Szezonnyitó - rekord létszámmal
 

Gábor, a túravezető módosított a sokéves hagyományon (és ez tőle nagy szó!), és a szezonnyitó kerékpártúra, nem pusztán bemelegítés volt: rögtön belecsaptunk a lecsóba. Szentendrén volt a találkozónk reggel 9kor, de a társaság kb. egyharmada nem HÉV-vel, hanem már két keréken érkezett a starthelyhez. Így Újpalotáról a Megyeri-hídon át a szentendrei HÉV-végállomásig jómagam is letekert már huszonegy-két kilométert. Hogy pontosan mennyit, azt nem tudom, mert kicsit váratlanul ért, hogy kezdődik a szezon, így felszerelésem még nem volt teljes: többek között nem volt elem a kilométerórámban. A csomagtartóm is téli álmát alussza még, így hátizsákban vittem magammal az egynapi cuccot, meg is éreztem a hátamon + a derekamon.

A Szentendrére vezető bringaút egyébként elég vicces. Katasztrofális állapotban van, egy része ráadásul nincs is leaszfaltozva, egy saras-göcsörtös akácoson vezet keresztül. És pont ez a részvan kitáblázva, hogy "Európai 6-os sz. kerékpárút". Igen, egy európai sosem jönne rá magától, hogy AZ kerékpárút...
 

A HÉV-nél (0. km)aztán szembesültünk vele: tényleg rekord létszámú jelentkező gyűlt össze a Dróthuszárok első 2009-es túrájára. Felsorolni is sok lenne, kik jöttek el, de szinte minden törzstag tiszteletét tette, és új arcokat is megismertünk. Gábor egy köszöntővel nyitott, majd kiosztotta az itinereket, a matricákat, és a legalább 10 túrán részt vetteknek a Dróthuszár-jelvényeket, majd hosszú, kígyózó sorban a Skanzen felé vettük az irányt. Ezen a szakaszon még szükség volt a téli kesztyűkre és sapkákra, de a szikrázó napsütésben sejthető volt, hogy mihelyst elérjük az emelkedőket, lekerül legalább egy réteg ruha. Cooper pl. a vékony, ötujjas kesztű alá vette a bringáskesztyűjét, így megismerkedtünk a "felső kesztyű" fogalmával.
 

A Skanzen (5. km) után aztán jött a várva-várt emelkedő: elindultunk felfelé a Pap-rétre (13. km). 8 kilométer folyamatosan felfelé - szét is szakadt a mezőny rendesen. A réten aztán jó nagy pihenőt tartottunk, tízóraiztunk, felvettünk egy réteg ruhát, és elindultunk lefele. Élvezetes száguldás lett volna 7 kilométeren át, de az út felénél fairtást végeztek, alig tudtuk kikerülni a munkagépet, utána pedig folyamatosan az úton hagyott fatörmelékeket kellett kerülgetni. A Telegárt réten (20. km) ebédszünetet tartottunk, majd egy rövid gurulás után elkezdtünk felkapaszkodni a visegrádi Fellegvárhoz (25. km).
 

Ismét szétszakadt a mezőny: volt, aki egyenesen a várig tekert, néhányan pedig megpihentünk az egyik kilátó-parkolónál. Aztán néhányan a várba is felgyalogoltunk, a többiek addig kipihenték a két emelkedő fáradalmait. Innen rövid kaptató vezetett a bobpálya felé, majd leereszkedtünk a 11-es főútig. Hol a főúton, hol kerékpárúton tekerzünk Szentendréig (49. km), ahol ismét kettévált a csapat, és mindenki hazafelé vette az irányt - HÉV-vel, vagy két keréken.
 

Kezdésnek tényleg nem volt gyenge a 49 kilkométeres túra, a maga két kemény emelkedőjével, és Szentendre megközelítése is bruttó 90 kilométerre növelte a távot - fárasztó szezonnyitó volt! Reméljük, a kezdés nem riasztott el senkit, és ha nem is az összes túrán, de mindenkivel pedálozhatunk még együtt 2009-ben!

A többi kép megtekintéséhez kattints ide!

Délután rohanás

Még március elején, az első igazán tavaszi hétvégén tettünk egy rövid, de tartalmas túrát a Bükkben. Elég későn szabadultunk el Miskolcról, innen autóztunk a Répáshuta után néhány kilométerre, de jó néhány kanyarra levő Hereg-rétig. Itt parkoltunk le, majd délután kettőkor elkeztünk kapaszkodni a Vörös-kő felé. Célunk nem csak az volt, hogy felérjünk, hanem hogy sötétedés előtt vissza is érjünk.

Eredetileg Bánkútról indultunk volna, de az idő rövidsége miatt a rövidebb, ámde kaptatósabb megoldást választottuk. Az út eleje (K+) nem volt nehéz, kicsit lejtett is, inkább a sár okozott gondot. A Malom-hegy lábánál, egy útelágazás után a K+ jelzést követve aztán hirtelen jó nagyot emelkedtünk, majd ismét kényelmes út vezetett a Tar-kő árnyékában a Toldi-kapu felé.

A Toldi-kaput (érdekes, látványos, sziklás rész) már a zöld jelzésen értük el, itt jutottunk a hóhatár fölé is. :)) Következett az Őserdő (már K jelzés!), amely a Wikipedia szerint

az Istállós-kő és a Tar-kő között, a Virágos-sár oldalában, a tengerszint fölött 850–900 m magasan található. Az első 25 hektárt a XIX. század eleje tájékán vették ki a gazdálkodásból, és azóta az ember közvetlenül nem avatkozik annak fejlődésébe: a 45–50 m magas, 180–200 éves bükkóriások "állva halnak meg".

Az élővilág megóvása érdekében körbe is kerítették az Őserdőt, és alternatív turistautat jelöltek ki. Létrán azonban be lehet jutni az őserdőbe, és a bejutást abból az irányból, ahonnan mi érkeztünk, nem is tiltotta tábla. A másik irányból már igen, de ezt csak akkor vettük észre, amikor kimásztunk a "rezervátumból".

Kis ereszkedés után a kék jelzés a Cserepes-kö felé veszi az irányt. Egy hegygerincre felérve jobbra fordul az út, balra pedig, a jelzést elhagyva, az egyre szűkülő gerincen a Vörös-köre lehet kilyukadni. Ez volt a mi célunk is. Kiérve a sziklaperemre, csodálatos látvány tárult elénk, az enyhén szeles, de szikrázóan napos időben. Rövid pihenő, fényképek készítése, a banán és a túrós batyuk elfogyasztása után indultunk is lefelé: 4 óra elmúlt, és hatra besötétedik!!!

Visszafelé elkerültük az Őserdőt, a Sima-kő déli lejtőin, jelöletlen (de a térképen feltüntetett) úton próbáltunk visszatalálni az eredeti ösvényre. Lassacskán, de sikerült. És a Sima-kő egyáltalán nem is sima! Viszont kalandos, és az éber szemek vaddisznókat is felfedezhetnek a bokrok, sziklák között.

A K+ jelzést megtalálva a már jól ismert úton jutottunk vissza a parkolóba, pár perccel 6 óra előtt. Éppen ránk sötétedett. Aki időben elindul, kényelmesen végigsétálhat ezen a néhány kilométeres, helyenként kaptatós, de többnyire közepes nehézségű túrán, mely igazán pazar panorámával ajándékozza meg a természetjárót.

A képek megtekintéséhez kattints ide!