"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Maláj félsziget - 7. rész: Kuala Lumpur

2013. január 25. - Bandita6

A maláj főváros foglalta keretbe két hetes délkelet-ázsiai körutazásunkat. Ide érkeztünk 2012. szeptember 23-án, de egy rövid éjszaka után gyorsan továbbálltunk Szinagpúr felé. Október 4-én, egy pénteki napon, kora délután értünk vissza Kuala Lumpurba, egy Langkawi szigetéről érkező belföldi repülőjárat fedélzetén. Fapados járat lévén nem a nemzetközi reptéren (KLIA), hanem a városhoz jóval közelebb, a Subang (Sultan Abdul Aziz Shah) repülőtéren landoltunk, majd betaxiztunk a belvárosba.

Az első rázós élmény egy dugó volt, nem messze a reptértől. Egy négy sávos körforgalom volt bedugulva, mert az egyik kijáratánál egymás hegyén-hátán parkoltak(!) az autók, és csak a legbelső sávban lehetett haladni. Mint kiderült, épp imaidő volt, így mindenki félrehúzódott, kiugrott autójából és a körforgó melletti templomba szaladt, a szokásos napi imádságra. Ezért nem idegeskedtek a dugóban rekedtek!

Kuala Lumpurban első dolgunk szállásadóink felkutatása volt. Ismét Couch Surfinggel próbálkoztunk, de négyünket együtt senki nem vállalt be, így párban kerestünk magunknak vendéglátókat. Tomiék házigazdája, Apsi, egy líbiai srác egész nap ráért, a mi vendéglátónk, Leonard viszont estig dolgozott, így első körben mind a négyen beugrottunk Apsiékhoz. Mint kiderült, egy egész líbiai különítmény dekkolt a bérelt lakásban, mind PhD-k a helyi egyetemen. A forradalom előtti kormányuk jó kapcsolatot ápolt Malajziával, így rengetegen jöttek ide továbbtanulni Líbiából. Összetart a társaság. Jól meg is vendégeltek minket, kiadós ebédet fogyasztottunk el velük közösen, a földön ülve. Időnk azonban hamar lejárt, pedig szívesen hallgattuk volna beszámolójukat az otthoni helyzetről, vagy arról, hogyan látják a különbséget hazájuk és Malajzia, két alapvetően muzulmán ország között. Leonard viszont várt ránk, így Öcsivel újból nyakunkba vettük a várost.

kl1.jpg

Leo Kuala Lumpur egyik külvárosában lakott, közel a nemzeti focistadionhoz. Összeismerkedtünk, lepakoltuk nála cuccainkat, kicsit felfrissültünk, majd vacsorázni indultunk. Két barátjával elvitt minket egyik kedvenc helyükre, egy igazán autentikus helyi kajáldába, ahol jól belakhattunk satay-ból, vagyis fűszeres-szószos, pálcikára felfűzött, sült csirkehúsból. Beszélgetésünk során kicsit betekinthettünk abba, milyen is az élet Kuala Lumpurban, és mesélhettünk az itthoni helyzetről. Fura, hogy akikkel több időt tudtunk beszélgetni, mind képben voltak Magyarországot illetően, sőt a többségük tervezi is, hogy egyszer ellátogassanak hazánkba. Leóékat elsősorban az építészet (a Parlamentet külön kiemelték) és a fesztiválok érdekelték.

kl2.jpg

Vacsora után első esti szállásunk utcájába, a Changkat Bukit Bitangra autóztunk, hogy a srácok kedvenc bárjában igyunk egy sört. A hely csordultig tele volt, de nem sokkal odébb azért találtunk egy asztalt. Mi Tigert ittunk, ők boroztak, közben egy kicsit az éjszakai életről is csevegtünk. Drága volt a hely, így nem sokáig időztünk, átgurultunk az éjszakai piacra, amely minden nap éjfél és hajnali három között tart nyitva. Hasonlóan nagy a tömeg, mint a Changkat Bukit Bitangon, de jóval nagyobb a nyugalom. A piac kínálata nagyjából a ruhaneműkre és a bóvlira koncentrálódik, de meglepően sok a talpmasszázs-sátor. És a kígyózó sorokat elnézve, igény is van rá. Nem próbáltuk ki a szolgáltatást, és bár nagy volt a kísértés, Angry Birds-ös (vagy éppen Hungry Birds-ös) szuvenírekből sem tankoltam fel. Leo haverja hazadobott minket, és nyugovóra tértünk. Másnap este indult haza a gépünk, de előtte várt még ránk egy egész napos városnézés.

Reggel Leo nélkül vágtunk neki Kuala Lumpurnak, neki más dolga akadt, és csak a nap végén csatlakozott újból hozzánk. Tomiék a közeli Petronas toronynál kezdték a napot, fel is lifteztek a tetejére. Nekünk ez nagy kitérő lett volna, ráadásul a felhőkarcoló-élmény már megvolt Szingapúrban, így az ikertornyok meghódítását elhalasztottuk következő maláj utunkra.

kl3.jpg

Mi rögtön a Batu Caves felé vettük az irányt, ez Malajzia egyik legnagyobb hindu központja, melynek fő látványossága a barlangtemplom. Itt csatlakoztak hozzánk Tomiék is, a barlangba vezető 250 lépcsőfokot már együtt másztuk meg. Lenyűgöző képződmény, de óhatatlanul is eszembe jutott, hogy előbb-utóbb ez is be fog omlani, pont úgy, mint azt pár nappal korábban a Pulau Beras Basah szigeten láthattuk. (Szerencsére nem a barlang beomlásának voltunk szemtanúi, de egy jót fürödtünk a beomlott barlang helyén keletkezett édesvizű tóban.) A hegyomlás elmaradt, mi meg ismét egy jót derültünk az emberk között ólálkodó, kókuszt és narancsot zabáló, vagy éppen kicsinyüket a hasukon hordozó, kamerák előtt pózoló majmokon. Vajon a helyiek is ennyire odavannak értük, vagy csak a turisták számára érdekesek?

kl4.jpg

A Batu Caves után visszavonatoztunk a belvárosba. A vasútállomásról a Central Market (fedett piac - az egyik standon nyelvoktató sorozatot árultak, volt köztük magyar is!) és a kínai piac felé vettük az irányt. Itt meg is ebédeltünk, bár tény, hogy nem a legbizarrabb hentespultnál, ahol patkányok és macskák várakoztak a ketrecekben. Néhány szippantás erejéig még élveztük a kínai piac atmoszféráját, majd a közeli Masjid  Jamekhez sétáltunk. Ez KL legrégebbi mecsete. Rövidnadrágban, illetve lányoknak fedetlen vállakkal tilos belépni, így magunkra öltöttük Harry Potter köpenyeit. Sokat nem időztünk, mert még köpeny nélkül is igen meleg volt a tűző napon.

kl5.jpg

Utolsó utunk a Merdeka térre vezetett. Ez a malájok "felvonulási tere", ahol 1957. augusztus 31-én megszületett az egyesített Malajzia, és a brit helyére felvonták a maláj lobogót. A tér egyébként korábban krikettpáya volt (a mai napig füvesített), és a sarkában álló zászlórúd sokáig a világ egyik legmagasabb önálló zászlórúdja volt a maga 95 méteres magasságával. Mára már a volt szovjet köztársaságok sorra felülmúlják ezt a magasságot: Türkmenisztán zászlaja 133, Azerbajdzsáné pedig 162 méter magas lobog. A rekorder jelenleg a tádzsik fővárosban, Dushanbe-ben magasodik, a 30x60 méteres lobogót 165 méteres magasságban lengeti a szél.

