"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour

Szezonzáró kerékpártúra Dobogókőre

2009. november 02. - Bandita6

Október közepére terveztük a 700 méteres Dobogókő meghódítását, de akkor az időjárás közbeszólt. Szeptembert idéző melegre most sem számíthattunk, de az égiek kegyesek voltak hozzánk, és idei utolsó kerékpáros túránkat szikrázó napsütésben teljesíthettük.

Persze reggel még jégbe fagyott kocsi fogadott a parkolóban, de mire 9 óra körül elindultunk a szentendrei HÉV-megállótól, már egészen elfogadható volt a hőmérséklet. Jól beöltöztünk induláskor, de hamar megálltunk, és lekerült az első réteg.

Hamar jött az első kényszerpihenő is: Kati gépe rendetlenkedett, de szerencsére nem kellett rögtön szervízben kezdenünk. A Dömör kapu (10. km) után elindult a kaptató a Király-kúti nyereg (18. km) felé. Rögtön az emelkedő legelején Earny defektje okozott riadalmat, de viszonylag gyorsan sikerült orvosolni a problémát. Earny mindig kivívja, hogy valahogy külön kitérjünk rá az élménybeszámolóban...

Lényeg a lényeg, szép lassan megindultunk felfelé. Már egyáltalán nem fáztunk, viszont bőven volt időnk gyönyörködni az ősz szemet gyönyörködtető színeiben. Forgalomtól elzárt út vezetett majdnem Dobogókőig. A Király-kúti nyereg után gurultunk egy kicsit lefelé, majd a Kakas-hegyet (22. km) és a Két-bükkfa-nyerget magunk mögött hagyva, at utolsó 4, legnehezebb kilométert már a forgalmas országúton tettük meg Dobogókőig (28. km). A szintkülönbség Szentendrétől: több, mint 550 méter.

Amit Dobogókőről a Wikipedia szerint tudni érdemes: Pilisszentkereszttől északra, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontján, a Balti-tenger szintje felett 699,746 méter magasan fekszik, Budapest és Esztergom között, nagyjából félúton. Tetejéről kiváló kilátás nyílik a Dunakanyarra, sőt, tiszta időben a Magas-Tátra is kivehető. Dél felé lankásan emelkedik, észak felé viszont meredek sziklafalak és ezekbe vágott völgyek vannak (Rám-szakadék).

Az ezoterikus világszemlélet értelmében a Föld szívcsakrája Dobogókőn található. Jelentősége a világhírű energiaközpontokéval, Stonehenge-ével, a görögországi delphoi jósdáéval vagy az egyiptomi Kheopsz-piramiséval vetekszik. A Dobogókőre látogató egyre több zarándok között meg kell említeni a kambodzsai és a laoszi lámát, és a rendszeresnek számító buddhista szerzeteseket is. Shaolin falu is épült a közelében, ami a Két bükkfa-nyeregtől nem messze, a Bund-forrás mellett található. (Ezt mindenképpen fontosnak tartottam megemlíteni, az ide vonatkozó, nemrég belinkelt videó tükrében...)

Dobogókőre rendkívül sokan látogattak el a környékről ezen a verőfényes őszi napon. Néhányan kerékpárral is érkeztek, de valahogy az autó népszerűbbnek bizonyult. Nem a reklám helye, de a Matyi Büfé forralt bora nem csak finom, de életmentő is volt.

Rövid pihenő és szemlélődés után - meg miután Gábor szigetelőszalaggal iagzi lovag módjára megjavította egy hölgy túrabakancsát - beöltöztünk, felkészülve a megérdemelt 16 kilométeres gurulásra Pilismarótig (44. km). Bizony van, amikor a száguldás sem ajándék... 5-6 fokban egyáltalán nem az. Azért annyira nem volt vészes, mint gondoltam, de Gábor kölcsön-síkesztűje nagyon sokat segített.

Pilismarót után mer semmi különleges nem történt út közben, a jól megszokott Visegrád-Tahtitótfalu útvonalon érkeztünk vissza Szentendrére (76. km). Azt azért megállapítottuk: a 11-es főúton egyáltalán nem élmény kerekezni, a kerékpárút viszont néhány szakaszon még nem készült el.

Bár majdnem szemtanúi voltunk egy balesetnek, végül egyben, épségben és egészségben megérkeztünk Szentendrére. Mindenki kocsiba szállt, befűtött, és hazafelé vette az irányt. Így zártunk le egy újabb, élményekben gazdag kerékpáros szezont.

Még két bringás rendezvény van hátra az évből: a nyári kalandokat felidéző filmvetítés és az évzáró vacsora. Ott találkozunk! Vagy ha nem, hát 2010-ben...

Fényképek: ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr61494068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

earny73 2009.11.03. 08:51:28

Kedves Bandita!

Ezt konkrétan kikérem magamnak, biztos forrásokból tudom, hogy a defekt nem a véletlen műve volt. Abban is biztos vagyok, titkon remélted, lesz olyan pillanat a túra során amelyben meg tudod említeni "csodálatos" nevemet és tetteimet. Egyébként a beszámoló és a képek jól sikerültek.
Köszi.
süti beállítások módosítása