A naptárra pillantva nagy magabiztossággal kijelenthetem, hogy 2020 sem a kerékpártúrák éve lesz nálam. Idén nagyon készültem egy ismétlésre: 2010-ben csúfos véget ért egy zselici kirándulásunk (a szakadó eső miatt ez lett minden idők legrövidebb Dróthuszár-túrája), de a várható rossz időjárás miatt az idei visszavágó is elhalasztásra került. Aztán készültem a Gemenci erdőbe is, ott viszont a túra időpontja változott, így oda sem sikerült eljutnom.

Maradt azonban egy terv a tarsolyban: a még 2017-ben felvázolt “Vulkántúra” útvonala. Akkor ajkai kiindulóponttal próbáltam összerakni egy olyan tervet, amellyel egy számomra addig ismeretlen régiót fedezhetek fel. Így böktem rá végül a Ság-hegyre, ami kerékpárral bőven megjárható egy nap alatt Ajkáról. De hogy maradjon idő a látnivalókra és az élvezetekre is, úgy döntöttem, hogy az odautat vonattal teszem meg.

A terv:

A félig gyorsvonatként működő IC-re kényelmesen felfértem, egyedül én cipeltem kerékpárt az erre a célra fenntartott vagonrészben. Celldömölkig utaztam, de Bobától már az ablakban figyeltem a vasút közelében haladó utakat és településeket (különösen Nemeskocsot), melyeket hamarosan két keréken is érinteni fogok. Celldömölkön, mielőtt még elhagytam volna a vasútállomást, megnéztem két kiállított, jobb sorsra érdemes gőzöst, köztük a brutális méretű, legendás 424-est.

(A 424-es nekem már mint az LGT által megénekelt csatahajó vált legendássá, de nem árt tudni, hogy ez a típus volt a magyar gőzmozdony-gyártás, legsikeresebb modellje, 1924 és 1958 között 514 db készült belőle, ebből 149 külföldre.Celldömölkön a 424,129 pályaszámú mozdony tekinthető meg.)

Na de ideje nyeregbe pattanni, és megtenni a bemelegítő métereket az egykori bencés apátság romjaihoz. Meglepő módon e (szintén jobb sorsra érdemes) látványosságról Celldömölk wikpedia-oldala nemigen tesz említést.

“A XII. századból származó, eredetileg román stílusú templomot egyes feltételezések szerint II. Béla alapította, bár keletkezésének ideje bizonytalan. A legvalószínűbb, hogy Győr irányából, csónakkal érkező hittérítő szerzetesek építették a szentélyt egy római kori villa alapjaira. Az országban az egyetlen romtemplom, ami tufából épült. … A XIII. században gótikus stílusban átalakították, majd a XIV. században a szentély fölé is boltozatot építettek, melyek felett találhatóak a barátlakások. A szentély ebből az időből származó freskótöredékeit a XIX. században még teljes alakjukban lehetett látni. … Az oly sok vihart megélt "kicsiny erősség” a török hódoltság idejéig működött, használói ekkor elmenekültek. Középkori kegyszobrát Csallóközbe, a mai szlovákiai Dénesd templomába menekítették. 1803-tól magtárként hasznosították, majd az 1930-as években műemléki védettséget kapott. A II. világháború után, 1946-ban gránátrobbanástól ledőlt az É-i és D-i fal, a tornyot 1948-ban helyreállították.” (forrás:http://vulkansag.hu/Templom/Celldomolk5/Romtemplom__kozepkori_bences_apatsagi_templom6.html)

A romtemplom kerítéssel körbevett, nem látogatható. Így nem is időztem sokáig, a bemelegítést követően a Ság-hegy felé vettem az irányt. A Ságról azon túl, hogy az iskolában még a Somlóval párban emlegették, mint tanúhegy (ráadásul nekem az rémlik, mintha akkor a Kisalföldhöz csapták volna hozzá), túl sok ismerettel nem rendelkeztem.