kl6.jpgkl7.jpg

Itt Kuala Lumpurban viszont semmit nem lengetett a szél, majd' megkukultunk a 40 fok feletti hőségben a tűző napon. Az épületek tövében, árnyékot keresve jártuk körbe a teret, és csodáltuk meg a gyarmati stílusú építményeket. Befutott Leonard is, és hazafelé indultunk csomagjainkért. De előtte még kajáltunk egyet. A nasi lemak (kókusztejben főtt rizs) eddig kimaradt az étrendünkből, ezért Leo elvitt minket egy autentikus maláj étterembe, hogy utoljára még valami igazán tipikus maláj kaját ehessünk. Sajnos az étterem később nyitott csak, így be kellett érnünk egy másik kifőzdével. Az ételek itt sem okoztak csalódást, a nasi lemak viszont felkerült arra a listára, ami azokat a dolgokat tartalmazza, amik miatt még vissza kell térnünk Malajziába (Petronas tornyok, Borneó, durian, halfejleves stb.).

Az étterem egyébként a Kampung Baru városrészben volt. E név annyit jelent: új falu. Különleges helye ez a fővárosnak: egy kicsiny kerület, ahol a malájok megőrizték tradicionális életformájukat. Tilos felhőkarcolókat építeni: itt minden olyan, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Leo meg is mutatta, milyen a tipikus, cölöpökre épült maláj ház. Aki igazán maláj éttermeket keres, annak is ide kell elmetróznia.

kl8.jpg

Sokat azonban nem időzhettünk: elköszöntünk Tomiéktól, visszasiettünk Leóhoz a csomagjainkért és irány a reptér! Így is elhúzódott a délután: kénytelenek voltunk taxit hívni, hogy az 50 kilométerre levő reptéren kényelmesen elérjük a Kairó felé tartó járatunkat. Villámgyorsan vettünk búcsút Malajziától, amely a két hét alatt oly sok kellemes élménnyel lepett meg minket, és örökké emlékezetessé tette itt tartózkodásunkat.

A hazaérkezésünk óta eltelt néhány hónap alatt sikerült összevágnom a kint forgatott videókat. Mondják, hogy a képek sosem adják vissza igazán a látványt. A filmünket visszanézve azonban állandóan az jut eszembe: hihetetlen, hogy milyen helyekre jutottunk el! Egy cseppnyi kalandvágy, egy kis szervezés, jó adag improvizáció, és a végeredmény: tökéletes!

És ha kitartóan végigolvastad a Maláj-félszigetről szóló bejegyzéseket, megajándékozlak a nyaralásról készült videó utolsó pár percével:

Maláj félsziget - 6. rész: Langkawi

A Maláj-félszigeten tett körutazásunk csúcspontja a Langkawi szigetén eltöltött négy nap volt. Október elsején, dél körül érkeztünk meg ide, a Penang (Georgetown) felől menetrend szerint érkező hajójárattal.

Langkawi egy 99, más források szerint 104 szigetből álló szigetcsoport, jó 30 kilométerre a szárazföldtől, Malajzia északnyugati részén, közel a thai határhoz. Ha egy nagy lapos rántotthúsként képzeljük el a főszigetet, akkor a jobb alsó (délkeleti) részen találjuk a kikötőt, ahova megérkeztünk. Innen taxiztunk a délnyugati csücsökbe, ahol az olcsóbb szállások sorakoznak. Persze ezek is tengerpartiak, legalábbis egy részük, a parti út átellenes oldalán pedig az igazán olcsó szobák várják a hátizsákosokat.

lkw1.jpg

Érdekes, hogy itt a pénzes turista az arab. Aki Európából, hátizsákkal jön, annak egyből a költségkímélőbb megoldásokat ajánlják. Sok időt és energiát fektettünk abba, hogy olcsó szállást találjunk a tengerparti részen. Végül egy thai nő szólított le minket, aki saját kocsijával elvitt minket a tengerparton álló, de eldugott házáig (Thai Villa). Az előszezonra való tekintettel féláron kínált szobát, amiből egy kicsit még alkudtunk is, így kevesebb mint 5000 Ft-ért kaptunk kétágyas szobát (éjszakánként). Az ablakunk ugyan nem, de a terasz a tengerre nézett, sok kellemes percet töltöttünk itt.

Estére nem sok erőnk maradt, fürödtünk és sétáltunk egyet a parton a giccses naplementében. Bámultuk a kagylógyűjtögetőket. A strand is megelevenedett: kite-osok és jetskisek lepték el a vizet.

lkw2.jpg

Tökéletes este lett volna, ha nem kezdett volna el erősödni a torokfájásom. Próbáltam kerülni a jeges italokat, de úgy tűnik, a 17 fokon járatott légkondik csak megtették a hatásukat! Szerencsére komolyabb bajom nem lett, kisebb krákogással kihúztam a hátra levő napokat.

A másnapot a környék legnépszerűbb, non-stop indiai éttermében, a Tomato Nasi Kandarban kezdtük. Roti, háromféle szósszal - gyorsan megszerettük, és innentől minden nap ezt reggeliztük. A délelőtt ejtőzéssel, a környék felfedezésével telt. Az előszezon kedvezményes árai sok csoportos kirándulást tettek még érdekesebbé, így délutánra be is fizettünk egy "Island Hopping"-ra. A három órás kirándulás több szigetet is érintett. Az első megálló a Pulau Beras Basah, egy sziget, melynek közepén egykoron egy hatalmas barlang állt. Egészen addig, míg be nem szakadt a teteje. Az így keletkezett, helyenként akár 10 méteres üregben összegyűlt a csapadékvíz. Az édes vizű tó partján strandot alakítottak ki, melyben igazán élvezetes csobbanni egyet. A partról a vízbe lógatva lábunkat, törpeharcsa-szerű halak végeznek pedikűrösöket megszégyenítő munkát. A szigeten egy órát töltöttünk, a csónakkikötőben a zsákmányra leselkedő, meglehetősen agresszív majmok gondoskodtak arról, hogy sem a megérkezés, sem a távozás ne legyen izgalomtól mentes.

lkw3.jpg

A következő programpont kicsit mesterkélt: a Pulau Singa Besar sziget mellett a hajóskapitányok csirkehús-cafatokat szórnak a vízre, amit a menetrend szerint érkező sasok el is fogyasztanak. Látványos, de feledhető élmény.

Mindezek után Pulau Dayang Bunting szigetén kötöttünk ki, ahol pipát (sznorkelt) és szemüveget (maszkot) béreltünk, és búvárkodtunk egy kicsit. A sekély víz túlságosan fel volt kavarva, de azért látványos volt a tengerfenék élővilága. És maga a sziget is káprázatos volt. Újabb egy óra leteltével visszaszálltunk a csónakba, ami a kikötőbe száguldott velünk. A túra összesen 1800 Forintunkba került (25 RM).

Vacsorára grillezett halat terveztünk enni, meg is találtuk a megfelelő éttermet. Amíg sültek az általunk kiválasztott halacskák, megismerkedtünk Hitler macskájával, szegénykémnek pont a szája felett volt egy fekete folt a fehér bundáján. Amúgy épp a szomszéd asztalnál fogyasztotta a maradékot.

