"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Na ilyet mi nem csináltunk ott...

2015. április 30. - Bandita6

(sőt, még nem is láttunk egy árva lundát sem...)

forrás: ritkanlathatotortenelem.blog.hu

 

Izlandi kalandozások 3.

(A bejegyzés-sorozat a 2013. júniusi izlandi körutazásunk eseményeit örökíti meg.)

Körutazásunk első fejezetében megérkeztünk Reykjavíkba, körbejártuk a fővárost, majd útnak indultunk kelet felé. A második részben néhány kitérővel eljutottunk a Hrífunes vendégházba, és megnéztük a környék nevezetességeinek egy részét. A harmadik részben egy kicsit még Vík környékén időzünk, majd elindulunk hazafelé.

Hrífunestől jó 80 kilométerre, a szárazföld belsejében található Landmannalaugar. Izland egyik legkedveltebb kirándulóhelye, számos látványos túraútvonal kiindulópontja, és szabadtéri, természetes fürdője is van, természetesen meleg vízzel. Kötelező program, ha az ember július-augusztusban érkezik. Mi viszont szűk két héttel az utak megnyitása előtt érkeztünk, így ki kellett hagynunk Landmannalaugart, és hirtelen lett egy szabadnapunk.

(Hadda, hrífunesi szállásadónk még kiutazásunk előtt átnézte az útitervünket. Ő hívta fel a figyelmünket az útlezárásra. A Landmannalaugarba vezető út csak terepjáróval járható, de a többi betervezett célpontunk személygépkocsival is megközelíthető volt, így 4x4 helyett elég volt egy sima kombit bérelnünk. Hadda nem kevés pénzt spórolt nekünk ezzel az infóval.)

Nem bántuk, hogy maradt egy napunk, amikor kevésbé feszített a tempó, és tartalommal sem volt nehéz megtöltenünk. Az 1-es főút mellett kb. 5 kilométerenként van egy pihenőhely, mindenhol információs táblák mesélnek az ott található vízesésről, szikláról, mezőről. Akár azzal is el lehet tölteni egy napot, hogy autózunk 100 kilométert, mindenhol megállunk, informálódunk, és gyönyörködünk a tájban. Nekünk azonban konkrétabb terveink is voltak.

DSC_1008.JPG

Vík, Dyrhólaey

Elsőként visszamentünk Víkbe. A központban található egy nagy üzlet, helyben készült gyapjútermékeket árusítanak. A galériáról belátni magába az üzembe is, de nem nagy szám, erre nem érdemes egy fél napos programot szervezni. Gyorsan tovább is álltunk, kimentünk a tengerpartra, hátha sikerül végre lundákat találni, de csak fekete "homokot" meg sirályokat találtunk. Autóval megkerültük a városka határában magasodó sziklát, innen már szép kilátásunk nyílt Dyrhólaey felé, és megcsodálhattuk a part mentén tátongó Hálsanefshellir barlangot.

DSC_1028.JPG

Aztán visszamentünk Dyrhólaey-be, hogy hátha nagyobb szerencsével járunk lundavadászat terén, mint két nappal korábban. Nos, lundát egy darabot sem láttunk, de felmásztunk a világítótoronyhoz, onnan pedig a tenger látványában és a sziklafalban tátongó hatalmas boltívben gyönyörködtünk.

A lundák olyanok, mint a trollok.
Csak a fantáziánkban léteznek...

Kicsit csalódottak voltunk a lundák hiánya miatt, de nem keseregtünk sokáig. Autóba ültünk, és kelet felé indultunk Elhagyva Víket és a hrífunesi leágazót, Núpstaddurig kocsikáztunk. Itt egy elhagyatott farm található, udvarán egy aprócska templomhoz. Keldurhoz hasonlóan a farm magántulajdon, de a templom látogatható. Erre azonban nem sok utalás van a farm bejáratát eltorlaszoló sorompónál, így mi is bevártunk egy bátrabb csoportot, és velük együtt közelítettük meg a helyszínt. A házakhoz érve kiderült, a farm utolsó két lakója, két 100 éves bácsika az elmúlt években elhunyt, így a falucska teljesen kihalt. Ez meg is látszott az épületeken (nem, lerabolva nem voltak!), de a templomot gondozták. Alaposan körbejártuk, majd hazafelé indultunk. Út közben azért 1-2 vízesésnél még megálltunk.

DSC_1047.JPG

Geocaching

Nem sokkal az után, hogy kitűztük utazásunk időpontját, kiderült, hogy barátaink, Andi és Dávid kb. 10 nap múlva ugyanezen a környéken fognak kalandozni. Elhatároztuk, hogy egy dobozkában rejtünk el valami apróságot, amit majd nekik meg kell keresniük. Napokon keresztül agyaltunk a helyszínen, míg végül az 1-es főút és a Hrífunes felé vezető bekötőút kereszteződésében maradtunk. Van itt egy autós pihenő is, így könnyű beazonosítani. A pihenőben az emberek kis kőszobrokat építettek a kövekből, úgy gondoltuk, az egyik ilyen tökéletes rejtekhely lesz. Hogy könnyű legyen beazonosítani, átmentünk a bekötőúton, ott már jóval kevesebb szobor magasodott, és az egyik ráadásul kimagaslott a többi közül. Ennek tövébe tettük le a jégkrémes dobozt, benne egy barátainknak szóló jókívánsággal és egy üzenettel, ami a többi megtalálónak szólt ("ne dobd ki, nem szemét"). A dobozt lefedtük kövekkel, lefotóztuk és kavicsból kirakott nyíllal megjelöltük a helyet, majd felírtuk a GPS koordinátákat. Andiék minden segítséget megkaptak, és nem csigázom tovább a kedves olvasót, meg is
találták épségben a dobozt.

