassunk hazánk egyik legfiatalabb tűzhányójának belsejébe.

Az igazán nagy élményt is ez jelentette: eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy kis hazánkban is van egy vulkán, aminek a kráterében sétálgatni lehet. A katlan mellett külön élmény, hogy ha kicsit vadregényes, helyenként nehezen járható utakon is, de körbe lehet sétálni a hegy “peremén” is. Persze nem a bringás felszerelés a legideálisabb egy ilyen túrához, de azért egy jót sétáltam, amíg a bringám a Sághegy Fogadó és Panzió parkolójában várt rám. Itt ettem egy közepesnek mondható, de legalább kiadós tárkonyos ragulevest, lekísértem egy korsó sörrel, és belekezdtem a túra kilométer-daráló részébe. Több látnivalót ugyanis nem terveztem be, de valahogy haza kellett jutnom Ajkára.

A hegy lábánál található vulkánmúzeum modern, impozáns épületére még a hegymászás előtt vetettem egy pillantást, ide másnap, autóval, családostól térünk vissza. (Innen a hegyre egy nagyon brutál, ha jól emlékszem 19%-os, nyílegyenes út vezet felfelé. Bringával a Borbarát körút, amin lefelé gurultam, talán könnyebben abszolválható.)

20200723_175431s.jpg

Eredeti terveimben szerepelt még egy velőspirítós elfogyasztása a celldömölki S184 Bisztróban, de ahogy a Ságtól távolodtam, felbukkantak a hátam mögött a viharfelhők, így sietősre fogtam. Legalább Bobáig el akartam jutni a kényszerpihenő előtt, így nem nagyon álltam meg pihengetni.

Ajkai szomszédunk, Géza bácsi szülőfaluja (Nemeskocs) felől közelítettem meg Bobát, de mivel még nem esett, így továbbrobogtam a Somló felé. A 8-as főutat messze el akartam kerülni, így a Nagypirit-Kispirit-Csögle-Kiscsősz-Iszkáz irányba indultam. Itt kezdett csak csepegni az eső, Kisszőlősön már esett rendesen, de itt nem találtam szimpatikus helyet a megpihenéshez, így ki kellett tartanom a somlószőlősi Lesz Vigasz Büféig. A Google Maps kommentjei alapján ide sem terveztem volna gasztronómiai élvezetek kielégítése céljából megállót, de most ennél sokkal jobb okom volt beférni. Egy cappucinó, egy hideg kóla, közben a megmaradt szendvicsek, és mire az eső elállt, én is megszáradtam, és folytathattam utamat.

20200722_153708.jpg

A Somlót még sosem közelítettem meg Somlószőlős felől, most már ez is kipipálva. Már csak a jól ismer hazavezető utat kellett letudni a Doba-Oroszi-Noszlop-Ajka útvonalon, és kipipálhattam egy “bakancslistás” bringatúrát.

A számomra újdonságot jelentő látnivalók nagyon a túra elejére koncentrálódtak, így a tekerés nagy része inkább sportfoglalkozás volt, ennek ellenére nagyon élveztem a kétkeréken töltött napot.

OMV Erlebnisradweg - Az eddigi utolsó Dróthuszár-túrám

2019 nem túl szerencsés év volt kerékpártúrák szempontjából. Szinte pontosan két éve, 2018-ban voltam utoljára tekerni a Dróthuszárokkal, 2019-ben egyetlen úton sem tudtam részt venni. Ennyi idő távlatából megkísérlem felidézni a 2018 tavaszán történteket.

Túránk kiindulópontja a vasútállomás volt az osztrák-magyar határhoz közeli Gänserndorf településen. Legnagyobb nevezetessége talán az 1972-ben nyílt szafaripark, én legalábbis úgy emlékszem, gyerekkoromban sokan meséltek egy osztrák, határ közeli parkról, feltehetőleg ez volt az. Azonban 2004-ben bezárt, így itt értelemszerűen nem sokat időztünk.

Reggel kilenckor nyeregbe pattantunk, és nem is a városka központja, hanem a szomszédos Dörfles falu felé indultunk. A vasútállomás parkolója remek kiindulóhely volt, akadt hely bőven, és láthatólag sokan ingáznak kerékpárral otthonuk és az állomás között is. A kerékpárutak is jól kitáblázottak (mint úgy általában Ausztriában mindenütt), és mivel a környék Ausztria egyik jelentős borvidéke is, így nem meglepő módon a bringautak fedőneveiben is egy-egy szőlőfajta köszön vissza.

Dörfles (3 km) felé a Traminer úton indultunk. A szőlőtőkék mellett olajfúró kutak látványában sem fukarkodtunk, talán nem véletlen, hogy az "élményút" (Erlebnisradweg) is az osztrák olajipari óriás (OMV) támogatásával lett kijelölve.

A következő falu, Prottes (6 km) már igazán emlékezetes: a települést átszelő főút mentén végig az olajkitermelés tárgyi emlékei kerültek kiállításra. A falu végén a helyi népi zenekart is megcsodálhattuk, amint egy traktor utánfutójáról zenélve tartott ébresztőt a későn kelőknek.

Prottest elhagyva keskeny, de jó minőségű utakon kanyarogtunk olajkutak és virágos mezők között. Matzen (12 km) előtt nem várt izgalmak adódtak: teljes útzár miatt eltereltek bennünket. Néhány száz méter tekerés után azonban megnéztük a térképet, és egyértelművé vált, hogy a kerülőút bringával irreálisan hosszú lenne. Így hát visszafordultunk, és óvatosan elgurultunk az útzár mellett. Az első kanyar után tűzoltóautókat és egy árokba borult, összetört autót láttunk. Csak az volt gyanús, hogy mindenki feltűnően nyugodtan viselkedett. Mint kiderült, mentési gyakorlatról volt szó, így szépen elengedtek minket, mi pedig folytathattuk utunkat Hohenruppersdorf (22 km) felé.

