"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour


Évértékelő 2013 - Videók

2013. december 22. - Bandita6

Íme egy válogatás azokból a videókból, amelyekbe 2013-ban futottam bele.

UP NORTH - Kalandozások a Lofoten szigeteken

Tovább

Egy Balaton-kör margójára

Idén immár harmadszor kerültem meg a Balatont kerékpárral, egyetlen nap alatt. Míg az elmúlt két alkalommal szervezett keretek között, az Ultrabalaton népes mezőnyének tagjaként kerekeztem, most saját szervezésben vágtunk útnak. Első alkalommal, 2010-ben a későbbi Vasöntöde Running Team, az akkori Rex Fontana Kids váltócsapatát kísértem kerékpárral, 2012-ben viszont már a kerékpáros túra résztvevője voltam. Mindkét esetben igénybe vehettem a frissítőpontok szolgáltatásait, így nem kellett ételt és jelentősebb mennyiségű innivalót magammal cipelnem.

Idén ezzel a lehetőséggel nem számolhattunk, de túratársammal, Öcsivel úgy döntöttünk, megkíméljük magunkat a felesleges cipekedéstől. Esővel nem kellett számolnunk, kaját semmit nem vittünk, és vízből is csak egy üvegnyi tartalék volt a kulacsok mellett. Főszezonban a Balaton-parton minden egyes kilométerre jut egy büfé vagy kisbolt...

balatonkor2.JPG

Utólag azt mondom, azért 1-2 csoki, vagy kevésbé olvadós müzli, esetleg szőlőcukor legyen mindenkinél, aki ekkora távnak nekivág. A nassolás átsegíthet a holtpontokon, és megkímél az eléhezéstől!

Ha már holtpont, nekünk egy komolyabb jutott belőle, nagyjából 110 km-nél. Pont mielőtt Judittal találkoztunk. Judit a vonyarcvashegyi kempingben várt minket szendvicsebéddel, miközben Gáborék pont innen indulva valahol a tó átellenes csücskében tekertek. Vicces, hogy pont egy napra időzítettük a tókerülést, a logisztika miatt mégsem tudtunk egyszerre, egy irányba haladni. Ennek is meg volt azonban a jó oldala: kétszer is meg kellett tervezni-szervezni, hol és mikor találkozunk, ez valamennyire elterelte figyelmünket a hátralevő több tucat kilométerről.

És ez volt utunk fő tanulsága: apró célokat kell magad elé kitűzni. Nem olyanokat, hogy "a következő falunál kajálunk" meg "Csopakon fagyizunk egyet". Érdemes néhány találkozót leszervezni, hogy a pihenő valóban a pihenésről és a kikapcsolódásról szóljon, és sokkal könnyebb legyen visszaülni a nyeregbe. Nekünk is volt pár találkozónk, kétszer Gáborékkal, útközben pedig Judittal, Laciékkal és Szabival. (Meg Zitával, de ő végül nem csatlakozott hozzánk.)

balatonkor1.JPG

Az utat, amely végül 208 kilométeres lett, nettó 12 óra 17 perc alatt teljesítettük. Reggel 6:45-kor indultunk, és a hosszúra nyúlt pihenők miatt végül nem végeztünk sötétedésig: 22:15-kor futottunk be Sóstóra. Átlagsebességünk néhány tizeddel 20 km/h fölött maradt.

balatonkor3.JPG

Utunk során végig azt éreztük, az elmúlt évek alatt fejlődött a közlekedési kultúra. Szinte mindenhol udvarias és segítőkész emberekkel találkoztunk. Az egyetlen negatív élmény az Akali strand bejárata melletti büfénél (Akali Café) ért minket. Vettünk kólát, üdítőt, hot-dogot, melegszendvicset, majd miután mindezeket elfogyasztottuk, megkértük az eladó hölgyet, töltse meg kulacsainkat csapvízzel. Ő ettől kategorikusan elhatárolódott, mondván, hogy ez nem üzlet neki, vegyünk csak szépen ásványvizet. Köszönjük szépen a segítséget!

De tényleg ennyit a negatívumokról, a célt elértük, a kört teljesítettük, és elégedetten zuhantunk be az ágyba. Az útnak az alábbi kis videó próbál emléket állítani:

Balaton-kör from Bandita on Vimeo.

Hármashatárok

A "Hármashatár" szóról nekem valahogy mindig a magyar-osztrák-szlovén határ jut az eszembe, talán azért mert már három alkalommal töltöttem a környéken, egész pontosan Kétvölgyben a Pünkösdöt, és mindegyik túránkat "Hármashatár-túrának" hívtuk. Pedig kis hazánk 7 hármashatárral is büszkélkedhet, ezeket gyűjtötte össze Gábor a tavaszi, Rajka-Burgenland-Pozsony kerékpártúráról szóló beszámolójában.

Az alábbi linkre kattintva nem csak a beszámoló, és a hármashatárok listája olvasható, de egy videó is megtekinthető a kérdéses túráról.

kerekparturak.hu

Dróthuszárok az Alföldön!

Történelmi jelentőségű túrán vettek részt a Dróthuszárok június utolsó hétvégéjén! Nem csak a 100. Tour de France rajtja előtt tisztelegtünk, de a 2009. májusi, nagy sikerű szarvasi túra óta először, ismét az Alföldre látogattunk. Ehhez persze az is kellett, hogy a néhány héttel ezelőtti rekord-méretű áradások feltételezéseink szerint járhatatlanná tették a Duna-Rába-környéki utak, töltések nagy részét, így útvonal-módosításra kényszerültünk.

csongrad2.jpg

Gábor - Laci legnagyobb örömére - egy Szarvashoz közeli, Csongrád-környéki túrát tervezett be. Az útvonal sokak számára csábítónak bizonyult: 14-en gyűltünk össze a rajtnál. Csongrád főútján, a Fő utcában parkoltunk le, majd elsőként a Körös-Tisza torkolathoz tekertünk. A parton még erősen látszódtak a korábbi áradások nyomai, engem személy szerint azonban a "kacsalábon forgó" nyaralók nyűgöztek le. Ha lett volna idő körbesétálni az üdülőtelepet, pompás fotósorozatot lehetett volna készíteni a magas lábakra épített házikókról.

csongrad1.jpg

A gáton indultunk neki, és a Csongrád-Szentes közúti hidat (8. km) magunk mögött hagyva a mindszenti kompot tűztük ki célul (31. km). Elég hamar kényszerpihenőt tartottunk egy defekt miatt, majd a Tisza partján készítettünk csoportképet. A komphoz érve kicsit várakoznunk kellett, mert csak fél óránként van lehetőség az átkelésre. A komp érdekessége, hogy mindkét irányba a sodrás hajtja, így viszonylag gazdaságosnak tűnik az üzemeltetése. A mindszenti oldalon csárda és büfé várja a látogatókat, mi ez utóbbinál fogyasztottuk el jól megérdemelt kávénkat/fagyinkat/sörünket.

csongrad3.jpg

Mindszenten keresztül indultunk Szegvár (41. km) felé. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy Mindszent város, a komp környéke alapján csak egy néhány házból álló falucskára számítottam. A városka határában még megálltunk egy percre egy struccfarm miatt, majd jó tempót diktálva értük el Szegvárt. A nagyközség nevezetessége a "Pusztai-féle", 1865-ben épült szélmalom, melynek tövében ismét megpihentünk.

Szentes (51. km) előtt kicsit tanácstalanok voltunk, melyik úton is jutunk be a főtér környékére, de szerencsére a helyi erő, Laci hamar a helyes irányba állított mindenkit. Utunkat oldtimer Mercik látványa tette még érdekesebbé: egy túrán vettek részt, melynek egyik állomása pont Szentesen volt. Mi a főtér közelében levő Szent Korona Cukrászdához gurultunk. Pompás gyümölcslevek, sütemények és fagyik vártak minket, a pestihez képest meglepően kedvező áron. Elkövettem azt a hibát, hogy az epres kockához kólát akartam rendelni: ilyen egészségtelen italokat itt bizony nem árulnak! Nem is baj, a bodzás üdítő még tán jobban is esett.

A korai uzsonna után még megnéztük a főteret, majd 10-15 km várt ránk, hogy visszaérjünk Csongrádra (66. km). Mielőtt hazaindultunk, átkerekeztünk a Csongrád és Csépa közötti pontonhídon, melynek elődje 1896-ban, fából épült.

A magyar hídállománynak különleges szelete a három üzemelő közúti pontonhíd a Tiszán. Ezek teherbírása igen korlátozott (7,5-10 tonna). Keskenyek, az évnek jóval kisebb részében használhatóak, mint a kompok, ráadásul párhuzamos kompüzemet kell fenntartani mellettük a nagyobb tömegű járművek átszállítása érdekében. Különféle anyagokból (hadianyagok, korábbi hadi pontonhidak, alumínium hadihíd, hídprovizórium-elemek) összeállított szükségszerkezetek, jószerével egy évszázaddal ezelőtti műszaki kultúra megoldásait hordozzák magukban.

(forrás: elsolanchid.hu)

csongrad4.jpg

Innen már csak egy rövid gurulás várt ránk, 70 kilométerrel a lábunkban értünk vissza autóinkhoz.

