"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Maláj félsziget - 5. rész: Penang / Georgetown

2012. november 06. - Bandita6

A 2012. őszén, a Maláj félszigeten tett körutazásunk Kuala Lumpur érintésével Szingapúrban kezdődött, onnan busszal, vonattal és hajóval jutottunk el a Taman Negara nemzeti parkba. Innen első körben a Cameron Highland névre hallgató, teaültetvényeiről híres magasföldet terveztük meglátogatni, a logisztika azonban közbeszólt.

Úgy gondoltuk, hogy a nemzeti parkból majd utolsó napunk délutánján átbuszozunk Cameronra, és a következő napot már ott tudjuk kezdeni. A helyszínen azonban kiderült, hogy csak reggel tudjuk buszokkal elhagyni Taman Negarát, ráadásul a nemzeti parkon át nem vezet út, így mindenképpen vissza kell mennünk Kuala Lumpurba. Ezzel rengeteg időt veszítettünk volna, utolsó előtti megállónkon, Langkawi szigetén viszont mindenképpen 3-4 napig szerettünk volna időzni, így fájó szívvel lemondtunk a világhírű teaültetvényekről.

Szeptember 29-én, egy szombati napon buszra szálltunk hát, és Jerantuton át visszamentünk Kuala Lumpurba. KL-ben sokat nem időztünk, éppen csak annyit, hogy az egyik buszpályaudvarról átjussunk a másikra. Gyors piackutatást követően beszereztük jegyeinket Georgetown városába, és abban bíztunk, hogy hasonlóan kényelmes utunk lesz, mint anno KL-ből Szingapúrba. Nos, a kényelemmel nem is volt gondunk (leszámítva a jéghideg légkondit), a sofőrrel már annál inkább.

gt3.jpg

Azzal kezdte, hogy bő fél órával később indult el a meghirdetettnél, mert nem volt tele a busz, és várt még utasokra. Ezt persze velünk nem közölte, és semmilyen kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Nagy nehezen elindultunk. Útközben legalább jó zenéket hallgatott, de folyamatosan köpködött kifele az ablakán. A végére elromlott a kilincse, és folyamatosan csapkodta az ablakot, hogy be tudja csukni. Estére begördültünk a georgetowni pályaudvarra, a város szélén. Itt ki akart tenni mindenkit, de egy helyi fickó, akivel út közben egyébként összebarátkoztunk, közölte a sofőrrel, hogy menetrend szerint be kell mennie a belvárosba is, ő is oda váltott jegyet, és ott szállna le beteg bátyjával. Nagy nehezen rávette a sofőrt, hogy tartsa magát az útvonalhoz, így nekünk is könnyű volt eljutni a centrumba. Megjegyzem, a két hetes út során ez az egyetlen kellemetlen élményünk volt, már ami az emberek viselkedését illeti.

Megérkeztünk hát Georgetownba, Penang szigetének központjába. A sziget 1768-ban angol fennhatóság alá került, akkor Wales Hercegének Szigete néven futott. A főváros III. György király után kapta a nevét. A szigeten számos felhőkarcoló magasodik, de szerencsére a koloniális stílusú épületekből is jópár megmaradt, így esténként hangulatos sétákat tehettünk a kikötő környékén.

gt1.jpg

A város lakossága többségében kínai, ez igen erősen érezhető volt az utcai kifőzdék kínálatán. Ezt mi egy cseppet sem bántuk, ízletes, frissen készült finomságokat fogyasztottunk, amit frissen facsart gyümölcslével öblítettünk le, majd a piacon kókusszal és más gyümölcsökkel koronáztuk meg az estét. Úgy hallottuk, hogy ahogy távolodunk KL-től, úgy lesz egyre olcsóbb az élet, és erre Georgetown is ráerősített.

A szálláskeresés amúgy itt sem volt egyszerű, de egy nem rég felújított hotelben sikerült elcsípnünk egy üres négyágyas szobát (két emeletes ággyal), ahol kényelmesen elfértünk két éjszakára.

Újra volt internet, bár kicsit akadozott, de arra tökéletes volt, hogy életjelet adjunk magunkról. Néha még Skype-olni is sikerült! Idegeinket csak az borzolta kicsit, hogy Laurának eltűnt a mobilja. Jó sokáig kerestük, felhívtuk a buszpályaudvart is, és nagy nehezen a SIM-kártyát is sikerült letiltani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Indiába hazatérve előkerült a telefon - Tomi táskájának a mélyéről.

Első reggelünkön ismét jegyvásárlás volt a program. Felkészültek voltunk, így tudtuk, hogy Georgetownból Langkawi felé is csak reggel indulnak hajók, 8.15-kor és 8.30-kor. Megvettük hát a másnapi jegyeket, és csak utána indultunk városnézésre. Célpontunk Malajzia legnagyobb buddhista temploma, a Kek Lok Si volt. Majdnem egy órát buszoztunk helyi járattal, mire elértünk az aljáig. A bazársoron megebédeltünk, valami vega étteremben, de a kaják külalakja és íze alapján nehéz lett volna azt mondani, hogy ez bizony nem hús... Ittunk rá frissen facsart cukornád-lét - nekem bizony nem ízlett. Mindezek után elindultunk a templom felé. A meredeken emelkedő sikátort végig bazárok határolták, mindkét oldalról. Meglepett, hogy Heinekenes és Jack Danielses pólókat akartak ránk sózni, nem értettem, miért lenne ez olyan különleges emlék Malajziából. Angry Birds-ös szuvenírből is akadt bőven, de ilyet sem vettünk. Ellenben Laura lealkudott egy valóban szép legyezőt - és el is hozta.

gt4.jpg

A bazársor zsúfolt volt, meleg és koszos, tartottunk tőle, hogy a templom is ilyen lesz. A bejáratnál azért szerencsére sokat javult a helyzet. Bár a teknős-etető körül még nagy volt a tumultus, ahogy elindultunk felfelé a lépcsősoron, kezdtük magunkat jobban érezni. Gyönyörködtünk a színpompás épületekben, élveztük az innen-onnan kiszűrődő zenéket és imádságokat. Az épületkomplexum tetején egy 36 méteres buddha-szobor magasodott, átellenben pedig egy pagoda legfelső szintjére kapaszkodtunk fel és élveztük Georgetown panorámáját.

A látogatás végeztével visszabuszoztunk a szállásunkra és csendespihenőt tartottunk. Estére besétáltunk a kínai negyedbe, ahol az újhold tiszteletére ünnepséget tartottak, lámpással, koncertekkel, miegymással. Betértünk egy fedett csarnokba is, ahol még nyitva volt pár falatozó. Vacsi közben néhányszor elment a villany, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy jóízűen elfogyasszuk ételeinket.

gt2.jpg

Az estét ismét a piac környékén zártuk: falatoztunk még egy kicsit, majd kiültünk a parta, és bámultuk, ahogy a kisebbek mászókáznak, a nagyobbak pedig távirányítós autóval kergetnek egy csótányt. Még egy érdekes ténnyel szembesültünk: a Bomba Tűzoltóságot jelent :)

Élményekkel gazdagon tértünk nyugovóra, másnap reggel pedig kicsekkoltunk, hajóra szálltunk, és meg sem álltunk Langkawi szigetéig.

(Érdekesség a végére: a kínai negyedben leszólított minket egy ázsiai turista, és megkérdezte, honnan jöttünk. Mikor megtudta, hogy Magyarországról, nem lepődött meg, mert szerinte ahogy beszéltünk, az hasonlított Gábor Zsa Zsa kiejtésére. Na ne már!)