"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Országimázs

2012. december 13. - Bandita6

Az átverés

Történt, hogy két külföldi ismerősöm néhány napot Budapesten töltött. Szerda este sétálni indultak a belvárosba: megnézték a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren, majd korzóztak egyet a Váci utcában. Két srácról beszélünk, az egyik kicsit bohó, még a huszas éveiben jár, a másik elmúlt harminc, 15 hónapja családapa.

Ahogy sétáltak a "fő utcában", leszólította őket két, magát erdélyinek valló lány, és beinvitálta őket a Bistro & Bar nevű kávézóba, hogy igyanak meg együtt egy pár pohárral. Így is történt, legurult pár feles és néhány deci bor. Az invitálók kérték saját számlájukat, fizettek és távoztak. Barátaink ittak még 1-2 kört, majd kérték a számlát. Meg is kapták, 189.000 Forintról. Nyilván értetlenül álltak a dolog előtt, és nem terveztek fizetni. Kiverték a balhét, a rendőrség is belekerült az ügybe, de mivel a bejárat előtti étlapon (amit persze nem néztek meg, odabenn pedig a lányok tanácsait megfogadva rendeltek) szerepeltek a kiszámlázott árak, sok mindent nem tehettek. A balhézásnak azért csak meglett az eredménye, mert a végösszeg 42.000 Forintra apadt. Más választás nem volt, fizettek és távoztak.

Beismerték, hogy hibáztak, és nem jártak el kellő elővigyázatossággal, de vendéglátóként mégiscsak kellemetlen, hogy ilyen emlékekkel kell távozniuk Budapestről.

A megoldás?

Te mit tennél, ha hasonló helyzetbe kerülnél? És mit tehetne az, aki épp a segítségedre tudna sietni (és épp nem egy színházi előadáson ül)? Nekem egyetlen mentő ötletem támadt: odamenni inkognitóban, mintha nem ismernénk egymást. Beülni, és kérni az étlapot. Feltehetően abban nem ugyanazok az árak vannak, mint a bejárat mellettiben, amit nem néz meg senki. Ha ez így van, fel lehet állni, odamenni átvert barátainkhoz, leleplezni magunkat, követelni az étlap árainak megfelelő számlát, plusz újra szólni a rendőrségnek. Ha mégis ugyanolyan áron akarnának minket is kiszolgálni, akkor nincs menekvés. Legalábbis nekik nincs, én biztosan nem rendelnék semmit.

Utózöngék

Pár napra rá volt alkalmam elsétálni a Bistro & Bar felé. 17 óra után voltunk nem sokkal, nem nagyon volt még élet a környéken. Néhány háztömbbel odébb viszont leszólított két igényesen öltözött, szőke lány, és a Beckett Bar felől érdeklődtek - magyarul. Természetesen nem tudtam útba igazítani őket. Gyanús is volt, hogy ilyen hely nincs a Váci utcában. Beindult az agyam, és arra jutottam, hogy a lányok mindenkinél ezzel a kérdéssel indítanak. Ha magyarul kapnak választ, akkor a kiszemelt célpont nem megfelelő áldozat. Ha nem értik a kérdést, akkor nyilván külföldiek, akikkel már be lehet próbálkozni egy "Nem innánk meg együtt valamit?" kérdéssel. Aztán vagy sikerül a bepalizás, vagy nem.
A feltételezésemet igazolta, hogy két óra elteltével a Vörösmarty téren ismét találkoztam a lányokkal. Ugyanolyan kényelmesen, egymásba karolva őgyelegtek, és megkérdezték: tudom-e, merre van a Beckett Bar?