Pünkösdi kerékpártúra 2013

Velem és környéke

Idei pünkösdi túránk központja Velem volt, a Kern Vendégházban sikerült szállást foglalnunk.

velem3.jpg

0. nap: Érkezés

Gáborék és Cooperék már reggel nekivágtak a bő 3 órás autóútnak, így még jóval a csúcsforgalom előtt elhagyták Budapestet, délután pedig egy néhány kilométeres gyalogtúrára is futotta idejükből. Mi csak meló után, öt óra körül indultunk. Eleve a városból másfél óra alatt értünk ki, majd tartottunk egy kis pihenőt a bábolnai Mekinél. Ahogy újra útra keltünk, leszakadt az ég, és annyira esett, hogy amint Győrnél lehajtottunk a 85-ös főútra, egyből beálltunk az autópálya-aluljáróba, és megvártuk az eső végét. Azaz megvártuk volna, de csak nem akart elállni, így amikor enyhülni látszott, továbbálltunk. Borzasztó volt látni, hogy egyes sofőrök, köztük buszvezető is, egyszerűen nem vesznek tudomást az ítéletidővel, és 90-100 km/h-s tempóval előzgettek és villogták le a megfontoltan haladókat. Vas megyében sok mindenen látszik a "nyugat" hatása, sajnos a közlekedési kultúrán egyáltalán nem.

Este 10-re értünk Velembe, így lett 5 órás út a háromból. A csapat egy része már aludt, mi is felcuccoltunk tetőtéri szobánkba, és nyugovóra tértünk.

1. nap: Határon innen, határon túl (Vasfüggöny-túra)

Reggel 9-kor Velemből indultunk, az országúton a Bozsok-Bucsu-Narda útvonalon értük el Felsőcsatárt. Itt található a Vasfüggöny Múzeum.

A volt sorállományú határőr szakaszvezető, Goják Sándor, aki 1965 és 1968 között szolgált a nyugati határon (Kőszeg-Pornóapáti), a 90-es években építette meg hobbiból Vasfüggöny Múzeumát az egyre növekvő érdeklődők tájékoztatására. Ezzel állítva emléket azon személyeknek, akik életüket vesztették a nyugati határszélen. Több éven keresztül kutatott, gyűjtötte a korabeli tárgyakat és hallgatta meg a számtalan "áldozat" és hozzátartozóik visszaemlékezését. (forrás: http://www.vasfuggonymuzeum.hu )

velem1.jpg

Sándor sztorikkal jócskán fűszerezett tárlatvezetést tartott, megkínált minket a hegy borával, úgyhogy bőven volt lehetőségünk rápihenni a hátralevő 40 kilométerre. Rossz minőségű, erdei úton hagytuk el Felsőcsatárt, és az erdőben átléptük az osztrák-magyar határt. Eisenberg szőlőihez lyukadtunk ki, és egy kilátópontot kerestünk. Sajnos egy helyi úriember rossz felé küldött minket, így indokolatlanul gurultunk egy jó nagyot Eisenberg felé, majd kapaszkodhattunk vissza a hegyre. A pincék és a hétvégi házak között két kilátóból is megcsodálhatjuk az előttünk elterülő völgy panorámáját: az egyik gyakorlatilag egy üvegfalú pince / borozó tetőterasza (itt tartottunk egy újabb pihenőt), a másik pedig egy hegyoldalból induló, de egyszer csak véget érő palló. Ez utóbbit öko-kilátónak nevezik, és tényleg nem egy bonyolult, környezetéből kilógó építmény, hanem egy egyszerű, de a maga nemében pompás, funkciójának tökéletesen megfelelő alkotás.

velem2.jpg

Innen is körbetekintettünk, panorámafotó is készült, majd tovább gurultunk a pincék között. Innen már sok emelkedő nem várt ránk, gyorsan le is értünk a Burg határában fekvő tó partjára. A strand gyakorlatilag üres volt, mi sem időztünk sokat. Rohonc (Rechnitz) felé pedáloztunk tovább, ahol ismét egy tó partján volt megbeszélt találkozónk a minket kocsikkal kísérő családtagoknak. Mi előbb értünk a tópartra, mert a "hölgyprogram" résztvevői bevásároltak az esti sütögetéshez. A rohonci tó mintapéldája annak, hogy egy kis település miként tud tömegeket vonzó strandot építeni egy felduzzasztott patak köré. Mi is élveztük az ittlétet, 12 kilométer volt hátra, és még csak 3 óra volt, így egyáltalán nem siettünk, volt idő a fagyizásra, sörözésre.

Induláskor megbámultuk a közeli udvar albínó páváját. Az eredetileg Kelet-Indiából és Sri Lankáról származó páváknak kétféle színváltozata ismert. "A fehér páva egy, a természetben is felbukkanó genetikai hiba következtében kialakult mutáció (amely a vadonban azért számít ritkaságnak, mivel kirívó színével könnyen áldozatává válik egy arra kószáló tigrisnek)..." (forrás: www.haziallat.hu)

Bozsok előtt újból átkeltünk a határon, de ezúttal nem az országúton, hanem a táblával is jelzett kerékpárúton közelítettük meg Velemet. Az út köves erdei földút volt, messze rosszabb minőségű, mint amihez a nap folyamán hozzászoktunk. De legalább hozott egy kis változatosságot a napba, ráadásul rövidebb volt és kevesebb szintemelkedést is tartalmazott, mintha körbe mentünk volna. Bár a két kilométeres fölfelé nehéz volt, de lefelé élveztük a gurulást, és egyáltalán nem bántuk, hogy erre jöttünk. Ráadásul pont a szállásunkkal szemben érte el a főutcát a kerékpárút, így hamar haza is értünk.

Este grilleztünk egyet, és 58 kilométerrel a lábunkban tértünk nyugovóra, várva a következő napot, mely hosszabb távot és jóval több fölfelét ígért.

A túra útvonala, Cooper jóvoltából:
Sportstracker

2. nap: Föl-le, föl-le (Lánzsér-túra)

Reggel Gábor kiosztotta az itinereket, és a szintdiagram igazolta sejtésünket: a 65 kilométeresre tervezett osztrák szakasz jócskán tartalmazott emelkedőket. A kiindulópont a lékai (Lockenhaus) vár közelében volt. Mivel a várat már többen is, többször megtekintettük, így az most nem szerepelt a programban, de meglátogatását minden Kőszeg környékén túrázónak ajánlom.

Mi észak felé fordultunk. Kezdetben lassan és hosszan emelkedett az út, majd minden jóra fordult, és egy jót száguldottunk Piringsdorf felé, majd szintben, de jó hátszéllel száguldottunk Dörfl-n át Oberpullendorfba. A központi körforgalomban egy drezina már jelezte: közel vagyunk Stroob-hoz, a használaton kívüli vasútvonalon kialakított hajtány-pálya végállomásához. Itt volt az első találkánk autós kísérőinkkel, hosszabb pihenőt is tartottunk az első húszas után. A büfében tanácstalanul kerestem a WC-t, a pincér srác segítőkészen elmagyarázta, hogy kívülről, a ház oldalában találom, amit keresek. Mindezt magyarul mondta, mert látta, hogy Videoton-mezben vagyok, majd megmutatta Ferencváros-karkötőjét. Megbeszéltük, hogy azért összeverekedni nem fogunk :)

Szükségünk volt az erőgyűjtésre, mert az alig 5 kilométerre levő Markt St. Martinnál nyugatra fordultunk, és erős szembeszélben kezdtük meg utunkat Neudorf felé. A közelben pedig már ott magaslott Landsee várának romja. A várig kb. 350 méter szintet kellett leküzdeni, meredek szerpentinen. Ráadásul mire a kaptatót elértük, már jól kifárasztott minket a szembeszél. Igazi szenvedés várt ránk, amin a neudorfi Almdudler sem enyhített.

velem4.jpg

A várromnál jó hosszú pihenőt tartottunk, nyalogattuk sebeinket, de a csapat fele azért végigjárta a romokat is. 600-650 méteres tengerszint feletti magasságban jártunk, s a szintdiagram szerint 10 kilométer múlva is itt leszünk, csak közben lemegyünk majdnem 400-ra. Nos, az itiner nem csalt: gurultunk egy jót Blumauig, majd előkerültek a sonkaszeletelők, és 3 kilométer szerpentin várt ránk Stangig. A faluban megpihentünk, egy helyi lány érdeklődött felőlünk (sporttárs lehetett), megkérdezte, segíthet-e valamiben, illetve hozhat-e nekünk inni valamit. A pihenő után még egy-két kisebb emelkedő, valamint a szembeszél nehezítette dolgunkat, de egyszer csak befordultunk Kirchschlag felé, és tökéletes minőségű úton, 60 fölötti tempóval száguldottunk be a városkába.

Gyors fagyiszünet, búcsú az autós társaktól, és megkezdtük utolsó, nem túl izgalmas 20 kilométerünket, amelynek már csak egy célja volt: visszaérni az autókig. Egy kicsit siettünk is, mert estére a péntekihez hasonló ítéletidőt jósoltak, de nem láttuk gyülekezni a sötét felhőket, így nem aggódtunk. Vissza is értünk gond nélkül Lékára, felszerelkeztünk és hazaautóztunk. (Velemet pont elkerülte a nagy vihar: sötét felhőket és szivárványt is láttunk, de nyugodt, kellemes esténk volt.)

