"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

Tour de Túr - evezés és kerekezés a Szatmári-síkságon

2010. július 08. - Bandita6

Szabolccsal egy baj van. Nem türelmetlen, nem agresszív, nem megbízhatatlan - nem emberi tulajdonságokra gondoltam. És nem is emberre gondoltam, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Amivel csak egy a baj: túl messze van. Legalábbis az ország kétharmada számára.

Igaz, az M3-as elkészült Nyíregyházáig, ami sokat lendített a keleti határszél megközelíthetőségén, de még így is több órányi autózással kell számolnunk, ha az ország közepéről indulunk. De ha már eljutunk idáig, számtalan kellemes élményben lehet részünk. Természeti értékek, vendégszerető emberek, kitűnő étkek - minden napra jut valami meglepetés. Ezért is érdemes kétkeréken bebarangolni ezt a (túristák által kicsit elfeledett) tájat.

Prológ: kalandozás az Öreg-Túron

Pénteken dél körül elfoglaltuk szállásunkat Sonkádon, pontosabban a Sonkádtól másfél kilométerre fekvő Kis-Bukó melletti üdülőövezetben. Sonkádnál találkozik az Öreg-Túr és az Új-Túr, az előbbin eveztünk le Túristvándiig, ahol korábban letettük kerékpárjainkat, hogy vissza tudjunk tekerni szálláshelyünkre.

Az evezős túra meglehetősen kalandosra sikeredett. Az elmúlt hetek viharai rengeteg fát döntöttek a folyóba, és a medret pont annyira tisztították meg azóta, hogy a veszélyesebb helyeken egyetlen nyomvonalon azért át lehessen jutni. Így csak kétszer kellett a kenuból kiszállva fatörzsön átemelni a járművünket, mégsem nevezném simának utunkat.

Az elején még nagyon tetszett a dolog, meg-megálltunk fotózni és videózni, élveztük a szlalomozást. Az evezésbe is belejöttünk, így egyre jobban haladtunk. De a félutat jelentő hidat Kölcsénél csak nem akartuk elérni. Mint utólag megtudtuk, a 19 kilométeres távot nem is szokták egyben leevezni, általában Kölcsén megszállnak a túrázók, és másnap innen mennek tovább a túristvándi vízimalomig. Nos, mi bevállaltuk a kétnapos túrát, egyetlen délutánba sűrítve. A táv második fele valamivel tisztább volt, jobban is haladtunk, de már minden kanyar után azt vártuk, hogy felbukkanjon előttünk a Vízicsiga-kemping stégje. Fel is bukkant, alig több mint 6 órával azután, hogy Sonkádról elindultunk. (A térképen jól látható, mennyi "felesleges" kanyart tesz a folyó... - kattints rá a nagyításhoz!)

Pihenés nélkül tettük meg egyben a kétnapos távot, nem is volt sok kedvünk kerékpárra pattani. De valahogy haza kellett jutnunk, így nekivágtunk. Alig 15 kilométer, és már készíthettük is vacsoránkat. Senkinek nem volt gondja az elalvással...

Egy: megérett a meggy

Szombaton aztán visszatértünk jól bevált bringáinkhoz, és nekivágtunk a 93 kilométeresre tervezett első etapnak. Szabolcsban maradt fenn a legtöbb fakazettás középkori templom, ezekből néhánynak a megtekintése szerepelt a tervben.

Az alföldi táj áldás a kerékpárosoknak: semmi kaptató nincs. Utunk elején feltekertünk a Túr-csatorna gátjára, hogy megnézzük a Kis-Bukót, ezzel a nap legnagyobb emelkedőjét le is küzdöttük. A táj ennek ellenére nem volt unalmas: a gyümölcsösök és az egyre jobban gomolygó felhők folyamatos látnivalóul szolgáltak. A falvak sem voltak túl messze egymástól, így valóban változatos környezetben tekertünk.

