"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour


Izlandi kalandozások 2.

2013. augusztus 25. - Bandita6

(A bejegyzés-sorozat a 2013. júniusi izlandi körutazásunk eseményeit örökíti meg.)

Az előző részben ott hagytuk abba a mesélést, hogy június 14-én, pénteken kora délután elhagytuk Reykjavíkot. A bevásárlás, a Perlan és a strand sok időt elvett a napból, és még jópár látnivaló várt ránk, úgyhogy belehúztunk. Az itthonról vitt GPS kitűnően navigált, Székely Bácsi Izlandon is feltalálta magát, Tom, a cuccokkal megrakodott Chevi Cruze pedig száguldott a városból kivezető, jó minőségű, 2x2 sávos főúton. Az 1-es úton haladtunk, Izland főútján, mely 1339 kilométer hosszan járja körbe az országot, annak főbb városait és látványosságait.

Első megállónk egy "be nem tervezett boxkiállás volt": az út mentén a hatalmas gőzfelhőben egy gyárra lettünk figyelmesek. A Hellisheidi erőműhöz közeledtünk, ami az első és legnagyobb geotermikus erőműve Izlandnak. Látogatóközpontjában interaktív módon ismerhetjük meg, hogyan lesz a forró vízből és gőzéből ingyenes fűtés és meleg víz a helyi lakosok számára. Izlandon öt nagyobb geotermikus erőmű üzemel, ezek adják az ország energia-szükségletének több mint egynegyedét, és ezek fűtik az izlandi házak közel 90%-át!

DSC_0143.JPG

Elhagyva az erőművet a főút 2x1 sávosra szűkült és megkezdte látványosan kanyargó ereszkedését a tengerparti síkvidék felé. Ahogy leértünk, megpihentünk Selfoss városában, az Ölfusá folyó partján. Elfogyasztottam az otthonról hozott csevap maradékát, Csilla pedig a folyó felett átívelő hidat tanulmányozta. Az útikönyv szerint Selfoss erről nevezetes: a régi hidat elvitte a megáradt folyó, hűlt helye mellé épült az új, aminek jóval strapabíróbbnak kell lennie, hiszen az Ölfusá Izland legnagyobb vízhozamú folyója, ha megárad, a hídnak sok mindent ki kell bírnia.

DSC_0149.JPG

Izlandon amúgy is probléma, hogy a part menti áradások gyakran elviszik a főút egy-egy szakaszát, vagy hídjait. Kerülőút sem nagyon van, a helyreállítás idejére bizony megáll az élet. Vagy lehet menni körbe, 1200 km-es kerülővel, vagy helikopterrel.

Ízelítő az izlandi vidékből

Következő megállónk Keldur volt. Ahhoz, hogy ezt az 1800-as évek vége felé alapított farmot meglátogathassuk, le kellett térnünk a főútról. Az izlandi utak jellegzetessége, hogy ahogy letérünk a főútról, egy táblán részletes ábrát találunk arról, hogy a környék mellékútjai hova vezetnek. Így mi is könnyen belőhettük a helyes irányt. Azért is szükség volt a táblás segítségre, mert az aszfaltút hamar elfogyott, és a köves szakaszokon a GPS sem állt mindig a helyzet magaslatán. A köves-szikás utakon ugyan 80 km/h-s korlátozás van érvényben, de mi nagyon óvatosak voltunk, és csak 40-nel hajtottunk. Egyrészt új és szokatlan volt a közeg, másrészt vigyáztunk a kölcsön-autóra, nehogy a kauciónk bánja a kitérőt... Végül gond nélkül az út végére értünk, és a további köves szakaszokon sem volt problémánk a felverődésekből. A forgalom szerencsére elhanyagolható, így alig kellett szembe jövőket elkerülni, vagy gyorsabban érkezőket elengedni.

DSC_0170.JPG

Keldur amúgy gyönyörű, néhány félig a földbe süllyesztett gazdasági épületből és egy aprócska katolikus templomból áll. Mellette még mindig üzemel egy farm, magántulajdonban, de a kerítések úgy vannak megépítve, hogy a régi épületek látogathatók legyenek. A nap is kisütött, így csodás panorámában lehetett részünk, bár a közeli Katla vulkán tetejét felhők takarták (egész héten).

DSC_0183.JPG

Keldurt elhagyva visszatértünk a főútra, és meg sem álltunk a Seljalandsfoss vízesésig. Vízesésből jutott bőven ebben a pár napban, ez speciel arról nevezetes, hogy egy sziklás ösvényen be lehet sétálni a magasból aláhulló vízfüggöny mögé. Érdemes kipróbálni, de nem árt felkészülni arra, hogy el is ázhatunk! Ez nekünk a szemerkélő esőben nem volt nagy újdonság, de azért a kamerákra nem árt vigyázni!

DSC_0197.JPG

Alig egy órát kell autózni a következő vízesésig, a Skógafossig. Itt egy meglehetősen hosszú lépcsősor vezet fel a 60 méteres vízoszlop tetejéhez. Érdemes felmászni, mert főleg tiszta időben szépen megfigyelhetők Izland partvonalának természeti képződményei.