A tervezett 65 kilométerből végül 70 lett, és jól lefáradva készültünk az utolsó, 38 kilométeres napra, amikor a környék dombjait terveztük bejárni.

A túra útvonala, Cooper jóvoltából:
Sportstracker

3. nap: Esőnap

Az időjárás csúnyán belerondított terveinkbe. Amilyen jól megúsztuk az előző esti vihart, annyira borúsak voltak a hétfői kilátásaink. Nem sokkal indulás előtt kezdett esni, és egyáltalán nem látszott a felhőzeten, hogy 1-2 órán belül fel fog szakadozni. Hogy mikorra állt el, nem is tudjuk, mert összecsomagoltunk és hazaautóztunk. Hiányérzetünk így sincs, hiszen két csodálatos napot kerekeztünk az osztrák-magyar határ mentén.

A túra hangulatát az alábbi videó próbálja meg visszaadni:

Pünkösdi kerékpártúra 2013 from Bandita on Vimeo.

Rajka - Hainburg - Pozsony kerékpártúra (Hármashatár)

A rajkai vasútállomásról vágtunk neki 75-80 kilométeresre tervezett túránknak, hogy a magyar-osztrák-szlovák hármashatárt felkeresve, Ausztrián át Pozsonyba kerekezzünk. Kilenckor volt a gyülekező, szép számú, 20 fős csapat verbuválódott össze.

rajka-pozsony1.jpg

Az első nehézséget a Deutsch Jahrndorfba vezető út megtalálása jelentette. Azt, hogy hol kell a főútról lekanyarodni, még jelezte egy tábla, innentől azonban jelöletlen földúton kellett haladnunk az osztrák határig, ahol természetese aszfaltra váltott a burkolat. De még a határ előtt letértünk jobbra, hogy egy röpke kitérővel megtekintsük a hármashatáron álló szoborparkot.

rajka-pozsony2.jpg

Átérve Ausztriába néhány nagyságrendet javult az utak minősége. Deutsch Jahrndorfon át Pama felé tekertünk, de még előtte elfordultunk jobbra és a vasúti sínek mellett haladtunk Kittsee (magyarul Köpcsény) felé. Egy elágazást elvétettünk, így egy rövid szakaszon a sínek között kellett tolni bringáinkat, hogy elérjük a vasútállomást. Innen a főúton tekertünk a falu túlsó végén álló Batthyány kastély felé. Eredetileg 1668-ban épült, 1969-ben felújították. Sajnos ezen a szombati napon zárva volt, így csak megpihenni volt lehetőségünk a kastélyparkban. Érdekesség, hogy a közelben álló csokigyár boltja egy szépen felújított parasztházban van, a neve pedig csokicsárda.

rajka-pozsony3.jpg

Tízóraink elfogyasztása után Bergen és Edelstalon át Hainburgot céloztuk meg. Néhány kisebb dombon kellett átkelnünk, de elkényelmesedett, sík terephez szokott lábaink megérezték az emelkedőket, szét is szakadt a mezőny. Megkönnyebbülés volt elérni Hundsheimot, innen már többnyire (=alapvetően) gurulva értük el a Duna partját. Hainburgban megpihentünk, majd a Passau-Pozsony túrát már teljesítő Dróthuszárok számára ismerős útvonalon, Wolfsthalon keresztül értük el a szlovák fővárosba vezető, betonlapokból lerakott utat.

rajka-pozsony4.jpg

rajka-pozsony5.jpg

A Szlovák Nemzeti Felkelés Hídján (Most SNP, köznyelven Új Híd) átkeltünk a Dunán, Gábor pedig szűk két órás szabad programot hirdetett. Volt, aki a várban kezdett, mi viszont kerestünk egy éttermet az óvárosban. A Jimmy's-re esett a választás, amely tradicionális szlovák ételekkel hirdette magát, de a sztrapacskájuk már elfogyott. Maradt a másik kedvenc: a pörkölt knédlivel. Finom volt, de borzasztóan lassan érkezett. Mire megettük, szűk 20 percünk maradt az indulásig. Bringáinkat tolva sétáltunk még egyet a belvárosban, majd visszagurultunk a találkozási pontra.

rajka-pozsony6.jpg

Újból átkeltünk a hídon és Rajka felé vettük az irányt. Az utolsó 20 kilométer első felén igen nagy volt a forgalom: a Duna-parton különválik a bringaút és a görkorisok sávja, de amíg  oda elértünk, folyamatosan kerülgetnünk kellett az előttünk haladókat és a szemből érkezőket. Végül elértük saját kerékpárutunkat (régi országút, ahol egy-egy teljes sáv jut a két iránynak), és nem maradt más dolgunk, mint legyűrni túránk utolsó kilométereit. 4 kilométerrel a vége előtt még egy dilemmát kellett leküzdenünk: 5 méteren belül két tábla két ellentétes útvonalat javasolt Rajka irányába. Mi a főutat választottuk a gát helyett, és úgy tűnik, jól döntöttünk.

rajka.jpg

Végül 78 kilométerrel a lábunkban érkeztünk meg autóinkhoz. Kellemes, egész napos program volt, több látnivaló mellett csak elsuhantunk, hogy jövőre legyen miért visszatérni (Hainburg vára, a németóvári (Bad Deutsch-Altenburg) román kori plébániatemplom, stb.).

Az útvonal, Kati és Miklós jóvoltából:

Bike route 2,101,367 - powered by Bikemap.net

Szezonnyitó bringatúra a Velencei-tó körül

Amint az előző bejegyzésben utaltam rá, bő egy hete, március 23-án megtartottuk szezonnyitó bringatúránkat. Nehezen vettem rá magam a tekerésre, hiszen reggel mindössze 1 fok volt Budapesten, de - elsősorban Cooper meggyőzőképességének köszönhetően - végül beültem Gáborékhoz a kocsiba, és útra keltünk Velence felé. A tóhoz közeledve mintha vékonyodott volna a felhőzet, de csak néhány napsugár tudta áttörni azt, és a hőmérő higanyszála is mindössze 3-4 fokig emelkedett.

LAciDani.jpg

Velencéről indultunk Agárd felé. Az első kilométerek azzal teltek, hogy lábujjaink és kézfejeink megszokják a hideget. A déli part viszonylag sík, de később, az északi oldal lejtőin arra is figyelnünk kellett, hogy ne legyen túl nagy a tempó, mert elég kellemetlen volt a csípős menetszél. Mindezt leszámítva eléggé jó hangulatban telt a túra, és helyenként élveztük is a tekerést.

Agárdnál szusszantunk egy kicsit, készült pár fotó a csónakkikötőben, majd a Dinnyést Pákozddal összekötő út felénél magasodó madárlesig tekertünk. Tócsákon átkelve jutottunk el a kilátóig. Megcsodáltuk a környéket, de nem sok madárhoz volt szerencsénk. Gyors tízórait követően tovább tekertünk Pákozd felé. Az északi parton könnyen haladtunk az új bringautaknak köszönhetően, egészen a pákozdi katonai emlékparkig (KEMPP). Itt tartottuk ebédszünetünket, elkészült a szokásos csoportkép.

Cooper.jpg

A következő, rövid megálló a velencei evezőspályánál volt, itt 1-2 csoki elfogyasztásával erőt gyűjtöttünk a Nadap felé vezető emelkedő leküzdéséhez. Kényelmes tempóban tekertünk el a falu közepén álló szintezési ősjegyig. Megmásztuk a sziklát, gyönyörködtünk egyet a környék panorámájában, majd visszagurultunk a tópartra. Itt kicsit szétszakadt a mezőny, majd' mindenki más útvonalon tekert vissza a parkolóban várakozó autókhoz.

Gabor.jpg

Szűk 38 kilométerrel a lábunkban letudtuk a szezonnyitót, ami azért is nagy szó, mert ebben a pillanatban, Húsvét vasárnapján is szakad a hó odakint, Eplényben 40-70, Mátraszentistvánon pedig 60-110 cm hó várja a síelőket. Kíváncsi vagyok, Tél tábornok visszavonulót fúj-e következő heti túránkig. Szkeptikus vagyok...

Külön elismerés jár Laci fiának, Daninak, aki élete első túráját teljesítette velünk! Csak így tovább!

Végezetül az útvonal, Kati és Miklós jóvoltából:


Kerékpáros útvonal 2024675 - powered by Bikemap 

Hópárduc a Bakonyban

Hosszú kihagyás után ismét egy kerékpártúráról szóló bejegyzés következik. A célpont ezúttal a Bakony volt, az időpont pedig eredetileg augusztus közepe, ám akkor a hőségriadó visszavette a bringázós kedvet, így a túra el lett napolva. De ami késik, nem múlik: szeptember 8-án nekivágtunk a Herend feletti emelkedőknek!

Az eredeti útvonalat kicsit módosítottuk, ennek oka az volt, hogy a helyi erőként hozzánk csatlakozó Péter bevállalta a túravezetői szerepet, és a legjobb, legszebb útvonalakon próbált minket kalauzolni a látnivalók között.

