A sors úgy hozta, hogy majdnem kihagytam két teljes Dróthuszáros bringatúra-szezont. Legutóbb a 2015-ös szezonnyitón tekertem együtt Gáborékkal, 2016-ban pedig hiába neveztem be két túrára is, mindegyik elmaradt a rossz időjárás miatt. Ezúttal azonban szerencsém volt, és annak ellenére, hogy becsekkoltam a szezonzáró Mátra-túrára, kitűnő idő volt a tekeréshez, így még időben megnyithattam saját 2017-es túraszezonomat!

Mielőtt útnak indultam, itthon megkaptam a féltő jótanácsot, hogy vigyázzak magamra, hiszen már olyan régen bringáztam utoljára... De hát ez olyan mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni!

A túra útvonala szinte teljes egészében megegyezett a 2012-es Mátra-túra útvonalával, amelyen a jelenlegi csapatból csak Gábor és jómagam vett részt. Akkori beszámolómat nem olvastam újra, de mivel az út bizonyos szakaszát Cooperrel is bejártuk bő két éve, így gyorsan előjöttek az emlékek az ismerős szakaszokról.

Most is, mint egykoron, a parádsasvári parkolóból indultunk, a palóc piacra készülődő árusok bódéi mellé leparkolt autóinktól. A tízórai pihenő a Gombás tónál volt, úgy rémlik, a pihenőpark gondozottabb, mint legutóbbi látogatásunkkor volt, igazi gyöngyszem. Bátran ajánlott pihenőhely az arra túrázók számára. Gábor szintrajza szerint az első 8 km alatt emelkedtünk közel 200 méter szintet, de majdnem ugyanennyit el is veszítettünk a rendkívül rossz minőségű úton való száguldás során, így 350 méterről kezdhettük meg a mászást Galyatetőre, 900 méter fölé.

Mátraalmásig csak 5,5 km az út, viszont az már folyamatos kaptató, pocsék minőségű országúton. Itt volt lehetőségem kipróbálni Gábor elektromos bringáját, és hát mit is mondjak, nagyon simán döbbenetes előnyre tettem szert a többiek előtt. Már-már sokkoló élmény volt, elképesztő, mire képes ez a technika, remélem rohamosan át fog csúszni a megfizethető kategóriába!

Mátraalmás központja még mindig kellemes pihenőhely, most azonban nem igazán tudtuk birtokba venni, mert éppen festették a közterület bútorzatát, így rövid frissítés után kezdtük meg a 8 km-es kaptatót a Rudolf tanya felé. Az út nem vészes, de folyamatosan emelkedik, megtalálva saját tempónkat egészen jól teljesíthető. Elérve az országutat, jobb minőségű aszfalton emelkedtünk tovább Galyatető felé, ezúttal azonban nem kanyarodtunk fel a kilátóhoz és a büfésorhoz. A "tetőn" bevártuk egymást, majd leszáguldottunk a mátraszentistváni elágazásig (25. km), és az ottani pihenőparkban ebédeltünk meg.

A fák alól kibújva a napon melegedtünk egy kicsit, majd beöltöztünk a guruláshoz. A Szénégetők (30. km) felé vezető erdei úton haladtunk tovább, a 10 kilométeres lejtmenet féltávjánál megálltunk egy csapatfotóra. Az út Mátraháza alatt éri el a főutat, hogy onnan ne kelljen újabb emelkedőt leküzdeni, a zöld kereszt turistaútra ráfordulva áttoltuk egy járhatatlan szakaszon és egy kellemesnek nem nevezhető dombon a bringákat, hogy már csak 7 km száguldás várjon ránk a felújított, pazar minőségű aszfalton.

A parkolóba visszatérve (43. km) még tartott a palóc piac, így be tudtunk vásárolni kitűnő kézműves Palóc sörökből is. Megéreztem a kihagyást: hazafelé a kocsiban alig bírtam ébren maradni, de ennek ellenére megérte: remek kis túra volt! Jöhet a 2018-as szezon!

