"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour

4 nap, 3 határ, 2 kerék, 1 túra

2010. május 26. - Bandita6

A Dróthuszárok az idei pünkösdi hétvégén Kétvölgybe helyezték ki székhelyüket.

Három évvel ezelőtti, nagy sikerü túránk helyszínére tértünk vissza, hogy bejárjuk a magyar-szlovén-osztrák hármas határ ismerős és még felfedezetlen lankáit. Első nap gyalogtúrát tettünk a Hármashatár-emlékhelyhez, majd két napig Kétvölgyből kiindulva barangoltuk be Ausztria és Szlovénia határvidékeit, míg az utolsó napon, Pünkösdhétfőn megismételtük tavalyi, sikertelen kirándulásunkat a Kőszegi-hegységben. Ezúttal nagyobb szerencsénk volt: eljutottunk Lockenhaus váráig, és sikerült a teljes hétvégét jelentősebb eső nélkül megúsznunk.

Kétvölgy

Bázisunk a már jól bevált Tücsöktanya volt, a festői szépségű Kétvölgyben. Maga a falu úgynevezett szórványtelepülés: a házak többségét rét övezi, valamint egy kerített tó, tóka, amely az esővizet és a hólét gyűjti össze, öntözés és itatás céljából. Ez a berendezkedés jellemző az Őrség és a szlovén nemzetiségű Vendvidék mellett a határ túloldalán fekvő településekre is. Kétvölgy - annak ellenére, hogy két falu, Permise és Ritkaháza egyesülésével jött létre - meglehetősen kicsi: kb. 150 fő lakja, melyek 80-90%-a szlovén nemzetiségű.

Kétvölgy a 8-as sz. főút mellet fekvő Szentgotthárd felől közelíthető meg, Apátistvánfalván keresztül. Apátistvánfalva a bringások körében a faluba felvezető emelkedőkről hírhedt. A kaptató még "bejáratós" kisteherautónkat (Púpos, alias Pupi) is komoly erőfeszítésekre kényszerítette. Amikor lendületet vettünk, meg is jegyeztük: "Csak most ne jöjjön szembe senki!" - persze hogy felbukkant szemből az egyetlen autó, amelyet Gotthárd és Kétvölgy közt láttunk... Ez a mondat azonban az egész hétvége egyik jelmondatává vált.

1. nap: Hármashatár gyalogtúra

A több mint egy hétig tartó esőzés nem volt éppen bíztató előjel, Budapesttől Kétvölgyig tartó utunk során rengeteg megáradt patakot és belvízzel elárasztott mezőt, völgyet láttunk. Szerencsére a nyugati határszélek felé a víz mennyisége jelentősen csökkent, de a Bakonyt teljesen ellepték a felhők, így veszélyben éreztük délutáni túránkat.

Kétvölgyben alig pakoltunk ki, már el is kezdett esni, így elhalasztottuk az indulást. Fél kettőkor aztán végre útra kelhettünk. Jó nagy kerülővel átkocsikáztunk a szomszédos völgyben fekvő Felsőszölnökre. (A Kétvölgyet és Felsőszölnököt összekötő autóút megépítésére már megkezdték az előkészületeket, de a természetvédők miatt nehézségekbe ütközik az útvonal kijelölése.) Felsőszölnökről a P és a P3 (gy.k. piros háromszög) turistajelzéseket követve, jó 5 kilométer alatt alig több mint 100 méteres szintkülönbséget leküzdve, Szlovénia felől jutottunk fel a Hármashatárhoz, amelyet egy, a három ország címerével ellátott emlékmű jelöl. Pihenőhely is van kiépítve, amely Szlovénia és Ausztria felől, erdei úton gépjárművel ill. kerékpárral is megközelíthető.

Lefelé egy darabon a már jól ismert útvonalon haladtunk, majd a zöld jelzést követve a "Vasfüggöny" túraúton haladtunk hazafelé. Valaha ezen a nyomvonalon húzódott a nyugatot a kelettől elválasztó szögesdrót-kerítés. A szigorú múltra egy, az erdő közepén álló, felújított határőr-torony is emlékeztet. Akár kilátóként is funkcionálhatna, de sajnos tilos rá felmászni. Elvileg. Aki ugyanis nem tud németül, az a "Betreten verboten" feliratot akár "Nem szabad nem felmenni"-ként is értelmezheti... A hátralevő napokban több hasonló, félrefordítható feliratra is bukkantunk.

11 kilométernyi séta után visszaültünk autóinkba, hazahajtottunk, és megkeztük az előkészületeket a következő napi bringázáshoz: jól megvacsoráztunk, és megkóstoltuk a Viktor által beszerzett borokat.