Szabolcs legjellemzőbb gyümölcse egyértelműen a szilva, de almából is akad bőven, most meg a meggynek van szezonja. Fürtökben lógtak az útmenti fákról a piros bogyók, minden településen táblák jelezték a felvásárló helyeket. 90 Ft/kg - nehéz elképzelni, hogy az itteniek miből tudnak megélni. Pedig nem egy portát láttunk, amely bizony a Rózsadombon is megállná a helyét. Persze a nagy átlag nem ez, a szegénységgel is bőven volt alkalmunk szembesülni. Mégsem kerültünk sehol olyan helyzetbe, hogy a helyiek bármilyen segítséget vártak volna tőlünk, "gazdag városi" turistáktól - pedig fel voltam készülve ilyen szituációkra. A felnőttek megbámultak minket, a gyerekek odaköszöntek, dícsérték bringáinkat, mellettünk futottak vagy velünk kerekeztek. Jóleső fogadtatás volt.

De vissza a templomokhoz! A kisszekeresi mellett még eltekertünk, az első megálló Nagyszekeresen volt. Innen az egyre erősödő napsütésben Csengersimáig hajtottunk, ahol ebédszünetet is tartottunk. Mindegyik templom zárva van, de a látogatók kérésére kinyílnak a kapuk. Nagyszekeresen kifogástalan idegenvezetést kaptunk jelképes, 200 Ft-os adományért cserébe, Csengeren pedig egy kulcsot, amit távozáskor le kellett adnunk. Szabolcstatárfalván már csak megpihentünk a temlpom árnyékában, frissítettük vízkészletünket, és a gáton Hermánszeg felé indultunk.

Ahogy felértünk a gátra, megállásra és fotózásra késztetett minket a felhők látványa. Vihar készült, de Gábor szerint a felhők nem felénk tartottak. Elindultunk hát a fűvel benőtt gáton, ahol sikerült is egy defektet összeszednem. Árnyékos helyet kerestünk a javításra, de közben a vihar is elkapott minket, és a jégesőben próbáltunk menedéket keresni. A sor eleje el is érte a kompátkelőt, itt lelt menedéket. A sor közepe befordult Hermánszegre, és egy ház tornáca alatt bújt meg. Köztük Archie, bőrig ázott. Leghátul én, a defektes kerekemmel, bőrig áztam. Ahogy csillapodott az eső, felkutattam Gáborékat, és nekiálltunk belsőt cserélni. Ideiglenes vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, udvarukon kényelmesen elvégezhettünk minden apró javítást, és még kávéval is kínáltak.

Rendeztük sorainkat, és a tűző napon gyorsan megszáradva a következő templom, Gyügye felé vettük az irányt. Közben Archie segítséget nyújtott egy útmenti horgásztónál pecázó sporttársnak: épp kapása volt, mikor mellette elhaladtunk, Archie pedig a pringáról lepattanva szákolta meg a 35 centis nyurgapontyot.

Gyügye után átterveztük a hazavezető utat. Cooperék leszakadtak, beültek egy helyi kocsmába megnézni a német-argentínt, mi meg a kisszekeresi templom és a fülesdi szabadtéri falumúzeum megtekintése után, 86,8 kilométerrel a lábunkban tértünk haza.

Kettő: megtelik a bendő

Újra nyeregbe kellett pattannunk. A legfőbb motiváció az volt, hogy Kresz Gabiék szállásadói estére kenyérlángossal (magyarul töki pompossal) készültek. Az itiner szerint ráadásul rövidebb, csupán 74 kilométeres szakasz várt ránk. Hogy tiszta legyen a kép: a sík alföldi tájon 22-23 km/h-s sebességgel viszonylag könnyedén lehet haladni, így ha folyamatos tekeréssel óránként tartunk pihenőt, akkor ez a táv 4-5 óra alatt kényelmesen teljesíthető. Persze valami mindig közbejön: defekt, eső, be nem tervezett látnivaló, frissítőállomás - így most is reggel 9-kor nekivágtunk a távnak.

