"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

Zselic - minden idők legrövidebb kerékpártúrája

2010. augusztus 30. - Bandita6

Túlzás azt állítani, hogy vártuk a nyár végét, de ahogy az iskolaszünet, úgy a Dróthuszárok nyári pihenője is véget ért. Izgalommal és lelkesedéssel vártuk az őszi szezon első túráját, amely egy mindannyiunk által - szinte - ismeretlen vidékre, a Zselicre vezetett.

Budapestről kocsikkal indultunk Kaposvár felé. Gyülekeztek a felhők, bár mi abban bíztunk, hogy az esti zápor után feloszlóban vannak - de nem. A váli-völgyi pihenőnél már szakadt. Itt csatlakozott hozzánk egy új ember, Laci, aki kerékpáron érkezett ide Bicskéről. Szerencsére szárazon megúszta a bemelegítő 30 kilométert. Közel 200 km autózás után végül megérkeztünk a kaposvári Tesco parkolójába. Az utolsó 10 kilométeren nem esett az eső, újból azt hittük, kezd felszakadozni a felhőzet, és bátran elindultunk túránk első állomása, Szenna felé.

"A település központjában szabadtéri néprajzi múzeumot állítottak fel, amely skanzen – lévén egy élő falu közepén hozták létre – egyedülálló Magyarországon. 1975-ben elkezdett munkálatai végeztével 1978-ban nyílt meg, azóta fokozatosan bővül. A Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény 1982-ben Europa Nostra-díjat kapott."

Forrás: Wikipedia

9 kilométer után el is értük a Skanzent, amelyet már ismét esőben tekintettünk meg. Hiába szóltak az előrejelzések "csupán" záporokról, borítékolható volt: a Zselicben egész napos esővel kell számolnunk. Fel is adtuk. A két Gábor hősiesen visszatekert a parkolóba, elhozták a kocsikat, bepakoltunk (pár percig ismét nem esett), majd elindultunk a túránk utolsó állomásának tervezett, kaposszentjakabi bencés apátság (becenevén Apostol) felé.

Nem volt könnyű megtalálni a dombtetőn álló komplexumot, még GPS segítségével sem. A romokban és a tájban sem nagyon tudtunk gyönyörkodni, hála az időjárásnak, és a közeli Káposztafesztivált is elmosta az eső. Így nem maradt más hátra, mint előre. Több, mint 400 kilométert autóztunk minden idők legrövidebb, 9 kilométeres túrájáért.

Mégsem szomorkodtunk: rég volt már túra, jó hangulatban elevenítettük fel egymásnak nyári élményeinket, és Coopernek meg Gábornak hála, a (szó)viccekben sem volt hiány. A prímet Gábor felismerése vitte, az alábbi kép láttán.

"Most felhívnak, de nem mehetünk fel?"

Folytatás szeptember 11-én, a Mátrában. Addig is néhány fotó itt megtekinthető a Világ Legrövidebb Dróthuszáros Kerékpártúrájáról. És ne fukarkodjatok a kommentekkel!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr272259275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katus61 2010.08.30. 18:54:46

Lényeg, hogy a jókedv megmaradt!
Ja, és nem kellett hosszú beszámolót irkálnod :-)

Gazz 2011.01.11. 15:15:50

Ha legközelebb újra megpróbáljátok, adok pár ötletet, hogy mit érdemes (biciklivel is) megnézni. Elég sok kerékpározható erdei út van arrafelé. Egyébként augusztus az egyik legjobb gombázós időszak, s a Kaposvár környéki erdők tele vannak gombával.