DSC_1066.JPG

Arról, hogy a kincskeresés, pontosabban a kincsrejtés igazán emlékezetes legyen, egy apró közjáték gondoskodott. Amikor kivettem a kocsi csomagtartójából a füzetemet, hogy a koordinátákat felírjam, a szél felkapott két nejlonzacskót, és befújta a puszta közepére. Én persze futva utánuk eredtem, nem akartam szemetelni. A két zacskó persze külön irányokba repült. Amikor rájuk vetettem magam, a szél mindig felkapta és odébb repítette őket. Nem volt egyszerű, de végül begyűjtöttem mindkét zacskót, a lányok meg közben könnyesre röhögték magukat a kocsiban. Lihegve sétáltam visszafelé, amikor azt vettem észre, hogy az árnyékom mellett megjelenik egy folt, és egyre nagyobb lesz. Hátranéztem és láttam, ahogy egy szkua (magyarul nagy halfarkas) közelít felém, és már csak 1-2 méterre van a fejemtől. Nem kicsit ijedtem meg, de néhány másodpercnyi (ott óráknak tűnt) hezitálás után tovább rohantam, és próbáltam keresni egy nagyobb követ, amit felkaphatok. Közben szerencsére a szkuának is feltűnt, hogy a kiszemelt zsákmánya jóval nagyobb, mint amire számított, így visszavonulót fújt. A támadást megúsztam, de a szívem még sokáig hevesen vert.

556062_437389872960271_1106416141_n.jpg

(https://www.facebook.com/Iceland.Photo.Tours)

A wikipedia szerint egyébként a szkua átlagos testhossza 58 centiméter, szárnyfesztávolsága 125-140 centiméter, testtömege 1200-1600 gramm. Kimondott rablómadár, a halászó madarakat addig üldözi, amíg azok ki nem öklendezik a táplálékot, amit még a levegőben elkap. A legyengült madarakat is megöli. A szárazföldön elkapja az egereket, patkányokat, de akár az üregi nyulat is. A fészkeket megdézsmálja és a dögöket is elfogyasztja. Hadda a szállásunkon mutatott egy fényképet is, a férje egyik fotós túráján készült, a szkua pedig épp az egyik fotóst támadta meg.

Úton Reykjavík felé

Harmadik reggelünkön végleg elhagytuk Hrífunest, ami nagyon a szívünkhöz nőtt. A egyszer valaha még izlandi körútra indulunk, ide biztosan visszatérünk! Úticélnak a Gullfoss vízesést és a gejzíreket választottuk, de egy kis kitérővel támadtunk, hogy kitöltsük látnivalókkal a teljes napot. Első megállónk a Hjálparfoss volt. Ez egy különleges, dupla vízesés a Fossá és a Thjórsá folyók torkolatánál. Érdekes látvány, de az ide vezető út viszontagságai miatt mégsem tudtuk igazán élvezni. Hogy ne ugyanazon az úton kelljen oda és vissza is mennünk, az 1-es főútról a 26-os úton tértünk le. Ennek teljesen a végéig el kellett menni, itt torkollott a 32-es főútba. Igen ám, de hiába két számjegyű főút, az utolsó 20 kilométer rázós, köves volt. A Thjórsá túloldalán volt a vízesés, de sehol egy híd, jó nagyot kellett kerülni a 32-es útig, teljesen szétrázódtunk. A vízesés környéke pedig tele volt idegesítő apró bogarakkal, így nem is időztünk sokáig. Pedig a közelben több vízierőmű is található, látogató központtal, így akár tovább is maradhattunk volna.

DSC_1089.JPG

Mi viszont a jó nagy vargabetű után elindultunk Gullfoss felé. A GPS folyamatosan kerülőútra akart vinni, mint kiderült, azért, hogy egy újabb, de csak 2-3 kilométeres köves szakasztól megkíméljen minket, de mi ragaszkodtunk az eredeti irányhoz. Hogy még nyűgösebbek legyünk, az eső is eleredt. A legnagyobb zuhét pont a Gullfossnál, utunk leglátványosabb vízesésénél kaptuk a nyakunkba. Itt sem sokat időztünk, de azért a kötelező fotókat elkészítettük, különösen ügyelve arra, hogy kameráink nehogy elázzanak.

A Gullfoss-vízesés Izland délnyugati részén a Hvítá folyó kanyonjában található. A vízesés az egyik legnépszerűbb turistalátványossága a szigetnek. A széles Hvítá folyó a vízeséstől mintegy egy kilométernyire kezd megérkezni a három lépcsőfokból álló mederszakaszra, majd hirtelen két lépcsőfoknyit zuhanva előbb 11, majd 21 métert zuhan a völgyben. Ebből adódik, hogy a vízesés magassága összességében 32 méter. A hasadék, ahová ezen esés során a víz beömlik húsz méter széles és két kilométer hosszú és a folyó folyásirányához viszonyítva jobb oldalon található.

(forrás: wikipedia)

DSC_1092.JPG

A vízesés melletti szuvenírshop Izland egyik legnagyobb ajándékboltja, amíg végignéztük a kínálatot, többé-kevésbé meg is száradtunk, és vettünk - többek között - egy plüss lundát is. Kiszaladtunk a kocsihoz, és meg sem álltunk az alig 10 kilométerre levő gejzírekig. Valójában egy lankás domboldalról beszélünk, ahol több helyen is forró víz, illetve gőz tör elő a föld mélyéből. A legnagyobb hőforrás a Nagy Gejzír, ma már sajnos nem aktív, fénykorában átlagosan 70 méter magasra lövellte fel a vizet, de feljegyeztek 170 méter magas kitörést is. Kistestvére, a Strokkur ma is működik, 15-20 méteres kitörései 5-8 percenként követik egymást. A látványos jelenség webkamerán is követhető:

webcam.jpg

A parkban közel egy órát töltöttünk, ezalatt jópár kitörést lefotóztunk és levideóztunk, a webkamerán keresztül meg hazaintegettünk. A szomszédos múzeumot is végignéztük, elég leamortizált állapotban volt, és a beígért földrengés-szimulátort sem találtuk. Nem érte meg a pénzét.

