"ide egyszer el kell jönni!"

BDT World Tour

BDT World Tour

Kerékpártúra a Balaton keleti partjánál

2009. június 14. - Bandita6

Már-már hagyomány a Dróthuszárok körében, hogy minden évben egy napot a Balaton partján töltünk. Így, ha nem is egy többnapos túra keretében, de néhány év alatt körbejárjuk a Magyar Tengert, és annak közvetlen környezetét. Az elmúlt években a Balaton-felvidék volt terítéken, most pedig a tó keleti medencéje került célkeresztbe.

Ismét a szélrózsa minden irányából érkeztünk a túrára, a csapat egy része a fehérvári Shell kútnál találkozott, ahonnan konvolyban autóztunk a siófoki Aranypartra. Itt csatlakoztak hozzánk Tiborék, Mohácsi Gáborék, és a vonattal érkező Robiék. Fél tíz után vágtunk neki a több mint 80 km-es távnak, de akkor még nem sejtettük, hogy akkora tempót fogunk diktálni, hogy kényelmesen bele fog férni a délutánba egy ekkora táv, a viszonylag kései indulás ellenére.

Kelet felé indultunk, az első megálló Balatonakarattyára (12. km) volt betervezve, ahol egy löszfalról letekintve pompás panoráma nyílik az előttünk elterülő vízre. Mégis előbb megpihenünk, mert Balatonvilágosnál az addig sík kerékpárút hirtelen emelkedik egyet, a domb tetején viszont egy, az akarattyaihoz hasonlatos panorámaterasz vár minket. A park szépen karbantartott, 2000-ben itt állították fel a Szent Kororna emlékművet.

Néhány fotó, és tovább indulunk. Néha kicsit szétszakad a 16 fős csapatunk, de ennyi embert nem is könnyű együtt tartani. Hol minket előznek le, hol mi érünk utól kisebb csapatokat (egy társasággal később Tihanynál is összefutunk a kompon, pumpánk életmentő lesz számukra, hiszen még jó 25 km-t kellene tekerni lapos kerékkel...).

Kenesén (22. km) átszáguldunk, valahol Füzfő (29. km) környékén tartjuk az első hosszabb pihenőt. Már nem is emlékszem pontosan, hol, olyan gyorsan faltuk a kilométereket. Fagyi, sör, csoki, szendvics, mindenkinek ízlés szerint. Attiláéktól elköszönünk, nekik időben haza kell érniük, úgyhogy előre sietnek. Mi a megszokott tempóban haladunk tovább. Az Almádiba (37. km) vezető kerékpárúton leelőzünk egy bácsikát, aki hamar visszaelőzött minket, mert a bringaúton félrehúzódva bevártuk a sor végét. Várakozásunkat az öreg egy "miért itt kell megállnotok, a p*csába" tartalmú megjegyzéssel díjazta, majd tova száguldott. Mondanom sem kell, hamar beértük, erre megjegyezte, hogy "menjetek ki a főútra a p*csába". Cooper udvariasan megkérdezte, miért a p*csába, de erre már nem kaptunk választ. Többször nem találkoztunk a tatával.

Almádit is hamar magunk mögött tudtuk, de ezen a szakaszon sokáig a főút túloldalán, egy erdőn keresztül vezet a kerékpárút. A sok gyökér igencsak tönkretette az utat, nem árt figyelni még montival sem, annak meg pláne nem, aki egy olyan versenygéppel jön, mint Earny.

A főúton meg hatalmas dugó volt, természetesen az alsóörsi motoros találkozónak köszönhetően. A községbe beérve (44. km) mi is szembesültünk azzal, mekkora káoszt tud okozni a több száz motoros: az egyik parkolójukból kivezető út ugyanis egybeesett a bringaúttal, így igencsak elállták az utunkat a felvonulásra igyekvők. Gábor bekeveredett a tömegbe, és hiába próbáltuk meggyőzni, hogy várjuk meg, amíg elvonulnak, ő elkiáltotta magát a Harley-medvék között, hogy "továbbmegyek, nem bírom ezt a marhaságot!" Bátor...