Az ízletes vacsi után sétáltunk egyet a bazársoron. Felfedeztünk egy antikváriumot, ahol nyelvek szerint voltak csoportosítva a könyvek. Volt két magyar is: Daniele Steeltől A csók és A templomosok öröksége Steve Barry tollából. Igazi klasszikusok! Nem sokkal odébb egy sarkon többnyelvű tábla köszöntötte az ébredezőket - itt is találtunk magyar nyelvű "Jó reggelt!" feliratot. Rövid időn belül két hazai vonatkozású élmény, melyek jól is estek, hiszen utoljára Szingapúrban hallottunk 1-2 magyar mondatot. Út közben egy óriás méretű denevért is láttunk - nem is tudtuk, hogy egy szigeten nyaralunk Batman-nel!

Az este utolsó programpontja az otthon hagyott jogosítványom fénymásolatának beszerzése volt. Másnap ugyanis robogóval terveztünk eljutni a sziget túlsó csücskébe, ehhez azonban kellett a jogsim. A lehetetlen küldetést végül sikerrel megoldottuk: Timi otthon beszkennelte az okmányt, csatolta e-mailben, amit egy fotóboltban sikerült is kinyomtatni.

Másnap így nyugodt szívvel kezdhettünk a kölcsönzőnél. Tomi régi motoros, ők Laurával el is fértek egy gépen, mi viszont Öcsivel külön-külön robogót béreltünk. A próbakörök alatt azonban hamar kiderült: ez a sport nem nekünk való. Szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúsztuk az ismerkedést, de végül inkább a taxit választottuk.

lkw5.jpg

Tomiékkal már a Sky Bridge-hez vezető felvonó lábánál találkoztunk. A közel 700 méteres magasságban található híd valóban nem vezet sehová: a két végén 1-1 kilátó található. Különlegessége, hogy az egész hidat egyetlen, ferde oszlop tartja középen. Igazi mérnöki csoda, amely épp le volt zárva felújítás miatt. Mellette azonban van még két kilátó, ráadásul kicsit magasabban is, így felülnézetből csodálhattuk meg, ha már átmenni nem tudtunk rajta. Sok időnk nem volt bámészkodni: hamar felhők borították be a hegycsúcsot. De még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat: az elmúlt 48 órában szinte végig felhőbe burkolózott a csúcs, kész csoda, hogy pár percig gyönyörködhettünk a környező szigetekben. Tiszta időben egyébként ellátni egészen Thaiföldig.

Hogy ne elégedjünk meg egy mérnöki csodával: a 700 méterre felvezető felvonó a világ leghosszabb fesztávú felvonója, a maga 2,2 kilométerével.

Innen a szomszédos Seven Wells vízeséshez sétáltunk. Vicces, vagy inkább furcsa és szokatlan volt, ahogy a kövek közt csadorban fürödtek a lányok, a közelben pedig majmok leskelődtek, és azt várták, hogy a távozó emberek "hűlt helyét" átkutathassák, hátha maradt ott valami ehető. A vízeséstől még továnn sétáltunk felfelé, egy jó hosszú lépcsősoron. A tetején a vízesést tápláló patakot találtuk, mely mielőtt alázúdult volna, néhány lagúna-szerű mélyedésen folyt keresztül, melyekben Tomi meg is mártózott. Kicsit felfrissültünk, majd visszasétáltunk a parkolóba és hazataxiztunk.

A délutánt egy igazi, helyi hallevessel koronáztuk meg. Két medium-ot, vagyis közepes méretűt rendeltünk. A pincér ránk nézett, majd közölte: sok lesz! Nem is hozott kettőt, csak egyet, két terítékkel. Tulajdonképpen igaza lett: így is bőven elegendő volt. A frissen facsart narancslé is jól esett, bár ez elmondható az itteni gyümölcslevek többségére. Határozottan jó a görögdinnye, az ananász leve is, a licsi, a mangó már kevésbé jött be, a cukornád és a honey dew ("mézsör") viszont egyáltalán nem. Lehet, hogy többször kellett volna kóstolnom őket, hogy hozzászokjak az ízvilágukhoz...

lkw4.jpg

Este más italokat, így az otthonról hozott házipálinkát, valamint a vámmentes boltban beszerzett Bacardit és kólát is kóstoltunk. Ez lett két hetes nyaralásunk egyetlen görbe estéje, melyet a ventilátor lapátjai közt fennakadó fogkefe tett igazán emlékezetessé, és egy józanító rotizás zárt le.

Laura az útinaplómban is megemlékezik erről a felejthetetlen estéről:

"okt. 3.

A születendő sikerkönyvemben ez az este biztosan nem szerepel majd.

Lau"

Nagyjából itt véget is ér egyébként az útinaplóm, így a folytatásban már tényleg csak az emlékeimre tudok hagyatkozni. Annyi biztos, hogy volt még egy teljes napunk Langkawin. Terveztük, hogy megnézzük a helyi akváriumot, esetleg jetskizünk egyet, de végül a pihenés, strandolás mellett döntöttünk. Délutánra eső is érkezett, amelyből eddig szerencsére nem nagyon kaptunk. Most azonban úgy megeredt, hogy egész éjjel ömlött, és másnap reggel is bőrig áztunk, mindössze annyi idő alatt, amíg a cuccainkat bepakoltuk a taxiba. Ideje volt ugyanis továbbállni, hiszen csak egy napunk volt hátra a nyaralásból, amelyet Kuala Lumpur felfedezésére szántunk.

Langkawit repülővel hagytuk el: Tomi jó időben, 4500 Forintért tudott jegyeket foglalni egy belföldi fapadosra. Menetrend szerint meg is érkeztünk Kulala Lumpurba, de ez már a következő fejezet...

lkw6.jpg

Maláj félsziget - 5. rész: Penang / Georgetown

A 2012. őszén, a Maláj félszigeten tett körutazásunk Kuala Lumpur érintésével Szingapúrban kezdődött, onnan busszal, vonattal és hajóval jutottunk el a Taman Negara nemzeti parkba. Innen első körben a Cameron Highland névre hallgató, teaültetvényeiről híres magasföldet terveztük meglátogatni, a logisztika azonban közbeszólt.

Úgy gondoltuk, hogy a nemzeti parkból majd utolsó napunk délutánján átbuszozunk Cameronra, és a következő napot már ott tudjuk kezdeni. A helyszínen azonban kiderült, hogy csak reggel tudjuk buszokkal elhagyni Taman Negarát, ráadásul a nemzeti parkon át nem vezet út, így mindenképpen vissza kell mennünk Kuala Lumpurba. Ezzel rengeteg időt veszítettünk volna, utolsó előtti megállónkon, Langkawi szigetén viszont mindenképpen 3-4 napig szerettünk volna időzni, így fájó szívvel lemondtunk a világhírű teaültetvényekről.