Herendről kiindulva a szomszédos Bánd felé vettük az irányt. A falutáblát elhagyva Cooper meg is jegyezte: "Ezt a túrát sose bánd!" Ekkor még nem sejtettük: lesz olyan szakasz amikor bánni fogjuk, hogy eljöttünk - de erről majd később.

bakony1.jpg

Bándon található az Essegvár, pontosabban annak romjai. A vár történetéről kalauzunk, Péter egyik ismerőse, a helyi Magtárskör Egyesület tagja tartott beszámolót, majd mesélt az egyesületük által szervezett, hagyományőrző rendezvényekről is.

A vár alapjai 1270 környékén épülhettek, első írásos említése 1309-re datálódik. Vámszedési joga volt, ezért állandóan "hadban állt" Veszprémmel. Valószínűleg a megyeszékhely várát ostromló törökök rombolták le 1552-ben, azóta sosem építették újjá. Pontos írásos emlékek hiányában nem is adtak engedélyt a felépítésére, így Bánd jelenleg csak várromot építhet. A helyiek azonban a várdomb minden adottságát kihasználják, volt itt már olyan rendezvény is, amikor csillagképeket vetítettek a vártorony falára, majd ezeket a csillagképeket meg lehetett keresni az égbolton. (Nagyszerű ötlet, szerintem...)

Bándról - megköszönve az alapos idegenvezetést - visszakerekeztünk Herendre, majd bevetettük magunkat a Bakony sűrűjébe. Nehéz, lassan emelkedő, eleinte aszfaltos, majd kövesre, vízmosásosra, ágas-bogasra váltó erdei úton indultunk Hárskút felé. 280 méterről 500-ra emelkedtünk, majd egy jót gurultunk (legalábbis többnyire gurultunk) Pénzesgyőrön át Bakonybélig.

bakony2.jpg

Bakonybél első írásos említése Beli néven 1083-ból való, I. István alapított itt bencés monostort. A falu határában egy mesébe illő oázis található: egy kis tó, melyet a Szentkút vize táplál, partján pedig az 1023-1030-ig itt raboskodó Szent Gellértnek emléket állító kápolna és kálvária. Itt tartottuk ebédszünetünket. A tó partján csoportkép is készült, és végre megtörtént az, ami csak a viccekben és filmekben szokott: miközben a fotós rendezgette a csoportot, a hátsó sor egyik tagja (jelesül jómagam) sikeresen belecsúszott a tóba. Szerencsére csak bokáig ért a víz, de nem volt nagy élmény átnedvesedett cipővel megtenni a hátralevő 24-25 kilométert.

bakony4.jpg

Amelynek nagy része ráadásul kellemetlen emelkedő volt. 280 méterről kellett újból felkapaszkodnunk, ezúttal 641 méterig. Az út jelentős része meredek, sziklás volt, igen lassan haladtunk. A többség fejében megfordult: inkább maradtunk volna otthon! Nagyon nem élveztük ezt a szakaszt, de előbb-utóbb csak véget ért. Az utolsó 4-500 métert már aszfalton megtéve értünk fel.

A Hajag hegy a Bakony-hegységben, Szentgál határában található. A honfoglalás idején a magyarok fejedelmi törzse szállta meg a Bakony vidékét. A megszállt földet közösen, osztatlanul vették birtokba. Szájhagyomány szerint a kiváltságot azzal érdemelték ki, hogy amikor II. András király belső háborúskodása miatt bujdosásra kényszerült, Tihany környékén egy barlangban talált menedéket, ahol a szentgáliak ráakadtak, s huzamosabb ideig ellátták élelemmel. Amikor a király elhagyta a menedékhelyet, azt mondta az embereknek, egyikük üljön a lóra és amekkora területet 1 nap alatt be tud keríteni, akkora földdel ajándékozza meg a falut.

(forrás: hajag.hu)

Úticélunk a Hajagtető, pontosabban az itt található BARSZ-504-es kommunikációs állomás volt.

A hidegháború két katonai tömbjének egyre fokozódó fegyverkezési versenye, illetve a Szovjetunió hadseregének erőltetett modernizációja miatt határozta el 1956-ban az SZKP Központi Bizottsága, hogy egy vezeték nélküli, újfajta kommunikációs rendszert fejleszt ki. A több évig tartó kutatás, illetve az ipari kémkedés útján megszerzett hadititkok ismeretében a mérnökök 1961-ben egy olyan nagyteljesítményű rádiórelé-hálózattervezetet adtak át a Kremlnek, amelynek egységei műholdkapcsolat nélkül is továbbítani tudták egymásnak a titkos katonai információkat 200-400 kilométernyi távon belül. Az 1962-ben hadrendbe állított, troposzférán keresztül kommunikáló adatátviteli technológiának a „Kormorán” fedőnevet adták az oroszok.

A könnyen mozgatható híradós rendszert átlagosan háromévenként fejlesztették és finomították tovább. 1980-ban a frekvencia-diverzitás függvényében minimum 480 kBit, maximum 2 Mbit/másodpercnyi adatot tudott már továbbítani. (A korabeli katonai műholdak ekkor még csak 512 kBit/másodpercnyi adatátvitelnyi sebességre voltak csak képesek!) A katonai blokk igazi kommunikációs áttörését a MNIRTI fejlesztette BARSZ-szisztéma jelentette-, amely kivételesen nem egy új parabolatípust és híradórendszert takart, hanem az addig legyártott és hadrendbe állított világszínvonalú informatikai elemek együttes kombinációját. Érdekes, hogy a BARSZ (Барс) szó oroszul bár „Hópárducot” jelent, alapjában véve egy mozaikszót takart: Броне Автономная Радио Система, ami magyarul „védett, autonóm rádiórendszert” jelentett.

A Kreml kalkulációi alapján a Varsói Szerződés tagállamainak területét 26 fix telepítésű állomással teljesen le lehetett fedni, amely lényegében több mint 5000 kilométernyi táv átfogását jelentette. A Szovjetunióban öt, Lengyelországban hét, az NDK-ban és Csehszlovákiában három-három, Magyarországon és Bulgáriában pedig négy-négy BARSZ típusú objektum megépítésére került sor 1983 és 1987 között. Magyarország esetében három műtárgynak (501,502,503) kellett az építési és az üzemeltetési költségét kigazdálkodnia Budapestnek, s csak az 504-esnek hívott hajagtetői objektum kivitelezését és anyagi fenntartását vállalta át az SZKP-, amely egyébként a „Délnyugati lánc” egyik végpontja volt.

Végül a gépjármű-garázsok, őrbódék és egyéb kiszolgáló létesítmények mellett egy két szintes, földalatti irányító központ épült meg, valamit három adótorony. Ezekből egyet a távozó orosz katonák 1991-ben ledöntöttek, az épületekből pedig minden mozdíthatót elvittek. Az objektumot ma nem őrzik, bejárata sincs lezárva. Lemenni azonban meglehetősen veszélyes, különösen helyismeret nélkül.

Nekünk azonban hatalmas szerencsénk volt: kísérőnk, Péter rendszeres vendég itt, részt vesz az objektum feltárásában, családi napok és megemlékezések szervezésében. Szívén viseli a terület sorsát, távlati célja egy múzeum kialakítása. Az ő kalauzolásával, bringalámáink fényénél végignéztük mindkét föld alatti szint helyiségeit. Hatalmas élmény volt, feledtette egész napi szenvedéseinket. Kipróbáltuk azt is, milyen ha egyszerre mindenki lekapcsolja a lámpáját, 2 szinttel a föld alatt. Most már tudjuk, milyen az a koromsötét!

bakony3.jpg

A Hajagról jó minőségű aszfaltút vezet le Herendre, így élményeinket egy hatalmas száguldással koronázhattuk meg. A parkolóban aztán elköszöntünk egymástól, és 52 km közös tekerés után ki-ki a maga útjára indult. Akkor is, és most is köszönjük Péteréknek a kalauzolást és a rengeteg információt, ami ránk zúdult a túra során!

Ultrabalaton - 212 km a tó körül

A verseny

Balaton-kerülő ultramaraton, melyet egyéni indulók, kettő, öt és 10 fős csapatok teljesítenek megállás nélkül, vagy két nap alatt. A futókat gyakran kísérik kerékpárosok, ebből alakult ki az, hogy van külön bringás mezőny is. Ez azonban túra, nem verseny: nincs tömegrajt, nincs időmérés, nincs végeredmény. Csak a teljesítés számít, ezt azonban éremmel jutalmazzák.

A tumultus elkerülése miatt a rajt sem egyszerre van. Az egyéni indulók és a párosok reggel 6-kor, a bringások 9 és 11.30 között, az öt és tíz fős váltók pedig délután 2-kor startolnak Tihanyból.

Az útvonal

Tihanyból indultunk, és rögtön eltávolodtunk a Balcsitól: a Káli-medence településeit vettük sorra. A Pécsely-Dörgicse szakasz számos alattomos emelkedővel nehezíti meg a dolgunkat. Johnny kitűnő rajt után itt el is tűnt a szemünk elől, és mivel az első két frissítőpontnál nem várt be minket, sejtettük, már csak a célban fogjuk őt látni. Dörgicse és Köveskál közt földúton, a hegyoldalban vezet az út, itt vissza is esett az átlagunk 18.7-ről 17.8-ra. A sziklás szakasz mindkettőnk bringáját megviselhette, mert nem sokkal később (legalábbis UB-szemmel nézve) G-nek és nekem is belsőt kellett cserélni a hátsó kerékben. Köveskál után még mindig akad pár alattomos emelkedő, de már ismét aszfalton. És egyre több a száguldás.