A falu közepén fogyasztottuk el korai ebédünket, majd a környék szőlőültetvényei között folytattuk a tekergést. A következő település, amelyet érintettünk, Bad Pirawarth (28 km) volt, az út megkerülte a helyi nevezetességet, a gyógyfürdőt. Gyakorlatilag itt fordultunk vissza délnek, a Weidenbach patak völgyében (Weidenbachtal) egy gyér forgalmú vasútvonallal párhuzamosan tekertünk tovább Groß-Schweinbarth (33 km) felé. A völgyben már kevésbé volt látványos az út, mint idefelé, ezért gyorsan gyűjtöttük a kilométereket.

Auerstal települést (40 km) elhagyva már ismét az oljakutak uralták a látképet. Talán itt volt az egyetlen olyan pont, ahol nem volt egyértelmű, merre vezet a kijelölt kerékpárút vissza Gänserndorfba, de mivel minden párhuzamos út oda tartott, így nagyot nem lehetett tévedni. Hamar célba is értünk, délután kettőkor már hazafelé vettük az irányt.

Egy jó ebéd azért hiányzott, így a napunkat Marchegg határában, az Am Meisterberg 12, 2294 Marchegg cím alatt található, a Google térképén csak "Restaurant"-ként szereplő étteremben koronáztuk meg egy jó bécsi szelet - krumplisali kombóval. A pincérünk külön fénypont volt: szlovákiai magyarként gyakorlatilag mindenkivel szót értett, és láthatóan élvezte is a társaságunkat.

Innen már csak jó 2 és fél órányi autózás várt ránk Budapestig.

 

Bakancslista: A következő ajkai tekergés

Eddigi Ajka környéki bringázásaim központjában mindig a Somló és a Kab-hegy álltak. Jövőre ez utóbbihoz egy Dróthuszár túra keretében is lehetőség lesz visszatérni, az alábbiakban viszont összeállítok és bemutatok egy újabb túratervet, amelyben egy kicsit messzebb, egészen a Ság-hegyig merészkedek Ajkától. Ráadásul vonattal indulok, hogy az elején egy kis időt spóroljak, hogy minden látnivalóra legyen idő.

A főbb, betervezett megállóhelyek:

  • A kiinduló állomás: Boba
  • Celldömölk, bencés apátság romjai (12,3 km)
  • Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont (16,2 km)
  • Sághegy Fogadó (17,1 km), innen kitérő a tanösvényhez és a Sághegy Múzeumhoz
    • esetleg nagyobb gyalogos kiérő a Trianoni kereszt érintésével a Ság csúcsáig a sárga háromszög úton
    • majd vissza az S+ és S jelzések mentén, az alábbi térkép szerint:

saghegy2b.gif

Innen pedig nem marad más hátra, mint a Somló felé visszatekerni Ajkára, a Nagypirit (32,1 km), Somlószőlős (50,1 km), Kolontár (67,5) útvonalon. A túra vége így nagyjából 76,5 km.

Spórolhatunk 3 km-t, ha Noszlop felé jutunk el Ajkára, ez azonban talán kevésbé látványos útvonal:

Szezonzáró szezonnyitó kerékpártúra a Mátrában

A sors úgy hozta, hogy majdnem kihagytam két teljes Dróthuszáros bringatúra-szezont. Legutóbb a 2015-ös szezonnyitón tekertem együtt Gáborékkal, 2016-ban pedig hiába neveztem be két túrára is, mindegyik elmaradt a rossz időjárás miatt. Ezúttal azonban szerencsém volt, és annak ellenére, hogy becsekkoltam a szezonzáró Mátra-túrára, kitűnő idő volt a tekeréshez, így még időben megnyithattam saját 2017-es túraszezonomat!

Mielőtt útnak indultam, itthon megkaptam a féltő jótanácsot, hogy vigyázzak magamra, hiszen már olyan régen bringáztam utoljára... De hát ez olyan mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni!

A túra útvonala szinte teljes egészében megegyezett a 2012-es Mátra-túra útvonalával, amelyen a jelenlegi csapatból csak Gábor és jómagam vett részt. Akkori beszámolómat nem olvastam újra, de mivel az út bizonyos szakaszát Cooperrel is bejártuk bő két éve, így gyorsan előjöttek az emlékek az ismerős szakaszokról.

Most is, mint egykoron, a parádsasvári parkolóból indultunk, a palóc piacra készülődő árusok bódéi mellé leparkolt autóinktól. A tízórai pihenő a Gombás tónál volt, úgy rémlik, a pihenőpark gondozottabb, mint legutóbbi látogatásunkkor volt, igazi gyöngyszem. Bátran ajánlott pihenőhely az arra túrázók számára. Gábor szintrajza szerint az első 8 km alatt emelkedtünk közel 200 méter szintet, de majdnem ugyanennyit el is veszítettünk a rendkívül rossz minőségű úton való száguldás során, így 350 méterről kezdhettük meg a mászást Galyatetőre, 900 méter fölé.

dsc09821.jpg

Mátraalmásig csak 5,5 km az út, viszont az már folyamatos kaptató, pocsék minőségű országúton. Itt volt lehetőségem kipróbálni Gábor elektromos bringáját, és hát mit is mondjak, nagyon simán döbbenetes előnyre tettem szert a többiek előtt. Már-már sokkoló élmény volt, elképesztő, mire képes ez a technika, remélem rohamosan át fog csúszni a megfizethető kategóriába!