Szeptember 29-én, egy szombati napon buszra szálltunk hát, és Jerantuton át visszamentünk Kuala Lumpurba. KL-ben sokat nem időztünk, éppen csak annyit, hogy az egyik buszpályaudvarról átjussunk a másikra. Gyors piackutatást követően beszereztük jegyeinket Georgetown városába, és abban bíztunk, hogy hasonlóan kényelmes utunk lesz, mint anno KL-ből Szingapúrba. Nos, a kényelemmel nem is volt gondunk (leszámítva a jéghideg légkondit), a sofőrrel már annál inkább.

gt3.jpg

Azzal kezdte, hogy bő fél órával később indult el a meghirdetettnél, mert nem volt tele a busz, és várt még utasokra. Ezt persze velünk nem közölte, és semmilyen kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Nagy nehezen elindultunk. Útközben legalább jó zenéket hallgatott, de folyamatosan köpködött kifele az ablakán. A végére elromlott a kilincse, és folyamatosan csapkodta az ablakot, hogy be tudja csukni. Estére begördültünk a georgetowni pályaudvarra, a város szélén. Itt ki akart tenni mindenkit, de egy helyi fickó, akivel út közben egyébként összebarátkoztunk, közölte a sofőrrel, hogy menetrend szerint be kell mennie a belvárosba is, ő is oda váltott jegyet, és ott szállna le beteg bátyjával. Nagy nehezen rávette a sofőrt, hogy tartsa magát az útvonalhoz, így nekünk is könnyű volt eljutni a centrumba. Megjegyzem, a két hetes út során ez az egyetlen kellemetlen élményünk volt, már ami az emberek viselkedését illeti.

Megérkeztünk hát Georgetownba, Penang szigetének központjába. A sziget 1768-ban angol fennhatóság alá került, akkor Wales Hercegének Szigete néven futott. A főváros III. György király után kapta a nevét. A szigeten számos felhőkarcoló magasodik, de szerencsére a koloniális stílusú épületekből is jópár megmaradt, így esténként hangulatos sétákat tehettünk a kikötő környékén.

gt1.jpg

A város lakossága többségében kínai, ez igen erősen érezhető volt az utcai kifőzdék kínálatán. Ezt mi egy cseppet sem bántuk, ízletes, frissen készült finomságokat fogyasztottunk, amit frissen facsart gyümölcslével öblítettünk le, majd a piacon kókusszal és más gyümölcsökkel koronáztuk meg az estét. Úgy hallottuk, hogy ahogy távolodunk KL-től, úgy lesz egyre olcsóbb az élet, és erre Georgetown is ráerősített.

A szálláskeresés amúgy itt sem volt egyszerű, de egy nem rég felújított hotelben sikerült elcsípnünk egy üres négyágyas szobát (két emeletes ággyal), ahol kényelmesen elfértünk két éjszakára.

Újra volt internet, bár kicsit akadozott, de arra tökéletes volt, hogy életjelet adjunk magunkról. Néha még Skype-olni is sikerült! Idegeinket csak az borzolta kicsit, hogy Laurának eltűnt a mobilja. Jó sokáig kerestük, felhívtuk a buszpályaudvart is, és nagy nehezen a SIM-kártyát is sikerült letiltani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Indiába hazatérve előkerült a telefon - Tomi táskájának a mélyéről.

Első reggelünkön ismét jegyvásárlás volt a program. Felkészültek voltunk, így tudtuk, hogy Georgetownból Langkawi felé is csak reggel indulnak hajók, 8.15-kor és 8.30-kor. Megvettük hát a másnapi jegyeket, és csak utána indultunk városnézésre. Célpontunk Malajzia legnagyobb buddhista temploma, a Kek Lok Si volt. Majdnem egy órát buszoztunk helyi járattal, mire elértünk az aljáig. A bazársoron megebédeltünk, valami vega étteremben, de a kaják külalakja és íze alapján nehéz lett volna azt mondani, hogy ez bizony nem hús... Ittunk rá frissen facsart cukornád-lét - nekem bizony nem ízlett. Mindezek után elindultunk a templom felé. A meredeken emelkedő sikátort végig bazárok határolták, mindkét oldalról. Meglepett, hogy Heinekenes és Jack Danielses pólókat akartak ránk sózni, nem értettem, miért lenne ez olyan különleges emlék Malajziából. Angry Birds-ös szuvenírből is akadt bőven, de ilyet sem vettünk. Ellenben Laura lealkudott egy valóban szép legyezőt - és el is hozta.

gt4.jpg

A bazársor zsúfolt volt, meleg és koszos, tartottunk tőle, hogy a templom is ilyen lesz. A bejáratnál azért szerencsére sokat javult a helyzet. Bár a teknős-etető körül még nagy volt a tumultus, ahogy elindultunk felfelé a lépcsősoron, kezdtük magunkat jobban érezni. Gyönyörködtünk a színpompás épületekben, élveztük az innen-onnan kiszűrődő zenéket és imádságokat. Az épületkomplexum tetején egy 36 méteres buddha-szobor magasodott, átellenben pedig egy pagoda legfelső szintjére kapaszkodtunk fel és élveztük Georgetown panorámáját.

A látogatás végeztével visszabuszoztunk a szállásunkra és csendespihenőt tartottunk. Estére besétáltunk a kínai negyedbe, ahol az újhold tiszteletére ünnepséget tartottak, lámpással, koncertekkel, miegymással. Betértünk egy fedett csarnokba is, ahol még nyitva volt pár falatozó. Vacsi közben néhányszor elment a villany, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy jóízűen elfogyasszuk ételeinket.

gt2.jpg

Az estét ismét a piac környékén zártuk: falatoztunk még egy kicsit, majd kiültünk a parta, és bámultuk, ahogy a kisebbek mászókáznak, a nagyobbak pedig távirányítós autóval kergetnek egy csótányt. Még egy érdekes ténnyel szembesültünk: a Bomba Tűzoltóságot jelent :)

Élményekkel gazdagon tértünk nyugovóra, másnap reggel pedig kicsekkoltunk, hajóra szálltunk, és meg sem álltunk Langkawi szigetéig.

(Érdekesség a végére: a kínai negyedben leszólított minket egy ázsiai turista, és megkérdezte, honnan jöttünk. Mikor megtudta, hogy Magyarországról, nem lepődött meg, mert szerinte ahogy beszéltünk, az hasonlított Gábor Zsa Zsa kiejtésére. Na ne már!)

Maláj félsziget - 4. rész: Taman Negara

2012. őszén volt szerencsénk egy két hetes körutat tenni a Maláj-félszigeten. Az ott gyűjtött élményeinkről szóló bejegyzés-sorozat aktuális cikkében a Taman Negara nemzeti parkban kalandozunk.

Az előző bejegyzésben ott hagytuk abba, hogy Szingapúrból Johor Bahruba átbuszozva vonatra szálltunk, hogy az éjszaka leple alatt megközelítsük Jerantut városát. A vonaton hálókocsiban foglaltunk helyet. A vagon pangott az ürességtől de pont mellettünk egy kisgyermekes család fészkelte be magát. Gyereksírás, zakatolás, hideg - több tényező is az ellen játszott, hogy egy jót aludhassunk, hiába lett volna rá 5-6 óránk. Még az altató sem segített. Nem ért váratlanul a telefon ébresztője sem 5 előtt pár perccel. A kalauz ugyan megígérte, hogy felkelt minket, de biztos ami biztos, beállítottuk a vekkert is.