DSC_1118.JPGDSC_1120.JPG

A napból már csak szállásunk felkeresése volt hátra. Nem messze, Laugarvatnban foglaltunk szobát egy kétszintes turistaszállóban, saját zuhanyzóval. A reggeli a városka túlsó végén, a tulajdonosok saját házának alsó szintjén volt. Este még felderítettük a környéket, vacsorázási lehetőség után kutatva. A part mentén találtunk is egy éttermet, de csak akkor derült ki, hogy az árfekvése nem nekünk való, amikor már leültettek minket. Tisztáztuk a helyzetet, először átültettek minket a "bisztróba", de csakazértis ragaszkodtunk kamu álláspontunkhoz, hogy csak egy teát akarunk, majd odébbálltunk. Nem volt könnyű újabb éttermet találni a párszáz lelkes településen, de a benzinkút mellett belefutottunk egy nem rég nyitott, minimalista dizájn jegyében berendezett pizzériába (hatalmas alapterületen max. 4 asztal). Vendég sem nagyon volt, talán a házhoz szállításból élnek, így viszont hamar megkaptuk rendelésünket.
A vacsi után a lányok nyugovóra tértek, én pedig meglátogattam a helyi, este 11-ig nyitva tartó szabadtéri fürdőt. A meleg vizes medencékből a tó és a mögötte magasodó vulkán látványában lehetett gyönyörködni, bár a felhők és a szemerkélő eső rontottak kicsit az összképen. És még egy dolgot megtapasztaltam: az 55 fokos gőzkabin nem nekem való!

Utolsó napunkon változékony időre ébredtünk. Kisütött ugyan a nap, de bármikor elkezdhetett esni is. Erre a napra különösen igaz volt az izlandi mindás (vagy városi legenda):

Ha nem tetszik az időjárás, várj 15 percet!

Laugarvatnból a Thingvellir Nemzeti Parkba autóztunk. Itt található az amerikai és az európai kőzetlemezek határa, a két kontinens évente 2 cm-t távolodik egymástól. A különleges szépségű törésvonal történelmi jelentőséggel bír: 930-ban itt ült össze a világ első parlamentje. Az izlandi betelepülők itt tartották rendszeres összejöveteleiket: a törvényszikláról (Lögberg) hirdette ki a törvénymondó az új törvényeket.

DSC_1155.JPGDSC_1131.JPG
A törésvonal mentén gyalogút halad a látogatóközpontig, az út másik végét pedig vízesés teszi még látványosabbá. A törvényszikla előtti mezőt patakok szabdalják, a sziklán magasodó zászlórúdon pedig Izland zászlóját lengeti a szél. Különleges hely, meg kell hagyni. A mezőn egy kis templom is magasodik, melynek különlegessége a falának hosszában rejlik. Anno a könyököt használták hosszmértékként, ami gyakorlatilag az alkar hossza. Úgy szabványosították, hogy az egyik parlamenti összejövetel során lemérték egy szerencsés alkarának hosszát, megépítették a templom falát 20 könyök hosszúra, majd ennek alapján 2 könyök hosszú, szabványos "méterrudakat" készítettek. Innentől fokva a könyök mindenhol ugyanannyit jelentett.

Továbbra is változékony időben indultunk útnak, hogy visszataláljunk a Reykjavíkba vezető 1-es főútra. Tettünk egy rövid kitérőt a Kerid nevű, 55 méter mély, nagyjából 170x270 méteres vulkanikus kráterhez. Azok szerint, akik végigjárták Izland belsejét, nem egy nagy szám, mi viszont utunk során még nem találkoztunk ehhez hasonló képződményhez, úgyhogy megérte a kitérő. Igaz, pont rákezdett, így nem időztünk sokat, de valószínűleg jó időben sem másztunk volna le a mélybe csak azért, hogy leülhessünk a tó partján árválkodó padra.

DSC_1160.JPG

A következő megálló Hveragerdi városa volt. Az alig kétezres település hőforrásairól híres. Van egy látogatható park (kivételesen belépődíjas!), a városka határában pedig üvegházak sorakoznak, melyeket a föld mélyéből feltörő gőzzel fűtenek, és jelentős mennyiségű zöldséget termelnek bennük. Az egyetem egyik üvegházában banánfák is magasodnak, állítólag meg is lehet tekinteni őket, mi viszont hiába autókáztunk negyed órát a hegyoldalban, elhagyatottabbnál elhagyatottabb épületek között, nem jártunk sikerrel. A parkot azért megnéztük, bár ott is elkapott minket egy futó zápor.

Itt volt az epicentruma egy erős, 6,3-as földrengésnek 2008 májusában. Az eseménynek többek között egy bevásárlóközpont üvegpadlója alatt húzódó törésvonal állít emléket. Ugyanitt földrengés-szimulátor is üzemel: potom összegért egy sötét szobában, 1 percig érezhetjük, milyen erős rázkódást okoz egy ekkora földrengés, és milyen hanghatások kísérik. Aki erre jár, feltétlenül próbálja ki, jó móka!

DSC_1174.JPG

Hveragerdi után már csak egy program volt hátra: a híres Kék Lagúna fürdő felkeresése. Előtte azonban meg kellett találnunk keflaviki szállásunkat. Tanulva az idefele vezető út fáradalmaiból, újragondoltuk eredeti tervünket, mely szerint a korai indulás miatt az utolsó éjszakára már nem vettünk volna ki szobát, hanem megpróbáltuk volna kibekkelni az estét. Reykjavíkban azonban leültünk a net elé, és találtunk egy elfogadható árú, saját fürdős szállást a reptér közelében. Megtalálni nem volt egyszerű a helyet, mert egy relatíve új lakónegyed szélén állt, és a GPS nem ismerte a címet. Gyakorlatilag egy hat fős szállást kaptunk, szobánként 3 ággyal, kb. 80 négyzetméteren. Mondanom sem kell: a hátsó szobába be sem léptünk. Szusszantunk egyet, kipakoltunk, majd egy gyors vacsi (Subway) közbeiktatásával elautóztunk a kb. 20 kilométerre fekvő Kék Lagúnába.

Nos, a lagúna maga a csoda. Igaz, jó sok pénzt elkérnek érte, de enélkül nem szabad hazatérni Izlandról. A közelben feltörő termálvizet a szomszédos erőműben hasznosítják (fűtés és áramtermelés, lásd Hellisheidi), a maradékot, ami már csak 38-40 fokos, összekeverik tengervízzel, és ezt a különleges elegyet vezetik a fürdő területére. Az egyedi összetétel hatására teljesen egyedi élővilága van a "tónak", az iszap és az algák különleges (és drága) kozmetikumok alapjait képezik. Az iszappakolást egyébként ki is lehet próbálni fürdőzés közben. Én például úgy megfiatalodtam 10 perc alatt, hogy Timi meg sem ismert...

