2012. őszén volt szerencsénk egy két hetes körutat tenni a Maláj-félszigeten. Az ott gyűjtött élményeinkről szóló bejegyzés-sorozat aktuális cikkében Szingapúrról lesz szó.
Szingapúrba Kairón, Bangkokon és Kuala Lumpuron keresztül érkeztünk, de csak e legutóbbiban töltöttünk el említésre méltó időt. Szeptember 22-én az Egyptair kairói járatával hagytuk el Budapestet és Európát, majd bő 5 órát időztünk az észak-afrikai tranzitban (valójában ez is említésre méltó idő). Késő éjjel indultunk tovább Malajziába, egy rövid thaiföldi megállóval. Kb. 9 óra repülés után Bangkokban le kellett szállnunk a gépről, kaptunk egy kis matricát a pólónkra, majd a terminálon jó nagy kört téve, egy emelettel feljebb vissza kellett sétálnunk ugyanahhoz a kapuhoz, ahol kiszálltunk, és újra becsekkoltunk. Ennyi volt Bangkok, mehettünk tovább Kuala Lumpurba!
Ezt leszámítva nem panaszkodhatunk a repülőútra: a gép (Boeing 737-700) félig sem volt tele, simán be tudtunk ülni egymás mögé, ablakhoz - bár ezt az igényünket nem volt könnyű elmagyarázni a kairói reptéren. Nem is értette meg a pultos csaj, hogy mit akarunk, bár sűrűn bólogatott, hogy "yes, yes". Sebaj, a gépen volt hely bőven. Kezdetben persze a szárnynál kellett ülnünk, így nem véletlenül született meg utunk első mélyen szántó bölcsessége: "Nagy gépnek nagy szárnya van."
Szóval megérkeztünk Kuala Lumpurba, ahol elsőre csak egy éjszakát terveztünk eltölteni. Gyorsvasúttal irány a központ, majd mágnesvasúttal a Bukit Bintang, KL "modern bevásárló központja". Innen pár saroknyira van a Serenity Hostel, a város legpezsgőbb éjszakai élettel megáldott utcájában (Changkat Bukit Bintang), egy sportbár felett 2 emelettel. Egy 8 fős "koliszobában" (dormitory) foglaltunk két ágyat, és mivel több vendég arra az estére nem érkezett, kényelmesen elfértünk. (Tominak és Laurának kellett volna még csatlakozniuk hozzánk, de gondjuk akadt Laura vízumával, így nem engedték ki őket Indiából, és csak pár nap múlva tudtak csatlakozni hozzánk.)
Viszonylag hamar rájöttünk, hogy a legnagyobb gondunk a légkondival lesz. Odakint 30 fok feletti meleg, közel 100%-os páratartalommal, ha emellé direkt napsütést is kapsz, elviselhetetlen. Viszont akárhova belépsz, maximális teljesítménnyel dübörög a légkondi - minimális hőfokon. Szerencsére a szobában - mivel csak ketten voltunk - éjszakára ki tudtuk kapcsolni a klímát, így valamelyest elviselhetőbb volt a hőmérséklet. Innentől viszont mindenhova vittünk magunkkal pulóvert. A szobánk szerencsére nem a nyüzsgő utcára nézett (nem is volt ablaka...), így viszonylag jól aludtunk, a hat órás időeltolódás ellenére.
Másnap egy gyors reggelit (toast + lekvár + tea) követően elsétáltunk a közeli Times Square-re, innen indult Szingapúrba a buszunk, melyre a jegyet már otthon megvettük. A buszon luxuskörülmények vártak ránk: kényelmes, hátradönthető fotelek, kar- és lábtámasszal, masszázsfunkcióval. 5 órás út, több mint 400 km így azért elviselhető. És alig több mint 5000 Ft-ért nem is olyan drága!
Így érkeztünk meg Szingapúrba szeptember 24-én. Azért útközben újra megküzdöttünk a légkondival: a helyiek papírzsebkendőkkel próbálták betömni a légbeömlő nyílásokat, mert teljesen elzárni nem lehetett őket. A tuti megoldás azonban a mi kezünkben volt: Öcsi táskájából előkerült egy guriga szigetelőszalag, ami gyors és hatékony megoldást jelentett a problémánkra.