Kár volt, mert vonatunk jó egy órás késést szedett össze a több 100 kilométeres úton, így bőven pihengethettünk volna még. Sebaj, elérkeztünk Jerantutba, és a peronon nekiálltunk reggelizni. Egy taxis hiéna egyből lecsapott ránk, minden trükköt bevetett, hogy fuvarhoz jusson, de nem járt sikerrel. Jerantut központja pár perc sétára volt, a buszunk pedig fél 9-kor indult, így bőven volt időnk. A taxis azzal is bepróbálkozott, hogy már elment az utolsó busz (reggel hatkor!), amivel a 9 órás hajónkat elérnénk, így csak ő jöhet nálunk számításba. Végül azonban leráztuk és megreggeliztünk.

tnnp1.jpg

Besétáltunk a városkába, és megkezdtük a következő néhány nap megtervezését. Ehhez elsősorban a menetrendeket kellett megismernünk. Fél 8 körül nyitott az NKS utazási irodája, addig egy hotel halljában relaxáltunk. Sétálni nem nagyon volt merre, Jerantut valójában egy porfészek, nulla látnivalóval. Az NKS-nél megváltottuk a belépési engedélyünket a nemzeti parkba, megvettük a fotó- és videójegyeket, a busz- és hajójegyet, majd - jobb híján - várni kezdtünk. Fél 9 után pár perccel begördült az iroda elé a busz, pontosabban a mikrobusz, mert csak négyen voltunk utasok. Rajtunk kívül egy holland pár érte még el a reggeli járatot, velük indultunk Kuala Tembeling felé.

A Kuala egyébként torkolatot jelent, a Tembeling pedig a folyó neve, ahol már várt ránk egy hosszúkás csónak. Kb. 20 főre volt méretezve, mi négyen kényelmesen elfértünk. Felpakoltuk csomagjainkat és megkezdődött a kb. 3 órás utazás. A motor zaja, mint a vasárnap délutáni Forma 1-es futam, hamar álomba ringatott minket. A padlóra ledobált szivacsok nem kínáltak túl kényelmes fekhelyet, gyakran felébredtünk, de így legalább nem maradtunk le a változatos élővilágról (madarak, majmok, vizibivalyok, stb).

A csónak Kuala Tahan faluig vitt minket. A folyó bal partján sorakozó úszó éttermeknél szálltunk ki. Itt zajlik igazán az élet: innen lehet felsétálni a faluba, de innen indulnak a szervezett programok, és itt lehet igazán jókat enni is. Kaptunk egy rövid ismertetőt a szabadidős lehetőségekről, majd belekezdtünk a szálláskeresésbe. Volt egy kis helyi térképünk a hotelekről, a Lonely Planet alapján leszűkítettük a lehetőségeket, és útnak indultunk. Végül pár száz méterre a parttól, egy meredek domb tetején találtunk egy megfelelő szobát. Három emeletes ágy volt benne, és saját fürdő. A hat férőhelyből négyet lefoglaltunk (Tomiékat estére vártuk), és a tulaj megígérte, hogy a maradék két helyet senkinek nem fogja kiadni. Nem vállalt nagy kockázatot: előszezon lévén nem hemzsegtek az érdeklődők. Természetesen itt is tudtunk alkudni, és végül két kellemes éjszakát töltöttünk itt, mindentől távol, az erdő szélén.

tnnp2.jpg

Miután lecuccoltunk, lementünk ebédelni a folyópartra, majd csendespihenőt tartottunk. Fárasztó volt ez a több 100 kilométer, amit Szingapúr óta magunk mögött hagytunk, ránk fért a pihenés. Ötre aztán visszamentünk a folyóhoz. Végre befutottak Tomiék is, és innentől együtt folytathattuk utunkat!

Este meg is volt az első közös program, az éjszakai dzsungeltúra. Felfegyverkeztünk zseblámpákkal, majd az éttermektől áthajóztunk a folyó túlpartjára, a park bejáratához. Itt található egy 5 csillagos hotel is, csinos faházakkal, gondolom a mi szobánk árának többszöröséért. A házak közül indul egy ösvény, ami nem is igazán ösvény, mert az út végig ki van építve, gyakorlatilag egy 40 cm magas platformon lehet tenni egy jó nagy kört az erdőben. Vezetőnk is volt, aki zseblámpája fényénél mutogatta meg nekünk a dzsungel éjszakai élővilágát. Láttunk pókokat, skorpiót, óriáshangyákat, mindenféle egyéb rovart, a végén pedig szarvasokat is. Izgalmas volt megismerkedni egy tőlünk eddig teljesen távol álló élővilággal. Az erdőről érdemes tudni, hogy itt, az egyenlítő közelében nem pusztított a jégkorszak, így a Taman Negara fáit tartják a világ legrégebbi esőerdőjének.

Másnapra két fél napos programot terveztünk. Délelőtt egy rövid túrán vettünk részt, melynek első fele a "Canopy Walkway"-re hallgatott. A fák között, a lombkorona-szintnél hidakat feszítettek ki, ezeken végigsétálva testközelből lehet megismerkedni a dzsungel növényzetével. Sajnos a hidak fele felújítás miatt le volt zárva (3 évente kicserélik az összes hidat, annak minden egyes alkotóelemét, gépek használatát mellőzve), így csak 7 függőhídon kelhettünk át, összesen 280 métert megtéve. Az élmény azonban így is fantasztikus volt.

tnnp3.jpg

A canopy után felmásztunk még két kisebb dombra is. Tegnap esti idegenvezetőnket követve először az éjszakai túráról már jól ismert platformokon vezetett az utunk, ám ezek egyszer csak elfogytak a lábunk alól és végre rendes ösvényeken túrázhattunk. A platform folytatása már épült, ha egyszer elkészül, jelentősen meg fogja könnyíteni a mászást.

Van itt azonban néhány szó, amit idézőjelbe kellett volna tennem. A fokozódó hőség és a magas páratartalom miatt annyira izzadtunk, mint még soha. Még Öcsi is megizzadt, pedig ez rá egyáltalán nem jellemző. Így az, hogy "végre rendes ösvényeken túrázhattunk", egyáltalán nem esett jól ott és akkor, a dombok pedig egyáltalán nem tűntek úgy, hogy a "kisebb" fajtából valók. Végül azonban teljesítettük a küldetést, és a faluba visszacsónakázva elfogyasztottuk megérdemelt ebédünket.

Innen indult a délután programunk is, így csak az ebédlőasztalnál pihengettünk, nem mentünk vissza a szállásra. Újra csónakba pattantunk, és az Orang Asli falu felé vettük az irányt.

tnnp4.jpg

Ez a kis falu néhány házból áll a folyóparton, és kb. két tucatnyi nomád lakja. A bateq törzs tagjai, vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak. Nincs saját földjük, ha feléltek mindent a környezetükben, egyszerűen odébbállnak. Ehhez meg is van a joguk, még akár a nemzeti parkon belül is letelepedhetnek. Vadászhatnak, de csak saját készítésű fegyvereikkel, és zsákmányukat nem adhatják el. Ha mégis a civilizációt választják, a kormánytól kapnak földet, amit megművelhetnek, de onnantól normális állampolgárként kell élniük (adófizetés, stb).

Az "Orang Asli" igazából nem is a falu neve, azt jelenti: ősi, eredeti emberek. Érdekességként: az orangutan jelentése "erdőben élő személy" (malájul az orang személyt, a hutan pedig erdőt jelent).