DSC_0209.JPGDSC_0223.JPG

Ebből a két helyszínből már egyértelművé válhatott: az izlandi nyelvben a "foss" jelenti a vízesést. Ez magyarul elég vicces, pláne, hogy van egy Barnafoss nevű vízesésük és Foss nevű településük is.

Dyrhólaey

A nap utolsó megállója Dyrhólaey szikláin volt. Utólag azt kell mondjam, ez volt egy hetes utunk egyik legszebb, legemlékezetesebb pontja. Változatos formájú sziklák sorakoznak a tengerparton, a víz közvetlen közelében fekete köves fövenyen sétálhatunk, de fel is mászhatunk a világítótoronyhoz, ahol egy sziklában keletkezett, hatalmas diadalív pazar látványa vár minket.

DSC_0230.JPG

A sziklák a lundák kedvelt fészkelőhelyei, így mi is nagy reményekkel vágtunk neki túránknak: biztosak voltunk benne, hogy összefutunk ezekkel a mókás, barátságos madárkákkal. Nos, nem volt szerencsénk. A lundák állítólag kora reggel kimennek a tengerre halászni, és csak késő este térnek vissza. Nekünk viszont este 7-kor el kellett hagynunk a sziklákat: a költési időszak miatt védett hely a környék, és a "parkőr" mindenkit hazazavar. Így be kellett érnünk a sirályokkal.

DSC_0231.JPG

Dyrhólaey közvetlen közelében fekszik Vík, a környék központja. Itt van rendőrség, benzinkút, bolt, étterem, strand, így regionális központi szerepe egyáltalán nem meglepő. Európai szemmel nézve Vík mégiscsak kisváros: alig 300 állandó lakosa van, de ezzel is legnagyobb települése 70 km-es környezetének. Itt vacsoráztunk, majd elindultunk szálláshelyünk felé.

Hrífunes

Hétfőn Izland legnagyobb nemzeti ünnepére került sor, így a szálláskeresés során az okozta a legnagyobb gondot, hogy az előttünk álló hosszú hétvégére találjunk olyan szállást, ahol 3 éjszakára is van szabad hely, így egy pontból tudjuk csillagtúra-szerűen bejárni a környék látnivalóit. Végül csak egy ilyen helyet találtunk, a Hrífunes Guesthouse-t. De egyáltalán nem bánjuk, pompás választásnak bizonyult.

Hrífunes egy néhány házikóból álló település, a főúttól északra 10-15 km-re. Üzemeltetője, Hadda Reykjavíkban él, korábban egy gyógyszeripari cégnél dolgozott, de ma már főállású vendéglátó. Férje neves fotós, útikönyvekben és albumokban szerepelnek képei. Gyakran szervez több napos fotós túrákat Izland nevezetességeihez.

DSC_0256.JPG

Fáradtan érkeztünk, hosszú nap állt mögöttünk, így nem is sokat bandáztunk, fürödtünk és bevetettük magunkat az ágyba. Pedig lehetett volna bandázni, a vendégház nagyon családias hangulatú. A háziasszony maga főz estére, a vendégek egy közös asztalnál étkeznek, így minden nap új társaság barátkozik össze. A legtöbben átutazóban vannak, egy éjszakára maradnak, így mi a 3 esténkkel gyorsan törzsvendégekké váltunk. Másnap már itt vacsoráztunk mi is, franciákkal és Haddáék izlandi barátaival. Sok érdekes történetet meséltek a helyi élet nehézségeiről és szépségeiről.

Különösen érdekes sztori volt az Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése az ő szemszögükből. A kitörés idején éppen a nyári szezonra készültek a vendégházban, kerítést építettek. Az Eyjafjallajökull csupán néhány 10 km-re fekszik, így a vulkáni tevékenység során a levegőbe került hamu elég hamar odaért hozzájuk, és mindent beterített. Annyi idejük azért lett volna, hogy elmeneküljenek, de nem akartak hirtelen mindent hátrahagyni (noha tolvajoktól egyáltalán nem kellett tartaniuk), így maradtak. Bejelentkeztek a "katasztrófavédelemnél", hogy fent vannak a hegyen, és nincs semmi bajuk. Aztán csak vártak, napokig, míg meg nem fordult a szél iránya, és fellélegezhettek. (Ekkor indult a hamu Európa fele, hogy beterítse a légteret és megbénítsa a légiközlekedést.)

A nyilvántartásnak köszönhetően egy kutatóközpont hamar elérte őket telefonon, Haddáéknak tányérokat kellett kihelyezni az udvarra, majd óránként egyet behozni és lefedni fóliával. A különböző rétegekből később a kutatók következtetni tudtak a hamu összetételének változásáról. Eközben Hadda férjét felhívta egy ír ismerőse, majd teljesen váratlanul bekapcsolták őt egy ír rádió élő hírműsorába.