DSC_1189.JPG

A fürdőzés végeztével nagyjából izlandi utunk is véget ért. Visszamentünk a szállásra, és én még gyorsan elgurultam teletankolni a kocsit, hogy ezzel már ne reggel kelljen vesződni. Automata kutak vannak, ahol előre ki kell fizetni egy általunk választott összeget, és annyi benzint tudunk a kocsiba tankolni. Az utolsó gomb a "tele tankolás" funkció, ami a frászt hozta rám. Kb. 11.000 koronáért tankoltam, de 25.000 korona került zárolásra a számlámon. Persze végül nem volt gont, ez valószínűleg fix összeg, amit alapból zárolnak, fedezetként. Ennél több nem nagyon fér egy tankba. Blokkot a ténylesen tankolt mennyiségről kaptam, és 3 nap múlva ennyivel is terhelték be a számlámat. Szóval no para, valószínűleg mindenhol így működnek az automata kútoszlopok, csak én eddig nem szembesültem hasonlóval.

Jó korán, 4-kor keltünk, kicsit nehéz volt ilyen korán reggelit keríteni. Az éjszakai portás és sofőr srácok NBA döntőt néztek. Nem kicsit voltak morcosak, hogy miattunk dolgozniuk kell, de betársultam hozzájuk a hosszabbítás idejére, ráadásul kiderült, hogy mindhárman a Spursnek drukkolunk, így hamar eltűnt a szigor az arcukról. Aztán hamar vissza is jött, amikor a Heat megnyerte a meccset.

Mi pedig kigurultunk a szomszédos reptérre, becsekkoltunk a WOW Air londoni járatára, Gatwicken szűk 4 órát időztünk, majd az easyJettel hazarepültünk Budapestre. Véget ért egy hetes izlandi kalandunk, és ha megkérdezitek, hogy megérte-e, csak annyit mondok, hogy végig kell futni a három részesre nyúlt élménybeszámolót, és egyből látszik, mennyi kalandban volt részünk, mennyi újdonságot láttunk és milyen érdekes emberekkel, történetekkel találkoztunk. Egy (négy) szóval: útra fel, irány Izland!

Az út során készült fényképekből EZEN A LINKEN megtekinthető egy válogatás.

Végül pedig következzék az út során forgatott videók legjava, az izlandi Of Monsters and Men együttes dalának kíséretében:

Izland / Iceland 2013 bestof from Bandita on Vimeo.

Izlandi kalandozások 2.

(A bejegyzés-sorozat a 2013. júniusi izlandi körutazásunk eseményeit örökíti meg.)

Az előző részben ott hagytuk abba a mesélést, hogy június 14-én, pénteken kora délután elhagytuk Reykjavíkot. A bevásárlás, a Perlan és a strand sok időt elvett a napból, és még jópár látnivaló várt ránk, úgyhogy belehúztunk. Az itthonról vitt GPS kitűnően navigált, Székely Bácsi Izlandon is feltalálta magát, Tom, a cuccokkal megrakodott Chevi Cruze pedig száguldott a városból kivezető, jó minőségű, 2x2 sávos főúton. Az 1-es úton haladtunk, Izland főútján, mely 1339 kilométer hosszan járja körbe az országot, annak főbb városait és látványosságait.

Első megállónk egy "be nem tervezett boxkiállás volt": az út mentén a hatalmas gőzfelhőben egy gyárra lettünk figyelmesek. A Hellisheidi erőműhöz közeledtünk, ami az első és legnagyobb geotermikus erőműve Izlandnak. Látogatóközpontjában interaktív módon ismerhetjük meg, hogyan lesz a forró vízből és gőzéből ingyenes fűtés és meleg víz a helyi lakosok számára. Izlandon öt nagyobb geotermikus erőmű üzemel, ezek adják az ország energia-szükségletének több mint egynegyedét, és ezek fűtik az izlandi házak közel 90%-át!

DSC_0143.JPG

Elhagyva az erőművet a főút 2x1 sávosra szűkült és megkezdte látványosan kanyargó ereszkedését a tengerparti síkvidék felé. Ahogy leértünk, megpihentünk Selfoss városában, az Ölfusá folyó partján. Elfogyasztottam az otthonról hozott csevap maradékát, Csilla pedig a folyó felett átívelő hidat tanulmányozta. Az útikönyv szerint Selfoss erről nevezetes: a régi hidat elvitte a megáradt folyó, hűlt helye mellé épült az új, aminek jóval strapabíróbbnak kell lennie, hiszen az Ölfusá Izland legnagyobb vízhozamú folyója, ha megárad, a hídnak sok mindent ki kell bírnia.

DSC_0149.JPG

Izlandon amúgy is probléma, hogy a part menti áradások gyakran elviszik a főút egy-egy szakaszát, vagy hídjait. Kerülőút sem nagyon van, a helyreállítás idejére bizony megáll az élet. Vagy lehet menni körbe, 1200 km-es kerülővel, vagy helikopterrel.

Ízelítő az izlandi vidékből

Következő megállónk Keldur volt. Ahhoz, hogy ezt az 1800-as évek vége felé alapított farmot meglátogathassuk, le kellett térnünk a főútról. Az izlandi utak jellegzetessége, hogy ahogy letérünk a főútról, egy táblán részletes ábrát találunk arról, hogy a környék mellékútjai hova vezetnek. Így mi is könnyen belőhettük a helyes irányt. Azért is szükség volt a táblás segítségre, mert az aszfaltút hamar elfogyott, és a köves szakaszokon a GPS sem állt mindig a helyzet magaslatán. A köves-szikás utakon ugyan 80 km/h-s korlátozás van érvényben, de mi nagyon óvatosak voltunk, és csak 40-nel hajtottunk. Egyrészt új és szokatlan volt a közeg, másrészt vigyáztunk a kölcsön-autóra, nehogy a kauciónk bánja a kitérőt... Végül gond nélkül az út végére értünk, és a további köves szakaszokon sem volt problémánk a felverődésekből. A forgalom szerencsére elhanyagolható, így alig kellett szembe jövőket elkerülni, vagy gyorsabban érkezőket elengedni.