A faluban megcsodálhattuk a tűzcsiholás ősi tudományának fortélyait, kipróbálhattuk, milyen köpőcsővel vadászni - a nyilaink persze nem voltak méregbe mártva, és a célpont is csak egy plüssnyúl volt. Utána körbenézhettünk a házak között. Kettős érzés kerülgetett minket: a kisebbek játékos tekintetükkel keresték a szemkontaktust, de az idősebbek mintha a hátuk közepére sem kívánták volna a látogatókat. Pedig saját mércéjükkel mérve biztos jó pénzt kapnak a turistákat ideszállító irodáktól. Nem is nagyon bóklásztunk, inkább megálltunk a falu szélén, és onnan nézelődtünk. Aztán eljött az indulás pillanata.

tnnp5.jpg

Visszahajóztunk a falunkba, vacsiztunk egyet, eldumálgattunk egy 20 éves holland sráccal, akivel a délután során haverkodtunk össze, majd együtt megkerestük Kuala Tahan egyetlen szállodáját, ahol sört lehet kapni. Nem volt olcsó (10RM, kb. 730 Ft), de azért a szingapúri áraktól jócskán elmaradt. És jól is esett egy pohár (doboz) Tiger.

Nyugovóra tértünk, hogy másnap időben fel tudjunk kelni: a reggeli busszal elhagytuk Taman Negarát és Jerantuton valamint Kuala Lumpuron keresztül a nyugati parti Georgetown felé vettük az irányt.

Maláj félsziget - 3. rész: Szingapúr

2012. őszén volt szerencsénk egy két hetes körutat tenni a Maláj-félszigeten. Az ott gyűjtött élményeinkről szóló bejegyzés-sorozat aktuális cikkében Szingapúrról lesz szó.

Szingapúrba Kairón, Bangkokon és Kuala Lumpuron keresztül érkeztünk, de csak e legutóbbiban töltöttünk el említésre méltó időt. Szeptember 22-én az Egyptair kairói járatával hagytuk el Budapestet és Európát, majd bő 5 órát időztünk az észak-afrikai tranzitban (valójában ez is említésre méltó idő). Késő éjjel indultunk tovább Malajziába, egy rövid thaiföldi megállóval. Kb. 9 óra repülés után Bangkokban le kellett szállnunk a gépről, kaptunk egy kis matricát a pólónkra, majd a terminálon jó nagy kört téve, egy emelettel feljebb vissza kellett sétálnunk ugyanahhoz a kapuhoz, ahol kiszálltunk, és újra becsekkoltunk. Ennyi volt Bangkok, mehettünk tovább Kuala Lumpurba!

DSC00032.JPG

Ezt leszámítva nem panaszkodhatunk a repülőútra: a gép (Boeing 737-700) félig sem volt tele, simán be tudtunk ülni egymás mögé, ablakhoz - bár ezt az igényünket nem volt könnyű elmagyarázni a kairói reptéren. Nem is értette meg a pultos csaj, hogy mit akarunk, bár sűrűn bólogatott, hogy "yes, yes". Sebaj, a gépen volt hely bőven. Kezdetben persze a szárnynál kellett ülnünk, így nem véletlenül született meg utunk első mélyen szántó bölcsessége: "Nagy gépnek nagy szárnya van."

Szóval megérkeztünk Kuala Lumpurba, ahol elsőre csak egy éjszakát terveztünk eltölteni. Gyorsvasúttal irány a központ, majd mágnesvasúttal a Bukit Bintang, KL "modern bevásárló központja". Innen pár saroknyira van a Serenity Hostel, a város legpezsgőbb éjszakai élettel megáldott utcájában (Changkat Bukit Bintang), egy sportbár felett 2 emelettel. Egy 8 fős "koliszobában" (dormitory) foglaltunk két ágyat, és mivel több vendég arra az estére nem érkezett, kényelmesen elfértünk. (Tominak és Laurának kellett volna még csatlakozniuk hozzánk, de gondjuk akadt Laura vízumával, így nem engedték ki őket Indiából, és csak pár nap múlva tudtak csatlakozni hozzánk.)

DSC00056.JPG

Viszonylag hamar rájöttünk, hogy a legnagyobb gondunk a légkondival lesz. Odakint 30 fok feletti meleg, közel 100%-os páratartalommal, ha emellé direkt napsütést is kapsz, elviselhetetlen. Viszont akárhova belépsz, maximális teljesítménnyel dübörög a légkondi - minimális hőfokon. Szerencsére a szobában - mivel csak ketten voltunk - éjszakára ki tudtuk kapcsolni a klímát, így valamelyest elviselhetőbb volt a hőmérséklet. Innentől viszont mindenhova vittünk magunkkal pulóvert. A szobánk szerencsére nem a nyüzsgő utcára nézett (nem is volt ablaka...), így viszonylag jól aludtunk, a hat órás időeltolódás ellenére.

Másnap egy gyors reggelit (toast + lekvár + tea) követően elsétáltunk a közeli Times Square-re, innen indult Szingapúrba a buszunk, melyre a jegyet már otthon megvettük. A buszon luxuskörülmények vártak ránk: kényelmes, hátradönthető fotelek, kar- és lábtámasszal, masszázsfunkcióval. 5 órás út, több mint 400 km így azért elviselhető. És alig több mint 5000 Ft-ért nem is olyan drága!

Így érkeztünk meg Szingapúrba szeptember 24-én. Azért útközben újra megküzdöttünk a légkondival: a helyiek papírzsebkendőkkel próbálták betömni a légbeömlő nyílásokat, mert teljesen elzárni nem lehetett őket. A tuti megoldás azonban a mi kezünkben volt: Öcsi táskájából előkerült egy guriga szigetelőszalag, ami gyors és hatékony megoldást jelentett a problémánkra.

A határátlépés izgalmasra sikeredett. A legviccesebb, hogy Szingapúrba tilos rágógumit bevinni. Odaát sem lehet kapni, fogyasztásáért büntetés jár. Nem árt tudni, hogy Szingapúrban még mindig lehet botozással fenyíteni. Alkoholt és cigarettát be lehet vinni, de jó magas vámot kell rá fizetni. Nálam - szigorúan gyógyászati célból - volt fél liter házipálinka, kólásüvegben. Gondoltam, ezzel nem lehet gond, ráadásul a szingapúri követség honlapja szerint egy palack ital bevihető. A csomagátvizsgálásnál azonban másodszorra is visszatolták hátizsákomat a röntgengépbe. Persze hogy megijedtem, de végül kérdés nélkül továbbengedtek. Nem tudom, mit találhattak gyanúsnak. (Hazafelé a reptéren a Petronas Towers alakú hűtőmágnes érdekelte a hatóságot...)

Szingapúrban couch surfing útján szereztünk szállást, vagyis sikerült interneten találnunk egy olyan srácot, aki szívesen megosztotta velünk a lakását két éjszaka erejéig. Ryant kellett hát megtalálnunk, de még volt egy kis időnk addig, amíg végzett a munkájával, így sétáltunk egyet a buszunk végállomásának környékén. Pénzt is kellett váltanunk, hogy buszjegyet tudjunk venni. Mindegyik háztömb portáján érdeklődtünk, de mindig azt a választ kaptuk, hogy "next building", míg végül az egyiknek igaza lett, és megszabadulhattunk Eurónk egy részétől.

sing1.JPG

Szingapúrban nincs bérlet a buszokra, mágneskártyát lehet váltani, amelyet fel kell tölteni egy tetszőleges összeggel. A kártyát fel- és leszálláskor is olvastatni kell, így tudja a rendszer, hogy mekkora összeget kell levonni. Ha nincs kártyánk, bemondjuk az úticélt a sofőrnek, majd kifizetjük a távolsággal arányos viteldíjat. A sofőr azonban nem ad vissza aprót, így célszerű mindig magunknál tartani egy maréknyi érmét. Ez nekünk nem mindig jött össze, de megfigyeltük, hogy a bal első ülésen mindig egy segítőkész, idős néni ül, aki hajlandó neked pénzt váltani, és még az útbaigazítás sem esik nehezére.

