"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour


Szezonnyitó bringatúra a Velencei-tó körül

2013. március 31. - Bandita6

Amint az előző bejegyzésben utaltam rá, bő egy hete, március 23-án megtartottuk szezonnyitó bringatúránkat. Nehezen vettem rá magam a tekerésre, hiszen reggel mindössze 1 fok volt Budapesten, de - elsősorban Cooper meggyőzőképességének köszönhetően - végül beültem Gáborékhoz a kocsiba, és útra keltünk Velence felé. A tóhoz közeledve mintha vékonyodott volna a felhőzet, de csak néhány napsugár tudta áttörni azt, és a hőmérő higanyszála is mindössze 3-4 fokig emelkedett.

LAciDani.jpg

Velencéről indultunk Agárd felé. Az első kilométerek azzal teltek, hogy lábujjaink és kézfejeink megszokják a hideget. A déli part viszonylag sík, de később, az északi oldal lejtőin arra is figyelnünk kellett, hogy ne legyen túl nagy a tempó, mert elég kellemetlen volt a csípős menetszél. Mindezt leszámítva eléggé jó hangulatban telt a túra, és helyenként élveztük is a tekerést.

Agárdnál szusszantunk egy kicsit, készült pár fotó a csónakkikötőben, majd a Dinnyést Pákozddal összekötő út felénél magasodó madárlesig tekertünk. Tócsákon átkelve jutottunk el a kilátóig. Megcsodáltuk a környéket, de nem sok madárhoz volt szerencsénk. Gyors tízórait követően tovább tekertünk Pákozd felé. Az északi parton könnyen haladtunk az új bringautaknak köszönhetően, egészen a pákozdi katonai emlékparkig (KEMPP). Itt tartottuk ebédszünetünket, elkészült a szokásos csoportkép.

Cooper.jpg

A következő, rövid megálló a velencei evezőspályánál volt, itt 1-2 csoki elfogyasztásával erőt gyűjtöttünk a Nadap felé vezető emelkedő leküzdéséhez. Kényelmes tempóban tekertünk el a falu közepén álló szintezési ősjegyig. Megmásztuk a sziklát, gyönyörködtünk egyet a környék panorámájában, majd visszagurultunk a tópartra. Itt kicsit szétszakadt a mezőny, majd' mindenki más útvonalon tekert vissza a parkolóban várakozó autókhoz.

Gabor.jpg

Szűk 38 kilométerrel a lábunkban letudtuk a szezonnyitót, ami azért is nagy szó, mert ebben a pillanatban, Húsvét vasárnapján is szakad a hó odakint, Eplényben 40-70, Mátraszentistvánon pedig 60-110 cm hó várja a síelőket. Kíváncsi vagyok, Tél tábornok visszavonulót fúj-e következő heti túránkig. Szkeptikus vagyok...

Külön elismerés jár Laci fiának, Daninak, aki élete első túráját teljesítette velünk! Csak így tovább!

Végezetül az útvonal, Kati és Miklós jóvoltából:


Kerékpáros útvonal 2024675 - powered by Bikemap 

Kincskeresés Pákozdon

Az elmúlt hét végén tettünk egy rövid kirándulást a Velencei-hegységben. Pákozdról, a szebb napokat is megélt Bella-tótól indultunk, és a zöld / zöld + jelzés mentén tettünk egy kört az Ingókövek felé.

A Velencei-hegység lepusztult felszínéből előbukkanó gránittömbök ellenálltak az eróziónak, s a köztük lévő hasadékokból a víz és a szél felszínalakító munkája hordta ki a törmeléket és a mállási anyagot. Napjainkra a környezetükből kiemelkedő, lekerekített élű, egymásra tornyozódó sziklacsoportok formájában bukkannak a felszínre. Némelyikük festői, esetenként bizarr formációt alkotva olybá hat, mintha a bizonytalan egyensúlyi helyzetű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra. Az erózió által erőteljesebben megmunkált, gömbölyded alakú sziklákat a helyi népnyelv gyapjúzsákok néven emlegette.

(forrás: wikipedia)

Utunkat végig csipkebogyó, kökény és galagonyabokrok szegélyezték. Ez meg is ihletett, amikor sikerült megtalálnunk a Kocka-kő közelében elnevezett GCIngo geoládát. A láda füzetkéjébe az alábbi bejegyzés került:

"Kökény, csipke, galagonya,
Íme, itt van a ládika!"

Út közben a vártnál több élőlénnyel sikerült találkoznunk - és többségüket sikerült is lencsevégre kapni! De szöveg helyett beszéljenek inkább a képek:

ingo1.jpg

ingo2.jpg

ingo3.jpg

ingo4.jpg

ingo5.jpg

ingo6.jpg

süti beállítások módosítása