"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour

Mátra túra - harmadik nekifutásra

2010. október 02. - Bandita6

Elcsépelt, de az idei őszi időjárás nem igazán kedvez a természet szerelmeseinek (sem). Általában egy társalgás mélypontját jelzi, ha az időjárás jön elő témaként, de ezen mostanság abszolúte nem kell csodálkozni: a sok csapadék rendre keresztül húzza minden pihenni, kikapcsolódni, vagy éppen kerti munkát végezni vágyó számítását.

A zselici túránk óta mi is óvatosak vagyunk, a Mátrába például az esőnapon sem indultunk el. Szeptember utolsó hétvégéjén a Bakonyt vettük volna célba, de a túra napján déltől újabb csapadékot jósoltak. Gábor még pénteken végigtelefonált mindenkit, és az újratervezés mellett döntött. A vihar ugyanis délnyugat felől érkezett, így az északkeleti Mátra biztosabb célpontnak ígérkezett.

Tovább

Esőnap

Legutóbb írtam minden idők legrövidebb bringatúrájáról, ezt azóta sikerült alulmúlni. A rossz tapasztalatok és a kedvezőtlen előjelek miatt már kétszer is elhalasztottuk a Mátrába tervezett tereptúránkat. Nincs szerencsénk az idei ősszel. Esőnap: jövőre.

Helyette, ha már születésnap, jól elmentünk bulizni. Megnéztük az újranyitó Instantot a Nagymező utcában. Rendkívül érdekes romkocsma, igényes belső térrel. A prímet az életnagyságú, vaddisznó alakú diszkógömb viszi. (A képek nem túl jók - mobillal készültek.)

Zselic - minden idők legrövidebb kerékpártúrája

Túlzás azt állítani, hogy vártuk a nyár végét, de ahogy az iskolaszünet, úgy a Dróthuszárok nyári pihenője is véget ért. Izgalommal és lelkesedéssel vártuk az őszi szezon első túráját, amely egy mindannyiunk által - szinte - ismeretlen vidékre, a Zselicre vezetett.

Tovább

Ramadán a kosárlabda VB alatt

2010. augusztus 23-a. Jókán benne vagyunk a ramadánban. Sötétedésig böjt, semmi alkohol, semmi kaja. Ahogy mondják, késsel-villával a kézben várják, hogy ne lehessen a fekete cérnát megkülönböztetni a fehértől. A ramadán alatt semmi nem juthat a szájból a gyomorba. Van, aki ezt szigorúan betartja, de Törökország szabad ország: semmi sem kötelező.

Persze vannak régiók, ahol sokkal jobban kinézik azt, aki nem tiszteli a hagyományokat. Ilyen például Kayseri, a 2010-es kosár VB egyik helyszíne. Külön fel is kellett hívni a helyiek figyelmét, hogy legyenek elnézőbbek a ramadán alatt városukban italozgató külföldi szurkolókkal. Elvégre nem mindenki muzulmán...

(Atrocitásokról ezidáig nem érkezett hír. Remélhetőleg nem is fog, a török rendkívül barátságos, vendégszerető nép...)

Tour de Túr - evezés és kerekezés a Szatmári-síkságon

Szabolccsal egy baj van. Nem türelmetlen, nem agresszív, nem megbízhatatlan - nem emberi tulajdonságokra gondoltam. És nem is emberre gondoltam, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Amivel csak egy a baj: túl messze van. Legalábbis az ország kétharmada számára.

Igaz, az M3-as elkészült Nyíregyházáig, ami sokat lendített a keleti határszél megközelíthetőségén, de még így is több órányi autózással kell számolnunk, ha az ország közepéről indulunk. De ha már eljutunk idáig, számtalan kellemes élményben lehet részünk. Természeti értékek, vendégszerető emberek, kitűnő étkek - minden napra jut valami meglepetés. Ezért is érdemes kétkeréken bebarangolni ezt a (túristák által kicsit elfeledett) tájat.

Tovább

Ultrabalaton beszámoló

Sosem voltam nagy futó. Még gimista koromban egyszer lefutottam Fehérvár belvárosában a számomra ultramaratonnak tűnő, 5 km-es távot egy Samsungos pólóért. A táv fele persze sétával telt, de elhatároztam, hogy a következőre már készülni fogok, hogy jobban bírjam. A sors azonban úgy rendelte, hogy ne legyen több Samsung-futás, így hamar véget ért futóversenyzői karrierem.

Vasöntödés csapattársaim azonban rákaptak a futásra, mintegy kiegészítő sportágként a kosárlabda mellett. Eddig nem nagyon tartottam velük, de most kitalálták, hogy az Ultrabalaton nevű rendezvény keretében, ötös váltóban körbefutják a Balatont, megállás nélkül. Ehhez kerestek kerékpáros kísérőt, aki körbetekeri velük a Magyar Tengert, váltás és megállás nélkül. Rövid ideig gondolkodtam csak, aztán a kihívás felülkerekedett a kételyeken és aggályokon: belevágtam.

Tovább

Ultrabalaton LIVE!

Ultrabalaton!

Megkezdődött a visszaszámlálás!

Szombaton reggel 10 órakor Tihanyból elrajtol az Ultrabalaton mezőnye. A Vasöntöde  KC különítménye is vállalkozik rá, hogy non-stop körbefussa a magyar tengert. Öten osztoznak a 212 kilométeren, a verőfényes déli órákon, az enyhe estén és a biztos holtpontot jelentő hajnalon. Egy kerékpáros kísérő - jómagam - pedig végig a srácokkal lesz, fotókat készít, filmet forgat, és rövid üzenetekben tájékoztatja a rokonokat, barátokat és minden érdeklődőt a verseny és a futók állapotáról.

Szurkolj Te is nekik, kövesd az eseményeket itt, a Bandita World Tour oldalán, vagy pedig a Vasöntöde KC honlapján! És üzenj nekik itt a blogon, vagy twitteren!

4 nap, 3 határ, 2 kerék, 1 túra

A Dróthuszárok az idei pünkösdi hétvégén Kétvölgybe helyezték ki székhelyüket.

Három évvel ezelőtti, nagy sikerü túránk helyszínére tértünk vissza, hogy bejárjuk a magyar-szlovén-osztrák hármas határ ismerős és még felfedezetlen lankáit. Első nap gyalogtúrát tettünk a Hármashatár-emlékhelyhez, majd két napig Kétvölgyből kiindulva barangoltuk be Ausztria és Szlovénia határvidékeit, míg az utolsó napon, Pünkösdhétfőn megismételtük tavalyi, sikertelen kirándulásunkat a Kőszegi-hegységben. Ezúttal nagyobb szerencsénk volt: eljutottunk Lockenhaus váráig, és sikerült a teljes hétvégét jelentősebb eső nélkül megúsznunk.

Tovább
süti beállítások módosítása