Így jutottunk el Ryan-hez is, akinél végre lecuccoltunk, majd nyakunkba vettük az éjszakai Szingapúrt.

sing3.JPG

Szingapúr városállam, egy másfél kilométeres szoros választja el főszigetét Malajziától. Stratégiai jelentőségű kikötője gyorsan a világ egyik legfejlettebb városává tett Szingapúrt: az egykori cölöpházak helyén ma fényes felhőkarcolók magasodnak. Ez így remekül hangzik, de nem teljesen igaz. Szingapúr fényűző üzleti és turisztikai központja, a Marina Bay az 1960-as évekig nem is létezett. Ekkor alakítottak ki - a tenger feltöltésével - egy öblöt, teljesen átalakítva Szingapúr partszakaszát és térképét. A néhai kikötő több utcányi távolságra került a parttól. Mindez akkor igazán izgalmas, ha az embernek lehetősége nyílik az egykor vízzel borított terület pompás épületei között sétálni.

marinabay.jpg

(forrás: Pearson Education South Asia Pte Ltd 2002)

És van is látnivaló bőven, ha az öbölben teszünk egy sétát. Itt található a város jelképének, az oroszlánfejű, haltestű Marlion-nak a szobra, az egykor postaépületként szolgáló, gyarmati stílusú Fullerton luxushotel, vagy minden látnivaló legje, a Marina Bay Sands hotel. Ez utóbbi tetejéről minden este fél 10-kor lézersugarak pásztázzák az égboltot, az öblöt diszkréten betöltő zene ütemére pedig fényjáték és szökőkutak vízfüggönyére vetített jelenetsorok szórakoztatják az összegyűlt bámészkodókat. A bemutatót pont a Fullerton hotel elől néztük végig, ideális helyről. Másnap felmentünk a Marina Bay Sands hotel tetejére, onnan is nagy élmény volt, de talán a partról hangulatosabb a show. Ha már fent voltunk a tetőn, a hotel 1. tornyán 50 méterrel túlnyúló kilátóteraszon, megnéztük volna a világhírű, feszített víztükrű medencét is, az azonban csak a szállóvendégek számára elérhető. A látvány, a város fényei azonban a kilátóteraszról is lenyűgözőek voltak.

sing7.JPG

Első és egyetlen teljes napunkat Sentosa szigetének szenteltük. Sentosa egy igazi szabadidőközpont, egy utolsó négyzetméteréig beépített, de legalábbis karban tartott sziget, a maga 5 négyzetkilométeres területével. Kabinos felvonóval és gyorsvasúttal egyaránt megközelíthető, ez utóbbi kvázi ingyenes, de felszálláskor kell megfizetni a 3,5 dolláros belépődíjat. A vonatnak a szigeten 3 megállója van. Mi az elsőnél szálltunk le, mert elsődleges célpontunk a Universal Studios filmgyár élményparkja volt.

A parkban filmeknek szentelt, tematikus blokkokban tölthetünk el jó néhány kellemes órát. A belépő (kb. 12.000 Ft) tartalmazza az összes "játék" használatát, és mivel szezonon kívül voltunk, nem is kellett órákig sorban állnunk: 5-10 perc várakozással mindenre fel tudtunk ülni. A legtöbb időt mindenhol az épületek központjában található "kilövőállomásig" való eljutás jelentette: hosszú, légkondicionált labirintusok várják csúcsidőben a türelmesen várakozókat. (Bónuszként az első magyar vonatkozás: Gábor Zsa Zsa "hollywood"-i csillaga.)

sing4.JPG

Madagaszkárral és Shrekkel kezdünk, a csónakázás és egy lightos hullámvasút jó felkészülés volt a későbbiekre. Jó volt a Jurassic Park témájú "csónakázás", amely végén a nézelődők vízágyúval lőhettek minket, élveztük a Múmia "töksötét" és a Battlestar Galactica vadul tekergő hullámvasútjait, de a legnagyobb élményt a Transformers csarnoka jelentette.

Itt egy "speciális" hullámvasútra ültünk fel, amely gyakran megállt, és 3D szemüvegen át teljesen élethű akciójeleneteket vetítettek elénk. Tényleg olyan érzés volt, mintha részt vennénk egy üldözéses jelenetben. Az első rácsodálkozás után végig is játszottuk még egyszer a kalandot!

Sentosa persze nem csak ebből áll: déli partján homokos strandok, a sziget közepén egy kisebbfajta hegy, kilátóval és botanikus kerttel, a hegy tetejéről pedig nyári bobhoz hasonló, de kerekeken guruló járgányokkal lehet legurulni a strandra. Ennél jóval többet is tartogat a sziget az ide látogatók számára, de nekünk a Universal Studios után már csak ennyire maradt időnk. Aki több napra érkezik Szingapúrba, nyugodtan szenteljen egy teljes napot Sentosára!

sing5.JPG

Harmadik és egyben utolsó napunkon végre napfényben is felfedezhettük a várost! Vagyis inkább nappali fényben, ugyanis meglehetősen borongós időnk volt, de szerencsére sem eső, sem kánikula nem nehezítette a dolgunkat. Csak kóboroltunk az utcákon fel-s-alá, és gyönyörködtünk a kínai és hindu templomokban. Utunk természetesen a Marina Bay-nél ért véget, majd visszamentünk Ryan-hez a cuccainkért.

sing6.JPG

A belvárosból 10 percenként indulnak buszok a határ túloldalán fekvő maláj városba, Johor Bahruba. Rengetegen ingáznak, az esti csúcsforgalomban ízelítőt kaptunk az ázsiai káoszból, ahogy mindenki igyekezett hazafelé. Bőven időben érkeztünk az ottani vasútállomásra, ahonnan este 11-kor indult a vonatunk fel északra, Jerantut városába, a Taman Negara nemzeti park kapujába. De ez már egy következő történet lesz...

Maláj félsziget - 1. rész: Kérdések és válaszok

1. Miért pont Malajzia?

Ez egy igen jó kérdés, másfél hónappal az utazás előtt még én magam sem sejtettem, hogy itt fogunk kikötni. Az, hogy tengeren túl, egyértelmű volt, olyan célpontot kerestünk, ahová nem lehet csak úgy autóval vagy fapadossal átugrani egy hétvégére. Az első kiszemelt az USA volt: végig kocsival a 66-os úton, vagy legalább a keleti parton a Nagy Almától Miami strandjaiig, vagy valami hasonló. Aztán elindultunk Mexikó felé, míg végül olcsóbb, ázsiai célpontokat is keresni kezdtünk.