Első célpontunk a tiszakóródi bukógát volt. Itt ömlik a Túr vize a Tiszába. A sokszor magas vízállású Tisza miatt a Túr folyó vizét néhány méter magas bukógáton keresztül engedik a Tiszába, hogy magas vízállásaikor a Tisza vissza ne duzzassza a Túr vizét, ami így vízesésként ömlik le.

Innen a töltésen tekertünk Tiszacsécsére, Móricz Zsigmond szülőházához, majd a diójáról nevezetes Milotán keresztül értünk el Tiszabecsre. A határátkelő környéke szellemvárosra hasonlít, mi sem itt, hanem egy (meglepő módon kihalt) kempingben tartottunk ebédszünetet.

Aztán célba vettük az ország legkeletibb települését, Garbolcot. A faluban kelet felé bekanyarodva közelíthető meg az ukrán-román-magyar hármas határ. A falut elhagyva, és a Túron átkelve az ország utolsó útkereszteződéséhez értünk. Egyenesen tovább egy tanya fekszik, mellette egy emlékoszloppal, és a legkeletibb magyar vécével. Jobbra, a töltésen 1,3 kilométert tekerve érhető el a hármashatár, melyet egy fehérre mázolt kőoszlop jelöl. Mindezt pedig a balra fekvő házikóban tanyázó helyiektől tudtuk meg, tábla sajnos nem nyújt útba igazítást az erre tévedőknek.

A felhők itt is csodás díszletként szolgáltak az alföldi tájhoz, a napot azonban nem takarták eléggé, így hamar tovább álltunk, és csak a menetszél hűsítő hatásában bíztunk. Az itinert kicsit elszámoltuk, már 15 km plusszban voltunk, így újabb rövidítést agyaltunk ki. Méhtelek, Rozsály és Tistaberek után egy mellékút vezetett a Sonkáddal szomszédos Botpaládra - ezt az utat szemeltük ki. A Túron újból átkelve azonban egyre rosszabb lett az út minősége, míg végül véget is ért az aszfaltcsík. Kerestünk ösvényeket, amelyeken kikerülhettük volna az utat benőtt erdőséget, de nem jártunk sikerrel, így visszafordultunk. A helyiek aztán ismét segítségünkre voltak: megtudtuk tőlük, hogy a töltésen könnyedén eljuthatunk Sonkádra, ráadásul pont az üdülősor felőli végére. Így is lett, de a tervezett 74 kilométerre jócskán rápakoltunk: 91,5 kilométerrel értünk célba. Vacsorázni már autóval mentünk...

Három: lapcsánkára vágyom

A harmadik túranap a kulináris élvezetek jegyében telt: a napot a vasárnapról megmaradt kenyérlángossal indítottuk, majd később lapcsánkával folytattuk, és még estére is maradt egy kis lángos. De ne szaladjunk ennyire előre...

A nap látnivalói a Szatmár-Beregi Szilvaút mentén találhatóak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében terem a híres szatmári és beregi szilva, mely legendás helyet foglal el a vidék gasztronómiai hagyományaiban. Erre épül a 2001. évben alakult Szilva Út Egyesület elképzelése, melynek fő célkitűzése, hogy megismertesse a látogatókkal a vidék legjellegzetesebb gyümölcsét, a szilvát, és az ebből készített finomságokat, mint például a híres szatmári szilvapálinkát, a szilvalekvárt vagy éppenséggel a zamatos aszalt szilvát. A Szilvaút egyes állomásait végigjárva azonban nem csupán a szilvából készült ínyencségekkel ismerkedhetünk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a szatmári és beregi látnivalókba is.

(Nők Lapja Café)

A környék leglátogatottabb műemlékével, a 18. században épült túristvándi vizimalommal kezdtünk, melyet működés közben is megtekintettünk. Innen Szatmárcsekére, Kölcsey Ferenc falvába tekertünk. Kölcsey itt írta a Himnuszt 1823-ban, tevékenysége előtt emlékszoba és a kopjafás temetőben álló síremlék tiszteleg.

