A cím egy kicsit csalóka lehet: nem, nem keresztelték át a Miskolc-rallyt, csupán vele egyidőben vágtunk neki kerékpártúránknak a téli álmából éledező Bükk hegységben. A találkozó, vagyis a túra kiindulópontja Lillafüreden, a "szikla" melletti parkolóban volt. A szikláról zárójelben annyit, hogy valaha szigorúan védett objektum volt a belsejében, ezt most átalakítják, és ha minden igaz, 2011. őszén rockmúzeum nyílik itt.

Miközben a túrára készülődtünk, tucatjával húztak el mellettünk a versenyautók: a bükkszentkereszti gyorsaságira igyekeztek. Vagyis nem csak a parkolóban, de utunk első felében is sok versenygéppel találkoztunk: Hollóstetőig egy útvonalon haladtunk. Szerencsére még így is elég gyér volt a forgalom, így kényelmesen, a magunk tempójában tekerve haladhattunk felfelé az első, kemény emelkedőkön. Hollóstetőt (7. km) a vártnál könnyebben és hamarabb elértük. Innen ugyan folyamatosan emelkedett az út a répáshutai elágazóig (14. km), de a lejtőkön lendületet véve könnyen teljesíthető volt a második 7 kilométer.

A répáshutai kereszteződésben tartottuk az első nagyobb pihenőt, felhívtuk Vadászgörényt, és közöltük vele, hogy már a vonaton vagyunk, és jól kitárgyaltuk Iny Németországba költözését. Búcsú-túrája aztán folytatódott, a panoráma-országúton megkerültük Répáshutát, néhány kilométerrel odébb egy magaslatról (talán a sípálya tetejéről?) visszatekintettünk a völgyben megbúvó falucskára, és tovább tekertünk.

Nem sokára jobbra letértünk az országútról, és egy sorompóval lezárt úton indultunk Nagymező felé (24. km). Ez volt túránk legnehezebb szakasza: a közel 500 méteres szintkülönbség ötödét tettük meg alig több, mint 2 km alatt. A szerpentinen felfelé tekeregve érdemes volt néha visszapillantani: hihetetlen mélységben keringett alattunk az az út, amelyen néhány másodperccel korábban tekertünk.

Aztán a Nagymezőre is felértünk végül, és gyorsan át is száguldottunk rajt(a). Nem mintha nem ért volna meg egy kis nézelődést, de épp elbújt a nap, és nem volt kedvünk lepihenni. Inkább leszáguldottunk Jávorkútra, és ott ebédeltünk meg (30. km).

Innen csak a Sebes-vizi elágazóig tekertünk, ahol letettük kerékpárjainkat, és gyalog ereszkedtünk le a völgybe. Egy kidőlt fákkal borított szurdok mélyén, a sziklák közül előtörve forrás fakad, melynek vize megindul lefelé a völgyben, és alig 100 méterrel később fantasztikus formát ölt a szalajka-völgyi Fátyol-vízesés kistestvérének képében. Látványa csodálatos, megéri a fáradtságot lemászni idáig. De annyira eldugott helyen van, hogy még a térképek sem nagyon jelölik, talán neve sincs. El is kereszteltük Dróthuszár-vízesésnek :) Aki erre jár, ne hagyja ki.

Innen aztán nem volt megállás: 12 kilométer száguldás a parkolóig, és véget is ért a túra. Gyönyörű időben, pazar helyeken tekertünk 43 kilométert, és sokkal könnyebben vettük az akadályokat, mint az előző, Gerecsében tett kirándulásunk alkalmával. Kezdünk belejönni!

További képek ITT találhatók.