Levi szervezésében huszadik alkalommal volt Tátra-túra, amelybe immár másodszor sikerült becsatlakoznom. Főhadiszállásunk szokás szerint Zdiar-ban (Zár) volt, a Penzion Slovakia-ban. Pénteken viszonylag későn, 5 óra után indultunk, tíz órára terveztük az érkezést. Az úttal egy jó darabig nem volt gond. A határ túloldalán megvettük az autópálya-matricát. Zólyomig kicsit lassan, onnan Besztercebányáig az autópályán már sokkal jobban haladtunk. Ezt követte a kaptató fel Donovalyra. A késői időpont miatt forgalom egyáltalán nem volt, talán ezért is lehetett olyan szerencsénk, hogy odafönn egy kóbor farkast láttunk az országúton. Itt amúgy már havazott is, ez egy kicsit lassított a tempónkon, a GPS fél 11-es érkezést prognosztizált. Ruzomberok után az autópályán ismét könnyebb volt a haladás, Poprádnál letérve pedig a havas főúton, lassan de biztoan eljutottunk Zdiar-ba. A szállás megközelítése már nehezebb volt: a meredek úton csak másodszorra, a többiek hathatós segítségével sikerült felküzdeni magunkat a kocsival. A jól megérdemelt vacsora, és a Slivovica-sör kombó elfogyasztása után nyugovóra tértünk.

Az előző napok intenzív havazása után szombat reggel tiszta, napfényes, csapadékmentes idő köszöntött be. Nem is késlekedtünk sokáig: gyors reggeli után elautóztunk Ótátrafüredre, majd a siklóval felmentünk a Tarajkára (Hrebienok, 1285 m). A piros túrajelzésen alig 1 óra alatt eljutottunk a Zamkovszky menedékházig (1465 m). A többség beült megtárgyalni, hogyan tovább (a mély hó és a lavinaveszély miatt a közeli csúcsok meghódítását eleve elvetettük), a kisebbség megállás nélkül továbbhaladt a Téry-házhoz (2015 m) vezető úton, a Kis-Tarpataki-völgyben.

A táj gyönyörű volt, élveztük a friss levegőt, de nem terveztük, hogy egészen a házig meneteljünk. Alig egy hete sodort el a lavina néhány helyi turistát a környéken, ráadásul nem is tűnt túl bizalomgerjesztőnek a ház tövében, a Tófalon felfelé kanyargó, hóba taposott szerpentin ("Nagy-kaptató"). Hárman azért neki is vágtak (és sikerrel vették az akadályt), mi megelégedtünk a panorámával és az 1700 méteres magassággal.

Lefelé sokkal gyorsabban haladtunk. A Zamkovszky-házban elfogyasztottuk jól megérdemelt teánkat és hagymalevesünket. Bevártuk egymást és visszabattyogtunk Tarajkára. Lefelé a szánkópályán terveztünk lecsúszni, de elég későre járt már, és a kölcsönző sem tűnt úgy, mintha nyitva lenne. Tovább sétáltunk hát lefelé, közben pedig pár túratársunk száguldott el mellettünk - szánkóval. Valahogy mégis tudtak bérelni párat, nem kicsit voltunk mérgesek miatta. Sebaj, gond nélkül leértünk, ez a lényeg.

Másnap hasonlóan ragyogó időben volt részünk. Mindenki másfelé indult, legtöbben a popradi Tescót, vagy valamelyik közeli nagyváros főterét vették célba. Mi a Csorba-tó (1347 m) közelében tettünk még egy rövid sétát. A Csorba-tóhoz vezető főút csúszós volt, a sípályák és a tökéletes időjárás ellenére meglehetősen kevesen taposták előttünk az utat. A parkolók is szinte üresek voltak, nem is kellett fizetni a használatukért. Ledöbbentünk a kihaltságon, persze élveztük, hogy nincs tömegnyomor, de akkor is furcsa, megmagyarázhatatlan volt.