A temetőt elhagyva vészjósló fellegek alatt indultunk tovább Tivadar irányába. Nagyarig is alig jutottunk el, a temető ravatalozója előtt találtunk menedéket. Szerencsére csak a vihar széle csípett el minket, a nagy esőt megúsztuk. Meglátogattuk a falu szélén álló Petőfi-fát, a hagyományok szerinta Tisza és a Kis Túr találkozásánál álló öreg kocsányos tölgy alatt írta Petőfi Sándor A Tisza című versét.

A Tiszán átkelve Márokpapiban, majd Csarodán álltunk meg, ismét középkori kazettás templomok megtekintése céljából. Innen a szomszédos Tákosig hajtottunk. Először nem akartunk bemenni a templomba, mondván, hogy már eleget láttunk, valamint újabb viharfelhők közeledtek, de a sors úgy hozta, hogy mégis betértünk. Elég határozott gerillamarketinggel egy helyi vendéglátós rávett, hogy együnk a frissen sült lapcsánkájából, amíg lkészül, addig pedig Erzsi mama "nagyon szépeket mond" a templomról. Nos, semmiben nem tévedett. Erzsi mama valóban szépen, ékes magyarsággal mesélt, élmény volt hallgatni. Utána pedig a lapcsánka (egyes helyeken tócsni) is nagyon jól esett. Még ajándékba is kaptunk, útravalónak. Aki erre jár, ne hagyja ki ezt a kis falatozást a hangulatos szabadtéri "pavilonban"!

Recept a tourinform.szabolcs.net weboldalról:

Juhász lapcsánka

Hozzávalók:

burgonya 1,2 kg
liszt 0,2 kg
tojás 2 db
só 0,02 kg
bors 0,02 kg
fokhagyma 1 gerezd
olaj

A megtisztított nyers burgonyát lereszeljük, ízesítjük borssal, fokhagymával, sóval, liszttel, egész tojással összekeverjük. Palacsintasütőben olajban kisebb palacsinta nagyságúra sütjük, majd elkevert juhtúróval és apró kockára vágott füstölt sonkával díszítve tálaljuk.

A felhők egyre sűrűbbek és sötétebbek lettek, ideje volt tovább állni. Nagy tempót diktáltunk Gulácsig, mindig kitértünk a fellegek elől, és a hátszél is nekünk dolgozot. Gulácson aztán a pihenő mellet döntöttünk, kersetünk egy száraz, fedett menedéket, és nem sokára már esett is. A nagy zápornak ismét csak a szélét csíptük el. Rövid várakozás után tovább indultunk. A tócsákon látszott: pár kilométerre Gulácstól már jóval több esett. Utol is értük a felhőket, és Tarpán újabb rövid pihenőre kényszerültünk. Miután összehaverkodtunk a kocsma kutyájával, újból útra keltünk, és végül szárazon gördültünk be Sonkádra. Egy dolog miatt izgultunk csak: meg lesz-e a 100 km a túra végére? Nos, nem lett meg. 99,2-vel zártunk.

Közhelyek és értékelés helyett beszéljenek inkább a képek... (Rühellem a Picasát. Ezért nincsenek időrendben a képek. Elnézést kérek érte...)

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr422138471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2010.07.09. 20:46:49

Utóirat: A képek időrendiségét asszem sikerült megoldanom a Galériában. Néhány képet Coopertől nyúltam, köszönet neki! (És a polárszűrőknek is...)

Egres84 2010.07.13. 21:16:04

Nagyon jók a képek :)

Judit Horváth 2010.07.16. 19:34:35

Folytatom a sorolót:
Négy: Kenyérlángost kérsz?
Öt: Megmaradt több.
Hat: Jó az harmadnap.
Hét: Nem kérek még....
Nyolc: Üres végre a polc.
Kilenc: Pihensz.
Tíz: tiszta víz.
S ha nem tiszta is megitta, mert szomjas volt a biciklista.

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2010.07.23. 15:46:57

Köszi, Judit, ez nagyon jó volt!