DSC_0170.JPG

Keldur amúgy gyönyörű, néhány félig a földbe süllyesztett gazdasági épületből és egy aprócska katolikus templomból áll. Mellette még mindig üzemel egy farm, magántulajdonban, de a kerítések úgy vannak megépítve, hogy a régi épületek látogathatók legyenek. A nap is kisütött, így csodás panorámában lehetett részünk, bár a közeli Katla vulkán tetejét felhők takarták (egész héten).

DSC_0183.JPG

Keldurt elhagyva visszatértünk a főútra, és meg sem álltunk a Seljalandsfoss vízesésig. Vízesésből jutott bőven ebben a pár napban, ez speciel arról nevezetes, hogy egy sziklás ösvényen be lehet sétálni a magasból aláhulló vízfüggöny mögé. Érdemes kipróbálni, de nem árt felkészülni arra, hogy el is ázhatunk! Ez nekünk a szemerkélő esőben nem volt nagy újdonság, de azért a kamerákra nem árt vigyázni!

DSC_0197.JPG

Alig egy órát kell autózni a következő vízesésig, a Skógafossig. Itt egy meglehetősen hosszú lépcsősor vezet fel a 60 méteres vízoszlop tetejéhez. Érdemes felmászni, mert főleg tiszta időben szépen megfigyelhetők Izland partvonalának természeti képződményei.

DSC_0209.JPGDSC_0223.JPG

Ebből a két helyszínből már egyértelművé válhatott: az izlandi nyelvben a "foss" jelenti a vízesést. Ez magyarul elég vicces, pláne, hogy van egy Barnafoss nevű vízesésük és Foss nevű településük is.

Dyrhólaey

A nap utolsó megállója Dyrhólaey szikláin volt. Utólag azt kell mondjam, ez volt egy hetes utunk egyik legszebb, legemlékezetesebb pontja. Változatos formájú sziklák sorakoznak a tengerparton, a víz közvetlen közelében fekete köves fövenyen sétálhatunk, de fel is mászhatunk a világítótoronyhoz, ahol egy sziklában keletkezett, hatalmas diadalív pazar látványa vár minket.

DSC_0230.JPG

A sziklák a lundák kedvelt fészkelőhelyei, így mi is nagy reményekkel vágtunk neki túránknak: biztosak voltunk benne, hogy összefutunk ezekkel a mókás, barátságos madárkákkal. Nos, nem volt szerencsénk. A lundák állítólag kora reggel kimennek a tengerre halászni, és csak késő este térnek vissza. Nekünk viszont este 7-kor el kellett hagynunk a sziklákat: a költési időszak miatt védett hely a környék, és a "parkőr" mindenkit hazazavar. Így be kellett érnünk a sirályokkal.

DSC_0231.JPG

Dyrhólaey közvetlen közelében fekszik Vík, a környék központja. Itt van rendőrség, benzinkút, bolt, étterem, strand, így regionális központi szerepe egyáltalán nem meglepő. Európai szemmel nézve Vík mégiscsak kisváros: alig 300 állandó lakosa van, de ezzel is legnagyobb települése 70 km-es környezetének. Itt vacsoráztunk, majd elindultunk szálláshelyünk felé.

Hrífunes

Hétfőn Izland legnagyobb nemzeti ünnepére került sor, így a szálláskeresés során az okozta a legnagyobb gondot, hogy az előttünk álló hosszú hétvégére találjunk olyan szállást, ahol 3 éjszakára is van szabad hely, így egy pontból tudjuk csillagtúra-szerűen bejárni a környék látnivalóit. Végül csak egy ilyen helyet találtunk, a Hrífunes Guesthouse-t. De egyáltalán nem bánjuk, pompás választásnak bizonyult.

Hrífunes egy néhány házikóból álló település, a főúttól északra 10-15 km-re. Üzemeltetője, Hadda Reykjavíkban él, korábban egy gyógyszeripari cégnél dolgozott, de ma már főállású vendéglátó. Férje neves fotós, útikönyvekben és albumokban szerepelnek képei. Gyakran szervez több napos fotós túrákat Izland nevezetességeihez.

DSC_0256.JPG

Fáradtan érkeztünk, hosszú nap állt mögöttünk, így nem is sokat bandáztunk, fürödtünk és bevetettük magunkat az ágyba. Pedig lehetett volna bandázni, a vendégház nagyon családias hangulatú. A háziasszony maga főz estére, a vendégek egy közös asztalnál étkeznek, így minden nap új társaság barátkozik össze. A legtöbben átutazóban vannak, egy éjszakára maradnak, így mi a 3 esténkkel gyorsan törzsvendégekké váltunk. Másnap már itt vacsoráztunk mi is, franciákkal és Haddáék izlandi barátaival. Sok érdekes történetet meséltek a helyi élet nehézségeiről és szépségeiről.

Különösen érdekes sztori volt az Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése az ő szemszögükből. A kitörés idején éppen a nyári szezonra készültek a vendégházban, kerítést építettek. Az Eyjafjallajökull csupán néhány 10 km-re fekszik, így a vulkáni tevékenység során a levegőbe került hamu elég hamar odaért hozzájuk, és mindent beterített. Annyi idejük azért lett volna, hogy elmeneküljenek, de nem akartak hirtelen mindent hátrahagyni (noha tolvajoktól egyáltalán nem kellett tartaniuk), így maradtak. Bejelentkeztek a "katasztrófavédelemnél", hogy fent vannak a hegyen, és nincs semmi bajuk. Aztán csak vártak, napokig, míg meg nem fordult a szél iránya, és fellélegezhettek. (Ekkor indult a hamu Európa fele, hogy beterítse a légteret és megbénítsa a légiközlekedést.)

A nyilvántartásnak köszönhetően egy kutatóközpont hamar elérte őket telefonon, Haddáéknak tányérokat kellett kihelyezni az udvarra, majd óránként egyet behozni és lefedni fóliával. A különböző rétegekből később a kutatók következtetni tudtak a hamu összetételének változásáról. Eközben Hadda férjét felhívta egy ír ismerőse, majd teljesen váratlanul bekapcsolták őt egy ír rádió élő hírműsorába.

DSC_0397.JPG

A legfurcsább az egészben belegondolni abba, hogy az izlandiak úgy nőnek fel, hogy tudják, előbb-utóbb eljön az életükben ez a pillanat. Nyugodtan festegetik a kerítést, majd meglátják a hamufelhőt, és tudják, itt van. Nincs pánik, tudják mi a dolguk, segítenek egymáson összetartanak.