A szigligeti vár tövében elhaladva lassan elérjük a tópartot - bő 50 kilométer kell a tókerülő túrán, hogy meglássuk a vizet! Keszthelyig már sík terepen haladunk, és nagy ívben ráfordulunk a déli partra. A déli, sík szakasz viszonylag eseménytelen, papíron jó átlaggal teljesíthető. A hőség azonban sokat kivesz a túrázóból:hiába javítottuk fel átlagsebességünket 19.4-re, Szántódnál már ismét “csak” 19.1-nél jártunk. Ezt naplemente után, Aligáig sikerült feltornászni újból 19.3-ra, de jött a Club Aligából kivezető emelkedő, majd a hullámos, sötét, nehezen belátható szakaszok, és persze a fáradtság. A sötét nagy előnye volt, hogy egyre kevesebbet néztem az órán a hátralevő kilométereket, csak “leszegett fejjel” nyomultam előre. Az utolsó néhány (40-50) kilométer már darálósra sikeredett, de vélhetően a kánikula miatt így is a tervezettnél jó 2-3 órával később sikerült célba érni.

ultrabalaton_terkep_web.jpg

Frissítőpontok

A bringások az út során 8 ponton frissíthettek, ezek egyben ellenőrző pontok is voltak, ahol pecsételtek a teljesítést igazoló füzetbe. Dörgicsén (20 km) már kezdtük érezni, hogy kemény lesz a meleg, a frissítés után viszonylag hamar tovább indultunk. Köveskál (31.6 km) közel volt, de nehéz terepen jutottunk el idáig, többet is időztünk. Vonyarcvashegyig (61.9 km) már egy hosszabb etap várt ránk, terveztünk is egy köztes pihenőt, amiből végül kettő lett, mindkettő defekt miatt. A váltópontnál fröccsel kínáltak minket, ami jól is esett így délután 2 körül, a legnagyobb kánikulában. Ekkor jött a mélypont: Keszthely után a nagy semmi, csak a kánikula, sehol egy árnyékos szakasz. Balatonberényig (83.8 km) a túlélésre játszottam, odaérve lerogytunk a fűbe, és kész. Egy futó sporttárs egyenesen beleült a frissítő vizet tartalmazó lavórba, és slaggal locsolta magát. Több egyéni futó - itt kezdtük utolérni őket - már arról beszélt, hogy ezt így, ilyen körülmények között nincs is értelme folytatni. A hivatalos adatok alapján 166 egyéni indulóból csupán 34 futónak sikerült szintidőn belül teljesítenie a 212 kilométeres futótávot. A keszthelyi ellenőrző állomásig (60 km) már 50 ultrafutó feladta a hőség miatt. (forrás: futas.net).

A következő bringás checkpoint Balatonboglár (112.2 km) volt. Talán a banán hozta meg a lendületet, mert annak ellenére, hogy alig bírtam ismét nyeregbe pattanni, egész jól ment a tekerés. Bogláron a pihenőnél szabadtéri fitness-terem volt kialakítva, éppen spinning edzésre készültek. A hülyék, ilyen melegben tekerni... Szántódig (136.4 km) ismét beiktattunk egy köztes pihenőt, Földváron hívattuk meg magunkat egy búzasörre. Ez is életmentőnek bizonyult: Szántódon nem pihentem sokat célba vettem Aligát (162.5 km). Csak a sóstói strandnál álltam meg, fagyizni szerettem volna, de ilyen későn már nem lehetett, maradt a kóla. A világosi emelkedőn szerencsére nem kellett feltekerni, mert a Club Aliga területén volt a frissítőállomás. Na innen viszont egy kemény kaptató vezetett fel, le is kellett szállnom a gépről. Aztán megindult az éjszakai menet, néhányan falkába verődtünk, hogy könnyebben leküzdjük a fáradtságot. Beindult a darálás is, nagyon szerettünk volna már célba érni. Még egy ellenőrző pont volt Káptalanfüreden (188.9 km), innen megállás nélkül tekertünk Tihanyig, csak néhány kisebb akadállyal kellett megküzdeni (részeg fiatalok Füreden, giga emelkedő Tihany előtt).

Aztán eljött a hajnali kettő, és átgurultam a célvonalon!

0021-92501.jpg

Az eredmény

  • 212,3 km, óra szerint. Meglepően pontosan egybeesik a hivatalos távval!
  • Az átlag végül 18.4 lett.
  • Maximális sebesség: 51 km/h. Szerintem pont a befutó előtti lejtőn, az utolsó pillanatban...
  • Idő: nettó 13 óra 31 perc, bruttó 16 óra 19 perc, vagyis több mint két és fél óra pihenéssel telt. Ezen lehetett volna még spórolni, ha nincs a nagy meleg és a két defekt. Fürdésről meg ne is beszéljünk!
  • Johnny, akit a második kanyarban veszítettünk el a szemünk elől, jó 4 órával jobb időt tekert, este 10 körül beért. Johnny egy gép, mindig is mondtam!
  • Érdekességképpen: az egyéni győztes futó Dr. Lubics Szilvia, ideje: 22:10:58.
  • A Vasöntöde Running Team 5 fős váltója 20 óra 58 perces idővel a 44. helyen zárt a 95 csapatos mezőnyben. Gratula a srácoknak és kísérőjüknek!

Az élmények

Na az volt bőven, bár tény, hogy két éve, amikor a futókat kísértem, jóval nagyobb volt a tömeg, így a hangulat is, de úton-útfélen kedves emberek biztatásával találkoztunk, és nekünk is mindig volt egy-két jó szavunk a lehagyott futókhoz. Hihetetlen élmény legyűrni ekkora távot, egyszer mindenki próbálja ki! Egyszer. Ennyi nekem is elég volt, azt hiszem. Elértem egy nagy célt, most lehet újat keresni. Azt hiszem, rámegyek a minőségre, a mennyiség helyett! :)

Bevettük Sümeg várát - kerékpárral

Sümeg vára alig néhány kilométerre a Balatontól igazi turistalátványosság. A vár a Wikipedia szerint egy kúp alakú alsó krétai korú mészkőhegy tetején áll, a tengerszint fölött 270 méter magasságban, látványosan kiemelkedve a város átlagosan 180-200 méteres tengerszint feletti magasságából . Alaprajza sokszögű, észak-dél irányában elhúzódó, 125 méter hosszú és 80 méter szélességű, belsőtornyos lakóvár, meredek hegyoldallal körítve, az oldalra lenyúló "tarisznyavárral".

sumeg3.jpg

Ezt a várat céloztuk meg, kerékpárjainkkal felfegyverkezve. Hogy ne legyen túl könnyű dolgunk, jó 30 kilométeres távolságról indultunk, Balatongyörökről. Az ellenség rögtön az elején megpróbálta utunkat állni: a 71-es főutat Vállus irányába keresztezve útépítésbe, útlezárásba botlottunk. Szerencsére el tudtuk tolni a drótszamarakat a munkagépek mellett, és megkezdhettük lassú de biztos emelkedésünket a Keszthelyi-hegység belseje felé. Jó 7-8 km után elértük a tetőt, egy tisztást, ahol megpihentünk és tízóraiztunk. Innentől hullámos, de jobbára lejtős úton haladtunk Válluson át Várvölgybe, ahol Zalaszántó felé vettük az irányt.

sumeg2.jpg

Itt egy sajnálatos, de viszonylag szerencsés kimenetelű baleset nehezítette meg az életünket. Zalaszántó belterületén, alig 10 km/h-s sebességnél elém vágott egy 70 körüli bácsika, aki úgy gondolta, hogy hazaért, ezért befordult balra - minden előzetes jelzés és körültekintés nélkül. Mi összementünk, az ösztönszerű test-test elleni küzdelemből én jöttem ki győztesen (pedig hol volt még a vár ostroma???), a bácsi elesett, pont Timi elé, akinek más menekülési útvonala nem volt, csak az árok, melynek túlsó partja betonnal volt kiöntve. Természetesen ő is a földön kötött ki, de mire ezt konstatáltam, a bácsika már felpattant, és a bringáját is összeszedte. Neki - hála az égnek - semmi baja nem lett, Timi bokája viszont csúnyán bedagadt. A "vétkes" úriember és a szomszédasszony rendkívül segítőkésznek bizonyult, és még egy autó is megállt érdeklődni, hogy kell-e segítség. Lényeg a lényeg, a bokát ápoltuk egy kicsit, pihentünk egy nagyot amíg a többiek a buddhista sztúpát, Európa legnagyobb buddhista szentélyét meglátogatták, majd ha összeszorított fogakkal is, de folytattuk utunkat. (Ezúton is köszönet a segítségért és a kedvességért!)

