"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour


Pilis vs. Visegrádi-hegység (frissítve)

2011. május 31. - Bandita6

Néhány Pilisbe szervezett túrán elgondolkodtam már, hogy "most nem a Visegrádi-hegységben vagyunk?" - és ugyanez fordítva is megtörtént már. Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba!

A Pilis üledékes eredetű röghegység a Duna jobb partján, Esztergom és Budapest között, a Dunántúli-középhegység legkeletibb tagja. Legmagasabb csúcsa a Pilis a maga 756 méterével, ez egyben a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja is. Neve szláv eredetű, kopasz hegyet jelent.

A Visegrádi-hegység, noha szintén a Duna jobb partján terül el, földrajzilag (vulkanikus eredete miatt) már az Északi-középhegység része. Legmagasabb pontja Dobogókő (700 m). A Pilistől a Pomázt Esztergommal összekötő vonal mentén húzódó Dera- és Szentlélek-patak (más néven Szent János-patak) völgye választja el. Kicsit részletesebben, a Wikipedia alapján: ezt a vonalat vízrajzilag a Két-bükkfa-nyereg vízválasztójából északnyugat felé folyó Szentléleki-patak s a délkeletnek tartó Dera-patak, az épített környezetben pedig a Pomáz–Pilisszentkereszt–Két-bükkfa-nyereg–Pilisszentlélek–Esztergom műút jelzi. A határvonal az alábbi térképen is látható:

Ilyen egyszerű az egész... :)

(A térképért köszönet Nyemának!)

Csonka szezonnyitó

Jelentem, megnyitottuk a 2011-es bringaszezont!

Idei első Dróthuszáros (naprakész nevén Magyar Dróthuszárok Nemzeti Kerékpáros Egyesület) túránk már ismerős útvonalon, Szentendre és Visegrád környékén vezetett. Nagyjából 15-en gyűltünk össze a szentendrei HÉV végállomáson, hogy nekivágjunk egy 58 kilométeresre tervezett tekerésnek. Jómagam itt még nem tudtam, mekkora részét tudom teljesíteni az össztávnak, mert délután 5-re Ferihegyen kellett lennem egy kosármeccsen - lehetőleg fitt állapotban.

Tovább

Szezonzáró kerékpártúra Dobogókőre

Október közepére terveztük a 700 méteres Dobogókő meghódítását, de akkor az időjárás közbeszólt. Szeptembert idéző melegre most sem számíthattunk, de az égiek kegyesek voltak hozzánk, és idei utolsó kerékpáros túránkat szikrázó napsütésben teljesíthettük.

Tovább

(Újpalota-)Szentendre-Visegrád kerékpártúra

Szezonnyitó - rekord létszámmal
 

Gábor, a túravezető módosított a sokéves hagyományon (és ez tőle nagy szó!), és a szezonnyitó kerékpártúra, nem pusztán bemelegítés volt: rögtön belecsaptunk a lecsóba. Szentendrén volt a találkozónk reggel 9kor, de a társaság kb. egyharmada nem HÉV-vel, hanem már két keréken érkezett a starthelyhez. Így Újpalotáról a Megyeri-hídon át a szentendrei HÉV-végállomásig jómagam is letekert már huszonegy-két kilométert. Hogy pontosan mennyit, azt nem tudom, mert kicsit váratlanul ért, hogy kezdődik a szezon, így felszerelésem még nem volt teljes: többek között nem volt elem a kilométerórámban. A csomagtartóm is téli álmát alussza még, így hátizsákban vittem magammal az egynapi cuccot, meg is éreztem a hátamon + a derekamon.

A Szentendrére vezető bringaút egyébként elég vicces. Katasztrofális állapotban van, egy része ráadásul nincs is leaszfaltozva, egy saras-göcsörtös akácoson vezet keresztül. És pont ez a részvan kitáblázva, hogy "Európai 6-os sz. kerékpárút". Igen, egy európai sosem jönne rá magától, hogy AZ kerékpárút...
 

A HÉV-nél (0. km)aztán szembesültünk vele: tényleg rekord létszámú jelentkező gyűlt össze a Dróthuszárok első 2009-es túrájára. Felsorolni is sok lenne, kik jöttek el, de szinte minden törzstag tiszteletét tette, és új arcokat is megismertünk. Gábor egy köszöntővel nyitott, majd kiosztotta az itinereket, a matricákat, és a legalább 10 túrán részt vetteknek a Dróthuszár-jelvényeket, majd hosszú, kígyózó sorban a Skanzen felé vettük az irányt. Ezen a szakaszon még szükség volt a téli kesztyűkre és sapkákra, de a szikrázó napsütésben sejthető volt, hogy mihelyst elérjük az emelkedőket, lekerül legalább egy réteg ruha. Cooper pl. a vékony, ötujjas kesztű alá vette a bringáskesztyűjét, így megismerkedtünk a "felső kesztyű" fogalmával.
 

A Skanzen (5. km) után aztán jött a várva-várt emelkedő: elindultunk felfelé a Pap-rétre (13. km). 8 kilométer folyamatosan felfelé - szét is szakadt a mezőny rendesen. A réten aztán jó nagy pihenőt tartottunk, tízóraiztunk, felvettünk egy réteg ruhát, és elindultunk lefele. Élvezetes száguldás lett volna 7 kilométeren át, de az út felénél fairtást végeztek, alig tudtuk kikerülni a munkagépet, utána pedig folyamatosan az úton hagyott fatörmelékeket kellett kerülgetni. A Telegárt réten (20. km) ebédszünetet tartottunk, majd egy rövid gurulás után elkezdtünk felkapaszkodni a visegrádi Fellegvárhoz (25. km).
 

Ismét szétszakadt a mezőny: volt, aki egyenesen a várig tekert, néhányan pedig megpihentünk az egyik kilátó-parkolónál. Aztán néhányan a várba is felgyalogoltunk, a többiek addig kipihenték a két emelkedő fáradalmait. Innen rövid kaptató vezetett a bobpálya felé, majd leereszkedtünk a 11-es főútig. Hol a főúton, hol kerékpárúton tekerzünk Szentendréig (49. km), ahol ismét kettévált a csapat, és mindenki hazafelé vette az irányt - HÉV-vel, vagy két keréken.
 

Kezdésnek tényleg nem volt gyenge a 49 kilkométeres túra, a maga két kemény emelkedőjével, és Szentendre megközelítése is bruttó 90 kilométerre növelte a távot - fárasztó szezonnyitó volt! Reméljük, a kezdés nem riasztott el senkit, és ha nem is az összes túrán, de mindenkivel pedálozhatunk még együtt 2009-ben!


 

A többi kép megtekintéséhez kattints ide!

süti beállítások módosítása