DSC_0397.JPG

A legfurcsább az egészben belegondolni abba, hogy az izlandiak úgy nőnek fel, hogy tudják, előbb-utóbb eljön az életükben ez a pillanat. Nyugodtan festegetik a kerítést, majd meglátják a hamufelhőt, és tudják, itt van. Nincs pánik, tudják mi a dolguk, segítenek egymáson összetartanak.

Erre jó példa az a kis film, amit az Eyjafjallajökull kitörésének emléket állító házikóban vetítenek. A fim főhősei annak a farmnak a lakói, amely a legközelebb volt a vulkánhoz, és elsőként, teljesen eltemetett a hamu. A farmerek megmenekültek, a porfelhő levonulása után azonban siralmas állapotok vártak rájuk otthonukban. Egy ideig azon gondolkodtak, hogy feladják eddigi életüket, de mégis összefogtak szomszédaikkal, mentették a menthetőt, és a következő évben már újból gazdag termést hozott a földjük.

Az emlékház 40 kilométerrel Vík előtt található, az 1-es főút mentén. A film megtekintése bőven megér egy fél órás kitérőt.

Kirkjubaejarklaustur, Jökulsárlón

A címben szereplő két név is bizonyítja az izlandi nyelv bonyolultságát. Az Eyjafjallajökull nevét sokszor hallottuk, a végén már segítség nélkül le is tudtam írni, és nagyjából ki is tudtam ejteni (a kulcs, hogy a dupla L-t "tl"-nek ejtik), de nem volt egyszerű megtanulni, mert mintha a helyiek is mindig máshogy mondták volna ki. Kirkjubaejarklaustur nevét viszont a mai napig nem tudom sem megjegyezni, sem kiejteni. Mennyivel is egyszerűbb Vik!

volcano-20100422-182909.jpg

Hrífunesből a következő napon nem Vík felé, hanem ellentétes irányba, a következő regionális központ, Kirkjubaejarklaustur irányába autóztunk. Itt megpróbáltunk pénzt váltani, mert fogyóban volt a koronánk, amit még a reptéren szereztünk. Kiderült, hogy semmi pénzváltó nincs a környéken. Ez alapvetően nem volt baj, mert kártyát egy-két ritka kivétellel mindenhol elfogadnak, de mi rengeteg Euróval készültünk, és ezt a készletet szerettük volna koptatni. Hrífunesben a három napi szállást ki tudtuk fizetni Euróval, így egyelőre nem okozott gondot a pénzhiány.

Kihasználtuk, hogy a hétvége ellenére találtunk nyitott boltot, és feltankoltunk édességgel meg némi gyümölccsel. Első komolyabb megállónk a Skaftafell Nemzeti Park volt. Mielőtt elértük volna a parkolót, néhány percet időztünk egy autóút melletti pihenőben, ahol egy korábbi, áradás által elsodort híd meggyűrődött vasszerkezetét állították ki. Képet kaphattunk a természet valódi erejéről.

DSC_0260.JPG

A pihenőből egyébként tiszta időben látni lehet Izland legmagasabb hegyének, a Hvannadalshnúkurnak a 2110 méter magas csúcsát. Mi erről a látványról lemaradtunk, a hegycsúcs felhőtakaróba burkolózott.

Néhány kilométer múlva tényleg megérkeztünk a Skaftafell látogatóközpontjának parkolójába. Itt akár egy egész napot is el lehet tölteni a kijelölt turistautak végigjárásával. Mi két rövidebb túrát választottunk. Először kelet felé sétáltunk, a Skaftafellsjökull gleccser felé. 1,5 kilométer után meg is érkeztünk, az út során meglehetősen gazdag volt a növényzet az eddig megszokotthoz képest. A gleccsert nem tapinthattuk meg két kezünkkel, mert egy mély, de főleg hideg (állítólag 2 fokos) tó állta utunkat. A látvány azonban így is lenyűgöző volt. A tóba szakadt jégdarabok valószínűtlen színekben pompáztak, de tudtuk, hogy ez még csak az előjáték az igazi "gleccsertemetőhöz", a Jökulsárlónhoz képest.

DSC_0301.JPG

Következő utunk azonban még nem ide, hanem a fekete vízeséshez, a Svartifosshoz vezetett. Némi tanakodás után vágtunk neki a túrának, mert a parkolóból nyugat fele indulva meg kellett mászni néhány emelkedőt, mire elértük a hegy belsejében található zuhatagot. Először egy fennsíkra értünk fel, ahonnan a vízesés teteje bukkant ki elsőnek. Aztán sorra rajzolódtak ki a hatalmas, sötét bazaltoszlopok, és megértettük, honnan ered a "fekete vízesés" név. Közvetlenül a vízesés tövében maradandó élményt nyújtottak a bazaltorgonák, melyek szinte körülöleltek minket.

DSC_0334.JPG

A nap fénypontját azonban a már említett Jökulsárlón jelentette. A Jökulsárlón Izland legnagyobb gleccsertava, Európa legnagyobb gleccserének, a Vatnajökullnak a lábánál. Közvetlen kapcsolatban áll az óceánnal, vizük keveredik, így a sótartalom miatt soha nem fagy be.

