"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

Tour de Gerecse

2010. április 11. - Bandita6

Két héttel ezelőtt már majdnem elkezdődött számomra a 2010-es bringaszezon, de az időjárás közbeszólt. Pontosabban a meteorológusok: szombatra esőt és szelet jósoltak, így túránk vasárnapra lett halasztva. Akkor viszont meccsem volt, így részvételemet le kellett mondanom. Végül elmaradt az eső, sőt vasárnap talán nagyobb is volt a szél, így hiábavaló volt a halasztás.

Élménybeszámoló azóta nem készült a nyitó túráról, de a résztvevők sztorijai alapján a Hűvösvölgy-Pilis szakasz sem szűkölködött emelkedőkben. A Gerecsére is jutott belőle bőven: még meg sem kezdtük a túrát, máris kaptunk egy kis ízelítőt.

Történt ugyanis, hogy Esztergomba tartó vonatunkról Pilisvörösvárnál le kellett szállnunk vágányzár miatt. Pótlóbuszra nem szállhattunk, így 7 kilométert kellett tekernünk Piliscsabáig, fél óra alatt, hogy elérjük a csatlakozást. Gábor diktálta is a tempót, de a folyamatos emelkedőkön, szembeszélben nem nagyon tudtuk tartani. Ráadásul a sor vége, aki már nem látta az elejét, el is tévedt, így harmadmagammal 10 perccel le is késtük a vonatot. A csoport eleje már a vonatról hívott fel minket, de nem tudtunk utánuk eredni. Egy óra kényszerpihenő, így volt idő bőven megreggelizni: kinek Esztergom-Kertvárosban, kinek Piliscsabán.

A csapat aztán újra egyesült, és a csillapodni nem akaró szélben útnak indult. Inez előre küldte Gábort, hogy diktálja a tempót, aminek újabb eltévedés lett az eredménye: egy körforgalomnál nem várt be minket a csoport - balra letérő - eleje, mi meg magától érthető módon egyenesen mentünk tovább.

A tévedésre hamar fény derült, visszafordultunk és csatlakoztunk az elejéig. A 117-es úton indultunk Tát felé. Elég nagy volt a forgalom, amíg el nem értük a 11-es út melletti kerékpárutat. Meg is örültünk neki, de örömünk csak addig tartott, amíg le nem akartunk térni balra, Tát felé. A szalagkorlát ugyanis nem volt megszaggatva, így azon átemelve tudtunk csak befordulni bringáinkkal a település felé. Okos tervezés...

A főutakat elhagyva végre élvezhettük a Gerecse szépségét - amikor épp nem a szembeszéllel, vagy egy kemény emelkedővel - vagy mindkettővel együtt - küzdöttünk. Sajnos ez utóbbiból volt a legtöbb, a küzdelem rengeteg erőt kivett belőlünk.

Alig vártuk már az első pihenőt, Péliföldszentkeresztnél. Az ősidők óta lakott település legnevezetesebb látnivalója a Szalézi Rendház és templom, melynek tövében tízórai-szünetet tartottunk. Dél elmúlt már, így nem időztünk sokat.

Bajót után egy rossz minőségű úton Pusztamarót felé vettük az irányt. A pocsék út ellenére rengetegen jöttek szemből, még buszok is. Mint kiderült, az erdő jól ismert medvehagyma-lelőhely, autósok tucatjai küzdötték be magukat a legeldugottabb erdei utakra, hogy zsákjaikat, kosaraikat telepakolják a zöld levelekkel. Egy házaspár le is szólított, és megkérdezte, honnan jön ez a sok autó. Akkor még nem tudtam a választ a kérdésre, de ahogy beljebb és beljebb jutottunk az erdőben, kiderült: ide mindenki a medvehagymáért jött. De az is kiderült, hogy a pár Inezékkel egy lakótelepen lakik Budán. Másnap a férfi meglátogatta Inezéket, ééééés: vitt kóstolóba medvehagymát! Kicsi a világ...

Az erdei út közepén megpróbáltunk valami meleget enni ebédre, de a Rancs Fogadóban csak a bejelentkezők számára van melegétel, így be kellett érnünk a szeles kertben elfogyasztott szendvicseinkkel.

Az itiner szerint a táv közel felét megtettük, és egy 400 méteres magaslaton voltunk, ahonnan le kellett gurulnunk 200 méterre (ez jól is esett), majd újból felkapaszkodni 600 méterre (ez már kevésbé). Innentől a túra gyakorlatilag küzdelemről szólt: ki előbb, ki később feladta, egyre több pulzuscsökkentő pihenőt iktattunk be, s a végén már mindenki tolta a kerékpárokat. Hogy én tolom, az oké, de hogy Inez és Archie (alias Vadászgörény 1.) is... ez már jelent valamit :)

Amikor - rövid lejtmenet után - már azt hittük, végre lefelé haladunk, újabb sziklás emelkedő jött. Újból toltuk felfelé. Egyszer csak eljött a mi időnk: megindult lefelé az út, átváltott aszfaltborításúra, és a száguldástól belelkesedve érkeztünk meg pikk-pakk Tatabányára. Már csak 500 méter enyhe emelkedő választott el a turul-szobortól, innen megcsodáltuk a város panorámáját, és lecsorogtunk a vasútállomásra. Itt volt a túra legjobb lejtője, az 56,5 km/h-s maximum sebességemet is itt mértem.

A 68 kilométeres táv minden idők legnehezebb egynapos Dróthuszár-túrája volt, Gábor visszamenőleg módosította is a túra nehézségi fokát 2-ről 3-ra. Szerintem 3+ is beleférne. Mindenesetre a +7 kilométeres vonatpótlással és a pályaudvarok valamint az otthonom közti távokkal együtt sikerült 97,6 km-t tekernem, szezonnyitásnak ez több, mint elegendő... És két hét múlva jön a Bükk. Az sem lesz sétagalopp!

A fényképek megtekintéséhez KATTINTS IDE, majd kommentelj :)

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr311912826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katus61 2010.04.12. 17:37:05

Szia Andris!
Sajnos pontosítanom kell a beszámolódat, ugyanis Andor és Fecó feltekertek, gratula nekik!

Üdv. Kati

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2010.04.12. 18:35:56

Annyira elöl voltak, nem láthattam... :))
Gratula Nekik!