A pünkösdi hosszú hétvégét kihasználva a Dróthuszárok hét autóval útra keltek a nyugati határszél felé. Már-már hagyománnyá válik, hogy az évnek ebben a szakaszában mindig megtaláljuk az ország legcsapadékosabb pontját. Tavaly a zempléni túrát megúsztuk komolyabb elázás nélkül, idén azonban minden másképp alakult. Hiába a közel egy hónapon át tartó májusi kánikula...

Első túra: küzdelem az esővel (kb. 22 km)

Túránk egyik fő célja a Fertő-tó megkerülése volt, egy nap alatt. A 120 km fölötti táv szinte mindenkinek egynapos rekordot jelentett, így izgalommal vártuk a megmérettetést. Az erőpróba reggelén, szombaton azonban csúnya, borongós időre ébredtünk fertődi szállásunkon, de már előző este is sejtettük a rosszat, ezért felcseréltük az első két nap programját. A felhők ellenére Gábor kitűzte az indulás időpontját, szó szerint "fél kilenckor elmegyünk a kerítésen". (Ezt a kijelentést többen máshogy értelmezték, mint Gábor. Erkölcsi Fertőd... A hangulatot a helyiek "Romantic Love Songs" c. cédéje fokozta, rajta a következő slágerekkel: Toselli-Serenade, Softi, Happy Hour.)

Felpakoltuk a kerékpárokat a kocsikra, és Kőszegig autóztunk, hogy a város melletti hegyen át, a Hétforrás határátkelőnél Ausztriába tekerjünk, és Lockenhaus várána érintésével visszatérjünk a parkolóban várakozó négykerekűekhez. Ez így önmagában jól hangzik, de alig hogy elhagytuk Fertődöt, újra esni kezdett, és Kőszegig meg sem állt. Enyhe esőben, összefüggő felhőzet alatt málháztuk fel kerékpárjainkat, de csak nem akart elállni. Végül ketté szakadtunk: a csapat egyik fele kocsikkal indult Lockenhaus felé, míg a bátrabbak, elvetemültebbek, hülyébbek (nem kívánt rész törlendő!) nyeregbe pattantak. Már a hegyre vezető szerpentint sem könnyen találtuk meg, az eső pedig nem csillapodott. A kaptatón felfelé indulva már mindenki sejtette, mennyire fogja bírni a ruhája, cipője, kitartása az időjárást - az első pihenőhöz érve azonban még jobban rákezdett az eső. Azért tovább indultunk az erdőben, de a fák sem nyújtottak védelmet. A Hétforráshoz vezető bekötő úton már csak Gábor gurult le, míg ő távol volt, az ellenzék megtartotta az első szavazást.

A döntés: forduljunk vissza, és eredjünk két társunk után, akik már visszafele tartottak a kocsikhoz. Gábor és a legkitartóbb Viktor végül meggyőztek minket a folytatásról. Alig pár percet tekertünk (inkább gurultunk), amikor Cooper a szavazatok újraszámlálását javasolta - mindannyiunk nevében. Nyoma sem volt annak, hogy a közeljövőben elállna az eső, a hőmérséklet 4-5 fokra süllyedt, elfagyott ujjainkkal alig bírtunk váltani, sok nadrág és cipő is átázott. Beláttuk, hogy komoly tüdőgyulladást kockáztatunk, ha tovább megyünk, és a túra sem élmény, sokkal inkább egy kemény, kellemetlen munka lenne.

Visszafordultunk, de mászhattuk meg újra a hegyet, melyen pár perccel korábban legurultunk. Sebaj, a hidegben a kaptató jobban esett, mint a gurulás. Hosszú percek után aztán visszaértünk a parkolóba, felpakoltuk a kerékpárokat, és dél után nem sokkal hazafelé vettük az irányt.