A határátlépés izgalmasra sikeredett. A legviccesebb, hogy Szingapúrba tilos rágógumit bevinni. Odaát sem lehet kapni, fogyasztásáért büntetés jár. Nem árt tudni, hogy Szingapúrban még mindig lehet botozással fenyíteni. Alkoholt és cigarettát be lehet vinni, de jó magas vámot kell rá fizetni. Nálam - szigorúan gyógyászati célból - volt fél liter házipálinka, kólásüvegben. Gondoltam, ezzel nem lehet gond, ráadásul a szingapúri követség honlapja szerint egy palack ital bevihető. A csomagátvizsgálásnál azonban másodszorra is visszatolták hátizsákomat a röntgengépbe. Persze hogy megijedtem, de végül kérdés nélkül továbbengedtek. Nem tudom, mit találhattak gyanúsnak. (Hazafelé a reptéren a Petronas Towers alakú hűtőmágnes érdekelte a hatóságot...)
Szingapúrban couch surfing útján szereztünk szállást, vagyis sikerült interneten találnunk egy olyan srácot, aki szívesen megosztotta velünk a lakását két éjszaka erejéig. Ryant kellett hát megtalálnunk, de még volt egy kis időnk addig, amíg végzett a munkájával, így sétáltunk egyet a buszunk végállomásának környékén. Pénzt is kellett váltanunk, hogy buszjegyet tudjunk venni. Mindegyik háztömb portáján érdeklődtünk, de mindig azt a választ kaptuk, hogy "next building", míg végül az egyiknek igaza lett, és megszabadulhattunk Eurónk egy részétől.
Szingapúrban nincs bérlet a buszokra, mágneskártyát lehet váltani, amelyet fel kell tölteni egy tetszőleges összeggel. A kártyát fel- és leszálláskor is olvastatni kell, így tudja a rendszer, hogy mekkora összeget kell levonni. Ha nincs kártyánk, bemondjuk az úticélt a sofőrnek, majd kifizetjük a távolsággal arányos viteldíjat. A sofőr azonban nem ad vissza aprót, így célszerű mindig magunknál tartani egy maréknyi érmét. Ez nekünk nem mindig jött össze, de megfigyeltük, hogy a bal első ülésen mindig egy segítőkész, idős néni ül, aki hajlandó neked pénzt váltani, és még az útbaigazítás sem esik nehezére.
Így jutottunk el Ryan-hez is, akinél végre lecuccoltunk, majd nyakunkba vettük az éjszakai Szingapúrt.
Szingapúr városállam, egy másfél kilométeres szoros választja el főszigetét Malajziától. Stratégiai jelentőségű kikötője gyorsan a világ egyik legfejlettebb városává tett Szingapúrt: az egykori cölöpházak helyén ma fényes felhőkarcolók magasodnak. Ez így remekül hangzik, de nem teljesen igaz. Szingapúr fényűző üzleti és turisztikai központja, a Marina Bay az 1960-as évekig nem is létezett. Ekkor alakítottak ki - a tenger feltöltésével - egy öblöt, teljesen átalakítva Szingapúr partszakaszát és térképét. A néhai kikötő több utcányi távolságra került a parttól. Mindez akkor igazán izgalmas, ha az embernek lehetősége nyílik az egykor vízzel borított terület pompás épületei között sétálni.
(forrás: Pearson Education South Asia Pte Ltd 2002)
És van is látnivaló bőven, ha az öbölben teszünk egy sétát. Itt található a város jelképének, az oroszlánfejű, haltestű Marlion-nak a szobra, az egykor postaépületként szolgáló, gyarmati stílusú Fullerton luxushotel, vagy minden látnivaló legje, a Marina Bay Sands hotel. Ez utóbbi tetejéről minden este fél 10-kor lézersugarak pásztázzák az égboltot, az öblöt diszkréten betöltő zene ütemére pedig fényjáték és szökőkutak vízfüggönyére vetített jelenetsorok szórakoztatják az összegyűlt bámészkodókat. A bemutatót pont a Fullerton hotel elől néztük végig, ideális helyről. Másnap felmentünk a Marina Bay Sands hotel tetejére, onnan is nagy élmény volt, de talán a partról hangulatosabb a show. Ha már fent voltunk a tetőn, a hotel 1. tornyán 50 méterrel túlnyúló kilátóteraszon, megnéztük volna a világhírű, feszített víztükrű medencét is, az azonban csak a szállóvendégek számára elérhető. A látvány, a város fényei azonban a kilátóteraszról is lenyűgözőek voltak.