Egy-két kaptató után megkezdtük az utolsó rohamot - sík terepen, erős szembeszélben. Végül elértük a várat. Güssinghez hasonlóan megpróbáltunk a bejáratig feltekerni, de ezúttal senki nem járt sikerrel. Odafent meglepően kevés látogató volt, így kényelmesen körül tudtunk nézni az igényesen felújított erődítményben. Az ebédünket már odalenn a büféknél, valamelyest árnyékosabb helyen fogyasztottuk el.

sumeg4.jpg

Eztán jött a hagyományosan unalmasabb rész: az út hazafele. Az első néhány kilométer még élmény volt a forgalomtól elzárt erdei utakon, de Uzsánál kikeveredtünk a 84-es főútra, ahonnan még jó 10 kilométert kellett "forgalomban" kerekeznünk a Balcsi partjáig. Itt kezdett szétszakadozni a mezőny is. Rövid pihenő után még 5-6 kilométer várt ránk a tóparti bringaúton az autóinkig.

Az én órámon kereken 70.00 km állt, amikor célba értem, akik a sztúpánál is jártak, bő 5 kilométert rászámolhattak még a távra. Plusz néhány órát, mire Budapestre visszaértek. Nekünk szerencsére csak Ajkáig kellett autóznunk. Ahol, még előző nap sikerült egy jó fotót csinálnom a kocsiból. A kép címe: Biciklit a bicikliútra! (PeZo kiegészítése: benzinket a benzinkútra!)

sumeg1.jpg

Végül pedig egy térkép, Kati és Miklós jóvoltából:


Kerékpáros útvonal 1660833 - powered by Bikemap 

Kerékpártúra a gemenci erdőben

"Duna vize ahol tág,
ott búvik meg a holtág."

Úgy tűnik, a Gemenc jó hívószó: egy meleg júniusi hétvégén rekord-közeli létszámban, húszan gyűltünk össze a Gemenci Állami Erdei Vasút Keselyűs nevű megállójának parkolójában. Eredetileg a kisvonattal indultunk volna el az erdő felé, de a kiszemelt megállótól induló úton nem tudtunk volna kerékpározni, és ennyien talán fel sem fértünk volna kerékpárjainkkal együtt, így két keréken vágtunk neki az 53 kilométeresre tervezett körnek.

A gáton indultunk dél felé, a K jelzést követve. Első célpontunk a Malomtelelő volt. A Lankóci gátőrházat és a Vízügyi Múzeum épületeit elhagyva letértünk balra - egy kicsit korán. Bár jól esett az erdőben, végre árnyékban haladni, egy idő után vissza kellett fordulnunk. Egy helyi erdész(?) kutyája mindvégig velünk tartott, de tőle hiába kértünk útbaigazítást. A csapat így visszaindult a gátra, hogy pár száz méterrel később újból betérjen az erdőbe. Én bevártam Gábort, aki egy alternatív útvonalat keresett közben. Ez lett a szerencsénk.

gemenc2012_1.jpg

Előbb a kisvasutat láttuk elpöfögni a fák közt, majd összefutottunk egy kocsissal, aki épp etetésből jött visszafele. Tőle megtudtuk a helyes irányt, és az erőben indultunk a többiek után. Megtaláltuk az etetés helyét is, ahol jó 30-40 vaddisznó állta az utunkat. Csengetve, és a kutyus segítségét igénybe véve zavartuk el őket, hogy tovább tudjunk tekerni. Hamarosan a többiekkel is összetalálkoztunk, akik szemében nem kis irigységet láttunk a vonat és a vadak miatt.

Megpihentünk a Malomtelelőnél, amely nem más, mint a Duna egy egykori holtága, ahová a Dunán szép számban üzemelő malomhajókat vontatták be telente, hogy megkíméljék őket a zajló jégtől. Ma már nádassal körbenőtt tó, egy kilátóval a partján, innen lehet szemügyre venni a Gemenc egyedülállóan gazdag madárvilágát.

gemenc2012_2.jpg

A pihenő után visszamentünk az etetés helyszínére, de nem jártunk szerencsével: a többiek nem találkoztak a vaddisznócsordával. Tovább folytattunk utunkat délre, a K jelzés mentén, Lassi, majd Nyárilegelő megállók felé. Nyárilegelő után leromlott az út minősége: gyalog jól járható volt, de kerékpárral éppen csak. Szerencsére sárral csak elvétve találkoztunk, de a buckás út, és a helyenként nyakig érő gaz megnehezítette dolgunkat, és a mezőnyt is szétszabdalta. Baja-Dunafürdő üdülőtelep előtt nem sokkal vártuk be egymást, hogy együtt guruljunk be Bajára. Rögtön a város szélén, egy benzinkút mosósában megszabadítottuk drótszamarainkat az út során összegyűjtött portól, sártól.

gemenc2012_4.jpg

Baján egy hosszabb pihenőt tartottunk túratársunk, Zita szüleinél. Ezúton is köszönet a frissítőért és a pogácsáért! A felfrissülést követően bajai városnézés várt ránk. A Duna és a Sugovica torkolatánál, a Türr István emlékműnél kezdtünk, majd a csodás főtéren át a könyvtárként üzemelő zsinagógáig tekertünk az egyre nagyobb hőségben. A városnézést követően a Duna bal partján indultunk vissza északra, az M9-es autóút hídjáig.

gemenc2012_3.jpg

Ezen a szakaszon már nem sok látnivaló várt ránk, a kánikulában próbáltuk minél előbb legyűrni a kilométereket. Ismét szétszakadt a mezőny: aki saját autóval volt, és hamar végzett, az nem is várta meg a végét. A hidat elérve, majd a Dunán átkelve még 7 kilométer várt ránk, utunk a Sió zsilipjét is érintette. Este hat óra után, sok-sok élménnyel gazdagodva indultunk hazafelé. Kilométerben kicsit túllőttünk a célon: 65 km lett a vége.

Az útvonalról készült térképért köszönet Katiéknak!


Kerékpáros útvonal 1633465 - powered by Bikemap 

Kétvölgy 2012. kerékpártúra

Kétvölgy az osztrák-szlovén-magyar hármashatár közvetlen közelében elhelyezkedő szórványtelepülés. Házai többségét rét, kaszáló övezi. Az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozik, alig több mint 100 lakosának jelentős része szlovén nemzetiségű. Itt Kétvölgyben, a Tücsöktanya Vendégházban vertünk tábort Pünkösdkor, hogy két keréken járjuk be a környék jól ismert, és még felfedezésre váró tájait.

2volgy3.jpg

2007 és 2010 után harmadszor tértem vissza Kétvölgybe a Dróthuszárokkal. Az első két nap a 2007-es túra jól bevált célpontjait vettük irányba.

1. nap: Grad / Felsőlendva (Szlovénia)

Ahogy nyeregbe pattantunk, felvillantak az öt évvel korábbi túra emlékei a táblákról, melyek 17%-os emelkedőkre figyelmeztetnek. A figyelmemet azonban hamar elterelte a Kétvölgy határában állított új kilátó, amelyre felkapaszkodva még a borongós időben is csodálatos panoráma tárult elénk a környező domborulatokról. A háttérben még a másnapi célpont, Güssing vára is előbukkant. Rövid nézelődés után a határ felé vettük az irányt, és az egykori határőr bódékat magunk mögött hagyva eszement száguldásba kezdtünk a lejtőkön.

Jómagam haladtam legelöl, kicsit ellógva a többiektől. Leérve a völgybe egy kutyát láttam jobbról az út felé közeledve. Aztán megfordult - jól van, nem fog elém rohanni - gondoltam. De csak bevárta az erősítést, mire a bekötőúthoz értem, már három vicsorító eb volt mellettem, és kergetni kezdtek. Szerencsére voltak még tartalékaim, így le tudtam rázni őket.

2volgy1.jpg

Timi jött utánam, persze satufék, ő is bevárta az erősítést. Mire én lelassítottam és megfordultam, már egyben volt a csapat, Miklóssal az élen, pumpával a kézben, erőfölényt demonstrálva űzték el a támadókat. Közben a videokamerám a vázra szerelve filmezett, úgyhogy aki éles szemmel végignézi az alábbi videót, maga is meggyőződhet a helyzet súlyosságáról :)

Az izgalmakon hamar túltettük magunkat és élveztük a gurulást lenn a völgyben, szépen megművelt szántók között, egészen Salovciig. Itt rátértünk a 232-es főútra, és bár elég gyér volt a forgalom, mégsem nyújtotta azt az élményt mint az idáig vezető völgy, ahol a szerencsésebbek még szarvasokkal is találkozhattak. Mackovci alias Mátyásdomb határában hagytuk el a főutat és a sík terepet, belekezdtünk az első 15%-os kaptatóba. Szét is széledt a mezőny, az első elágazásnál, ahol eredetileg balra tértünk volna le, egyenesen tovább mentünk, de ez sem volt rossz irány. Prosecka vas helyett így Otovci közepén kötöttünk ki, ahol egy térképen megleltük a helyes utat. Igen ám, csakhogy a nagy lejtő kísértésbe vitt minket, így megint túlmentünk a kiszemelt kereszteződésen, és egy zsákutcában, pontosabban a szórványfalu egyik házának kapujánál kötöttünk ki. Forduló és egy rövid emelkedő után aztán meglett a helyes út, hála az offline GPS-nek, azaz a térképnek, amit még fenn a hegytetőn lefotóztam, és a fényképezőgép LCD-jéről visszanézve sikerült belőnünk a helyes irányt.