Mondanom sem kell, Köszeget elhagyva elállt az eső, Fertődön pedig már ragyogó napsütésben teregethettük ki átázott cuccainkat. Átöltöztünk, megebédeltünk, majd döntés született: ki kell használni a jó időt! Ráadásul a csapat majd' fele még egy métert sem tekert, így történelmi pillanat következett a Dróthuszárok életében: megkezdtük második túránkat ugyanazon a napon!

Második túra: Nagycenk oda-vissza (kb. 30 km)

A kivétel Tiborék voltak, akik Sopronba tekertek be, így közel kétszer annyit kerekeztek délután, mint mi. Mi Hegykőn át Nagycenk felé indultunk. Enyhén hullámos út vezetett célunkig, egy komolyabb emelkedővel, amely előtt egy defekt miatt kényszerpihenőt tartottunk. Máig nem tudom, kit ért a baleset, de ha jól emlékszem, ez volt a legkomolyabb műszaki problémánk a három nap alatt. Soha rosszabbat...

Az idő kegyes volt hozzánk, a nagycenki kastélyparkban szikrázó napsütésben fogyasztottuk el uzsonnánkat, majd átgurultunk a Széchenyi-mauzóleumhoz. Itt relatíve sokat időztünk (kimerítő idegenvezetésben volt részünk), a vasúttörténeti parkhoz érve már kezdett hűvösre fordulni az idő. Néhány jó fotó készült a kiöregedett mozdonyok társaságában, aztán irány haza. Semmi eső, Nagycenkből nem lett nagy cink.

Az estét a társaság egy része a közeli Báthory Panzió pizzériájában töltötte, a három nap alatt ez a hely vált törzshelyünkké, mint egyetlen melegétel bezserzésére alkalmas hely a környéken. A pizzájuk nagyon finom volt, de azért félig-meddig mégiscsak kocsma volt, ezt az bizonyította a legjobban, hogy amikor a másik asztalnál ketten sört kértek (üvegest), a pincér megkérdezte: "Poharat kérnek hozzá?" Hazafelé persze szemerkélő esőben sétáltunk. A kellemetlenségre még odabent Kati hívta fel a figyelmünket:

- Esik az eső!
- Honnan tudod?
- Voltam WC-n!

Hamar nyugovóra tértünk, másnap várt ránk a nagy megmérettetés...

Szállásunk egyébként minden várakozásunkat felülmúlta: a Kata Vandégház kényelmes otthonként szolgált mind a tizenkettőnk számára, három éjszakán át. Ez itt az ingyenreklám helye:

A Kata Vendégház Fertődön a kastélypark szomszédságában, a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjától 3 km-re található magánszálláshely. Az Eszterházy-kastély parkerdeje mellett, nyugodt falusias környezetben, parkosított udvarral rendelkező különálló új családi házban 116 m2-en, 3 db kétágyas, pótágyazható szoba, saját fürdőszobákkal akár apartmanként is igénybe vehető 2-12 személy részére.

Felszerelt konyha, fürdőszobás vagy zuhanyozós szobák, grillezőhely, Internet hozzáférés, kerékpározás, kerékpárkölcsönzés, pingpongasztal, reggeli, saját parkoló, szauna, TV a szobában, bababarát, üdülési csekk elfogadás. További szolgáltatások: kerti bútorok, gyermekeknek homokozó, hinta, mászóka, szalonnasütőhely, bográcsozó. A pincében szauna, asztalitenisz, csocso, kondigép. Parkolás zárt udvarban. Infraszauna, Hot-Spot internet. Kerékpárkölcsönzés helyben.

weblap: szallasinfo.hu
 

Harmadik túra: a Fertő-tó körül (kb. 130 km)