Első és egyetlen teljes napunkat Sentosa szigetének szenteltük. Sentosa egy igazi szabadidőközpont, egy utolsó négyzetméteréig beépített, de legalábbis karban tartott sziget, a maga 5 négyzetkilométeres területével. Kabinos felvonóval és gyorsvasúttal egyaránt megközelíthető, ez utóbbi kvázi ingyenes, de felszálláskor kell megfizetni a 3,5 dolláros belépődíjat. A vonatnak a szigeten 3 megállója van. Mi az elsőnél szálltunk le, mert elsődleges célpontunk a Universal Studios filmgyár élményparkja volt.
A parkban filmeknek szentelt, tematikus blokkokban tölthetünk el jó néhány kellemes órát. A belépő (kb. 12.000 Ft) tartalmazza az összes "játék" használatát, és mivel szezonon kívül voltunk, nem is kellett órákig sorban állnunk: 5-10 perc várakozással mindenre fel tudtunk ülni. A legtöbb időt mindenhol az épületek központjában található "kilövőállomásig" való eljutás jelentette: hosszú, légkondicionált labirintusok várják csúcsidőben a türelmesen várakozókat. (Bónuszként az első magyar vonatkozás: Gábor Zsa Zsa "hollywood"-i csillaga.)
Madagaszkárral és Shrekkel kezdünk, a csónakázás és egy lightos hullámvasút jó felkészülés volt a későbbiekre. Jó volt a Jurassic Park témájú "csónakázás", amely végén a nézelődők vízágyúval lőhettek minket, élveztük a Múmia "töksötét" és a Battlestar Galactica vadul tekergő hullámvasútjait, de a legnagyobb élményt a Transformers csarnoka jelentette.
Itt egy "speciális" hullámvasútra ültünk fel, amely gyakran megállt, és 3D szemüvegen át teljesen élethű akciójeleneteket vetítettek elénk. Tényleg olyan érzés volt, mintha részt vennénk egy üldözéses jelenetben. Az első rácsodálkozás után végig is játszottuk még egyszer a kalandot!
Sentosa persze nem csak ebből áll: déli partján homokos strandok, a sziget közepén egy kisebbfajta hegy, kilátóval és botanikus kerttel, a hegy tetejéről pedig nyári bobhoz hasonló, de kerekeken guruló járgányokkal lehet legurulni a strandra. Ennél jóval többet is tartogat a sziget az ide látogatók számára, de nekünk a Universal Studios után már csak ennyire maradt időnk. Aki több napra érkezik Szingapúrba, nyugodtan szenteljen egy teljes napot Sentosára!
Harmadik és egyben utolsó napunkon végre napfényben is felfedezhettük a várost! Vagyis inkább nappali fényben, ugyanis meglehetősen borongós időnk volt, de szerencsére sem eső, sem kánikula nem nehezítette a dolgunkat. Csak kóboroltunk az utcákon fel-s-alá, és gyönyörködtünk a kínai és hindu templomokban. Utunk természetesen a Marina Bay-nél ért véget, majd visszamentünk Ryan-hez a cuccainkért.
A belvárosból 10 percenként indulnak buszok a határ túloldalán fekvő maláj városba, Johor Bahruba. Rengetegen ingáznak, az esti csúcsforgalomban ízelítőt kaptunk az ázsiai káoszból, ahogy mindenki igyekezett hazafelé. Bőven időben érkeztünk az ottani vasútállomásra, ahonnan este 11-kor indult a vonatunk fel északra, Jerantut városába, a Taman Negara nemzeti park kapujába. De ez már egy következő történet lesz...