Az olvadékvíz tóban a  hatalmas gleccserből leszakadt jéghegyek sodródnak lomhán, lassú méltósággal. A víz felszínén úszó jégtömbökön a tiszta jég kékje és  a vulkánkitörések lerakódott porának befagyott szürkésfekete rétegei meseszerű látványt nyújtanak. Közöttük hajózva törpének érzi magát az ember.

A tavat az óceánnal egy gleccserfolyó köti össze. Ezen sodródnak kifelé az óceánhoz az olvadó, zsugorodó jégtáblák, jégsziklák. A partra vetődő jégtömbök lassan olvadva pusztulnak, fantasztikus múlékony, állandóan változó formákat mutatva.

(forrás: http://www.plantarium.hu/2011/12/jokulsarlon/)

A látvány valóban pazar, nem is akartunk tovább indulni. Mi végül nem hajóztunk be a jéghegyek közé, a partól és a parton magasodó dombról is kellőképpen lenyűgöző volt a látvány. És amilyen szerencsénk volt, az öbölben egy ritka vendég, egy fóka is tiszteletét tette!

DSC_0344.JPG

Hazafelé a tisztuló időben egyre jobban látható, és az alacsonyan álló nap fényénél látványos fényekben pompázó gleccserek látványában gyönyörködtünk. Kirkjubaejarklaustur szélén megvacsoráztunk egy étteremben (még lóháton is érkeztek vendégek!), majd hazagurultunk.

DSC_0396.JPG

A következő napon még a környéken kalandoztunk, de erről, és a Reykjavíkba visszavezető utunkról a következő részben esik csak szó.

Az út során készült fényképekből EZEN A LINKEN megtekinthető egy válogatás.

Végül pedig következzék az út során forgatott videók legjava, az izlandi Of Monsters and Men együttes dalának kíséretében:

Izland / Iceland 2013 bestof from Bandita on Vimeo.

Izlandi kalandozások 1.

(A bejegyzés-sorozat a 2013. júniusi izlandi körutazásunk eseményeit örökíti meg.)

Miért Izland?

A legtöbben, amikor meghallják, hogy Izlandon jártunk, egyből megkérdezik: miért pont ott? A kérdés tulajdonképpen jogos, de valljuk be: aki jobban szeret a hegyekben kirándulgatni, mint a tengerparton süttetni a hasát, annak már mind megfordult a fejében: "De jó is lenne egyszer eljutni Izlandra!" Aztán mindig jön egy közelebbi, könnyebben elérhető, olcsóbb úticél, Izland pedig álom marad. Pedig ma már nem is olyan bonyolult odautazni, összeállítani egy egy hetes programot, előre lefoglalni minden szállást - egyedül az nem változott, hogy Izland tényleg drága. Kellő elszántsággal és odafigyeléssel azonban még a költségek is relatíve alacsonyan tarthatók. Relatíve.

(Ki)Utazás

A fapados járatok kínálata meglehetősen gyorsan változik, amit most leírok, nem biztos, hogy akár fél év múlva is igaz lesz. Fapadosról kell beszélnünk, mert Budapestről (és a környékről) sajnos nem volt közvetlen járat Reykjavíkba, az átszállásos utak pedig 16-22 órások voltak, tehát valahol mindenképpen éjszakáznunk kellett egyet a reptéren. Ha viszont már így alakult, a legrövidebb és legolcsóbb változatot fapadosokkal tudtuk összerakni. Szerda este indultunk Budapestről Lutonba az easyJettel. Abban bíztunk, hogy a késő esti gép sokat fog késni a nap közben összeszedett csúszások miatt, így kevesebbet kell Lutonban dekkolnunk a másnap kora reggeli gépig. Nos, "szerencsénk volt", mert jó másfél órás késéssel hagytuk el Ferihegyet, emiatt azonban a csomagfeladást is meglehetősen kényelmesre vették: bő másfél óra alatt végeztek egy gépnyi emberrel.

DSC_0008.JPG

Lutonban 5-6 óránk volt indulásig, onnan is easyJettel mentünk tovább. A tranzit váróba értelemszerűen nem mehettünk be, így a hűvös-szeles előcsarnokban próbáltuk meg megtalálni az ideális zugot, ahol talán szundítani is tudunk 1-2 órát. Az alvásvól max. 1-2 perc lett, lassan telt az idő. Egyszer csak elmúlt fél 5, és megkezdődött az újabb csomagfeladási procedúra. "Kilométeres" sor kanyargott az easyJet pultjai előtt, a jólszervezettségnek köszönhetően mégis gyorsabban végeztünk, mint Budapesten. Hiába, az angolok tudnak sorba állni - és sorba állítani :)

A gépen már szundítani is tudtunk egy kicsit, és helyi idő szerint reggel 9 körül landoltunk Reykjavíkban, pontosabban Keflavikban.

Hazafelé valamivel egyszerűbb volt a helyzet: a következő hét szerdáján, reggel 6.45-kor indult a WOW Air nevű fapados London Gatwick reptérre, ahonnan (3 óra várakozást követően) a jó öreg easyJettel repültünk haza Budapestre.