A 279 méter magas vulkanikus kúp 150 méterre emelkedik ki a környező síkságból. A wikipedia szerint a Kemeneshát - ahová a Ság is tartozik - “földrajzi középtáj”, amelyet keletről a Kemenesalja határol, amellyel gyakorlatilag a Kisalföld kezdődik.

“A térséget a vulkáni működés előtt a Pannon-tenger vize borította. A kőzetolvadék több kilométeres mélységből, tektonikus törések kereszteződésében létrejött magmacsatornákon került a felszínre. Az első kitöréssel kiszórt törmelék, a tufa, mintegy 2000 méter vastag homokos rétegre hullott. A tűzhányó működésének második szakaszában a lávafolyam 50 m vastag bazalttakaróvá dermedt a hegy tetején.

A lepusztulás során először a bazaltpajzs pereme töredezett le, majd a szél és a víz fokozatosan elhordta a lazább képződményeket. Mai formájához hozzátartoznak a suvadások, a kijárt mélyutak és a szőlőművelés lépcsői. A bányaműveléssel kialakított terek teszik lehetővé, hogy bepillanthassunk hazánk egyik legfiatalabb tűzhányójának belsejébe.”

Az igazán nagy élményt is ez jelentette: eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy kis hazánkban is van egy vulkán, aminek a kráterében sétálgatni lehet. A katlan mellett külön élmény, hogy ha kicsit vadregényes, helyenként nehezen járható utakon is, de körbe lehet sétálni a hegy “peremén” is. Persze nem a bringás felszerelés a legideálisabb egy ilyen túrához, de azért egy jót sétáltam, amíg a bringám a Sághegy Fogadó és Panzió parkolójában várt rám. Itt ettem egy közepesnek mondható, de legalább kiadós tárkonyos ragulevest, lekísértem egy korsó sörrel, és belekezdtem a túra kilométer-daráló részébe. Több látnivalót ugyanis nem terveztem be, de valahogy haza kellett jutnom Ajkára.

A hegy lábánál található vulkánmúzeum modern, impozáns épületére még a hegymászás előtt vetettem egy pillantást, ide másnap, autóval, családostól térünk vissza. (Innen a hegyre egy nagyon brutál, ha jól emlékszem 19%-os, nyílegyenes út vezet felfelé. Bringával a Borbarát körút, amin lefelé gurultam, talán könnyebben abszolválható.)

Eredeti terveimben szerepelt még egy velőspirítós elfogyasztása a celldömölki S184 Bisztróban, de ahogy a Ságtól távolodtam, felbukkantak a hátam mögött a viharfelhők, így sietősre fogtam. Legalább Bobáig el akartam jutni a kényszerpihenő előtt, így nem nagyon álltam meg pihengetni.

Ajkai szomszédunk, Géza bácsi szülőfaluja (Nemeskocs) felől közelítettem meg Bobát, de mivel még nem esett, így továbbrobogtam a Somló felé. A 8-as főutat messze el akartam kerülni, így a Nagypirit-Kispirit-Csögle-Kiscsősz-Iszkáz irányba indultam. Itt kezdett csak csepegni az eső, Kisszőlősön már esett rendesen, de itt nem találtam szimpatikus helyet a megpihenéshez, így ki kellett tartanom a somlószőlősi Lesz Vigasz Büféig. A Google Maps kommentjei alapján ide sem terveztem volna gasztronómiai élvezetek kielégítése céljából megállót, de most ennél sokkal jobb okom volt beférni. Egy cappucinó, egy hideg kóla, közben a megmaradt szendvicsek, és mire az eső elállt, én is megszáradtam, és folytathattam utamat.

A Somlót még sosem közelítettem meg Somlószőlős felől, most már ez is kipipálva. Már csak a jól ismer hazavezető utat kellett letudni a Doba-Oroszi-Noszlop-Ajka útvonalon, és kipipálhattam egy “bakancslistás” bringatúrát.

A számomra újdonságot jelentő látnivalók nagyon a túra elejére koncentrálódtak, így a tekerés nagy része inkább sportfoglalkozás volt, ennek ellenére nagyon élveztem a kétkeréken töltött napot.