Mátraalmás központja még mindig kellemes pihenőhely, most azonban nem igazán tudtuk birtokba venni, mert éppen festették a közterület bútorzatát, így rövid frissítés után kezdtük meg a 8 km-es kaptatót a Rudolf tanya felé. Az út nem vészes, de folyamatosan emelkedik, megtalálva saját tempónkat egészen jól teljesíthető. Elérve az országutat, jobb minőségű aszfalton emelkedtünk tovább Galyatető felé, ezúttal azonban nem kanyarodtunk fel a kilátóhoz és a büfésorhoz. A "tetőn" bevártuk egymást, majd leszáguldottunk a mátraszentistváni elágazásig (25. km), és az ottani pihenőparkban ebédeltünk meg.

dsc09829.jpg

A fák alól kibújva a napon melegedtünk egy kicsit, majd beöltöztünk a guruláshoz. A Szénégetők (30. km) felé vezető erdei úton haladtunk tovább, a 10 kilométeres lejtmenet féltávjánál megálltunk egy csapatfotóra. Az út Mátraháza alatt éri el a főutat, hogy onnan ne kelljen újabb emelkedőt leküzdeni, a zöld kereszt turistaútra ráfordulva áttoltuk egy járhatatlan szakaszon és egy kellemesnek nem nevezhető dombon a bringákat, hogy már csak 7 km száguldás várjon ránk a felújított, pazar minőségű aszfalton.

dsc09869_small.jpg

A parkolóba visszatérve (43. km) még tartott a palóc piac, így be tudtunk vásárolni kitűnő kézműves Palóc sörökből is. Megéreztem a kihagyást: hazafelé a kocsiban alig bírtam ébren maradni, de ennek ellenére megérte: remek kis túra volt! Jöhet a 2018-as szezon!

dsc09860.jpg

Ajkai tekergés 2.

Ezt a bejegyzést 2015 nyarán kezdtem volna írni, de egy hirtelen jött láz ledöntött a lábamról. Idén azonban ismét hoztam bringát Ajkára, és ismét megtettem két rövidebb kört. Az útvonalak nagyjából azonosak a 2014-es bejegyzés Kab-hegyi és Somló-körével, de egy kis változatosságot azért vittem bele.

20160818_165226_small.jpg

1. Kab-hegy

Ajkát ismét Úrkút felé hagytam el. Gyakorlatilag folyamatos az emelkedés, Úrkútig kétszer kell hegyet mászni, egy kis száguldás van a kettő között. Úrkút is végig emelkedik, csak a falu végét jelző tábla után lehet száguldani lefelé a zsófiapusztai elágazásig. Első pihenőm itt volt, mert még Úrkút elején láttam egy táblát, hogy 4,9 km-re, a főút mentén lesz egy forrás. Nagyjából itt kettyent le a 4,9 km az órámon, de rövid google-zés után kiderült, hogy a Nagy-Itató-Forrásig a Mester utcán kellett volna lekanyarodni, majd a Kislődre vezető tanösvényen kerekezni. Ez a kulacstöltési lehetőség így kimaradt.

Tekertem hát tovább, amíg el nem értem - rövid kaptató után - a Kab-hegy körüli bringaút csatlakozási pontját. Innen, folytatva a jól ismert utat, feltekertem szép lassan a csúcsra. Pihentem, gyönyörködtem a panorámában, beszélgettem kicsit a túrázókkal, majd lefelé vettem az irányt. Ahogy lekanyarodtam a pecsételőhely felé - ahol nagy erőkkel építették át az erdészházat - láttam, hogy gyülekeznek a felhők, ezért a bringás körút rövidebb, északi felét választottam a hazatérésre. Arról nem is beszélve, hogy a kör ezen szakaszán még nem jártam, így ideje volt kipróbálni. 

Egyszer megálltam szedret szedni - vigyáztam, hogy a bringával jó messze parkoljak le a bokroktól, sikerült már így defektet összeszednem. Ajkára Jókai-bánya felé tértem ki, gyakorlatilag aznapos aszfalton lehetett leszáguldani a hegyről, nagy élmény volt! Közben azon gondolkodtam, hogy felfelé igazából mindegy is, milyen az aszfalt minősége (egy bizonyos tempó alatt), de lefelé nagyon is számít, már csak a biztonság szempontjából is. Így aki azon vacilál, milyen irányból kerülje a Kab-hegyet, számoljon ezzel is! Egy rövid pihenőm volt még a száguldás előtt: a László-forrásnál végre megtölthettem erősen kiürült kulacsomat.

Az út vége eseménytelenül telt, és még az eső előtt haza is értem.

2. Somló

A Somló kör is már jól bevált útvonalon zajlott, a Bakonygyepes-Oroszi-Doba-Somlóvásárhely-Devecser-Kolontár útvonalon. Újdonság mindössze annyi volt, hogy most az Ajkától távolabbi oldalán kerültem meg a hegyet, arra még nem jártam. Így viszont kellett egyet rövidítenem, hogy ne a 8-as főútra érjek ki Somlójenőnél. A kavicsos mellékúton (a Hegykapu Étterem előtt) elvétettem a leágazót, így a főút előtti Gerő-kútnál lyukadtam ki. A nevét azonban csak utólag derítettem ki, így azt sem tudtam, hogy jóízú, tehát a kulacsot sem mertem megtölteni vizével - pedig ráfért volna!

A hazafele vezető út pozitív élménye, hogy rengeteg helyen friss aszfalt fogadott. Szép lassan csak eltűnnek a csapnivaló utak, remélem azért hamarosan eljutnak Oroszi környékére is!

Bringatárolás

Könyvjelzőim nagytakarítása közben akadtam rá a "bringatárolás" kategóriára. Kezdetben úgy volt, hogy az én gépemnek is csak a lakásban lesz helye, ekkor terveztem írni egy cikket a lehetőségekről és a végső választásomról. Végül azonban pincébe került a bringa, a fal pedig szabadon maradt.

Két jó ötletet azonban megosztok veletek:

1. Clug

Nehéz elhinni, hogy megfogja a bringát, de ha működik, akkor viszont tényleg szerény és egyszerű megoldás.

clug.png

2. Cycloc

Nálam azt hiszem, ez lett volna a befutó!

cycloc_solo_garage_screen.jpg

 

Bringás cuccok 2.

Legutóbb két éve írtam egy hasonló bejegyzést, azóta folyamatosan gyűjtöttem az érdekességeket, és bár arról már lekéstem, hogy karácsonyra meglepjetek valamelyikkel, de azért előszedem őket. Legfeljebb már most kiderül, mennyit kell összekuporgatni a következő karácsonyi ajándékra! A képek minden esetben a termék belinkelt elérhetőségéről származnak.

Zárak

Számzár, a természetesség jegyében:

Seatylock: hogy a nyerget se lopják le!