Reykjavík

Izland fővárosának jelentése: füstös öböl, de a füst itt leginkább a hőforrások gőzére utal. A Keflavik Nemzetközi Repülőtér jó 40 kilométerre fekszik Reykjavíktól, ezt az utat legkönnyebben előre lefoglalt bérautóval lehet megtenni. Vannak persze buszok is, de aki egyéni utazásra adja fejét, annak célszerű autóval bejárni a szigetet. Bűn lenne az utazási irodák buszaihoz kötni magunkat.

Mi a Sixt-nél foglaltunk autót, a reptérre megérkezve azonban hiába keresgéltünk, csak a konkurencia pultjait találtuk. Hosszas keresgélés és kérdezősködés után kiderült: a Sixt irodája egy szomszédos épületben van, a váróteremben viszont vár ránk egy emberük, a nevemet (is) tartalmazó táblával a kezében. Hamar megtaláltuk az illetőt, aki - két másik ügyfél társaságában - átvitt miket az irodához. A reggeli időpontra tekintettel csupán egy ügyfélszolgálatos volt, így meglehetősen hosszúra sikeredett az átvétel. A procedúrát hátráltatta, hogy megérkezett egy pár, akik leadták volna a kocsijukat, de sietniük kellett induló gépükre, ezért jól bepofátlankodtak előre, mindenféle kérdés és köszönet nélkül. Én próbáltam kussban maradni, nehogy kiderüljön, honfitársak vagyunk.

DSC_0039.JPG

Azt majdnem elfelejtettem, hogy még mielőtt elhagytuk a repteret, bevásároltunk a vámmentes boltban. Igaz, csak néhány apróságot vettünk, de mindenképpen megéri ide betérnie az Izlandra látogatónak, mert jóval kedvezőbb áron juthat pl. alkoholhoz, mint "odakint".

Meglett tehát az autó, és elindultunk reykjavíki szállásunk felé. Úgy terveztük, alszunk egyet, mielőtt nekivágunk a városnak. Úgyis sokáig világos lesz, nem kell sietnünk a városnézéssel, a hektikus éjszaka miatt pedig bőven van mit kipihennünk.

- Mi az, amire biztos nem lesz szükségünk az út során?
- Zseblámpára.

A külvárosinak mondható Bogartun vendégházat kicsit nehezen találtuk meg, bár a környékére hamar eljutottunk a GPS segítségével. Nem gondoltuk, hogy a vendégházat egy elsőre nem túl bizalomgerjesztő, 4 emeletes ipari épület harmadik szintjén kell keresni. Belépve azonban minden félelmünk szertefoszlott: rendesen felújított, tiszta, kellemes beltér fogadott minket. Az alsó szinteken egyébként utazási iroda is üzemel, a vendégház a felső két szintet foglalja el. Reykjavík egyik legolcsóbb saját fürdőszobás szállása a Bogartun, az olcsóság ára, hogy jó fél órát kell sétálni a belvárosig.

A csendespihenő után neki is vágtunk a sétának. Kimentünk a tengerparti sétányra, tőlünk jobbra a tengeröböl túloldalán magasodó hegyek csúcsai próbáltak előtörni a felhőtakaróból, balra pedig, a kétszer két sávos főúton túl irodaházak sorakoztak. A távolban hamar feltűnt első célpontunk, a kikötő mellé épült Művészetek Palotája, a Harpa. Éppen zárás előtt érkeztünk, így az ajándékboltban még körbe tudtunk nézni. Készült pár vicces fotó a "tradicionális" sapkákban. Itt szembesültem először az időzavarral: nem értettem miért zárnak be ilyen korán, pedig valóban már este 6 volt.

A Harpa után a kikötőben sétálgattunk. A parti őrség hajói mellett halászbárkák sorakoztak, a táblák pedig finom tengeri étkeket és bálnalest hirdettek. Aki bálnákra kíváncsi, az Reykjavíknál ideálisabb helyet is találhat, néhány iroda még garanciát is vállal: ha nem láttál bálnát a túra során, a következő túrára ingyen benevezhetsz.

Minket annyira nem mozgatott meg a bálnales, ezért kerestünk egy éttermet, ahol tudunk levest (is) vacsizni. Mivel eleve kevés a helyi alapanyag (a halat leszámítva), nem egyszerű helyi ételeket kínáló egységet találni. Meg is állapodtunk egy viszonylag olcsó pizzériánál, ahol azonban volt halleves, így összekötöttük a kellemest a hasznossal. Megpihentünk, jóllaktunk, átmelegedtünk. Talán ez utóbbira volt a legnagyobb szükség, hiszen hiába jöttünk nyaralni, a 12 fok és a csípős szél azért próbára tett bennünket.

Itt találkoztam először a Pilsnerrel is. Izlandon alkoholt csak a kijelölt üzletekben lehet kapni, a hagyományos boltok polcain max. 2%-os alkoholtartalmú italokkal lehet találkozni. Ezért több cég is kínál alkoholmentes maláta-italokat, amik teljesen más ízűek, mint az alkoholmentes világos sör, színre és ízre is inkább édes barna sörre hasonlítanak. A Pilsner átmenet, 2%-os és világos. Egy próbát megért, de mentes barna társaik még annyit sem.