Erre jó példa az a kis film, amit az Eyjafjallajökull kitörésének emléket állító házikóban vetítenek. A fim főhősei annak a farmnak a lakói, amely a legközelebb volt a vulkánhoz, és elsőként, teljesen eltemetett a hamu. A farmerek megmenekültek, a porfelhő levonulása után azonban siralmas állapotok vártak rájuk otthonukban. Egy ideig azon gondolkodtak, hogy feladják eddigi életüket, de mégis összefogtak szomszédaikkal, mentették a menthetőt, és a következő évben már újból gazdag termést hozott a földjük.

Az emlékház 40 kilométerrel Vík előtt található, az 1-es főút mentén. A film megtekintése bőven megér egy fél órás kitérőt.

Kirkjubaejarklaustur, Jökulsárlón

A címben szereplő két név is bizonyítja az izlandi nyelv bonyolultságát. Az Eyjafjallajökull nevét sokszor hallottuk, a végén már segítség nélkül le is tudtam írni, és nagyjából ki is tudtam ejteni (a kulcs, hogy a dupla L-t "tl"-nek ejtik), de nem volt egyszerű megtanulni, mert mintha a helyiek is mindig máshogy mondták volna ki. Kirkjubaejarklaustur nevét viszont a mai napig nem tudom sem megjegyezni, sem kiejteni. Mennyivel is egyszerűbb Vik!

volcano-20100422-182909.jpg

Hrífunesből a következő napon nem Vík felé, hanem ellentétes irányba, a következő regionális központ, Kirkjubaejarklaustur irányába autóztunk. Itt megpróbáltunk pénzt váltani, mert fogyóban volt a koronánk, amit még a reptéren szereztünk. Kiderült, hogy semmi pénzváltó nincs a környéken. Ez alapvetően nem volt baj, mert kártyát egy-két ritka kivétellel mindenhol elfogadnak, de mi rengeteg Euróval készültünk, és ezt a készletet szerettük volna koptatni. Hrífunesben a három napi szállást ki tudtuk fizetni Euróval, így egyelőre nem okozott gondot a pénzhiány.

Kihasználtuk, hogy a hétvége ellenére találtunk nyitott boltot, és feltankoltunk édességgel meg némi gyümölccsel. Első komolyabb megállónk a Skaftafell Nemzeti Park volt. Mielőtt elértük volna a parkolót, néhány percet időztünk egy autóút melletti pihenőben, ahol egy korábbi, áradás által elsodort híd meggyűrődött vasszerkezetét állították ki. Képet kaphattunk a természet valódi erejéről.

DSC_0260.JPG

A pihenőből egyébként tiszta időben látni lehet Izland legmagasabb hegyének, a Hvannadalshnúkurnak a 2110 méter magas csúcsát. Mi erről a látványról lemaradtunk, a hegycsúcs felhőtakaróba burkolózott.

Néhány kilométer múlva tényleg megérkeztünk a Skaftafell látogatóközpontjának parkolójába. Itt akár egy egész napot is el lehet tölteni a kijelölt turistautak végigjárásával. Mi két rövidebb túrát választottunk. Először kelet felé sétáltunk, a Skaftafellsjökull gleccser felé. 1,5 kilométer után meg is érkeztünk, az út során meglehetősen gazdag volt a növényzet az eddig megszokotthoz képest. A gleccsert nem tapinthattuk meg két kezünkkel, mert egy mély, de főleg hideg (állítólag 2 fokos) tó állta utunkat. A látvány azonban így is lenyűgöző volt. A tóba szakadt jégdarabok valószínűtlen színekben pompáztak, de tudtuk, hogy ez még csak az előjáték az igazi "gleccsertemetőhöz", a Jökulsárlónhoz képest.

DSC_0301.JPG

Következő utunk azonban még nem ide, hanem a fekete vízeséshez, a Svartifosshoz vezetett. Némi tanakodás után vágtunk neki a túrának, mert a parkolóból nyugat fele indulva meg kellett mászni néhány emelkedőt, mire elértük a hegy belsejében található zuhatagot. Először egy fennsíkra értünk fel, ahonnan a vízesés teteje bukkant ki elsőnek. Aztán sorra rajzolódtak ki a hatalmas, sötét bazaltoszlopok, és megértettük, honnan ered a "fekete vízesés" név. Közvetlenül a vízesés tövében maradandó élményt nyújtottak a bazaltorgonák, melyek szinte körülöleltek minket.

DSC_0334.JPG

A nap fénypontját azonban a már említett Jökulsárlón jelentette. A Jökulsárlón Izland legnagyobb gleccsertava, Európa legnagyobb gleccserének, a Vatnajökullnak a lábánál. Közvetlen kapcsolatban áll az óceánnal, vizük keveredik, így a sótartalom miatt soha nem fagy be.

Az olvadékvíz tóban a  hatalmas gleccserből leszakadt jéghegyek sodródnak lomhán, lassú méltósággal. A víz felszínén úszó jégtömbökön a tiszta jég kékje és  a vulkánkitörések lerakódott porának befagyott szürkésfekete rétegei meseszerű látványt nyújtanak. Közöttük hajózva törpének érzi magát az ember.

A tavat az óceánnal egy gleccserfolyó köti össze. Ezen sodródnak kifelé az óceánhoz az olvadó, zsugorodó jégtáblák, jégsziklák. A partra vetődő jégtömbök lassan olvadva pusztulnak, fantasztikus múlékony, állandóan változó formákat mutatva.

(forrás: http://www.plantarium.hu/2011/12/jokulsarlon/)

A látvány valóban pazar, nem is akartunk tovább indulni. Mi végül nem hajóztunk be a jéghegyek közé, a partól és a parton magasodó dombról is kellőképpen lenyűgöző volt a látvány. És amilyen szerencsénk volt, az öbölben egy ritka vendég, egy fóka is tiszteletét tette!

DSC_0344.JPG

Hazafelé a tisztuló időben egyre jobban látható, és az alacsonyan álló nap fényénél látványos fényekben pompázó gleccserek látványában gyönyörködtünk. Kirkjubaejarklaustur szélén megvacsoráztunk egy étteremben (még lóháton is érkeztek vendégek!), majd hazagurultunk.

