"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

Szezonzáró szezonnyitó kerékpártúra a Mátrában

2017. október 06. - Bandita6

A sors úgy hozta, hogy majdnem kihagytam két teljes Dróthuszáros bringatúra-szezont. Legutóbb a 2015-ös szezonnyitón tekertem együtt Gáborékkal, 2016-ban pedig hiába neveztem be két túrára is, mindegyik elmaradt a rossz időjárás miatt. Ezúttal azonban szerencsém volt, és annak ellenére, hogy becsekkoltam a szezonzáró Mátra-túrára, kitűnő idő volt a tekeréshez, így még időben megnyithattam saját 2017-es túraszezonomat!

Mielőtt útnak indultam, itthon megkaptam a féltő jótanácsot, hogy vigyázzak magamra, hiszen már olyan régen bringáztam utoljára... De hát ez olyan mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni!

A túra útvonala szinte teljes egészében megegyezett a 2012-es Mátra-túra útvonalával, amelyen a jelenlegi csapatból csak Gábor és jómagam vett részt. Akkori beszámolómat nem olvastam újra, de mivel az út bizonyos szakaszát Cooperrel is bejártuk bő két éve, így gyorsan előjöttek az emlékek az ismerős szakaszokról.

Most is, mint egykoron, a parádsasvári parkolóból indultunk, a palóc piacra készülődő árusok bódéi mellé leparkolt autóinktól. A tízórai pihenő a Gombás tónál volt, úgy rémlik, a pihenőpark gondozottabb, mint legutóbbi látogatásunkkor volt, igazi gyöngyszem. Bátran ajánlott pihenőhely az arra túrázók számára. Gábor szintrajza szerint az első 8 km alatt emelkedtünk közel 200 méter szintet, de majdnem ugyanennyit el is veszítettünk a rendkívül rossz minőségű úton való száguldás során, így 350 méterről kezdhettük meg a mászást Galyatetőre, 900 méter fölé.

dsc09821.jpg

Mátraalmásig csak 5,5 km az út, viszont az már folyamatos kaptató, pocsék minőségű országúton. Itt volt lehetőségem kipróbálni Gábor elektromos bringáját, és hát mit is mondjak, nagyon simán döbbenetes előnyre tettem szert a többiek előtt. Már-már sokkoló élmény volt, elképesztő, mire képes ez a technika, remélem rohamosan át fog csúszni a megfizethető kategóriába!

Mátraalmás központja még mindig kellemes pihenőhely, most azonban nem igazán tudtuk birtokba venni, mert éppen festették a közterület bútorzatát, így rövid frissítés után kezdtük meg a 8 km-es kaptatót a Rudolf tanya felé. Az út nem vészes, de folyamatosan emelkedik, megtalálva saját tempónkat egészen jól teljesíthető. Elérve az országutat, jobb minőségű aszfalton emelkedtünk tovább Galyatető felé, ezúttal azonban nem kanyarodtunk fel a kilátóhoz és a büfésorhoz. A "tetőn" bevártuk egymást, majd leszáguldottunk a mátraszentistváni elágazásig (25. km), és az ottani pihenőparkban ebédeltünk meg.

dsc09829.jpg

A fák alól kibújva a napon melegedtünk egy kicsit, majd beöltöztünk a guruláshoz. A Szénégetők (30. km) felé vezető erdei úton haladtunk tovább, a 10 kilométeres lejtmenet féltávjánál megálltunk egy csapatfotóra. Az út Mátraháza alatt éri el a főutat, hogy onnan ne kelljen újabb emelkedőt leküzdeni, a zöld kereszt turistaútra ráfordulva áttoltuk egy járhatatlan szakaszon és egy kellemesnek nem nevezhető dombon a bringákat, hogy már csak 7 km száguldás várjon ránk a felújított, pazar minőségű aszfalton.

dsc09869_small.jpg

A parkolóba visszatérve (43. km) még tartott a palóc piac, így be tudtunk vásárolni kitűnő kézműves Palóc sörökből is. Megéreztem a kihagyást: hazafelé a kocsiban alig bírtam ébren maradni, de ennek ellenére megérte: remek kis túra volt! Jöhet a 2018-as szezon!

dsc09860.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr6312916011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.