Azt mondják, ha meglátsz valamit, ami megtetszik, azonnal vedd is meg, mert amilyen kevés üzlet van, jó esélyek nem találkozol már máshol a kiszemelt árucikkel. Ennek jegyében már az első esténken beszereztünk néhány apróbb ajándékot.

DSC_0072.JPG

Sétánkat tovább folytatva, először a parlament épületét, az Althingishúst kerestük meg. Nem volt egyszerű, a teljesen átlagosnak mondható ház beleolvad a környezetébe, kitáblázva se nagyon van. Azért meglett, meg is kerültük, majd egy tavacska partján elindultunk a város fölé magasodó Hallgrímskirkja felé. Az evangélikus templom a maga 74,5 méterével a legmagasabb épület Izlandon, 1948-86-ig építették. Az amúgy hatásos betonmonstrum tervezőjét a fekete vízesés, a Svartifoss bazaltorgonái ihlették, erről pár nappal később mi magunk is megbizonyosodtunk.

A dombtetőről már megfáradva indultunk lefelé, visszaérve szállásunkra hamar nyugovóra tértünk.

DSC_0094.JPG

Reggelre kisütött a nap, gyorsan útnak is eredtünk. Reykjavík egy másik dombjára tartottunk, ahol a Perlan magasodik. Ez gyakorlatilag a főváros hidroglóbusza, öt nagy tartályban tárolják a termálvizet, mellyel a város épületeit fűtik. A tartályok tetején egy étterem található, tövében pedig építettek egy mesterséges gejzírt, ami ottjártunkkor csak nem akart kitörni, pedig nagyon vártuk.

DSC_0106.JPG

Reykjavíkból még egy program volt hátra: a nagybevásárlás. Három napos hétvége állt előttünk, és nem tudtuk, vidéken mire számítsunk, így megpróbáltunk feltankolni alap élelmiszerekből és vízből.

Még mielőtt végleg elhagytuk Reykjavíkot, felkerestük a Nauthólsvík nevű strandot. Azt írta róla a reptéri magazin, hogy sokkal hangulatosabb, mint a méltán világhírű Kék Lagúna, és ráadásul ingyenes is. Rákerestünk a térképen, és amikor kiderült, hogy csak pár kanyarra van tőlünk, felkerestük. A nyáron (=július-augusztusban) zsúfolt öböl szinte kihalt volt, bár a hőforrás körül elkerített vízben néhányan pancsoltak. Van egy medence is a parton, na az igazi heringkonzerv volt, ráadásul épp egy reklámfilmet forgattak. Mindenki telefonnal ült a gőzben, majd vezényszóra hátradobták (lerakták a medence partján), és kiszaladtak a vízből. Mindezt legalább ötször felvették, amíg ott voltunk. Ebben a hidegben nem volt túl csábító a fürdőzést, így nem maradt más hátra, mint hogy elhagyjuk Reykjavíkot és elinduljunk az ország belseje felé.

Ez azonban már egy következő fejezet lesz...

DSC_0127.JPG

Az út során készült fényképekből EZEN A LINKEN megtekinthető egy válogatás.

Végül pedig következzék az út során forgatott videók legjava, az izlandi Of Monsters and Men együttes dalának kíséretében:

Izland / Iceland 2013 bestof from Bandita on Vimeo.

Maláj félsziget - 7. rész: Kuala Lumpur

A maláj főváros foglalta keretbe két hetes délkelet-ázsiai körutazásunkat. Ide érkeztünk 2012. szeptember 23-án, de egy rövid éjszaka után gyorsan továbbálltunk Szinagpúr felé. Október 4-én, egy pénteki napon, kora délután értünk vissza Kuala Lumpurba, egy Langkawi szigetéről érkező belföldi repülőjárat fedélzetén. Fapados járat lévén nem a nemzetközi reptéren (KLIA), hanem a városhoz jóval közelebb, a Subang (Sultan Abdul Aziz Shah) repülőtéren landoltunk, majd betaxiztunk a belvárosba.

Az első rázós élmény egy dugó volt, nem messze a reptértől. Egy négy sávos körforgalom volt bedugulva, mert az egyik kijáratánál egymás hegyén-hátán parkoltak(!) az autók, és csak a legbelső sávban lehetett haladni. Mint kiderült, épp imaidő volt, így mindenki félrehúzódott, kiugrott autójából és a körforgó melletti templomba szaladt, a szokásos napi imádságra. Ezért nem idegeskedtek a dugóban rekedtek!