Innen már csak néhány kilométer választott el minket Grad várától. Meglehetősen hullámos terepen haladtunk, míg el nem értük a Gradba vezető, 716. sz. főutat. Innen már csak egy hullámhegy volt hátra, csupán 12%-os (a táblák szerint), de mindenkit ez viselt meg a legjobban. Közben irigykedtünk a szemből lefelé száguldókra, de tudtuk, hogy hamarosan mi is megkapjuk jutalmul, ami jár! (Mindenesetre érdekes látvány volt, ahogy a 60-70-nel lefelé száguldók egyikének vizes palackja kiesett a helyéről, és a bringákkal azonos tempóban, az út közepén száguldott lefelé - ez is látható a lenti videón.)

2volgy2.jpg

Következett a megérdemelt pihenő Grad várában. Valamilyen múzeum-ünnep lehetett odaát, mert csak aznap ingyenes volt a belépés Szlovénia legnagyobb, ötszög formájú várépületébe. Odabenn 2008 óta tartanak a felújítások, legutóbbi látogatásunk óta sokat haladtak, de azért van még min dolgozni. Ennek ellenére a szobák nagy része végigjárható, a lerobbant részek különös hangulatot adnak a sétának. Az udvar közepén egy helyi gazda saját szilvapálinkáját és likőrjeit árulta - és legnagyobb örömünkre kóstolót is tartott. Mi végül baracklikőrt vettünk az otthoniaknak. Színe mint a lekváré. Sűrűsége is majdnem. És az íze is.

2volgy4.jpg

Egyszer minden pihenő véget ér, és bár nehéz volt újra nyeregbe pattanni, jutalom-száguldás várt ránk. Kuzmáig gyakorlatilag gurultunk a 716-os úton, majd jobbra letértünk a 721-esre, kis hazánk felé. Néhány kilométer sík menet után újabb kemény kaptató várt minket, tetején pedig egyik kedvenc pihenőhelyem egy paddal, és csodálatos panorámával. Megküzdöttünk, hogy felérjünk, de szokás szerint megérte. Meguzsonnáztunk, elköszöntünk Cooperéktől, akik megállóhelyről megállóhelyre jöttek velünk, igaz autóval, majd hazafelé vettük az irányt. Várt még ránk néhány emelkedő, mire Martinje mellett elhaladva újra átléphettük a határt. Közvetlenül a határ előtt van egy hosszú lejtő, jó minőségű, és csaknem kihalt úttal. Kitűnő terep az aznapi sebességrekordok megdöntésére. Nekem - bár nem volt célom - 67 km/h-s tempót sikerült összehoznom, megpakolt montival, és 1,9 cm-es kerekekkel.

2volgy8.jpg

A határátkelő után Felsőszölnökre értünk, és jó sokat kerekeztünk a faluban, mire elértük a piros turistajelzést. Az út az erdőn keresztül vezet, az elején tolni kell a bringákat, de ha nem ezt a megoldást választjuk, tehetünk egy jó 20 kilométeres kerülőt Szentgotthárd felé, hogy visszaérjünk Kétvölgybe. Megérte tehát levágni az utat, és egy rövid erdei szakasz után máris a Tücsöktanya tövénél találtuk magunkat. Szalonnasütéssel ünnepeltük az első nap sikerét.


Kerékpáros útvonal 1600480 - powered by Bikemap 

2. nap: Güssing / Németújvár

Güssing Dél-Burgenland legjelentősebb települése, Körmendtől mindössze 24 kilométerre. Egyedülálló szépségű vára egy vulkanikus hegy csúcsán található, magasan a hegy lábánál elterülő település fölé emelkedve. A várban az elmúlt 400 év történetét bemutató tárlat tekinthető meg, melynek nagy része a Batthyány-család gyűjteménye. Ezt a várat céloztuk meg e gyönyörű vasárnap reggelen.

Autókkal mentünk Heiligenkreuzig, itt pattantunk nyeregbe. Rögtön el is vétettük az irányt, mert a jópár éves térképünkön még R50-es kerékpárút szerepelt, amit azóta átneveztek 1-es sz. Jubiläumsradwegnek. Szerencsére nem kerültünk sokat, és hamar irányba álltunk. Wiederberg felé folyamatosan emelkedett az út, és már majdnem elértük Langzeilt, amikor beleestünk a szokásos csapdába: a helyes út egyenesen megy, de balra lejtő van! Persze hogy a lejtőt választottuk, de végül ebből sem lett baj. Az 57-es főútra jukadtunk ki, de forgalma gyér volt, egyik pihenőjéből pedig kitűnő kilátás nyílt a “karnyújtásnyira” levő vártól. Itt elidőztünk egy kicsit, majd begurultunk Güssingbe. Egyből irány a vár, a brutális emelkedőn igazából csak Öcsinek sikerült eljutnia a kapuig. Talán tovább is tekert volna, de a derékszögű kanyarban egy földön ülő gyermek az útját állta (pontosabban útját ülte).

2volgy5.jpg

Fenn aztán jól megpihentünk, míg a többiek bejárták a várat, mi vigyáztunk a kerékpárokra, egy-egy sör társaságában. Megcsillogtattam német tudásomat, mert magamat is megleptem azzal, hogy meg tudtam kérdezni, odavihetjük-e a korsóinkat a bringákhoz. Aztán persze kiderült, hogy a pincér lány is magyar, és hogy itt előbb tesznek egy százast a bringánkra, minthogy bármit is elvinnének róla. Úgyhogy kényelmesen iszogattunk a teraszon tovább.

Güssing után újabb látnivaló nem volt tervezve, úgymond tekertünk egyet, hogy meglegyen a kilométer. Ludwigshof után a Punitzer Wald fái nyújtottak menedéket az egyre erősödő nap sugarai elől. A terep hullámos volt, de alapvetően emelkedett, és ez eléggé fárasztó volt. Punitznál az R61-es bringaútra tértünk rá, amely egyben burgenlandi borút is. Kezdetben csak erdők voltak mindenfelé, jópár kilométert meg kellett tennünk, mire kilyukadtunk a Gaas és Strem környéki borospincékhez. Gyönyörű pincesorok mellett haladtunk el, a felújított parasztházak között csak néhány modern üzem bújt meg, többnyire magyar(os) nevekkel: Herczeg és társai. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen tényleg csak méterekre voltunk a magyar határtól.

2volgy6.jpg

Gaas - Maria Weinberg, aza Pinkakertes katolikus plébánia- és búcsújárótemplománál ismét megpihentünk, majd irányba vettük Güssinget. Nem volt nehéz torony iránt haladni, de a várba másodszor már nem tekertünk fel, elfordultunk előtte Kleinmürbisch felé. Tudtuk, hogy vár még ránk pár kemény emelkedő, de már mindenki nehezen bírta. Mindenki a saját tempójában felküzdötte magát a már délelőttről ismerős wiederbergi elágazóig, hogy az utolsó 4,5 kilométert végigszáguldva érjünk vissza Heiligenkreuzba, az autóinkhoz. Innen hazafelé még egy rövid kitérőt tettünk a máriaújfalusi Hársas tóhoz - de már gépkocsival.


Kerékpáros útvonal 1603666 - powered by Bikemap 

3. nap: Őrség

A harmadik nap már a hazautazás napja volt, ezért nem is terveztünk hosszú túrát. A terep is jóval könnyebbnek ígérkezett az előző két napinál. Reggel 9-kor elhagytuk kétvölgyi szállásunkat, és Őriszentpéterre autóztunk. Innen már bringákkal indultunk Bajánsenye, majd Magyarszombatfa felé. Két emelkedőt leküzdöttünk, de ezzel gyakorlatilag véget is értek a megpróbáltatások.

Magyarszombatfán a helyi kézművesek életéből ízelítőt adó Fazekas Háznál időztünk, majd átgurultunk a szomszédos Velemér 1200-as években épült temlomához. Jellegzetes freskóiról - melyek egy része rendkívül jó állapotban megmaradt - film is készült. Különlegessége, hogy az év különböző időszakaiban az ablakokon beszűrődő fény mindig az adott időponthoz köthető eseményeket világítja meg a templom falain.

2volgy7.jpg

Velemér után megint csak a kilométerek vártak ránk. Zala megye határát átlépve Szentgyörgyvölgy - Márokföld - Nemesnép - Csesztreg volt az irány. Csesztregen, a két főút találkozásánál egy régi, de felújított parasztház található, szabadon megtekinthető. Mi is szemrevételeztük, majd észak felé fordulva Kerkaújfalun át Kerkafalvára tekertünk. Itt Szatta felé akartuk venni az irányt, de útépítést jelző és behajtást tiltó táblák állták az utunkat. Végül a vezetőség úgy döntött, hogy bringával csak el lehet menni erre is, és inkább az ismeretlent választjuk, minthogy Bajánsenye felé kerüljünk. Az út tényleg épült, egy jókora szakaszon tolni is kellett a bringákat - munkagépeket viszont sehol nem láttunk. Lehet, hogy sosem fog elkészülni ez a szakasz?