Szinte minden, Mátrába szervezett kerékpártúra beszámolójának elején megemlékezem életem egyik legdurvább elázásáról. De nem ez az egyetlen eset, amikor az időjárás nem volt kegyes hozzánk: szinte pontosan egy esztendeje jártunk utoljára hazánk legmagasabb hegységében kerékpárral, amikor a három naposra tervezett kirándulásunkat rövidítettük le az esőzés miatt.

Most viszont minden jel arra utalt, hogy ezúttal szerencsénk lesz. Az egy évvel korábbi túránk utolsó napjára tervezett etapot készültünk bepótolni, és már rögtön az induláskor be kellett magunkat kenni naptejjel. A napsütés egész nap kitartott, és mivel jókora emelkedővel indítottunk, kellőképpen le is izzadtunk.

A starthely a parádsasvári kastélynál volt, itt parkíroztuk le autóinkat. Rögtön a kastély mellett el is indultunk felfelé, a tilonkai majd a szuhai elágazás felé. Átlagos, vagy annál is rosszabb, erdei, aszfaltozott úton haladtunk első hosszabb pihenőnkig, a Gombás tóig. Eddig 200 méter szintet emelkedtünk, majd ugyanennyit le is adtunk. 300 méteres magasságról kezdtük meg az emelkedést Galyatető (964 m) irányába. A kaptató jó 15 kilométeren át tartott, nagyjából egyenletesen, pihentető és lejtős szakaszok nélkül. Nem siettünk, mindenki megtalálta a saját tempóját, és azt tartva haladt előre.

Elsőre Mátraalmáson (14. km) vártuk be egymást, a nem egészen 200 fős település központjában kiépített, gyönyörű pihenőhelyen. Innen a tábla szerint már csak 8 km volt hátra Galyatetőig, de gyakorlott turisták bizony tudják, hogy a település határát jelző táblától bizony még 2-3 kilométert kanyarogni kell felfelé. A Rudolf tanyai elágazás felé vezető út már nem országút: jóval keskenyebb, de aszfaltozott, és csak néhány rövid szakaszon hagy kívánni valót maga után a minősége. Itt szakadt szét teljesen a mezőny, elég jelentős különbséggel értünk fel Galyatetőre. Az elsőknek bőven volt idejük elsétálni a kilátóhoz, majd meginni egy (két) sört vagy fröccsöt.

Mindenki kipihente magát, és indulhattunk lefelé. A mátraszentimrei elágazás felé gurultunk, majd egy vártnál jobb minőségű erdei útra (balra) letérve a már jól ismert Szénégetők felé folytattuk a száguldást. Gyönyörű erdőkön keresztül hamar magunk mögött hagytuk a csúcsot, és közeledtünk a hegy lábához. Hogy ne kelljen tucatnyi kilométert kerülnünk Sástó felé, és a főúton újabb kilométereket küzdeni felfelé Parádsasvárig, rövidítettünk egyet. A Z+ turistaúton jó másfél kilométert toltuk kerékpárjainkat, jobbára felfelé, hogy kiérve az országútra 7 km eszeveszett száguldással koronázzunk meg egy tökéletes napot.

Pompás időben, kellemes távot (50 km) magunk mögött hagyva végre igazán jó emlékekkel tértünk haza a Mátrából. (Üröm az örömben, hogy Budapesten, tetőcsomagtartóról levéve a bringámat vettem észre: defektes a hátsó kerekem. Ehhez kell a teljesítmény: autó tetején defektet kapni...)

Csalóka a cím, hiszen így április közepén nem a tavaszi rügyfakadásokról, hanem még egy márciusi, havas túráról kell írnom.

Kell, mert kellemes útvonalat jártunk végig a néhány fokos, napsütéses időben. Nem csak nyomokban, de gyakorlatilag az út teljes hosszán havat láthattunk, pedig "lenn a városban" már hetek óta elolvadt minden. A kékestetői sípálya is működött még, igaz csak a felső szakaszon.

