Pedálozás a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén

A meteorológiai előjelzés igazi kirándulóidőt ígért a hétvégére, így jó korán, reggel hétre kimentünk az Esztergomba induló személyvonathoz, hogy biztosan felférjünk bringáinkkal együtt. 11-en vágtunk neki az idei második túrának. A vonat az Északi összekötő híd felújítása miatt a Margit híd felszíni HÉV megállójából indult. Ergo jegyvásárlás a vonaton. De a BKV-bérlet érvényes Óbudáig, így nem kis gondot okoztunk a kalauznak, amikor 11-en 3-4 féle jegyet (bérlettel v. anélkül, teljesárú, 50%-os, 26 év alatti, +kerékpárjegy) kértünk, és nyomtattattunk vele. De jó fej volt, és poénkodásainkat is jól tűrte.

Mire Esztergomba értünk, már jócskán fent volt a Nap, fel is melegedett az idő, a többség rövidnadrágban és rövidujjúban vágott neki az 50 kilométeresre tervezett távnak. Hamar elértük a Mária Valéria hidat, melyen Párkány felé vettük az irányt.

A hidat Feketeházy János tervezte, és 1893-ban a Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni, miután az érsek lemondott a vámszedési jogáról. Az eredeti, öt nyílású, 496 méter hosszú acélhidat két és fél év alatt építették fel. Először 1895. szeptember 28-án adták át hatalmas ünnepség keretében, amelyen a kormány több tagja is részt vett. A hidat aznap éjfélig vám nélkül volt szabad használni. Ezután 1918-ig az átkeléskor vámot kellett fizetni. Esztétikai okokból változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított. 1919-ben a párkányi oldalon lévő szélső nyílást légionáriusok lerombolták, ám ezt 1927-re kijavították. Másodszor 1944. december 26-án a visszavonuló német csapatok a három középső nyílást felrobbantották. A második rombolás nyomai több mint fél évszázadig láthatók voltak.Először 1964-ben ült össze a Magyar-Csehszlovák Közlekedési Albizottság, hogy megvitassa a híd jövőjét, de sem ekkor, sem az 1987-ig lefolytatott számos tárgyaláson nem született döntés az újjáépítésről. Az 1980-as évek közepén civil kezdeményezésre létrehozták Esztergomban és Párkányban is a Hídbizottságot. Évtizedes munka után sikerült elnyerni az uniós Phare-program támogatását. 1998-ban jött létre miniszteri szintű megállapodás, és végül 1999. szeptember 16-án megszületett a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló kormányközi megállapodás. Az építkezés 2000 októberében kezdődött. A két épségben megmaradt parti nyílást felújították, a felrobbantott hármat újra gyártották. Az eredeti 7,2 méteres űrszelvényt az új előírások szerint 9,5 méterre emelték a szlovák fél kérésére. Az új híd ívesebb lett a korábbinál, így azonban vasúti forgalom lebonyolítására nem alkalmas. (A hidat azért építették ívesre, mert még nem volt tisztázott a Bős–nagymarosi vízlépcső ügye). Ekkor alkalmazták először azt a technikát, amely segítségével a hídelemeket a parton szerelték össze, majd uszályokon szállították a helyszínre, és hidraulikával emelték helyére egy órai munkával. Az utolsó – 603 tonnás – ív 2001. július 27-én került a helyére. Az elkészült hidat 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos. Ez volt az utoljára újjáépített híd Európában, amelyet még a második világháborúban robbantottak fel.

Forrás: Wikipedia

Párkányban nem sokat időztünk, Ipolyszalka (Salka) felé vettük az irányt. A 8 kilométeres szakasz relatíve forgalmas volt, magyar és szlovák rendszámú autók felváltva előzgették konvolyunkat. Néhány kisebb emelkedő tarkította a szlovák szakaszt, de Szalka előtt egy hosszú és kellemes gurulásban is részünk lehetett. Szalkán (12. km) rövid pihenő, sör és Deli csoki vásárlása, majd egy másik, kettős hídon Letkés(H) felé fordultunk.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán mégsem mentünk át Letkésre, ráfordultunk az Ipoly gárjára, és a helyenként pocsolyákkal tarkított, de amúgy egész jó minőségű földúton lerültük ki a települést. Volt egy kalandos átkelésünk is, majd kiértünk a gyér forgalmú országútra, mely helyenként rosszabb minőségű volt, mint a töltés.

Egy-egy rövid pihenő az Ipoly partján és a Márianosztra (31. km) előtti Mária kútnál, majd megkezdtük a kapaszkodást. Kóspallag (37. km) érintésével a Törökmezőig többnyire szintben, vagy fölfelé kerekeztünk, de azért néhány lejtő tarkította az utat. Az utolsó, Törökmező (43. km) előtti kaptatónál aztán sokak türelme elfogyott, és lepattant a nyeregből. Jól is jött a megérdemelt ebédszünet. Kedvet kaptunk egy jó babgulyáshoz, de a törökmezői vendégház, vagy turistaház, vagy akármi meglehetősen érdekesen viszonyult a vendéglátás intézményéhez: mivel csoportjuk volt, csak valamikor kettő után tudtak ebéddel szolgálni. Alig múlt egy óra... Azért ez egy népszerű pihenőhelyen, ahol több turistaút is halad, elég furcsa hozzáállás...

