"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Téli túrák röviden

2013. március 30. - Bandita6

Bő két hónapja nem született bejegyzés a blogon - ez főleg az időjárásnak tudható be. Igaz, tartottunk két bemelegítő gyalogtúrát a Dróthuszárokkal, mintegy felkészülésként a kerékpáros szezonra. Azóta persze túl vagyunk a szezonnyitó bringázáson, és kitekintve az ablakon elmondható: a tél még mindig nem múlt el! Ahogy a facebook-on valaki találóan megírta: "Hétvégén áttérünk a nyári időszámításra. Hurrá, egy órával többet szánkózhatunk!"

naszaly1.jpg

De vissza a gyalogtúrákhoz! Első utunk a Vác fölé magasodó Naszályra vezetett. Az utazást kicsit trükkösen oldottuk meg: túránk célpontjára, Szendehely-Katalinpusztára autóztunk. Rövid keresgélés után megtaláltuk az ideális parkolóhelyet, majd bebuszoztunk Vácra. Itt találkoztunk a többiekkel, akikkel közösen buszoztunk tovább Kosdra. A falut elhagyva nekivágtunk a havas emelkedőnek. Egy rövid időre egy kutyus is mellénk szegődött, de a bányász emlékműnél visszafordult. Mi meneteltünk tovább felfelé a kilátóhoz. Közben terepfutók kerültek el minket, akikről később kiderült, hogy alapozó kajakosok. Nem sokkal utánuk mi is felértünk a 652 méteres Naszály-csúcsra. Hűvös szélben fogyasztottuk el ebédünket, néhányan az omladozó toronyba is felküzdötték magukat.

naszaly2.jpg

Lefelé is kalandos utunk volt, a havas-köves részek néhol meglehetősen meredekek voltak, és csak gatyafékkel sikerült megállnunk. Leérve a völgybe már csak a kilométereket számoltuk, és az órát néztük, hogy a csapat nagyobbik fele melyik busszal tud majd visszajutni Vácra. Szendehelynél még belefért az időnkbe, hogy tiszteletünket tegyük a Rockenbauer Pál emlékét őrző kopjafánál. Elköszöntünk a többiektől, és hazakocsikáztunk.

Jól esett a mozgás a friss levegőn, ezért izgatottan vártuk a következő, március eleji túrát a Gaja völgyében. 2012 végén már kalandoztunk a Bakonyban, akkor a Cuha-szurdokban tettünk egy kiadós sétát. Most ismét Székesfehérvárról vágtunk neki a túrának, és először Bodajkra autóztunk.

gaja1.jpg

Jó szokás szerint már a túra elején mellénk szegődött egy kutyus, ezúttal egy beagle keverék. Egész kitartó volt, de erre még visszatérek. A kék és piros jelek mentén elhagyva a falut, felmásztunk a Gaja fölé magasodó vonulatra. Egy geoládát is megpróbáltunk megkeresni (GCGAJA), de nem jártunk sikerrel. A Varjúvárnál léptünk be a völgybe, innentől a hol kiszélesedő, hol összeszűkülő, de mindenhol jól járható szurdokban sétáltunk, a patak folyásirányában. Félúton pihenőt tartottunk: itt egykoron két hatalmas fa (Ádám és Éva) magasodtak, ma már csak az egyik létezik, az is kidőlve, és hidat képezve a patak két partja felett. Átkelve a hídon, hatalmas hóvirág-mezőket találtunk. Mégis a bal parton folytattuk utunkat, egészen a völgy végénél kialakított pihenőhelyig. Fifit, a beagle-t itt veszítettük el, leragadt egy tűzrakó helynél,ahol ízletes falatokkal kínálták. Remélem, hazatalált!

gaja2.jpg

Mi viszont majdnem eltévedtünk, de hamar megtaláltuk a jó irányt, és a kék, majd a piros jelzést követve visszakapaszkodtunk a gerincre. Halomsírokat hagytunk magunk mögött, majd az Alba Regia forrásnál pihentünk meg. Bodajk határában megtekintettük a szoborparkot, majd megkerültük a szebb napokat is megélt, most zárva tartott Lamberg kastélyt. Mielőtt hazaindultunk, még felmásztunk az 1700-as évek közepén épült kálváriára. 12 kilométerrel a lábunkban indultunk hazafelé.

gaja3.jpg

És már alig vártuk a tavaszt, a bringaszezon kezdetét...

Esztergom - Nagymaros - Vác kerékpártúra

Pedálozás a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén

A meteorológiai előjelzés igazi kirándulóidőt ígért a hétvégére, így jó korán, reggel hétre kimentünk az Esztergomba induló személyvonathoz, hogy biztosan felférjünk bringáinkkal együtt. 11-en vágtunk neki az idei második túrának. A vonat az Északi összekötő híd felújítása miatt a Margit híd felszíni HÉV megállójából indult. Ergo jegyvásárlás a vonaton. De a BKV-bérlet érvényes Óbudáig, így nem kis gondot okoztunk a kalauznak, amikor 11-en 3-4 féle jegyet (bérlettel v. anélkül, teljesárú, 50%-os, 26 év alatti, +kerékpárjegy) kértünk, és nyomtattattunk vele. De jó fej volt, és poénkodásainkat is jól tűrte.

Mire Esztergomba értünk, már jócskán fent volt a Nap, fel is melegedett az idő, a többség rövidnadrágban és rövidujjúban vágott neki az 50 kilométeresre tervezett távnak. Hamar elértük a Mária Valéria hidat, melyen Párkány felé vettük az irányt.

