"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Börzsöny 2012 kerékpártúra

2012. április 16. - Bandita6

Már nagyon vártam az idei kerékpáros szezont, de a szezonnyitó szeles túrát sajnos ki kellett hagynom, és az időjárás sem lett sokkal jobb azóta, így vegyes érzelmekkel a fejemben keltem fel szombat reggel.

Vizes volt az aszfalt Budapesten, de száraz időben autóztunk Bánkig, és a tó partján sem volt igazán hűvös. Egyre nagyobb lett a lelkesedés, és 9 körül neki is vágtunk a 69 kilométeresnek meghirdetett, de az itiner szerint 83 km-es börzsönyi túrának. A tó partjáról alig sikerült kijutnunk, a sétányok a forgó kapuikkal nem kimondottan kerékpáros-barátok. De legalább találtunk ingyenes és kulturált WC-t a vízparton!

Felsőpetényen át Nőtincsre hajtottunk, itt volt az első hosszabb szusszanás. Nőtincs nevének "természetesen" szláv eredete is van, de jópofább az a magyarázat, hogy a közelben volt a nógrádi basa háreme, ahonnan a jányok a hajukból font kötél segítségével próbáltak megszökni, ezért női tincsekbe lehetett botlani mindenfele. Nekünk ez a szerencse nem adatott meg, úgyhogy továbbálltunk. Nógrádon már 21 km-t mutattak óráink, pedig a terv szerint csak 14-nél kellett volna tartanunk. Hiába, a kerekítési hibák... Ezek azonban a végére általában kompenzálódni szoktak. Mi is ebben bíztunk, és hogy nem lesz a 83-ból 95 kilométer, az egyre buckásabb terepen. (Alternatív magyarázat, hogy az itineren nem kilométerben, hanem Gáborban voltak megadva a távolságok...)

A nógrádi vár tövében tízóraiztunk. Egyre jobban fáztunk, így a vár megtekintése helyett újra nyeregbe pattantunk, és az első komolyabb emelkedő felé vettük az irányt. Nem is kellett sokat várni: Diósjenőt elhagyva megkezdtünk egy 5 kilométeres kaptatót, amelyen közel 300 méter szintet emelkedtünk. A tetőn kicsit pihentünk, felöltöztünk és megkezdtük a 15 kilométeres száguldást lefelé, Kemence irányába. Egyszer álltunk csak meg, egy veteránautós minitalálkozó volt az egyik parkolóban, így megcsodálhattunk néhány gyönyörű állapotú amerikai csodát - nem éppen a szokásos környezetükben.

Kemence takaros kis falu, rengeteg üdülővel a völgyben, az élet azonban még nem indult be. Azért egy gyors ebédre megálltunk - legalábbis gyorsnak terveztük. A sztrapacska azonban frissen, de lassan készült, így akik nem ültek be velünk, a továbbállás mellett döntöttek.

Kettészakadt a csapatunk, így akik a második csoportban maradtunk, a nap második felében azért küzdöttünk, hogy a 45 perces lemaradásunkat behozzuk a második 40 kilométeren. Pár perc híján sikerült is!

Pedig nehezen indult az út: Bernecebarátit elhagyva pocsék minőségű, köves-saras erdei úton kezdtük meg a kapaszkodást, hogy szűk 15 kilométeren újabb 250 méter szintet emelkedjünk. Az út második fele jobban járható volt, de a rázós talaj sokat kivett belőlünk. Nagyorosziig aztán ismét száguldhattunk egyet, de már fáradtunk nagyon.

A Horpács-Pusztaberki-Tereske-Bánk szakasz már nem sok izgalmat hozott, küzdöttünk magunkkal és a dombokkal - meg a végig szemerkélő esővel. Hol felöltöztünk, hol levetkőztünk, és már csak a célba érésre koncentráltunk.

De nem bántuk meg, hogy eljöttünk: jó volt végre kimozdulni a városból és a munkás hétköznapok rohanásából. Végül a terv felett teljesítve, 87 kilométerrel a lábunkban indultunk vissza Budapestre.

Fényképek pedig ITT!