Mi Mátraházáról, a parkolóból indultunk, a sípálya alsó szakaszát érintve a Sísánc felé (K és S+ jelzés). A Sötét lápán át a Rózsa szállásig baktattunk, a havas-jeges úton néhány kisebb perec is becsúszott. Áttértünk aztán az S jelzésre, a Disznó-kő felé. A Sötét lápa nyergen felkapaszkodva (itt is összeszedtünk egy-két kék foltot) jutottunk fel a Kékestetőre (K és S jelzés). Megérdemelt pihenő, forralt bor és pazar kilátás a TV-toronyból: ez volt a jutalmunk a hátunk mögött hagyott 10 kilométerért.

Innen már csak le kellet ereszkednünk az autókhoz: rövidítésképpen a sípálya melletti erdőben. A napot - ahogy kell - egy-egy nagy tányér forró levessel zártuk.

Véget ért a kerékpártúrák szezonja, így egyre gyakrabban kerül elő ismét a jó öreg túrabakancs. Október 23-a hétvégéjén sem tétlenkedtünk, és kellemes kirándulóidőben bizakodva indultunk el szombat reggel Galyatetőre.

Életem egyik legnagyobb elázása az egyik első dolog, ami a Mátráról eszembe jut, mégis mindig szívesen térek ide vissza, legyen szó akár egy egyszerű kirándulásról, akár egy többnapos bringatúráról.

Idei tekerésünket is kétnaposra terveztük. Biztos ami biztos, már pénteken este leköltözött a keménymag (Gábor, Cooper és Bandita) Mátraszentlászlóra, a bringásokra specializálódott Kétkerék Vendégházba. Szombaton reggel így frissen, kipihenten vághattunk neki a hetven kilométeresre tervezett távnak. Hogy ne gurulással kezdődjön és kaptatóval érjen véget a túránk, autóval mentünk a módosított starthelyre, Parádsasvárra. Innen jó 7 kilométeres emelkedő volt a bemelegítés a galyatetői elágazásig. Bevártuk egymást, majd legurultunk a Csórréti víztározóhoz. Az erdei úton ugyan tábla tiltja a behajtást idegenek számára, de a nyitott kapu és az elhagyatott épületek láttán úgy gondoltuk, a tiltó tábla is csak a letűnt, szebb idők maradványa. Nos, tévedtünk. Miután megpihentünk az amúgy festői tó partján, tovább indultunk, az út másik végén azonban zárt kapukat találtunk. Az erőmű személyzete meg is lepődött a kapun belül felbukkanó turisták láttán. Útmutatásuk szerint megkerültük a kerítést, kitoltuk kerékpárjainkat és folytathattuk utunkat. Alapvetően lefele, ahogy terv szerint kellett volna, de valójában folyamatosan emelkedtünk felfelé a Görgői-úton, egészen a Mátrafüredre vezető főútig.

Innen tényleg gurulás, eszeveszett száguldás következett, Mátrafüreden és Abasáron át egészen Markazig. Itt kanyarodtunk vissza a Mátra felé, és egy nagyon rossz minőségű sziklás úton kezdtük meg a kapaszkodást. Lassan haladtunk, alig fogytak a kilométerek, és még egy defekt is hátráltatta a haladást. A vízkészlet és a lelkesedés is egyre fogyott, a felhők pedig gyülekezni kezdtek felettünk. A felsőtarjánkai (elhagyatott) vadászház után elfogytak az emelkedők, és gurulásba kezdtünk. A magassági diagrammnak nem hihettünk, valami gond volt a szoftverrel, amellyel Gábor a szintgörbét megrajzolta, így nem tudhattuk, Parádsasvárig milyen út vár még ránk.