DSC_0396.JPG

A következő napon még a környéken kalandoztunk, de erről, és a Reykjavíkba visszavezető utunkról a következő részben esik csak szó.

Az út során készült fényképekből EZEN A LINKEN megtekinthető egy válogatás.

Végül pedig következzék az út során forgatott videók legjava, az izlandi Of Monsters and Men együttes dalának kíséretében:

Izland / Iceland 2013 bestof from Bandita on Vimeo.

Izlandi kalandozások 1.

(A bejegyzés-sorozat a 2013. júniusi izlandi körutazásunk eseményeit örökíti meg.)

Miért Izland?

A legtöbben, amikor meghallják, hogy Izlandon jártunk, egyből megkérdezik: miért pont ott? A kérdés tulajdonképpen jogos, de valljuk be: aki jobban szeret a hegyekben kirándulgatni, mint a tengerparton süttetni a hasát, annak már mind megfordult a fejében: "De jó is lenne egyszer eljutni Izlandra!" Aztán mindig jön egy közelebbi, könnyebben elérhető, olcsóbb úticél, Izland pedig álom marad. Pedig ma már nem is olyan bonyolult odautazni, összeállítani egy egy hetes programot, előre lefoglalni minden szállást - egyedül az nem változott, hogy Izland tényleg drága. Kellő elszántsággal és odafigyeléssel azonban még a költségek is relatíve alacsonyan tarthatók. Relatíve.

(Ki)Utazás

A fapados járatok kínálata meglehetősen gyorsan változik, amit most leírok, nem biztos, hogy akár fél év múlva is igaz lesz. Fapadosról kell beszélnünk, mert Budapestről (és a környékről) sajnos nem volt közvetlen járat Reykjavíkba, az átszállásos utak pedig 16-22 órások voltak, tehát valahol mindenképpen éjszakáznunk kellett egyet a reptéren. Ha viszont már így alakult, a legrövidebb és legolcsóbb változatot fapadosokkal tudtuk összerakni. Szerda este indultunk Budapestről Lutonba az easyJettel. Abban bíztunk, hogy a késő esti gép sokat fog késni a nap közben összeszedett csúszások miatt, így kevesebbet kell Lutonban dekkolnunk a másnap kora reggeli gépig. Nos, "szerencsénk volt", mert jó másfél órás késéssel hagytuk el Ferihegyet, emiatt azonban a csomagfeladást is meglehetősen kényelmesre vették: bő másfél óra alatt végeztek egy gépnyi emberrel.

DSC_0008.JPG

Lutonban 5-6 óránk volt indulásig, onnan is easyJettel mentünk tovább. A tranzit váróba értelemszerűen nem mehettünk be, így a hűvös-szeles előcsarnokban próbáltuk meg megtalálni az ideális zugot, ahol talán szundítani is tudunk 1-2 órát. Az alvásvól max. 1-2 perc lett, lassan telt az idő. Egyszer csak elmúlt fél 5, és megkezdődött az újabb csomagfeladási procedúra. "Kilométeres" sor kanyargott az easyJet pultjai előtt, a jólszervezettségnek köszönhetően mégis gyorsabban végeztünk, mint Budapesten. Hiába, az angolok tudnak sorba állni - és sorba állítani :)

A gépen már szundítani is tudtunk egy kicsit, és helyi idő szerint reggel 9 körül landoltunk Reykjavíkban, pontosabban Keflavikban.

Hazafelé valamivel egyszerűbb volt a helyzet: a következő hét szerdáján, reggel 6.45-kor indult a WOW Air nevű fapados London Gatwick reptérre, ahonnan (3 óra várakozást követően) a jó öreg easyJettel repültünk haza Budapestre.

Reykjavík

Izland fővárosának jelentése: füstös öböl, de a füst itt leginkább a hőforrások gőzére utal. A Keflavik Nemzetközi Repülőtér jó 40 kilométerre fekszik Reykjavíktól, ezt az utat legkönnyebben előre lefoglalt bérautóval lehet megtenni. Vannak persze buszok is, de aki egyéni utazásra adja fejét, annak célszerű autóval bejárni a szigetet. Bűn lenne az utazási irodák buszaihoz kötni magunkat.

Mi a Sixt-nél foglaltunk autót, a reptérre megérkezve azonban hiába keresgéltünk, csak a konkurencia pultjait találtuk. Hosszas keresgélés és kérdezősködés után kiderült: a Sixt irodája egy szomszédos épületben van, a váróteremben viszont vár ránk egy emberük, a nevemet (is) tartalmazó táblával a kezében. Hamar megtaláltuk az illetőt, aki - két másik ügyfél társaságában - átvitt miket az irodához. A reggeli időpontra tekintettel csupán egy ügyfélszolgálatos volt, így meglehetősen hosszúra sikeredett az átvétel. A procedúrát hátráltatta, hogy megérkezett egy pár, akik leadták volna a kocsijukat, de sietniük kellett induló gépükre, ezért jól bepofátlankodtak előre, mindenféle kérdés és köszönet nélkül. Én próbáltam kussban maradni, nehogy kiderüljön, honfitársak vagyunk.

DSC_0039.JPG

Azt majdnem elfelejtettem, hogy még mielőtt elhagytuk a repteret, bevásároltunk a vámmentes boltban. Igaz, csak néhány apróságot vettünk, de mindenképpen megéri ide betérnie az Izlandra látogatónak, mert jóval kedvezőbb áron juthat pl. alkoholhoz, mint "odakint".

Meglett tehát az autó, és elindultunk reykjavíki szállásunk felé. Úgy terveztük, alszunk egyet, mielőtt nekivágunk a városnak. Úgyis sokáig világos lesz, nem kell sietnünk a városnézéssel, a hektikus éjszaka miatt pedig bőven van mit kipihennünk.

- Mi az, amire biztos nem lesz szükségünk az út során?
- Zseblámpára.

A külvárosinak mondható Bogartun vendégházat kicsit nehezen találtuk meg, bár a környékére hamar eljutottunk a GPS segítségével. Nem gondoltuk, hogy a vendégházat egy elsőre nem túl bizalomgerjesztő, 4 emeletes ipari épület harmadik szintjén kell keresni. Belépve azonban minden félelmünk szertefoszlott: rendesen felújított, tiszta, kellemes beltér fogadott minket. Az alsó szinteken egyébként utazási iroda is üzemel, a vendégház a felső két szintet foglalja el. Reykjavík egyik legolcsóbb saját fürdőszobás szállása a Bogartun, az olcsóság ára, hogy jó fél órát kell sétálni a belvárosig.