Textil

Boncho, a bringás poncho: felpróbálnám, kényelmes viseletnek tűnik!

Áttekinthetetlen mennyiségű póló, biztos mindenki találna magának megfelelőt!

 

Tour de France alsógatya kollekció:

 

Elegáns ing, fényvisszaverő csíkokkal:

Tovább

Tour de Hongrie 2015 - Keszthely

2015-ben, jópár év kihagyás után, a 90. születésnap - vagy sokkal inkább a riói olimpiai kvalifikáció - alkalmából ismét megrendezésre került a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Blogunk tudósítója a keszthelyi befutónál járt, és a fenti "kommentár nélküli" videót készítette.

Ajkai tekergés 1.

2014 nyarán két rövid kerékpártúrát tettem Ajka környékén - ezeknek a rövid leírásával kísérelek meg új életet lehelni a blogba.

Kab-hegy

Az első kör a Kab-hegy megkerülése, és természetesen a csúcs megmászása volt.Segítségül egy fecnire rajzolt térkép szolgált, amelyet a Kab-hegyi kéktúra-pecsételő állomásnál le is bélyegeztem - bizonyítandó a családnak, hogy tényleg itt jártam... Ajkát Úrkút felé hagytam el, rövid kaptató után kellemes kilátás nyílt a városra. Meg is pihentem 1-2 fotó erejéig, a bónusz témát az úton átkelő csigák szolgáltatták.

Úrkút buckáit elhagyva Nagyvázsony felé fordultam, majd Zsófiapusztánál bekanyarodtam a Déli-Bakony 599 méter magas csúcsa felé.Hosszú, lankás emelkedő vette kezdetét. A hegy lábánál elértem a 2013. szeptemberében átadott kerékpár-körutat, ezen azonban csak egy rövid szakaszt kerekeztem, hogy aztán a csúcs felé folytassam utamat. Felérve a tévétorony mellé, a szintén nemrégiben átadott Kinizsi-kilátónál fogyasztottam el az uzsonnámat. Lefelé lehetett egy jót gurulni - nem megfeledkezve a pecsételésről, majd jobbra ráfordulva a körútra újabb, több kilométeres gurulással folytatódott az út. Meglepően kevesen jártak erre, talán a nagy nyári meleg miatt is, így igazán lehetett élvezni az utat.

A gurulás nagyjából az Öcsi-kapuig tartott, onnantól már voltak emelkedők is. A körutat végül a Király-kúti-nyiladéknál hagytam el, dél felé rákanyarodtam a Halimbára vezető műútra.

A körút térképe elérhető a VERGA Zrt. honlapján:

kabhegyikerkprtpage001trkp.JPG

Padragkúton értem el a 40 km-t. A vízkészlet is fogyóban volt, már nem volt más hátra, mint visszatérni Ajkára.

Somló

A második félnapos túrám a Somlóhoz vezetett. Bakonygyepesnél keresztezve a 8-as főutat, Noszlop felé vettem az irányt. A sunyi emelkedőn végig szembeszél fújt - nem volt kellemes menet. Noszlop után az Oroszi felé vezető út tartogatott érdekességet: a néhány nappal korábbi vihar következtében rengeteg faág került az útra, amit itt még nem sikerült teljesen eltakarítani...

Ugyan volt nálam GPS-es telefon, de alapvetően "érzésből" haladtam, így Oroszi belterületén elsőre sikerült is rákanyarodnom a temetőhöz vezető zsákutcára. De megérte a kitérő, több időt tölthettem e tündéri kis falu megbámulásával. A helyes kivezető út meglehetősen kátyús volt, de kiérve egy erdős szakaszból hirtelen felbukkant a Somló, és az út minősége is sokat javult.

adobephotoshopexpress_397f2f1111a6439688f84be5fafdac83.jpg

Dobánál rákanyarodtam a Somló oldalában végigkanyargó útra, és egészen a somlóvásárhelyi "lehajtóig" tekertem, megbámulva közben a pincesorokat és persze a várat. A csúcsra vezető út igen meredek, ráadásul az utóbbi 1-2 évben gyalog már kétszer is letudtam, így azt most kihagytam. Kedvcsinálónak azonban beszúrom ide az egyik gyalogos csúcstámadás során készített videót:

Somlóvásárhely előtt megint kereszteztem a 8-ast, majd Kolontár érintésével, az iszaptározó támfalának árnyékában hazatekertem.

Somló még egyszer

Pár héttel a terepbejárás után a Dróthuszárok triumvirátusa is bejárta a Somló-kört, csak ellentétes irányban, és egy kicsit több megállóval. Bő egy hónap elteltével, szeptember vége felé már esős, hűvösebb idő fogadott minket. Ezúttal tehát Kolontár felé indultunk, első megállónk a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófa helyszínén, az áldozatok emlékére létrehozott parknál volt. Megtekintettük a hátramaradt romos épületeket, a fotókat, és hogy egy kicsit vidámabb téma is legyen, felkutattuk a közeli híd mellett elrejtett geoládát. Frissítettünk is, majd továbbindultunk Somlóvásárhely felé.

A Somló oldalában kerekezve újból esni kezdett, a vár is ködbe veszett. Ennek ellenére balra fordultunk, és a csúcsra vezető utat elzáró sorompóig felküzdöttük magunkat. Itt én, mint "rutinos" Somlóra járó, bevállaltam az őr szerepét, Cooper és Gábor pedig esőkabátban elindultak meghódítani a várat. A bringák csak áztak a csendes esőben, de szerencsére amire visszaértek a hódítók, elállt az égi áldás.

wp_20140927_001.jpg

A pihenő alatt megállítottam a GPS nyomkövetést, íme az első etap adatai:

A Doba-Oroszi-Noszlop szakaszon nem vesztegettünk sok időt a pihenéssel, bár Noszlopon belefutottunk egy szüreti mulatságos menetbe. Természetesen a kocsmánál. Minket azonban egy sokkal fontosabb látványosság várt: Bakonygyepes előtt még kitérőt tettünk Magyarpolány felé.