Részletes leírást nehéz adni erről a túráról, nem sok értelme van az óramutató járásával megegyező irányban felsorolni a tóparti települések nevét. Reggel 7kor indultunk, hogy biztosan hazaérjünk még világosban. Kilenc körül már át is léptük a határt. Az első nagyobb pihenő (közel másfél órát) Rust főterén volt, a kisváros valóban a körút egyik fénypontja volt. Almássüti egy kávézó teraszán, napsütés, tiroli népviseletbe öltözött kirándulók, és kerékpárok mindenhol. Ez utóbbi a körút minden egyes percére jellemző volt: rengetegen pattantak nyeregbe, hogy körbekarikázzák a tavat. Persze az osztrákok többsége beéri egy "kis körrel": a magyarországi szakaszt kihagyva hajóra száll, és Mörbisch, valamint Podersdorf vagy Illmitz közötti átkeléssel folytatja útját. Az osztrák és a magyar szakasz között természetesen jelentős különbség van, mind az utak minősége, mind a kiépített kerékpárutak, mind a pihenőhelyek tekintetében. Ezt nem részletezem, közhelyes lenne. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom: bátran vállalkozzon a magyar szakasz letekerésében, élményben és természeti szépségekben nem lesz hiány!

Lényeg a lényeg: északkelet felé tartva végig kütdöttünk a szembeszéllel, hazafelé persze előnyünkre vált a szélirány, de addigra befelhősödött, így nem lehettünk maradéktalanul elégedettek az időjárással, de legalább sem az eső, sem a kánikula nem hátráltatott. Csapatunk többször is szétszakadt, de végül mindenki hazaért. A kilométerórák ekkora távolság, és a sok rövidítés, kerülő, eltévedés miatt nagy szórással mutatták ki-ki egyéni rekordját (az enyém pl. 128,5-öt), de abban kiegyezhetünk: aki tókerülésre adja a fejét, nyugodtan számoljon 130 kilométerrel. Ha időben indulunk, a táv kényelmesen teljesíthető egy nap alatt, a terep sem túl nehéz. Egyet sajnáltunk csak: az út többnyire a tóparttól messze vezet, az igazí vízparti fíling elmaradt. A másnapi izomláz viszont egyáltalán nem...

Negyedik túra: körút a burgenlandi borvidéken (kb. 40 km)

Reggel ismét esett, így majdnem hazafelé vettük az irányt. Mire azonban a csomagolásra és a reggelire került a sor, kisütött a nap, így kilencen ismét a kerékpározásra szavaztunk. Kópházáig autóval mentünk, itt pattantunk nyeregbe, és a határon átkelve Deutschkreuz-ot vettük irányba. Még a falu előtt jobbra fordult a kerékpárút, itt tértünk rá a B40-es jelzésű Rotwein körútra. Festői szépségű borvidéken tekerve jutottunk el Neckenmarkton és Horitschonon keresztül Raidingba, Liszt Ferenc szülőfalujába. Az emlékközpontban déltől egyig ebédszünet volt, mi persze pont belefutottunk a "teremőrbe", aki éppen zárt. Más választásunk nem maradt, megebédeltünk, és tovább haladtunk Kleinwarasdorf irányába. Változatos terepen jutottunk el egy szélkerék-parkhoz, ahol még egyszer megpihentünk. Az ide vezető szerpentin (lefelé) többeket majdnem megtréfált, Earny-nek például vissza kellett mennie elhagyott szemüvegéért, de legalább sebesség-rekordot tudott dönteni. Archie hátsóját (mármint külsőjét) ragtapasszal tekerte körbe, hogy megóvja a defekttől, kiakaszott hátsó fékje miatt neki is észnél kellett lennie a lejtőkön. Coopernek is  koptak a fékpofái, ennek ellenére száguldott rendesen, nem volt pofája fékezni...

Végül szerencsésen megérkezett mindenki a kocsikhoz, és főleg az előző napi erőpróbától megfáradva, elégedetten, az első napi kellemetlenségeket valamelyest elfeledve indultunk vissza Budapest irányába.

Még egy aranyköpés érdemel említést, amely kimaradt a leírásból: este tévéztünk, Gábor már aludni próbált, és amikor szóba jött, zavarja-e a tévé, ennyit mondott: "Zajonghat, csak csendben!"

A képek megtekintésékez KATTINTS IDE!