Szerencsére alapvetően lejtős, legalábbis Parádig, innen pedig már viszonylag könnyedén eljutottunk az országúton az autóig. Nem sokkal azután, hogy visszaértünk a szállásra, esni is elkezdett. A csapadékos idő másnapra is kitartott, így túrázás helyett hazafelé vettük az irányt. Így lett a mátrai kiruccanásunk "Egy nap, két éjszakás", csalódottságnak azonban semmi jele nem volt látható rajtunk: szombaton egy remek túraútvonalat teljesítettünk remek időben, és jövőre is maradt még egy kellemes út tartalékba.

A túra fényképei ITT megtekinthetők.

Elcsépelt, de az idei őszi időjárás nem igazán kedvez a természet szerelmeseinek (sem). Általában egy társalgás mélypontját jelzi, ha az időjárás jön elő témaként, de ezen mostanság abszolúte nem kell csodálkozni: a sok csapadék rendre keresztül húzza minden pihenni, kikapcsolódni, vagy éppen kerti munkát végezni vágyó számítását.

A zselici túránk óta mi is óvatosak vagyunk, a Mátrába például az esőnapon sem indultunk el. Szeptember utolsó hétvégéjén a Bakonyt vettük volna célba, de a túra napján déltől újabb csapadékot jósoltak. Gábor még pénteken végigtelefonált mindenkit, és az újratervezés mellett döntött. A vihar ugyanis délnyugat felől érkezett, így az északkeleti Mátra biztosabb célpontnak ígérkezett.

Vasárnap, augusztus utolsó hétvégéjén rendezték a Mátra Maraton kerékpáros versenyt, életem első bringás megmérettetését. A felkészűlésről már írtam egy keveset, most jöjjön a végeredmény...

Benyomások

Viszonylag hamar feltűnt, hogy a helyszínen jóval kevesebb az igazi amatőr, mint amire számítottam. Ez leginkább a kerékpárok minőségéből volt megállapítható: 4-5 éves, első telós Mongoose kerékpárom bőven a mezőny utolsó tizedében kullogott. Találtam egy fórumot, ahol a verseny előtt arról folyt az eszmecsere, hogy az előző esti esőzés miatt mekkora sár lesz, milyen sárra való gumikat tegyenek fel. Nekem, mint semmi másban, gumiban sem volt sok választásom: vittem, ami volt, és kész.

A rajt előtti felhajtás természetesen izgatottá tett. 5 perccel indulás előtt beálltam a sor végére: a rövidtávra közel 650-en neveztek. (A három távra összesen 1500-an.) Megkezdődött a visszaszámlálás: 30...10...FIRE! A Scooter pont ide illő slágere bömbölt fel a mellettem álló hangfalból, és szép lassan kigurultunk a sástói kalandparkból.

2009. augusztus 30-án kerül megrendezésre a Mátra Maraton, a Top Maraton bringás versenysorozat negyedik, befejező megmérettetése - ÉÉÉS: életem első kerékpáros versenye! Keményen meg is kezdtem a felkészülést, elolvastam Baki Ádám Mountain Bike Rider c. könyvének versenyekről szóló fejezetét. Íme a lényeg:

Öt tipp első maratonozóknak

1. Előző este egyél sok tésztát, a verseny előtt pár órával kis gyümölcsöt vagy más könnyű ételt, indulás előtt egy órával viszont semmit. Bár a frissítőpontokon lesz minden, ami szükséges, azért legyen nálad egy nagy kulacs víz, és egy doboz keksz vagy energiaszeletek. Verseny közben gyakran egyél és igyál, hogy ne éhezz és szomjazz el. - bevásárlás szombaton, estére milánói megrendelve. Pipa :)

2. Elsőre indulj a lehető legrövidebb távon! - kacérkodtam a középtávval (59 km, 1315m szintkülönbség), de végül a rövidre neveztem. 28 kilométer, 620 m szintkülönbség. Úgyis magával ragad a verseny izgalma, és jobban fogom nyomni, mint kellene (a könyv szerint). Pipa.