A csendespihenő után neki is vágtunk a sétának. Kimentünk a tengerparti sétányra, tőlünk jobbra a tengeröböl túloldalán magasodó hegyek csúcsai próbáltak előtörni a felhőtakaróból, balra pedig, a kétszer két sávos főúton túl irodaházak sorakoztak. A távolban hamar feltűnt első célpontunk, a kikötő mellé épült Művészetek Palotája, a Harpa. Éppen zárás előtt érkeztünk, így az ajándékboltban még körbe tudtunk nézni. Készült pár vicces fotó a "tradicionális" sapkákban. Itt szembesültem először az időzavarral: nem értettem miért zárnak be ilyen korán, pedig valóban már este 6 volt.

A Harpa után a kikötőben sétálgattunk. A parti őrség hajói mellett halászbárkák sorakoztak, a táblák pedig finom tengeri étkeket és bálnalest hirdettek. Aki bálnákra kíváncsi, az Reykjavíknál ideálisabb helyet is találhat, néhány iroda még garanciát is vállal: ha nem láttál bálnát a túra során, a következő túrára ingyen benevezhetsz.

Minket annyira nem mozgatott meg a bálnales, ezért kerestünk egy éttermet, ahol tudunk levest (is) vacsizni. Mivel eleve kevés a helyi alapanyag (a halat leszámítva), nem egyszerű helyi ételeket kínáló egységet találni. Meg is állapodtunk egy viszonylag olcsó pizzériánál, ahol azonban volt halleves, így összekötöttük a kellemest a hasznossal. Megpihentünk, jóllaktunk, átmelegedtünk. Talán ez utóbbira volt a legnagyobb szükség, hiszen hiába jöttünk nyaralni, a 12 fok és a csípős szél azért próbára tett bennünket.

Itt találkoztam először a Pilsnerrel is. Izlandon alkoholt csak a kijelölt üzletekben lehet kapni, a hagyományos boltok polcain max. 2%-os alkoholtartalmú italokkal lehet találkozni. Ezért több cég is kínál alkoholmentes maláta-italokat, amik teljesen más ízűek, mint az alkoholmentes világos sör, színre és ízre is inkább édes barna sörre hasonlítanak. A Pilsner átmenet, 2%-os és világos. Egy próbát megért, de mentes barna társaik még annyit sem.

Azt mondják, ha meglátsz valamit, ami megtetszik, azonnal vedd is meg, mert amilyen kevés üzlet van, jó esélyek nem találkozol már máshol a kiszemelt árucikkel. Ennek jegyében már az első esténken beszereztünk néhány apróbb ajándékot.

DSC_0072.JPG

Sétánkat tovább folytatva, először a parlament épületét, az Althingishúst kerestük meg. Nem volt egyszerű, a teljesen átlagosnak mondható ház beleolvad a környezetébe, kitáblázva se nagyon van. Azért meglett, meg is kerültük, majd egy tavacska partján elindultunk a város fölé magasodó Hallgrímskirkja felé. Az evangélikus templom a maga 74,5 méterével a legmagasabb épület Izlandon, 1948-86-ig építették. Az amúgy hatásos betonmonstrum tervezőjét a fekete vízesés, a Svartifoss bazaltorgonái ihlették, erről pár nappal később mi magunk is megbizonyosodtunk.

A dombtetőről már megfáradva indultunk lefelé, visszaérve szállásunkra hamar nyugovóra tértünk.

DSC_0094.JPG

Reggelre kisütött a nap, gyorsan útnak is eredtünk. Reykjavík egy másik dombjára tartottunk, ahol a Perlan magasodik. Ez gyakorlatilag a főváros hidroglóbusza, öt nagy tartályban tárolják a termálvizet, mellyel a város épületeit fűtik. A tartályok tetején egy étterem található, tövében pedig építettek egy mesterséges gejzírt, ami ottjártunkkor csak nem akart kitörni, pedig nagyon vártuk.

DSC_0106.JPG

Reykjavíkból még egy program volt hátra: a nagybevásárlás. Három napos hétvége állt előttünk, és nem tudtuk, vidéken mire számítsunk, így megpróbáltunk feltankolni alap élelmiszerekből és vízből.

Még mielőtt végleg elhagytuk Reykjavíkot, felkerestük a Nauthólsvík nevű strandot. Azt írta róla a reptéri magazin, hogy sokkal hangulatosabb, mint a méltán világhírű Kék Lagúna, és ráadásul ingyenes is. Rákerestünk a térképen, és amikor kiderült, hogy csak pár kanyarra van tőlünk, felkerestük. A nyáron (=július-augusztusban) zsúfolt öböl szinte kihalt volt, bár a hőforrás körül elkerített vízben néhányan pancsoltak. Van egy medence is a parton, na az igazi heringkonzerv volt, ráadásul épp egy reklámfilmet forgattak. Mindenki telefonnal ült a gőzben, majd vezényszóra hátradobták (lerakták a medence partján), és kiszaladtak a vízből. Mindezt legalább ötször felvették, amíg ott voltunk. Ebben a hidegben nem volt túl csábító a fürdőzést, így nem maradt más hátra, mint hogy elhagyjuk Reykjavíkot és elinduljunk az ország belseje felé.

Ez azonban már egy következő fejezet lesz...

DSC_0127.JPG

Az út során készült fényképekből EZEN A LINKEN megtekinthető egy válogatás.

Végül pedig következzék az út során forgatott videók legjava, az izlandi Of Monsters and Men együttes dalának kíséretében:

Izland / Iceland 2013 bestof from Bandita on Vimeo.

Izland és Hong Kong

Újabb két csodálatos timelapse-videóra bukkantam a Világutazó Blog jóvoltából, melyek megtekintése minden körülmények között ajánlott! A helyszín Izland (az "örök nappal" idején) és Hong Kong.

Midnight Sun | Iceland from SCIENTIFANTASTIC on Vimeo.

 

 

Hong Kong: Funky Time Lapse from Mister Jo on Vimeo.