2. nap: A Nagy Szlovén-Osztrák Körút

A reggeli indulást szerencsére nem hátráltatta eső: napsütésben hagytuk el a még párás völgyet, hamar a táskákba kerültek a pulóverek és a hosszúnadrágok.
Kétvölgyet elhagyva egyből Szlovénia felé vettük az irányt, és egészen a három évvel ezelőttről már ismerős Salovciig gurultunk. Néhány megszakítással, hiszen Kati sikeresen borult egyet, őzek keresztezték utunkat, és a térképet is sűrűn nézegetni kellett, hogy megtaláljuk a Kovacke felé vezető utat (Svenderin Breg elágazás). Nos, nem sikerült, így Salovcit elhagyva, Adrijanci felé fordulva tértünk rá a helyes útirányra. Az első kemény emelkedő után meg is találtuk a Zenovlje felé vezető utat, ráadásul a főútról letérve egy kellemes lanás völgyben tekerhettünk kilométereken át. Gábor pont szavakba öntötte örömét, amikor a kanyar mögül újabb brutális kaptató tűnt fel. Leküzdve két emelkedőt, újból egy főútra tértünk rá, amely enyhe hullámzás után egy hatalmas lejtőbe torkollott. Félúton azonban megálljt parancsolt nekünk "szokásos" pihenőhelyünk. A fából épült harangtorony mellől a völgybe lepillantva azon elmélkedtünk, hogy miután tovább gurulunk majd, vajon melyik hegyvonulaton át hagyjuk el a völgyet...

Kuzmát elérve Ausztria felé fordultunk, és félelmünk beigazolódott: 18%-os emelkedőt jelző tábla szegélyezte a faluból kivezető utat. Ha jól választod meg túrád kiinduló- és célpontját, minden emelkedőt egy közel olyan meredek lejtő követ. Ez különösen kőszegi túránkra lesz majd igaz, de itt is jött a megérdemelt jutalom: a száguldás a kaptató után. Némi közjáték volt: hogy az élen haladó Gábor első lámpája nem bírta a huzatot, lerepült, és az aszfalton pattogva darabjaira hullott. Minden egyes darabka önálló életre kelve pattogott ide-oda, én meg hiába fékeztem, csak az utolsó pillanatban tett kormánymozdulatokkal tudtam elkerülni az "ütközést". Timinek még én is nehezítettem a dolgát, nem csak a darabkákat, de engem is csak az utolsó pillanatban tudott kikerülni. Mögöttünk egy teherautó jött, sofőrje az eset láttán megállt, és kitette a vészvillogót, hogy előtte össze lehessen szedni a törmelékeket. A mögötte érkezők persze jól megijedtek, hogy baleset történt. Szerencsére minden jól alakult: Gábor összeszerelte a lámpát, amely azóta is remekül működik. Később hasonló eset történt a sisak-kamerámmal és Earny pumpájával is.

Gábor a Nagy Szlovén-Osztrák Körutat 94 kilométeresre tervezte, de az emelkedők láttán már sejtettük: sok lesz nekünk ez a meló. A kezdeti szlovén kavargással összeszedtünk plusz 4 kilométert, amelyből Zenovljénél valamennyit lefaragtunk, de még így sem voltunk sokkal beljebb a 100-nál. Ezért "Moha bá" az osztrák határt átlépve újratervezett: az eredeti tervben szereplő, B70-es körutat a közepénél átvágva Alsószölnök felé vettük az irányt, így nem a már ismert útvonalon, az elrettentő szlovén emelkedőkön kellett visszatérnünk Kétvölgybe.

Az osztrák szakasz így jóval könnyebbnek bizonyult, mint a szlovén: végig egy patak völgyében haladtunk, amely ugyan kicsit szeles volt, de mégis jól tudtunk haladni. Egy malomnál tartottunk pihenőt Minihof határában (ilyen nevű településből több is van a környéken), majd St. Martin ad. Raab-nál Neumarkt felé vettük az irányt. Római-kori síroknak emléket állító parkra bukkantunk, ahol rövid pihenőt tartottunk, majd áttekertünk Alsószölnökre. Ahogy átléptük a határt, legalább 3 nagyságrendet romlott az út minősége, és az eső is esni kezdett. A kis csapadék hozott egy kis felfrissülést, de hamar elállt, így már semmitől nem zavartatva tehettük meg az utolsó 5 kilométert Felsőszölnökig.