A passiójátékáról híres falu kálváriadombját természetesen bringák nélkül másztuk meg, majd visszafelé a Petőfi utcán csorogtunk végig. Az utca arról nevezetes, hogy megőrizte a régi faluszerkezetet, és jópár házat, amelyek a bakonyi népi tornácos építészet stílusjegyeit őrzi. Az egyik portán éppen rendezvény volt, így oda be is kukkanthattunk.

Innen már gyerekjáték volt a befutó Ajkára. A vége bő 54 km lett.

(A sorozat második, 2015-ös része betegség miatt - úgy tűnik - elmarad.)

Kerékpártúra: Fertő tó - Seewinkel Nemzeti Park

A Fertő tóról egy dolog biztosan elmondható: állandóan fúj a szél! Erről már több alkalommal is meggyőződtünk, legutóbb éppen a június 21-i hétvégén. Utunk Jánossomorján kezdődött, másodszorra eltalálva a megfelelő irányt, Várbalog felé kezdtünk el kerekezni. Az itteni templomnál vártuk össze először a csapatot (a sorokat már az első pár kilométeren szétszabdalta a szembeszéle), majd megbeszéltük, hogy a következő település, Albertkázmérpuszta sokkal szebb templománál tartunk nagyobb pihenőt. Továbbindultunk, és ekkor jött a java.

Az első kanyar után elfogyott az aszfalt, és durva köves úton haladtunk jó 5 kilométert. Meg is jegyeztük, hogy hamar észre fogjuk venni, ha átérünk Ausztriába. A tájra amúgy nem lehetett panasz: szélkerekek, számomra ismeretlen típusú, lila virágú növények mindkét oldalon, vagy éppen búzamezők, fejünk felett pedig látványosan kavarogtak a bárányfelhők. Egyszer csak felbukkant a távolban a célpontként szolgáló templomtorony. Egy kereszteződésnél a csoport eleje elkezdte bevárni a végét. Mi Cooperrel úgy döntöttünk, nem folytatjuk a döcögést a kanyargós úton, és a nyílegyenes földútra szavaztunk. Rohamtempóban közeledtünk a templomhoz, majd azt vettük észre, hogy itt bizony nincs leágazás, az út elmegy a falu mögött. Szerencsére egy nagyobb szántásnyi lila virágos növény után volt egy bekötőút - megérte kockáztatni. Utóbb kiderült, ez az út bizonyult a helyes választásnak, mindenki innen érkezett.

ferto1.jpg

Albertkázmérpuszta, ahogy mi láttuk, néhány takaros, felújított parasztházból és egy szép kis templomból állt. A legendárium szerint a települést Albert Kázmér herceg alapította, a bécsi és a pozsonyi piacok közelsége felfuttatta a mezőgazdaságot. Az ország legszebb majorjaként is emlegették a települést, melynek neogót templomát a XIX. század végén, bécsi mintára emelték, Habsburg Frigyes óhajára. Előtte egy szabadtéri oltár áll, amelynél el is készült a "Mintha mise történt volna" c. fotó.

A falu határában húzódó országhatárt átlépve menten jó minőségű aszfalton találtuk magunkat. Meg sem álltunk az alig 3 kilométerre fekvő Halbturnig. Magyar nevén - meglepő módon - Féltorony legfontosabb nevezetessége a Harrach-kastély, amely  Mária Terézia uralkodása alatt a császári család nyári rezidenciája lett. Gyorsan lelakatoltuk a bringákat, a kastély udvarán elkészítettük a csoportképet, majd néhányan nyeregbe is pattantak (hosszú nap várt még ránk), néhányan pedig a kastélypark felé távoztunk, hogy a főépület homlokzatát is lencsevégre kaphassuk.

Halbturn után egy hosszabb, látnivalóktól mentes etap várt ránk. 23 kilométert tekertünk szőlőhegyek, szántóföldek és falvak közt, míg megérkeztünk a Fertő tó partján fekvő, rutinos Dróthuszárok által már jól ismert Podersdorfba (Pálfalura). Néhány helyen azért meg kellett állni, ellenőrizni hogy jó felé haladunk-e, mert a Podersdorf felé vezető irány nem mindig volt kellően kitáblázva. Hiába, az osztrákok sem tökéletesek... Az utolsó kilométereken már nosztalgikus érzés fogott el minket, fel is idéztük a legutóbbi ittjártunkkor készített filmecske néhány kockáját.

Podersdorf központja a móló, amely a bringás bajnokok terénél végződik. Itt tartottunk ebédszünetet, vettünk pizzát, Almdudlert, Mozartkugelt, felfrissítettük magunkat. A szeles világítótoronynál is készült egy csoportkép, egy magyar fotós szakértően bánt Cooper gépével, ami nem egy, de nem is két poén forrása volt ezekben a percekben.

Illmitz (magyarul Illmic, ami a tó osztrák nevét adó Neusiedl-től, magyar nevén Nezsidertől már 25 km-re fekszik), szóval Illmitz felé haladtunk tovább, egy tóparti kilátótoronynál időztünk újabb pár percet, ízelítőt kaptunk a környék csodálatosan sokszínű madárvilágából.

Itt kezdett teljesen szétszakadni 16 fős mezőnyünk, a lemorzsolódókkal én aznap már nem is találkoztam. Gábor maradt hátra, hogy felkutassa őket, mi közben az Illmitz határában levő, következő kilátóig gurultunk. Újabb madárles, rövid pihenő, majd Gábor érkeztével továbbtekerés a B20-as Lackenradweg mentén. Mire elértük a Zicksee-t, már teljesen szétszakadt a mezőny, nem lehetett követni, ki merre tart. Közben jött egy sürgető SMS is otthonról (hazaérkezés után még el kellett ugranom az orvosi ügyeletre), így Tomival és Danival kényszerű búcsút vettünk a csapat jelen levő tagjaitól. Az utolsó 18 kilométert jól megrántottuk, a nap legjobb átlagával abszolváltuk az amúgy érdektelen Sankt Andrä - Tadten - Andau - Jánossomorja útvonalat.

ferto9.jpg

Hat óra előtt pár perccel hazaindultunk Budapestre, a tervezett 87 helyett 95 kilométerrel a lábunkban. (Szerencsére otthon nem volt nagy a baj, de ezt előre nem lehetett tudni.)