Sétáltunk egyet a tó partján, majd ránéztünk egy térképre, amely a környék túraútvonalait ábrázolta. Kinéztük a sárga jelzést, ami a Szoliszkó menedékház (1840 m) felé indult. A menetidőnél pont ki volt kopva a térkép, mi másfél órára saccoltuk. Neki is vágtunk, de az út gyanúsan lassan emelkedett, és egyre nagyobb völgy választott el minket a háztól. Végül másfél óra után, alig 1600 méteren tartottunk egy uzsonnaszünetet és visszafordultunk. Nem sokára szlovákokkal találkoztunk, akik valami vízesés felől érdeklődtek. Mi ilyennel nem találkoztunk, úgyhogy nem tudtunk segíteni nekik. Utólag rápillantva a térképre, be kell ismernünk: balfácánok voltunk, mert annyira a házra koncentráltunk, hogy nem sokkal a Fátyol vízesés előtt sikerült visszafordulnunk. Azt azonban jól tettük, hogy nem akartunk minden áron eljutni a házig: mint a mellékelt ábra is mutatja, jó nagy kerülővel jutottunk volna el a menedékházig, és valószínűleg ránk is sötétedett volna. Így viszont még világosban átértünk Donovalyn, majd bevásároltunk a besztercebányai Tescóban, és emberi időben haza is értünk Budapestre.

A túra legszebb helyeit az alábbi videó örökíti meg:

(a térképek forrása: http://mapy.hiking.sk)

Előző bejegyzésemmel azonos címen írtam egy hosszabb beszámolót is a 2003-as Tátra-túránkról. Könyvek és térképek segítségével rekonstruáltam az útvonalat, így az alábbi bejegyzés akár kalauzként is szolgálhat azoknak, akik egy emlékezetes hosszú hétvégét kívánnak eltölteni a Magas-Tátrában.

2003. szeptemberéig kell tehát visszautazni. Friss diplomával a kezemben, Tomival nekivágtunk egy kalandos utazásnak, az utolsónak a munkásélet megkezdése előtt. Úgy terveztük, hogy 2-3 éjszakát töltünk magashegyi menedékházakban. Nem volt kőbe vésett menetrend, csak terv, hagytuk, hogy a teljesítményünk és az időjárás befolyásolja a célkitűzést. A vonatjegy szerencsére nem szabta meg a hazaút időpontját. Vonattal utaztunk ugyanis Poprádig: két főre + vándortáborhoz ez bizonyult a legideálisabb választásnak.

Első nap Poprádról azonnal Ótátrafüredig villamosoztunk, majd a Tarajka (Hrebienok, 1284 m) és a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) érintésével a Téry-ház (Téryho chata, 2015 m) felé vettük az irányt. Már messziről látszott, hogy odafenn bizony hó fog várni minket, csak azt nem tudtuk, mekkora. A Zamkovszky-háznál egy angolul beszélő hölgy meg is próbált minket lebeszélni utunk folytatásáról, mondván hogy az ösvény le van zárva, de szerencsére igaza sem volt, és nem is hittünk neki. Bár nem igazán voltunk téli cuccokkal ellátva (szeptember közepén nem erre készültünk), az első etapot sikerrel vettük, a lenyugvó nap fényében még megcsodáltuk az Öt-tavi katlan tengerszemeit, majd nyugovóra tértünk a Téry-házban.

Az Ótátrafüred-Tarajka út 2,6 km a zöld jelzésen, átlagos menetideje felfelé 45 perc, 274 méter szinttel, de a feljutás siklóval gyorsítható. Tarajkától a Téry ház 6,2 km, 2 óra 45 perc, 731 m szint.

Folytatva a Tátráról, valamint a múltbeli túráim útvonalairól szóló írásaim újrapublikálását, beollózom ide a régi honlapomról azt a beszámolót, amelyet már az "Őszi túra a téli Tátrában" c. bejegyzésben is felemlegettem.