Kuala Lumpurban első dolgunk szállásadóink felkutatása volt. Ismét Couch Surfinggel próbálkoztunk, de négyünket együtt senki nem vállalt be, így párban kerestünk magunknak vendéglátókat. Tomiék házigazdája, Apsi, egy líbiai srác egész nap ráért, a mi vendéglátónk, Leonard viszont estig dolgozott, így első körben mind a négyen beugrottunk Apsiékhoz. Mint kiderült, egy egész líbiai különítmény dekkolt a bérelt lakásban, mind PhD-k a helyi egyetemen. A forradalom előtti kormányuk jó kapcsolatot ápolt Malajziával, így rengetegen jöttek ide továbbtanulni Líbiából. Összetart a társaság. Jól meg is vendégeltek minket, kiadós ebédet fogyasztottunk el velük közösen, a földön ülve. Időnk azonban hamar lejárt, pedig szívesen hallgattuk volna beszámolójukat az otthoni helyzetről, vagy arról, hogyan látják a különbséget hazájuk és Malajzia, két alapvetően muzulmán ország között. Leonard viszont várt ránk, így Öcsivel újból nyakunkba vettük a várost.

kl1.jpg

Leo Kuala Lumpur egyik külvárosában lakott, közel a nemzeti focistadionhoz. Összeismerkedtünk, lepakoltuk nála cuccainkat, kicsit felfrissültünk, majd vacsorázni indultunk. Két barátjával elvitt minket egyik kedvenc helyükre, egy igazán autentikus helyi kajáldába, ahol jól belakhattunk satay-ból, vagyis fűszeres-szószos, pálcikára felfűzött, sült csirkehúsból. Beszélgetésünk során kicsit betekinthettünk abba, milyen is az élet Kuala Lumpurban, és mesélhettünk az itthoni helyzetről. Fura, hogy akikkel több időt tudtunk beszélgetni, mind képben voltak Magyarországot illetően, sőt a többségük tervezi is, hogy egyszer ellátogassanak hazánkba. Leóékat elsősorban az építészet (a Parlamentet külön kiemelték) és a fesztiválok érdekelték.

kl2.jpg

Vacsora után első esti szállásunk utcájába, a Changkat Bukit Bitangra autóztunk, hogy a srácok kedvenc bárjában igyunk egy sört. A hely csordultig tele volt, de nem sokkal odébb azért találtunk egy asztalt. Mi Tigert ittunk, ők boroztak, közben egy kicsit az éjszakai életről is csevegtünk. Drága volt a hely, így nem sokáig időztünk, átgurultunk az éjszakai piacra, amely minden nap éjfél és hajnali három között tart nyitva. Hasonlóan nagy a tömeg, mint a Changkat Bukit Bitangon, de jóval nagyobb a nyugalom. A piac kínálata nagyjából a ruhaneműkre és a bóvlira koncentrálódik, de meglepően sok a talpmasszázs-sátor. És a kígyózó sorokat elnézve, igény is van rá. Nem próbáltuk ki a szolgáltatást, és bár nagy volt a kísértés, Angry Birds-ös (vagy éppen Hungry Birds-ös) szuvenírekből sem tankoltam fel. Leo haverja hazadobott minket, és nyugovóra tértünk. Másnap este indult haza a gépünk, de előtte várt még ránk egy egész napos városnézés.

Reggel Leo nélkül vágtunk neki Kuala Lumpurnak, neki más dolga akadt, és csak a nap végén csatlakozott újból hozzánk. Tomiék a közeli Petronas toronynál kezdték a napot, fel is lifteztek a tetejére. Nekünk ez nagy kitérő lett volna, ráadásul a felhőkarcoló-élmény már megvolt Szingapúrban, így az ikertornyok meghódítását elhalasztottuk következő maláj utunkra.

kl3.jpg

Mi rögtön a Batu Caves felé vettük az irányt, ez Malajzia egyik legnagyobb hindu központja, melynek fő látványossága a barlangtemplom. Itt csatlakoztak hozzánk Tomiék is, a barlangba vezető 250 lépcsőfokot már együtt másztuk meg. Lenyűgöző képződmény, de óhatatlanul is eszembe jutott, hogy előbb-utóbb ez is be fog omlani, pont úgy, mint azt pár nappal korábban a Pulau Beras Basah szigeten láthattuk. (Szerencsére nem a barlang beomlásának voltunk szemtanúi, de egy jót fürödtünk a beomlott barlang helyén keletkezett édesvizű tóban.) A hegyomlás elmaradt, mi meg ismét egy jót derültünk az emberk között ólálkodó, kókuszt és narancsot zabáló, vagy éppen kicsinyüket a hasukon hordozó, kamerák előtt pózoló majmokon. Vajon a helyiek is ennyire odavannak értük, vagy csak a turisták számára érdekesek?

kl4.jpg

A Batu Caves után visszavonatoztunk a belvárosba. A vasútállomásról a Central Market (fedett piac - az egyik standon nyelvoktató sorozatot árultak, volt köztük magyar is!) és a kínai piac felé vettük az irányt. Itt meg is ebédeltünk, bár tény, hogy nem a legbizarrabb hentespultnál, ahol patkányok és macskák várakoztak a ketrecekben. Néhány szippantás erejéig még élveztük a kínai piac atmoszféráját, majd a közeli Masjid  Jamekhez sétáltunk. Ez KL legrégebbi mecsete. Rövidnadrágban, illetve lányoknak fedetlen vállakkal tilos belépni, így magunkra öltöttük Harry Potter köpenyeit. Sokat nem időztünk, mert még köpeny nélkül is igen meleg volt a tűző napon.