Várak, kastélyok Fejér megyében

Számomra ez volt az első 2014-es Dróthuszár túra, amelyet nem csak azért vártam nagyon, mert szülőföldem szűk környezetét járta be, hanem mert kipróbálhattam végre az új bringámat is. A "végre" persze erős túlzás, hiszen mindössze két nappal a túra előtt hoztam haza a boltból. A régi bringám (Mongoose, alias Mongi, aki "szereti a hegyeket") Fehérváron volt, így apu le tudta szerelni róla az átpakolandó alkatrészeket. Pénteken elég későn értem Fehérvárra, így fél 10 magasságában tudtunk nekiállni a munkálatoknak. Ahogy kell, több problémába is belefutottunk csak hogy ne tudjunk időben lefeküdni aludni. A kilométerórám konzolja elpattant, így fúrással és gyorskötözővel sikerült rögzíteni. A csomagtartónak útban volt a tárcsafék, így alternatív rögzítőpontot kellett keresni. A kormány is szűkösnek bizonyult a sok bizbasz számára, de háromnegyed 11-re minden a helyére került, lehetett menni szunyálni.

Reggel 8.45-kor volt a találkozó Iszkaszentgyörgyön. A többség Budapest felől érkezett kocsival, én természetesen kitekertem. Az első kellemes meglepetés itt ért: Iszkáig jó minőségű, gyér forgalmú kerékpárút vezet. Az első 12 km így a vártnál kellemesebben telt, még meg is álltam egyszer fotózni az út menti gémeskútnál. Egy kicsit Ausztriában éreztem magam. Korán kiértem a találkozási pontra, a többiek még sehol, úgyhogy volt időm feltekerni az 1735-ben épült katolikus plébániatemplomhoz.

Miután mindenki befutott, és felnyergeltük drótszamarainkat, az első utunk az Amadé-, Bajzáth-, Pappenheim kastély felé vezetett, amelyet Amadé Antal kezdett építeni az 1700-as években, és 1800-ban került a Bajzáth család tulajdonába. A XX. század elején gróf Pappenheim Siegfried jelentősen átépítette. Látszik is az épületen, hogy "több darabból áll", de ez nem vont le sokat a pompájából. Az épületeket egyébként a mai napig hasznosítják, iskola működik itt, a régi istállóban pedig tornaterem.

Biztos, ami biztos már itt, a túra legelején elkészítettük a csoportképet, majd Guttamásin (8. km) keresztül a Gaja-szurdok bejárata felé vettük az irányt (12. km). Itt tízórai-szünetet tartottunk, és egy kicsit dilemmáztunk a folytatásról. Gábor eredetileg egy lezárt erdei utat szemelt ki Balinka felé, de félő volt, hogy az út végén található lezárt kapu miatt jöhetünk vissza 5-6 km-t és kerülhetünk egy jó nagyot. Amikor kiderült, hogy a térképen nem lezárt kapu van, hanem a Klezart-kapu, jót derültünk, de mégsem arra indultunk, mert a behajtani tilos tábla és a bejáratnál elhelyezett figyelmeztető szöveg ("a vadászok lelőnek mindenkit! - vagy legalábbis szigorúan büntetnek") hatásos volt. Ellenben kiderült, hogy a Gaja szurdok felső kijáratánál a régi létrát kapura cserélték, így gond nélkül végig tudtunk gurulni a patakparton (egy rövid sziklás részt kivéve). Így végül nagyon jól jártunk, bátran mondhatom, hogy ez volt a túra legszebb része.

A Klezart-kapus eset pont a guttamási körzeti megbízott épülete előtti füves-pados részen derült ki. Cooper meg is jegyezte:
- Tudjátok, hogy az Őrségben vagyunk? A Rend-őrségben?

Balinkára (16. km) így Bodajk kikerülésével jutottunk, 5 kilométert lecsípve a túra össztávjából. Balinkára beérve bizarr látvány fogadott minket: egy idősebb úriember aludt az úton elfeküdve, enyhén vérző fejjel. A lánya(?) jött épp elé, kérdezgette, hogy mivanmá?, látszott, hogy nem először fordul elő ilyesmi. Minket meg sürgetett, hogy menjünk nyugodtan tovább. Oké, mondtam, de azért szemrevételeztem a műanyag szatyorból kikandikáló Koccintóst. Erről sajnos nincs fotóm.

Balinka után egy szeles és hepehupás, de inkább emelkedős etap következett Mórig (29. km), ahol a Lamberg-kastély szépen gondozott kertjében tartottunk ebédszünetet. Móron ennél többet nem időztünk, nyeregbe pattantunk, és próbáltunk találni egy Csókakőre vezető utat a hegyoldalban, a szőlők között. A küldetést teljesítettük, bár nem pont a kiszemelt útvonalon, de átértünk a török idők előtt csak Váralja néven ismert településre (38. km). A pincék között kanyargó, szűk utakon tekertünk fel a vár alatti parkolóig, innen gyalog folytattuk utunkat. A vár felújítását 1995 óta a Csókakői Várbarátok Társasága végzi, főleg adományokból, támogatásokból. Lassan, de biztosan haladnak, a munkálatok miatt a várnak csak egy része látogatható, de legalább ingyen. A panorámáért mindenképpen megéri felcaplatni, főleg tiszta időben. Most nem látszott Fehérvár, így hiába próbáltam hazaintegetni.

Csókakőről a 81-es főút felé nagyon jót lehet gurulni a kis forgalmú úton. Utána viszont 100 métert meg kell tenni a 81-esen, hogy átérjünk a bodajki bekötőútra. Bodajkon (43. km) semmit nem időztünk, mentünk tovább egyenesen Fehérvárcsurgóra (49. km). Az 1844-ben épült Károlyi-kastély parkjában dőltünk le egy kis időre a fűbe. Az épületbe ugyan nem mentünk be, de eldöntöttem, hogy hamarosan visszatérünk ide, elfogyasztani egy kellemes ebédet a teraszon, és sétálni egyet a parkban.