Akkor, 2003-ban, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Íme a részletek:

Tátra, 2003.

2003. szeptember 7-én, kora hajnalban vonatra ültünk cimborámmal, Tomival, és kiutaztunk Poprádra. 3-4 napot terveztünk eltölteni a Tátrában, menedékházakban éjszakázva - még mielőtt az esős időszak kezdetét veszi. Amire nem számítottunk: érkezésünk előtt már havazott, és kb. 1800 méter fölött a hó - hol foltokban, hol teljes egészében - meg is maradt.

 avagy: Így írtam 2001-ben

Az alábbi sorok több mint 10 éve születtek, kezdő honlapszerkesztőként nyári túráink útvonalait örökítettem meg elektronikus formában. Túl sok hasznos információ nem lesz az alábbiakban, így inkább csak nosztalgikus, mint ismeretterjesztő bejegyzés következik...

A Tátra

A Tátra, a Kárpátok északi része, viszonylag kis kiterjedésű magashegység, melynek nagy része Szlovákiában, kisebbik fele Lengyelországban található. A szlovák rész 78 km hosszú, két része a Nyugati és a Keleti Tátra. A keleti hegység tovább osztható, az Alacsony és a Magas Tátrára. Ez utóbbi legmagasabb pontja a Gerlachfalvi csúcs, a maga 2655 méterével.

2001. nyarán tettünk néhány napos látogatást északi szomszédainknál. Egri barátaim autóval, jómagam vonattal érkeztem Poprádra.

A "jobb később, mint soha" elv alapján a néhány héttel ezelőtti Tátra-túra után kivettem a könyvtárból Scheirich László "a mi Magas-Tátránk" című könyvét, melyből számos érdekes és hasznos dolgot megtudtam, amit talán már korábban is tudhattam volna. Kigyűjtöttem belőle néhányat, hogy mindig könnyen és gyorsan hozzáférhető legyen itt, a naplómban.

A könyv egyébként meglehetősen részletes történet áttekintést ad a Magas-Tátra földrajzi neveinek kialakulásáról - és ezen keresztül az itt élők történelméről is. A rengeteg adat miatt inkább kézikönyvként ajánlanám, nem egy könnyű olvasmány (kivéve az erre fogékonyaknak). De aki a Tátrában jár, bátran lapozzon bele, és nem csak izmait, hanem agytekervényeit is megmozgathatja egy kicsit.

Amit a Magas-Tátráról tudni illik...

A Magas-Tátra a Kárpátok 1600 kilométeres vonulatának egyetlen alpesi jellegű része.

A Kárpátok neve a kelta carp és aith szavakból eredeztethető, melyek jelentése szikla és magas (=magas szikla). A szláv népek letelepedése előtti időkből származik.

A Tátra nevének legvalószínűbb eredete az ószláv trtri szó, jelentése kő, szikla. Először a prágai püspökség alapítólevelében szerepel (1086).

1919 óta a szlovákok himnusza a Tátra felett Villámlik (Nad Tatrou sa blyska) című dal, Janko Matuska 1843-as szerzeménye.

Szlovákia beceneve "Tátra alatti ország" (krajina pod Tatrami).

A Tátra négynyelvű:

1. Legnagyobb része Szlovákia területén fekszik.
2. Kis része átnyúlik Lengyelországba. Lengyelország legmagasabb csúcsa a szlovák-lengyel határon található Rysy (2499 m), szép magyar nevén Tengerszem-csúcs.
3. A Tátrában alakult meg anno a történelmi Magyarország első turistaegyesülete (MKE, Magyarországi Kárpátegyesület).
4. A sziléziai németek számára ez volt a legközelebbi magashegység.

A könyv szerint hét turisták által is mászható csúcsa van. Megpróbáltam térképek és internet segítségével összegyűjteni őket, végül 9 jelzett úton megközelíthető csúcsig jutottam:

(Megjegyzés: az adatokhoz Nagy Árpád "250 tátrai túra" c. túrakalauzát használtam fel.)