Sebaj, volt még szendvics és csoki, meg gyümölcs bőven, megpihentünk, majd Nagymaros felé folytattuk utunkat. Néhány emelkedő még várt ránk, majd a Kövesmezőről megcsodáltuk Visegrád és a Duna látványát, végül a legendásan rossz minőségű, vízmosás-szerű földúton leereszkedtünk Nagymarosra (51. km).

Itt gyors döntés született: ennyien nem biztos, hogy fel tudnánk szállni egy tömött vonatra kerékpárokkal, így jobban járunk, ha elgurulunk Vácig, és az üres vonatokkal próbálkozunk. Időnk is volt még bőven: 3 körül járt csak. A 18 kilométeres szakasz nem ígérkezett nehéznek, de az áradó Duna már rögtön a legelején kerülőre kényszerített minket. Innen már semmi probléma nem volt, nem sokkal négy előtt Vácra érkeztünk, ahol elfogyasztottuk a jól megérdemelt, és Nagymaros óta tervezgetett fagylaltjainkat, s visszavonatoztunk Budapestre.

A képek megtekintéséhez kattints ide!

Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább!

Mi is az a Creative Commons?

A webet böngészve egyre gyakrabban találkozhatunk a Creative Commons logójával, különböző írások, fotók, filmek és zenék mellett, amely e művek a szabadabb felhasználását engedélyezi. Az eredetileg amerikai non-profit kezdeményezés mára nemzetközi mozgalommá nőtt, néhány év alatt több mint harminc ország csatlakozott hozzá. Magyarország 2005. október 15-én, a Creative Commons honosított, magyar nyelvű licenceinek közzétételével csatlakozik hivatalosan e nemzetközi kezdeményezéshez.

Az egyes szellemi alkotások hagyományosan automatikusan a szerzői jog védelme alá esnek, azaz megszületésük pillanatától többszörözésük, megosztásuk és további művek alapanyagául történő felhasználásuk, „remixelésük” is a szerző engedélyéhez kötött. Ugyanakkor az internet és az új média-technológiák megjelenése e felhasználási formákat minden korábbinál gyorsabbá, hatékonyabbá és népszerűbbé tette, s megváltoztatta a kulturális termelés és hozzáférés kereteit. Ma gyakran előfordul, hogy zenészek, írók, filmesek arra buzdítják közönségüket, hogy töltsék le, használják fel és osszák meg másokkal műveiket. Egyesek ettől ismertségük növekedését, megrendeléseket és felkéréseket várnak, mások kulturális margináliákban utaznak, és egyébként sem számítanak arra, hogy valaha is piaci alapon terjeszthetőek lennének alkotásaik. Vannak olyanok is, akik azért „eresztik szabadon” alkotásaikat, hogy ne vesszenek feledésbe, sokáig elérhetőek maradjanak a közönség számára, vagy beépülhessenek a jövőben születendő művekbe.

Azok, akik ma műveikhez szabadabb hozzáférést kívánnak engedni, a Creative Commons licencek segítségével könnyedén és különösebb jogi jártasság nélkül is pontosan megszabhatják és feltüntethetik, hogy mások milyen feltételekkel használhatják fel műveiket. Egyszerű nyilatkozattal engedélyezhetik alkotásaik többszörözését, átdolgozását vagy terjesztését, és rendelkezhetnek az esetleges üzleti célú felhasználások mikéntjéről is. Ezek a engedélyek jelentős segítséget jelentenek egy olyan világban, ahol a személyi számítógépek, a digitális kamerák alapvető eszközei a kreativitásnak, és a segítségükkel létrejött művek az interneten korlátlanul terjeszthetők.

A Creative Commons nem áll szemben a szerzői jog rendszerével, ellenkezőleg: harmonikusan kiegészíti, sőt magába foglalja azt. A CC a szerzői jog manapság gyakran háttérbe szoruló feladataira - a szellemi alkotás ösztönzésére és az egyetemes kultúra értékeinek megóvására – összpontosítva kínál alternatív megoldást azon szerzők számára, akik műveik szabadabb terjesztését választják. Az alkotók vagy archívum-gazdák szándéka szerint kapukat nyithat ott, ahol a teljes körű automatikus szerzői jogi védelem nehezítené az információ gyorsabb terjedését, a korábbi szellemi értékekre épülő kreativitást és a múltban keletkezett, archív kulturális termékekhez való hozzáférést.

(forrás: http://www.creativecommons.hu)

Erre vonatkozik tehát jobbra fent a CC logó. Ha felhasználnád valahol, amit itt találsz, Nevezd meg a forrást és a szerzőt!-Ne add el!-Így add tovább!