kl5.jpg

Utolsó utunk a Merdeka térre vezetett. Ez a malájok "felvonulási tere", ahol 1957. augusztus 31-én megszületett az egyesített Malajzia, és a brit helyére felvonták a maláj lobogót. A tér egyébként korábban krikettpáya volt (a mai napig füvesített), és a sarkában álló zászlórúd sokáig a világ egyik legmagasabb önálló zászlórúdja volt a maga 95 méteres magasságával. Mára már a volt szovjet köztársaságok sorra felülmúlják ezt a magasságot: Türkmenisztán zászlaja 133, Azerbajdzsáné pedig 162 méter magas lobog. A rekorder jelenleg a tádzsik fővárosban, Dushanbe-ben magasodik, a 30x60 méteres lobogót 165 méteres magasságban lengeti a szél.

kl6.jpgkl7.jpg

Itt Kuala Lumpurban viszont semmit nem lengetett a szél, majd' megkukultunk a 40 fok feletti hőségben a tűző napon. Az épületek tövében, árnyékot keresve jártuk körbe a teret, és csodáltuk meg a gyarmati stílusú építményeket. Befutott Leonard is, és hazafelé indultunk csomagjainkért. De előtte még kajáltunk egyet. A nasi lemak (kókusztejben főtt rizs) eddig kimaradt az étrendünkből, ezért Leo elvitt minket egy autentikus maláj étterembe, hogy utoljára még valami igazán tipikus maláj kaját ehessünk. Sajnos az étterem később nyitott csak, így be kellett érnünk egy másik kifőzdével. Az ételek itt sem okoztak csalódást, a nasi lemak viszont felkerült arra a listára, ami azokat a dolgokat tartalmazza, amik miatt még vissza kell térnünk Malajziába (Petronas tornyok, Borneó, durian, halfejleves stb.).

Az étterem egyébként a Kampung Baru városrészben volt. E név annyit jelent: új falu. Különleges helye ez a fővárosnak: egy kicsiny kerület, ahol a malájok megőrizték tradicionális életformájukat. Tilos felhőkarcolókat építeni: itt minden olyan, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Leo meg is mutatta, milyen a tipikus, cölöpökre épült maláj ház. Aki igazán maláj éttermeket keres, annak is ide kell elmetróznia.

kl8.jpg

Sokat azonban nem időzhettünk: elköszöntünk Tomiéktól, visszasiettünk Leóhoz a csomagjainkért és irány a reptér! Így is elhúzódott a délután: kénytelenek voltunk taxit hívni, hogy az 50 kilométerre levő reptéren kényelmesen elérjük a Kairó felé tartó járatunkat. Villámgyorsan vettünk búcsút Malajziától, amely a két hét alatt oly sok kellemes élménnyel lepett meg minket, és örökké emlékezetessé tette itt tartózkodásunkat.

A hazaérkezésünk óta eltelt néhány hónap alatt sikerült összevágnom a kint forgatott videókat. Mondják, hogy a képek sosem adják vissza igazán a látványt. A filmünket visszanézve azonban állandóan az jut eszembe: hihetetlen, hogy milyen helyekre jutottunk el! Egy cseppnyi kalandvágy, egy kis szervezés, jó adag improvizáció, és a végeredmény: tökéletes!

És ha kitartóan végigolvastad a Maláj-félszigetről szóló bejegyzéseket, megajándékozlak a nyaralásról készült videó utolsó pár percével:

2012 legjobb videói

Mogács Dániel köztársasági elnök lenne

Make It Count - Nike reklámfilm

Pepsi reklám elmaszkírozott NBA játékossal

A sport szépségei

Jégzajlás a Dunán

Budapest Sorbet from Andras Piroska on Vimeo.


Velence egy napja (time lapse)

Venice in a Day from Joerg Niggli on Vimeo.

Open Horizon

Open Horizon from Russell Houghten on Vimeo.

Síelni mentünk!

We Went Skiing from Leo Zuckerman on Vimeo.

Speed of light - filmforgatás projektorral

2009 legjobb dalai - TOP 10

Az ünnepek előtti rohanásban egy kicsit megpihenve, hátradőlve összeszedtem az esztendő - számomra - legjobb dalait. Nem mindegyik 2009-es szerzemény, de mivel ebben az évben ismertem meg őket, így helyet követeltek maguknak a listán. Kezdődjék hát a visszaszámlálás! Élvezzétek, az ünnepi rohanásban, megpihenve, hátradőlve...

10. La Roux - Bulletproof

A "Vörös" egy szintipop duó, újhullámos-retró hangszereléssel. Először én is meglepődtem, hogy ez tetszik, de a dallam hamar belemászott a fejembe, és kivakarhatatlan lett. Nem mellesleg, az énekesnőt, Elly Jacksont 2009. egyik legnagyobb felfedezettjének tartják.

La Roux - Bulletproof - Watch more Videos at Vodpod.

 

Tovább