Csurgó után már nem volt megállás az autókig: áttekertünk a szellem-iparvárosra emlékeztető Kincsesbányán (53. km), majd jó minőségű, új aszfalton, hátszélben száguldottunk vissza az autókhoz (57. km). A csapat többi tagja bepakolt a kocsikba, én meg a jól bevált iszkai bringaúton hazatekertem Fehérvárra. 85 kilométerrel avattam fel az új bringát.

Végezetül pedig álljon itt egy vidám kis videó Iszkaszentgyörgyről, az iszkaszentgyörgyiektől:

(A képek egy részéért köszönet Coopernek!)

Bakony-beli kerékpártúra (2013)

2013. utolsó kerékpártúrája október első hétvégéjére esett. Bakonybélből indultunk, és bizony az időjárás erősen emlékeztetett a márciusi szezonnyitóra: 4 fok körül volt a hőmérséklet, elkélt a sapka, sál, kesztyű. (A sors fintora, hogy december végén kellemesebb időben lehetett volna kerekezni...) A nap azért kisütött, mire elindultunk, és mivel Bakonybélt elhagyva egyből az emelkedők felé kanyarodtunk, hamar elkezdtek lekerülni a rétegek.

2013_bakony_1.jpg

A Kőrishegy felé indultunk, de magát a csúcsot nem hódítottuk meg. Egy napos tisztáson tízóraiztunk, majd folytattuk a kapaszkodást felfelé. A Porva közelében fekvő Ménesjárás-pusztát céloztuk be elsőnek. A Porváig vezető út elég kalandosra sikeredett, elég rossz minőségű földúton, helyenként a bringákat tolva kapaszkodtunk ismét felfelé.

2013_bakony_2.jpg

Porva-Csesznek vasútállomás volt a következő cél, ahová egy erdei turistaúton jutottunk el, szintén nem kis erőfeszítések árán, több kisebb csapatra szakadva. Nekem még a csomagtartóm csavarjai is meglazultak a sok rázkódástól, és mivel teljesen magamra maradtam (a többiek letértek a megbeszélt jelzésről), a gumipókokkal kellett úgy rögzíteni a rendszert, hogy a bringát tolva el tudjak jutni a lejtő alján levő találkozási pontra. A javítások után kipihentük a nehézségeket a vasútállomáson, a javán már túl voltunk (már ami a terepviszonyokat illeti).

2013_bakony_3.jpg2013_bakony_4.jpg

Következett az abszolút kedvenc szakasz, a Cuha völgyének Vinyéig vezető fele. Élveztük is, a vízátfolyásoknál sokszor megálltunk fotózni. Vinyén aztán megebédeltünk. Jó sok idő eltelt az indulás óta, de még a túratáv felénél sem jártunk.

2013_bakony_5.jpg

A Fenyőfő - Bakonyszűcs - Huszárokelőpuszta útvonalon indultunk vissza Bakonybél felé, de ahelyett, hogy végig országúton haladnánk, a Királykapu - Pénz-lik elágazás útvonalon próbáltunk átkelni a hegyen. Itt azonban nem várt bonyodalmak adódtak. Először is, állítólag ezen az útvonalon még bringázni is tilos, amit nem tudok megérteni, hogy miért. De nem ebből lett gondunk.

2013_bakony_6.jpg

Egyik túratársunk (név nélkül...), aki a sor végén haladt, rögtön az elején szem elől tévesztett minket. Úgy látta, hogy az első elágazásnál letértünk jobbra, így befordult. Mi szép lassan haladtunk felfelé az emelkedőn, ki-ki a maga tempójában. A tetőn aztán bevártuk egymást, de az eltévedt túratárs sehol nem volt. A férje, aki velünk együtt várakozott, nem hozott magával telefont, a túravezetőnk telefonja pedig a kocsiban maradt. Miközben a férj mentőakcióra indult, és visszagurult a domb aljáig, mi nagy nehezen, hazatelefonálva kinyomoztuk elveszett társunk telefonszámát, és felhívtuk. Kiderült, hogy ő már Bakonybélben van az autóinknál: annyira rossz irányba ment, hogy akiktől útbaigazítást kért, voltak annyira rendesek, hogy bringástól elfuvarozták a célig.

Mi, a tetőn várakozók ismét kétfelé szakadtunk: egy második mentőakció indult lefelé megnyugtatni az aggódó férjet, a csoport maradéka pedig az eredetileg tervezett útvonalon befejezte a túrát és autóval értünk jött a domb túloldalára.

Végül minden jól végződött, az eredetileg tervezett helyett 56 km helyett én 63-64-et tekertem, de mindenki más távval zárt. Budapestre már szerencsésen megérkeztünk, igaz 1-2 óra késéssel...

Kerékpártúra a Keszthelyi-hegységben (2013)

Alig ért véget 2013 nyara, mi máris a Balatonhoz látogattunk: szeptember első hétvégéjén a Keszthelyi-hegységet céloztuk meg a Dróthuszárokkal. A távolság miatt jó korán indultunk, még kicsit csípős volt a levegő, de mire 9 körül útnak indultunk, már szépen sütött a nap. Ugyan kicsit szeles volt az idő, de hamarosan rövid ujjú mezekben tekert mindenki.

2013_keszthely_5.jpg2013_keszthely_6.jpg

Keszthelytől Hévízig egy kellemes bringaúton haladtunk, bár sok túrázó volt, de nem akadályoztuk egymást. Első megállónk (a hévízi tófürdő kerítését leszámítva) a cserszegtomaji kilátónál volt. Pár percet várnunk kellett a 10 órás nyitásra, de megérte. Kifizettük a belépőt, ami a lifthasználatot is magába foglalta, így az országban páratlan módon felvonóval jutottunk el a Margit-kilátó 31 méteres teraszára. Innen pazar kilátás nyílt a fürdő irányába, és az előttünk álló hegyekre is. Felmértük a terepet, majd tovább indultunk.