A hidat Feketeházy János tervezte, és 1893-ban a Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni, miután az érsek lemondott a vámszedési jogáról. Az eredeti, öt nyílású, 496 méter hosszú acélhidat két és fél év alatt építették fel. Először 1895. szeptember 28-án adták át hatalmas ünnepség keretében, amelyen a kormány több tagja is részt vett. A hidat aznap éjfélig vám nélkül volt szabad használni. Ezután 1918-ig az átkeléskor vámot kellett fizetni. Esztétikai okokból változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított. 1919-ben a párkányi oldalon lévő szélső nyílást légionáriusok lerombolták, ám ezt 1927-re kijavították. Másodszor 1944. december 26-án a visszavonuló német csapatok a három középső nyílást felrobbantották. A második rombolás nyomai több mint fél évszázadig láthatók voltak.Először 1964-ben ült össze a Magyar-Csehszlovák Közlekedési Albizottság, hogy megvitassa a híd jövőjét, de sem ekkor, sem az 1987-ig lefolytatott számos tárgyaláson nem született döntés az újjáépítésről. Az 1980-as évek közepén civil kezdeményezésre létrehozták Esztergomban és Párkányban is a Hídbizottságot. Évtizedes munka után sikerült elnyerni az uniós Phare-program támogatását. 1998-ban jött létre miniszteri szintű megállapodás, és végül 1999. szeptember 16-án megszületett a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló kormányközi megállapodás. Az építkezés 2000 októberében kezdődött. A két épségben megmaradt parti nyílást felújították, a felrobbantott hármat újra gyártották. Az eredeti 7,2 méteres űrszelvényt az új előírások szerint 9,5 méterre emelték a szlovák fél kérésére. Az új híd ívesebb lett a korábbinál, így azonban vasúti forgalom lebonyolítására nem alkalmas. (A hidat azért építették ívesre, mert még nem volt tisztázott a Bős–nagymarosi vízlépcső ügye). Ekkor alkalmazták először azt a technikát, amely segítségével a hídelemeket a parton szerelték össze, majd uszályokon szállították a helyszínre, és hidraulikával emelték helyére egy órai munkával. Az utolsó – 603 tonnás – ív 2001. július 27-én került a helyére. Az elkészült hidat 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos. Ez volt az utoljára újjáépített híd Európában, amelyet még a második világháborúban robbantottak fel.

Forrás: Wikipedia

Párkányban nem sokat időztünk, Ipolyszalka (Salka) felé vettük az irányt. A 8 kilométeres szakasz relatíve forgalmas volt, magyar és szlovák rendszámú autók felváltva előzgették konvolyunkat. Néhány kisebb emelkedő tarkította a szlovák szakaszt, de Szalka előtt egy hosszú és kellemes gurulásban is részünk lehetett. Szalkán (12. km) rövid pihenő, sör és Deli csoki vásárlása, majd egy másik, kettős hídon Letkés(H) felé fordultunk.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán mégsem mentünk át Letkésre, ráfordultunk az Ipoly gárjára, és a helyenként pocsolyákkal tarkított, de amúgy egész jó minőségű földúton lerültük ki a települést. Volt egy kalandos átkelésünk is, majd kiértünk a gyér forgalmú országútra, mely helyenként rosszabb minőségű volt, mint a töltés.

Egy-egy rövid pihenő az Ipoly partján és a Márianosztra (31. km) előtti Mária kútnál, majd megkezdtük a kapaszkodást. Kóspallag (37. km) érintésével a Törökmezőig többnyire szintben, vagy fölfelé kerekeztünk, de azért néhány lejtő tarkította az utat. Az utolsó, Törökmező (43. km) előtti kaptatónál aztán sokak türelme elfogyott, és lepattant a nyeregből. Jól is jött a megérdemelt ebédszünet. Kedvet kaptunk egy jó babgulyáshoz, de a törökmezői vendégház, vagy turistaház, vagy akármi meglehetősen érdekesen viszonyult a vendéglátás intézményéhez: mivel csoportjuk volt, csak valamikor kettő után tudtak ebéddel szolgálni. Alig múlt egy óra... Azért ez egy népszerű pihenőhelyen, ahol több turistaút is halad, elég furcsa hozzáállás...

Sebaj, volt még szendvics és csoki, meg gyümölcs bőven, megpihentünk, majd Nagymaros felé folytattuk utunkat. Néhány emelkedő még várt ránk, majd a Kövesmezőről megcsodáltuk Visegrád és a Duna látványát, végül a legendásan rossz minőségű, vízmosás-szerű földúton leereszkedtünk Nagymarosra (51. km).

Itt gyors döntés született: ennyien nem biztos, hogy fel tudnánk szállni egy tömött vonatra kerékpárokkal, így jobban járunk, ha elgurulunk Vácig, és az üres vonatokkal próbálkozunk. Időnk is volt még bőven: 3 körül járt csak. A 18 kilométeres szakasz nem ígérkezett nehéznek, de az áradó Duna már rögtön a legelején kerülőre kényszerített minket. Innen már semmi probléma nem volt, nem sokkal négy előtt Vácra érkeztünk, ahol elfogyasztottuk a jól megérdemelt, és Nagymaros óta tervezgetett fagylaltjainkat, s visszavonatoztunk Budapestre.

A képek megtekintéséhez kattints ide!