A listán szerepelhetne még a csúcsként jelölt Kis-Kriván, a maga 2334 méterével, melyen áthalad a Krivánra vezető ösvény. Megközelíthető a Nagy-Lomnici-Torony (2202 m) is turistaúton, de csak a Lomnici-nyeregnél véget érő felvonótól. (0,6 km, 15 perc, 30 m szint).

A tátrai mini-sorozat harmadik részeként hamarosan egy 2003-as, 3 napos túra beszámolójával jelentkezem.

2003-as emlékeim jutottak eszembe, amikor idén ősszel újra a Tátrába készültem. Akkor, bő nyolc évvel ezelőtt, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Az idei túrára pontosan egy hónappal később került sor, és sűrűn figyeltük az időjárás-előrejelzéseket is, így nem lepett meg bennünket, hogy ismét hóra kell számítanunk. Már a kifelé vezető út sem telt eseménytelenül. Donovalynál kapott el minket az első vihar: erős szél és némi hódara. Aztán Poprádig jól haladtunk, a Magas-Tátra tövében azonban ismét hóviharba keveredtünk. Az út egyelőre száraz volt, így nyári gumikkal is jól lehetett haladni, de a reflektort felkapcsolva olyan kép tárult elénk, mintha a Windows 98 "űrhajós" képernyővédője kapcsolt volna be. Lassan, de biztosan megérkeztünk szálláshelyünkre (Zdiar, Penzion Slovakia), ahol kis csapatunk egyik fele (javarészt CIB-esek) már vacsorához készülődött, a többiek pedig folyamatosan estek be érkezésünk után.

Az ismerkedés és a vacsora mellett beindult a másnapi túra tervezése is. Az első ötlet a Rysy (Tengerszem-csúcs) volt, melyre két éve már eljutottam, és bizony kételkedtem, hogy az idő másnap alkalmas lesz-e a csúcstámadásra. Nem én voltam az egyetlen bizonytalankodó, így másnap visszavettünk, és "csak" a Téry-házat vettük célba.

Öcsivel kitaláltuk: ha már szabin vagyunk, ugorjunk ki valahova túrázni. A lehetőségeket a Rysy-re és az osztrák Schneeberg-re szűkítettük, végül a Tátra mellett döntöttünk. Az utolsó előtti pillanatban Gábor is csatlakozott hozzánk, így annyi biztossá vált: hárman, egy kocsival hétfő este elmegyünk a Tátra tövébe, megszállunk valahol, másnap pedig csúcstámadás, aztán irány haza.

Se térkép, se kiszemelt szállás, csak úgy nekivágtunk. Sátor, hálózsák, kaja és váltásruha a kocsiban.

A kiutazás

Budapestről 16 óra előtt pár perccel indultunk, Salgótarján-Somoskőújfalunál léptük át a Szlovák határt. Innen úgy képzeltem, hogy "elmegyünk az első nagyvárosig, ott jobbra fordulunk, majd ki lesz táblázva, hogy >>Magas-Tátra balra<< és már Poprádon is vagyunk. Onnan meg már ismerős lesz."

Ez rémlett a viamichelin.com útvonaltervéből, de hamar rájöttünk, ennyire nem egyszerű a helyzet. Losonc határában vettünk is egy térképet 2 Euróért, innentől Öcsi navigált. Gyér forgalmú, de nem túl jó minőségű utat néztünk ki. Több hegyen is át kellett kelni, de kevés kocsit kellett kerülgetni, és a táj is gyönyörű volt.

(Persze Murphy törvényei itt is működnek: hosszú percekig nem látunk egy autót sem, de pont akkor felbukkan egy szemből, amikor a keskeny hegyi úton egy felfelé küzdő bringást előzünk. Murphy jobban kell, hogy figyeljen, mint Isten maga...)