Szemeztünk Thaifölddel, Vietnammal (a Ha Long öböl okán), Malajzia pedig úgy került képbe, hogy mostanában több ismerősünk is járt erre, és mind egy szálig bátran ajánlották. A vége az lett, hogy lefoglaltuk augusztusban a repülőjegyeket úgy, hogy alig tudtunk valamit az országról. Annyit azonban sejtettünk, Kuala Lumpurból és Szingapúrból kiindulva, hogy a délkelet-ázsiai régió talán legtisztább, legfejlettebb országai felé vettük az irányt. (Japán és Dél-Korea más tészta, árban is.)

malaj001.jpg

2. Hogyan készültünk fel?

Ma már nem nehéz az internet előtt felkészülni egy utazásra, azonban az útikönyvek és útileírások továbbra is fontos szerepet töltenek be a tervezés során. A könyvesboltok polcai nem roskadoznak a maláj útikönyvektől (Figyelem! Piaci rés! És lesz még később is ilyen!), útibeszámolókból is csak egy érhető el: Joó András Malajzia - Borneó c. munkássága. A könyvet nem minősíteném, sok bosszantó dolgot találtam benne, de mégiscsak ez szolgáltatta az útvonalunkat meghatározó információk többségét. A pontosításra ott volt a Lonely Planet, amelyet sikerült elektronikus formában megszerezni, így a teljes kötet ott figyelt az okostelefonon, a fontosabb részek pedig nyomtatásban is megvoltak. Egy oldalra négy oldal nyomtatva, kétoldalasan - csak hogy spóroljunk a papírral, a hellyel, a súllyal.

A felkészülésben fontos szerep jutott a védőoltásoknak. Az oltóközpontban végül a Hepatitis, a hastífusz és tetanusz elleni szérumokat javallottak. Maláriára épp nincs oltás, tablettákat szedhettünk volna, de a doki szerint a félsziget egyáltalán nem voltunk veszélyeztetettek, így maradt a szúnyogriasztó spray.

malaj002.jpg

Az útvonalat, mint mondtam, a könyvek és a net alapján nagyjából belőttük, de csak 1-2 járatra foglaltunk előre jegyet, főleg az út elején és legvégén. A közepét meghagytuk szabadon, hogy a körülmények, az időjárás és a hangulatunk alakíthassák sorsunkat. Végül a legfőbb tényezőnek az bizonyult, hogy a legtöbb helyszínről csak reggel indultak járatok a következő állomáshelyünkre, így fájó szívvel, de ki kellett venni a programból a teaültetvényeiről elhíresült Cameron Highland-et. Ezt leszámítva minden a terv szerint alakult.

3. Milyen útvonalon haladtunk?

Távirati stílusban: Kuala Lumpurba érkezett a gépünk, innen másnap reggel Szingapúrba buszoztunk. Két ott töltött éjszaka után a harmadikat átvonatoztuk, így érkeztünk meg Jerantutba. Innen rövid buszos transzfert követően behajóztunk a Taman Negara nemzeti parkba. Itt is kettőt aludtunk, majd Jerantuton és Kuala Lumpuron keresztül átbuszoztunk Penang szigetére, Georgetown-ba. Itt is 2 éjszaka, majd hajóval irány Langkawi szigete, ez már Malajzia északnyugati csücskénél van. Itt négyet éjszakáztunk, majd visszarepültünk Kuala Lumpurba, ahol volt még másfél napunk a hazaindulás előtt.

malaj003.jpg

Az igazi az lett volna, ha átrepülünk Borneó szigetére is, de ahhoz még egy hét kellett volna, így is elég feszített volt a program. Legközelebb majd erre a régióra koncentrálunk!

4. Miket tapasztaltunk?

Tulajdonképpen csak pozitív tapasztalatokkal tértünk haza: alapvetően rendezett, többnyire tiszta minden, az ételek nagyon ízletesek és változatosak, az emberek pedig roppant kedvesek. Rámosolyognak a fehér ember fiára, messziről köszönnek, integetnek, stressznek nyoma sincsen. Persze hozzá kell szokni néhány helyi sajátossághoz, például hogy a busz nem menetrend szerint indul, hanem ha (nagyjából) megtelik, de ezekkel mind együtt lehet élni.

malaj004.jpg

Szingapúr persze egy kicsit más, ott minden vegytiszta, és óramű-pontosságú. A tisztaságra például annyira adnak, hogy rágógumit nem lehet bevinni az országba, és természetesen venni sem lehet.

5. Javasoljuk-e?

Abszolut! Ezzel az egy szóval el lehetne intézni a dolgot. Kicsit azért tartottam az úttól, hiszen eddig teljesen ismeretlen területre tévedtünk, de bebizonyosodott, hogy saját magunk is képesek voltunk egy ekkora körutat több ezer kilométer távolságból megszervezni. Kiérve pedig azt tapasztaltuk, hogy minden működik, mindenhol beszélik az angolt, így sehol nem voltunk elveszve, ha pedig segítségre szorultunk, mindig akadt készséges partner. Szóval akinek tetszik a környék, bátran vágjon neki: pakoljon 1-2 váltás ruhát, egy papucsot és fürdőruhát a hátizsákjába, és indulhat is!

malaj005.jpg

6. Mennyibe is került az út?

Már a kiutazás előtt is többen kérdezték, kiszámoltuk-e, mennyiből fogunk kijönni. Nos, a válasz: nem. Arra törekedtünk, hogy minél olcsóbb legyen az út, bevállaltunk 4-8 ágyas "tömegszállásokat" is, Szingapúrban és Kuala Lumpurban pedig CouchSurfing-gel próbálkoztunk. Ennek lényege, hogy helyiek internetes bejelentkezés alapján vendégül látnak világutazókat a saját lakásukban, gyakorlatilag ingyen, hogy megismerkedhessenek más kultúrákkal, nézetekkel, stb. Ezen is sokat spóroltunk, még úgy is, hogy vendéglátóinknak apró ajándékokkal kedveskedtünk (jelen esetben Rubik-kockákkal).

malaj006.jpg

De hogy pontos képet kapjunk a költségekről, a két hét alatt végig jegyzeteltem, hogy mire mennyi forintot, ringgitet, dollárt költöttünk. Íme egy rövid összesítés:

- Repülőjegy: 215.000 Ft
- Biztosítás: 8.000 Ft
- Oltások: 18.000 Ft
- Étkezés: 33.640 Ft
- Közlekedés: 44.397 Ft
- Szállás: 18.250 Ft (!!!)
- Szabadidős tevékenységek: 27.493 Ft
- Ajándék: 8.300 Ft

Az árak persze tájékoztató jellegűek, de a teljes összeg így is 380.000 Ft körülre jött ki, ami egy két hetes, ázsiai nyaralás esetén nem is olyan rossz büdzsé!

7. Mi tetszett a legjobban?

Csak egy rövid lista, egyáltalán nem sorrendben, arról a 8 dologról, ami a leginkább emlékezetes marad számomra:

- Az utcai kifőzdék hangulata és ízei.
- A Universal Studios "kalandparkja" Szingapúrban, azon belül is a Transformers hullámvasút - 3D mozi kombinációja.
- A Marina Bay öböl Szingapúrban, a Marina Bay Sands hotel kilátóteraszával és az esti fényjátékokkal.
- A Petronas tornyok éjszakai díszkivilágításban pompázva, Kuala Lumpurban.
- A hajóút a Taman Negara nemzeti parkba.
- "Island hopping" hajós kirándulás Langkawi szigetei között
- A langkawi naplemente
- A SkyBridge Langkawi szigetén

malaj007.jpg

Mindezekről hamarosan részletesebb beszámolókkal jelentkezem.

Addig is, néhány fotó az útról IDE KATTINTVA megtekinthető!