Itt egy kis cselhez folyamodtunk. Kétvölgybe az országúton 15-20 kilométert kellene kerülni, és jópár emelkedőt leküzdeni. A piros jelzést követve a hegyen keresztül lerövidíthető ez az út, a gond csak annyi, hogy több helyen is tolni kell a kerékpárokat az erdőben. A jelentős időbeli nyereséget szem előtt tartva bevállaltuk az erdei kalandot. A P és P+ jeleket követve kalandosan, de gyorsan Kétvölgyben találtuk magunkat. 94 helyett "csupán" 62 kilométert tekertünk, így viszonylag korán és frissen kezdhettük meg az esti szalonnasütés előkészületeit. A nyársak kifaragásánál csak a tűzgyújtás volt nehezebb: a vizes hozzávalók sem a mi, sem a segítségünkre siető helyiek dolgát nem könnyítették meg. Végül minden jól alakult, elkészült a finom vacsora, elfogyott a bor, és miután ágyba bújtunk, senkit nem kellett altatni.

3. nap: Ausztria

Öcsi első többnapos túrájának második napján Ausztria volt a célunk: a nevezetes apátistvánfalvai emelkedőn legurulva, Szentgotthárdon keresztül, Rábafüzesnél hagytuk el hazánkat. Kacskaringós út vezetett egy újabb Minihof nevezetű településig, ahonnan csendes, elhagyatott völgyben száguldottunk tovább. A B72-es útról itt kellett volna letérnünk a B71-es felé, de nem találtuk meg a jelzést, így Königsdorfnál kötöttünk ki. Úgy gondoltuk, nem fordulunk vissza, úgyis nagyon jól álltunk az idővel, úgyhogy a szomszédos Dobersdorf felé vettük az irányt. Itt, a folyón átkelve próbáltunk visszatérni az eredetileg tervezett útvonalra, de csak sokadik nekifutásra sikerült. Rövid szakasz egy főúton, majd két brutális emelkedő, és végre a B71-esen voltunk. Többnyire lejtős szakaszokon haladtunk Jennersdorf felé, a loipersdorfi termálfürdő érintésével.

Jennersdorfot elhagyva már nem tartogatott sok újdonságot az út: Alsószölnöknél léptük át újra a határt, majd Felsőszölnökről a már jól ismert hegyi úton keresztül jutottunk vissza Kétvölgybe.

Ismét kihasználtuk, hogy időben hazatértünk: Timi, Earny és Erika lovagló leckéket vett vendéglátóinktól. Mindezt 69 km kerekezés után.

4. nap: Kőszeg, újratöltve

2009-ben, szintén Pünkösdkor, Fertő-tavi túránk első napján terveztünk egy Kőszeg-Lockenhaus kört. Próbálkozásunk csúfos kudarccal zárult: már indulásunkkor is szakadt az eső, és hiába küzdöttük fel magunkat a Hétvezér-forrásig, csak nem hagyott alább a csapadék, így vissza kellett fordulnunk. Mire hazaértünk, persze sütött a nap, így délutánra be tudtunk iktatni egy másik túrát, de ez már egy másik történet...

2010. május 24-én újra nekivágtunk. A sípályáig vezető 4 kilométer megmutatta: ezen a napon minden erőtartalékunkra szükség lesz, de egyenletes, kényelmes tempóval teljesíteni tudjuk a távot. Újabb 4, kevésbé nehéz kilométer és elértük a Hétvezér-forrást.

"A 424 m magasan található Hétforrás már a XIV. századból ismert, Várkúta néven. A millenium évtizedében fedezik fel újra a forrást a turisták számára. 1891 körül a közelgő ünnep tiszteletére hét névtáblát helyeztek el a kifolyók fölé, amelyen a hét honfoglaló magyar törzs vezérének neve áll. A forrás mellett áll a vasfüggöny lebontásáig működő határőr-laktanya, mára már igen elhanyagolt, romos állapotban. Jól kivehető a parancsnoki szállás épülete, a legénységi épületben a konyha,a kultúrhelyiség (kantin), a körletek."