2013_keszthely_1.jpg

Zalaszántóig nem volt túl érdekes az út, de megkönnyebbülés volt, amikor Rezi felé letértünk a főútról. Rezit csak érintettük, Zalaszántón ebédszünetet tartottunk. A méltán világhírű Béke-sztúpát ezúttal kihagytuk (2012-ben is jártunk ott), és a várvölgyi elágazó irányába elhagytuk a települést.

Innen egy még gyérebb forgalmú, szinte nyílegyenes úton indultunk Keszthely felé, ám mielőtt elértük volna túránk kiindulópontját, lefordultunk balra, a hegyek felé. Egy tábla a késő délután kezdődő vadászatra hívta fel a figyelmünket, így erősen reméltük, hogy nem fogja műszaki hibák sorozata hátráltatni haladásunkat. (Elárulom, végül időben elhagytuk a kritikus területet.)

2013_keszthely_2.jpg

Hosszú kaptató után értük el Büdöskút (409 m) pihenőjét. Az esőbeállót épp felújították, úgy tűnt, jól haladnak, és az őszi esők ellen már menedékül szolgálhat a turisták számára. Dél felé indultunk tovább, lefelé a hegyről, ám egy váratlan pillanatban rákanyarodtunk egy turistaútra, ami a Berzsenyi-kilátó (355 m) felé vezetett. A keskeny, sziklás ösvény egyáltalán nem alkalmas túrakerékpározásra, megszenvedtünk, mire elértük a magaslatot. Ironikus, hogy pont a túravezetőnek akadt itt műszaki problémája...

2013_keszthely_7.jpg

A kilátóban hosszan pihentünk, de a vízkészletünk fogyóban volt. Igyekeztünk gyorsan legurulni Gyenesdiásra, de a civilizációba visszavezető út meglehetősen hepehupás volt (földút és vízmosás 2in1). A faluba leérve megcsodáltuk a domboldalba épült, méregdrága üdülőket, majd elérve a főút melletti országutat, Vonyarcvashegy felé kanyarodtunk. Utolsó pihenőnk a Szent Mihály-dombon, a kápolna tövében volt, ahonnan utoljára megcsodáltuk a Balatont (és Gáborék egyik kedvenc nyaralóhelyét, a vonyarci kempinget). Előtte azért feltankoltunk vízzel is, nehogy kiszáradjunk. A nap végére igazi nyári idő kerekedett.

2013_keszthely_4.jpg

Az utolsó néhány kilométerünk a part-menti kerékpárúton vezetett, vissza az autóinkhoz. Jól jellemezte az utószezont, hogy a parkoló környékén már csak a szezonból hátramaradt jégkrémekből sikerült szereznem egy frissítő darabkát... (A túra össztávja kb. 57 km volt.)

2013_keszthely_3.jpg

Piackutatás: bringás cuccok

Egy ideje kavargott már a fejemben a gondolat, hogy egy bejegyzésben össze kellene szedni néhány érdekes bringás cuccot, amelyre mostanában belefutottam. A lelkesedésemet csökkentette egy ideig, hogy a divany.hu megelőzött egy hasonló összeállítással, de ők csak a világító dolgokra fókuszáltak. Az itt bemutatott apróságok egy része már kapható, egy részük viszont csak érdekes koncepció - vagy lesz belőlük valami, vagy nem.

Tömlő

A rövid felsorolást rögtön a német Gaadi belsőjével kezdem, melyre Gábor hívta fel a figyelmemet. (Valójában ez katalizálta jelen bejegyzés megszületését.) A belső lényege, hogy nem egy hagyományos tömlő, hanem egy két végén zárt gumicső, amelyet a kerekek leszerelése nélkül is ki lehet cserélni. Praktikus megoldás, különösen hátsó kerekeknél: nem kell a fékek, váltók újra-beállításával szenvedni. Használatát egy hivatalos Youtube-videó is szemlélteti. Hazai ára: 4400 Ft/db.

1-gaadi2.png1-gaadi2.png1-gaadi3.png

Világítás

Elsőként egy koncepció, a Lumigrid, ahol egy LED vetít 13x13-as rácsot a kerékpáros elé, így sötétben is jól láthatók az út egyenetlenségei. Hogy mennyire, mekkora sebességnél lenne használható, az csak élesben derülne ki, mindenesetre kipróbálnám...

2-lumigrids.jpg

Hasonlóan érdekes koncepciónak indult az XFire hátsó lámpája, amely két lézerfény segítségével virtuális bringautat rajzol az éjszakában kerékpározó köré. A termék elérhető az Amazonnál 40 dollárért, de olcsó kínai másolatok az alibaba.com-ról már 5 dollárért is beszerezhetők. Ez utóbbi már úton van a postaládám felé...

3-xfire.jpg

Egy másik jópofa ötlet a SEIL Bag, egy olyan hátizsák, amelybe egy LED-kijelző van beépítve. A bringás a kormányra szerelt, vezeték nélküli adó segítségével tudja szabályozni, mi jelenjen meg a panelen, így tud például indexelni.

4-SeilBag.jpg

Biztonság

Utolsó kategóriánk első darabja egy ötletes zár, amely használaton kívül a nyeregcsőbe rejthető:

5-interlock.jpg

És ha már nyeregcső, az Integrated Trackers oldalán található kétféle GPS nyomkövető. Ezeknél az eszközöknél alapkövetelmény, hogy a nyomkövető ne csak rejtett legyen, de jó eséllyel venni is tudja a GPS jeleket. A SpyBike elhelyezésére két helyet találtak, a nyeregcsövet (ez a változat jelenleg nem kapható), valamint a kormányt. Telepítés során az eszközbe be kell helyezni egy SIM kártyát. Amikor lezárjuk a biciklit, élesítjük a riasztót, amely ha tartós mozgást észlel, SMS-ben folyamatosan küldi nekünk bringánk koordinátáit. Ára kb. nettó 35.000 Ft (SIM kártya nélkül).

6-tracker.jpg

süti beállítások módosítása