Szattát elérve, és visszatérve Vas megyébe, ismét volt aszfalt a kerekeink alatt. Nem is álltunk meg Nagyrákosig, ott is csak bevártuk egymást, mielőtt belekezdtünk az utolsó 3-4 kilométerbe. Őriszentpéteren felpakoltuk a kocsi tetejére a bringákat, majd egy rövid kajaszünetet tartottunk a közeli Vadása-tónál, és Budapest felé vettük az irányt.


Kerékpáros útvonal 1606718 - powered by Bikemap 

(A térképekért köszönet Katiéknak!)

A Mátra napos oldala

Szinte minden, Mátrába szervezett kerékpártúra beszámolójának elején megemlékezem életem egyik legdurvább elázásáról. De nem ez az egyetlen eset, amikor az időjárás nem volt kegyes hozzánk: szinte pontosan egy esztendeje jártunk utoljára hazánk legmagasabb hegységében kerékpárral, amikor a három naposra tervezett kirándulásunkat rövidítettük le az esőzés miatt.

matra12_p.jpg

Most viszont minden jel arra utalt, hogy ezúttal szerencsénk lesz. Az egy évvel korábbi túránk utolsó napjára tervezett etapot készültünk bepótolni, és már rögtön az induláskor be kellett magunkat kenni naptejjel. A napsütés egész nap kitartott, és mivel jókora emelkedővel indítottunk, kellőképpen le is izzadtunk.

A starthely a parádsasvári kastélynál volt, itt parkíroztuk le autóinkat. Rögtön a kastély mellett el is indultunk felfelé, a tilonkai majd a szuhai elágazás felé. Átlagos, vagy annál is rosszabb, erdei, aszfaltozott úton haladtunk első hosszabb pihenőnkig, a Gombás tóig. Eddig 200 méter szintet emelkedtünk, majd ugyanennyit le is adtunk. 300 méteres magasságról kezdtük meg az emelkedést Galyatető (964 m) irányába. A kaptató jó 15 kilométeren át tartott, nagyjából egyenletesen, pihentető és lejtős szakaszok nélkül. Nem siettünk, mindenki megtalálta a saját tempóját, és azt tartva haladt előre.

matra12_1.jpg

Elsőre Mátraalmáson (14. km) vártuk be egymást, a nem egészen 200 fős település központjában kiépített, gyönyörű pihenőhelyen. Innen a tábla szerint már csak 8 km volt hátra Galyatetőig, de gyakorlott turisták bizony tudják, hogy a település határát jelző táblától bizony még 2-3 kilométert kanyarogni kell felfelé. A Rudolf tanyai elágazás felé vezető út már nem országút: jóval keskenyebb, de aszfaltozott, és csak néhány rövid szakaszon hagy kívánni valót maga után a minősége. Itt szakadt szét teljesen a mezőny, elég jelentős különbséggel értünk fel Galyatetőre. Az elsőknek bőven volt idejük elsétálni a kilátóhoz, majd meginni egy (két) sört vagy fröccsöt.

Mindenki kipihente magát, és indulhattunk lefelé. A mátraszentimrei elágazás felé gurultunk, majd egy vártnál jobb minőségű erdei útra (balra) letérve a már jól ismert Szénégetők felé folytattuk a száguldást. Gyönyörű erdőkön keresztül hamar magunk mögött hagytuk a csúcsot, és közeledtünk a hegy lábához. Hogy ne kelljen tucatnyi kilométert kerülnünk Sástó felé, és a főúton újabb kilométereket küzdeni felfelé Parádsasvárig, rövidítettünk egyet. A Z+ turistaúton jó másfél kilométert toltuk kerékpárjainkat, jobbára felfelé, hogy kiérve az országútra 7 km eszeveszett száguldással koronázzunk meg egy tökéletes napot.

matra12_tour.jpg

Pompás időben, kellemes távot (50 km) magunk mögött hagyva végre igazán jó emlékekkel tértünk haza a Mátrából. (Üröm az örömben, hogy Budapesten, tetőcsomagtartóról levéve a bringámat vettem észre: defektes a hátsó kerekem. Ehhez kell a teljesítmény: autó tetején defektet kapni...)

Két rövid bringatúra - 2.: Magyarpolány

Második rövid túraajánlóm jóval rövidebb, mint az első, ráadásul időben is előbb teljesítettem.

Ajkáról indultunk, Ajkarendeken át a Somló felé, de az idő rövidsége miatt csak a magyarpolányi kálváriáig tekertünk.

 

A késő barokk kálvária 1780 körül épült, majd 1855-ben megújították. Minden évben itt rendezik meg a nemzetközi hírű Polányi Passiót. Az öt, sátortetős stációban életnagyságú, festett faszobrok állnak. Ezek a fájdalmas rózsafüzér öt titkát jelenítik meg. A Kálváriára 153 lépcső vezet fel. A feljárónál áll a Fájdalmas Szűz 1901-ben emelt kőszobra, ugyanitt láthatjuk azt a keresztet, amelyet az Amerikába induló 107 polányi adományából állítottak, s ezért "amerikai keresztnek" is nevezik. Ha felkapaszkodtunk a Kálvária-dombra, akkor itt megtekinthetjük a Fájdalmas Szűz kápolnáját, melyet 1910-ben épített Weber zirci kőműves neogót stílusban. De még ennél is szebb az a látvány, mely elénk tárul a dombról: Láthatjuk a falut, a környező hegyeket, a bakonyi tájat.

(forrás: Wikipedia)

18 kilométer alatt haza is értünk, de Magyarpolány és a Somló szépsége megihletett, és össze is állítottam egy bő 60 kilométeres túrára való kört. Ajánlom mindenki, különösen Gábor és a Dróthuszárok figyelmébe :)

Az útvonal:

Ajka - Ajkarendek - Magyarpolány (Kálvária) - Somló hegy - Devecser - Kolontár - Ajka-Csingervölgy (Bányamúzeum) - Ajka


Bringatúra-terv, Ajka - Somló nagyobb térképen való megjelenítése

Remélem, ha eljutunk ide, jobb idő vár majd ránk a Somlón, mint amikor az alábbi videót készítettem:

Két rövid bringatúra - 1.: Börzsöny

Egy 46 kilométeres, viszonylag könnyű túra a Börzsönyben, kis forgalmú, többnyire jól járható utakon:


Gyalogos útvonalterv ide: Zebegény nagyobb térképen való megjelenítése

A kiindulópontnak Zebegényt választottuk, mert itt egy nyaralóban kényelmesen le tudtuk pakolni a kocsit és a felesleges cuccokat, de a Budapest felől (akár vonattal, akár kocsival) érkezők Kismarosról is nekivághatnak a körnek.

Zebegényről az első célpont Márianosztra. A kerékpárúton gyakorlatilag el is kell hagyni Zebegényt, majd amikor a főút átmegy egy alagúton a vasút alatt, jobbra le kell térni a Márianosztrai útra. Ez elvileg a zöld színnel jelzett kerékpáros út is, de felfestett jelzést csak a nagyon éles szeműek fognak találni...

Egy darabig kellemes aszfaltút kanyarog a völgyben, majd emelkedni kezd, és a minősége is drasztikusan romlik. Azért járható, de figyelni kell. 1-2 kaptató és néhány kilométer után meg is érkezünk első megállónkhoz.

Márianosztra (Nosztra) nevét 1352-ben V. István király oklevele említette először. Neve eredetileg Nostre volt, mely egyesek szerint szláv eredetű személynév, míg mások szerint a latin in nostre (a sajátból) kifejezésből ered Nagy Lajos király adománylevele után. Míg a Mária előnevet 1759-ben az itteni kolostor templomában 1759-ben elhelyezett czestochowai Fekete Mária-kegykép után kapta. Itt található az ország egyik legrégebbi (1858-ban alapított) és jelenleg is működő, – eredetileg női elítéltek elhelyezésére szolgáló – börtöne (Márianosztrai Fegyház és Börtön).

(forrás: Wikipedia)

Miután megpihentünk a buszfordulóban és megcsodáltuk a pálos kolostort, visszafelé indultunk, de ezúttal már Kóspallag irányába. Az országúton jól lehetett haladni, de emelkedőkben itt sem szenvedtünk hiányt. Kóspallagnál a hirtelen jött ötlettel ellentétben nem tettünk kitérőt a Szent Orbán Fogadó felé, hanem egy rövid de 14%-os emelkedőn elfordultunk Királyrét felé. Az emelkedőt leküzdve már csak be kellett gurulni a következő pihenőhelyre.

Királyréten megebédeltünk, megnéztük a vasútállomásra éppen befutó nosztalgiagőzöst, majd visszaindultunk a völgyben Kismaros felé. Szokolyánál utolértük a kisvasutat, innentől együtt haladtunk vele, az integető gyerekek legnagyobb örömére.

Kismarosnál rátértünk az EuroVelo 6-os bringaútra. A visegrádi vár árnyékában tekertünk vissza Zebegénybe. A Duna-parti bringaút ezen szakasza meglehetősen jól kiépített, kitáblázott, és nem utolsó sorban gyönyörű. Mintha Ausztriában kerekeztünk volna.

Végül 53 kilométerrel a lábunkban futottunk be a nyaralóba.

süti beállítások módosítása