Némi felfrissülés, és az elmaradhatatlan csoportkép-készítés után tovább indultunk. Tudtuk, hogy a cél az Írott-kő, a Dunántúl legmagasabb pontja, de az út gyanúsan sokat lejtett, így biztosak lehettünk benne: vár még ránk jócskán emelkedő! Nem is váratott sokat magára: megkezdődött a több mint 10 kilométeren át tartó emelkedés a Stájer házakig (25. km). Itt egy kis múzeum mutatja be a 250 éve ide telepített stájer erdészek életét, erdei iskola és kulcsosház üzemel. Itt fogyasztottuk el ebédünket, 570 méteres magasságban. A következő 4 kilométeren újabb 100 métert emelkedtünk a Hörmann-forrásig, ez a Kőszegi-hegység legmagasabban fekvő forrása. Innen nem tudtunk tovább tekerni, a piros jelzésen tolva bringáinkat közeledtünk a 882 méter magas Írott-kőig, a hegység legmagasabb pontjáig. Nem volt könnyű dolgunk, de néhány szakaszon fel tudtunk ülni kerékpárjainkat, így küzdöttük le az utolsó 3 kilométert. Fent csodás panoráma tárulhatott volna elénk az Árpád-kilátóból, a felső szint azonban - az épület lepusztult állapota miatt - le volt zárva.


"A csúcs első említése a 14. századból származik. Akkoriban Fenyőhegyként emlegették. A 17. században a Szálkő nevet kapta a csúcs. A mai Írott-kő nevet egyes feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány–Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta. Az osztrák–magyar határ az 1913-ban épült kő kilátó közepén húzódik végig, ezt a torony közepén egy határkő is jelzi. A kilátó bejárata az osztrák  oldalon van. A vasfüggöny idején a kilátó épületét a drótkerítés kikerülte és osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak onnan történhetett."


Rengeteg bogár keserítette meg életünket, így nem is pihentünk sokáig. Ausztria felé egy kitűnő minőségű erdei úton gurultunk le a csúcsról, közben a bogarak csak úgy csattogtak fejünkön (mint Massáén a rugó). Elértük a Lockenhaus (Léka) felé vezető főutat, amelyen életünk egyik legjobb, ha nem a legnagyobb száguldásával kárpótolt minket a természet. 40-50 km/h-s átlagsebesség, majd' 10 kilométeren keresztül! És ne feledjük, mountain bike-okról beszélünk, nem versenykerékpárokról! Egyedül Timit hátráltatta egy defekt, de végül mindannyian szerencsésen megérkeztünk Lockenhaus várához.

A vár egy igazi mesebeli erődítmény: a szűk termek többsége végigjárható, berendezései látogatóbarátok, szórakoztatóan mutatják be a korabeli életet. Kedvencünk az udvar sarkában álló, 114 méter mély kút volt, amely mélyéből a legenda szerint titkos folyosó nyílik a külvilágba.


"A 13. század elején német betörések ellen épült vár, a nyugati határvidék első kővára volt. A tatárjárás idején említették először írásban Leuca néven. Először királyi vár volt, majd Bana ispán kapta meg. A 13. század második felében a Németújváriak szerezték meg. Károly Róbert tőlük vette vissza, a 14. század végén a Kanizsai-családnak adta Zsigmond király. 1535-ben Kanizsai Orsolya hozományaként Nádasdy Tamás kapta meg. Nádasy Ferenc országbírót, a Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért, fő- és jószágvesztére ítélték, elkobzott birtokait 1676-ban hg. Esterházy Pál vette meg. A 20. század elejéig volt Esterházy-tulajdonban. 1956-ban Paul Anton Keller író vásárolta meg, aki múzeumot és szállót rendezett itt be."
 

A vár megtekintése után már csak egy cél lebegett előttünk: túránk utolsó 12 kilométerét teljesítve minél előbb bepakolhassunk az autókba, és elindulhassunk Budapest felé. Este 9-re meg is érkeztünk, azonban egy kiadós vihar egy jó órával hátráltatta kicsomagolásunkat.

Ez volt hosszú hétvégénk egyetlen komoly esőzése, így tulajdonképpen szerencsésnek is nevezhetjük magunkat. Sok-sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodva térhettünk haza, köszönet ezért vendéglátóinknak, valamint az összes erdésznek, lovásznak, helyi lakosnak, stb. akikkel pihenőink során elbeszélgettünk!

A túrán készült fényképek megtekintéséhez KATTINTS IDE!

Közkívánatra néhány képet megphotoshoppoltam, ezek is itt találhatók.

Végül pedig egy "fedélzeti kamerával" készített videó:

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr942033982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Era83 2010.06.02. 12:14:51

Nagyon tetszett a leírás! mintha még mindig ott lennénk... :)
a photoshopolt képek is tök jó!!! :)

Judit Horváth 2010.06.02. 20:26:38

Bandita! Sok jó írást olvastam már tőled, mégis úgy éreztem, hogy eddig ez a legjobb!! Élményszerű, részletes, szófordulatokban gazdag, minden apró kis történést megemlít. Ha valakinek ezt olvasva sem lesz kedve odamenni, hát az tényleg maradjon otthon. :-)
süti beállítások módosítása