A tömegen túljutva aztán megint sima utunk volt. Csopakon (48. km) friss vizet merítettünk egy kútból. Gábor szerint a nedű széppé teszi fogyasztóját. Igaza lehet, hisz kisebb koromban rengeteget nyaraltam itt, és a kút vizét is fogyasztottam :)) (Bár Erika szerint nincs annyi palack, amennyi Earny-nek és nekem elég lenne...)

Csopakról már csak egy ugrás Balatonfüred (55. km), igaz jó nagy ugrás, mert egy hosszabb emelkedőt megint le kellett küzdeni, és az erősödő szembeszél sem minket segített. A füredi kikötőben ismét pihentünk egyet, a kései ebédszünetet kihasználva mindenki frissített magán, és a már-már karnyújtásnyira levő Tihany felé folytattuk utunkat.

A félszigetre nem vezet be kerélkpárút, és az országút is elég keskeny, bizony zavaró volt a nagy forgalom, egészen a komphoz vezető út kereszteződéséig. Mi felfelé vettük az irányt, és bizony az emelkedő leküzdése jobban foglalkoztatott minket a forgalomnál. Felérve - mondani sem kell - csodálatos panoráma tárult elénk, jól ki is élveztük a látványt, mielőtt a komphoz indultunk volna. Csoportkép is készült, egy helyi alkoholista közreműködésével.

Cooperrel majdnem lekéstük a kompot, mert a jegyváltás után annak megérkeztéig elugrottunk kólázni és palacsintázni. Az átkelés már zökkenőmentes volt. 15 km várt még ránk, amit egyben terveztünk letekerni, de Zamárdinál (71. km) egy szabadtéri katonai kiállításba botlottunk. A csoport fele betért ide, és jót ökörködtünk a rendkívül jó állapotú harci eszközök között, harci felszerelésben. Aztán csak nyeregbe pattantunk, és a helyenként igencsak rosszul kitáblázott partszakaszon visszatekerünk gépjárműveinkhez (82 km).

Earny, kétszer is beleírtalak! :)) Folytatás a Bodeni-tónál, a többiekkel meg találkozunk júliusban!

A képek megtekintéséhez KATT IDE!

Végül pedig a túra hivatalos dala:

A bejegyzés trackback címe:

https://worldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr161184857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Horváth 2009.06.16. 20:32:22

Earny 2x, Erika csak 1x??? Gábor kettő volt s nálad így 3x.
Hát igen a fertő tavi 1 napos kör után egyszer majd a Balatonnál is betervezhetnétek egy marathont, ha lesz, aki vállalja.

Era83 2009.06.16. 21:52:08

Én nem vagyok telhetetlen, örülök, hogy említésre kerültem. :) Sőt még a közös képünket is címoldalra tetted. :) Odavagyok meg vissza!!! ;)
A videó is nagyon találó és nagyon tetszik! :)

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2009.06.16. 22:21:52

Na, akkor ezt az "említések számát" majd otthon lerendezitek... :))
Era, sikerült a névváltoztatás?

Era83 2009.06.16. 22:26:15

@Bandita6: amint látod... :)
az említéseket említve :), legközelebb majd jobban "igyekszem", hogy lekörözzem Earnyt. :)

dróthuszár 2009.06.17. 07:40:54

Engedve a felszólításnak akkor most kommentálok. Hogy egy élő lasszikust idézzek (Andris) "Gáborokból soha nem elég". Ezen a túrán is volt három. Igaz nem Mohácsi Gábor hanem mohácsi Gábor alias Kresz Gábor, H. Gábor (nem kiskorú) és Robi barátja is Gábornak nevezte magát. A túra leírás ismét jól sikerült. A sok fotó közül már szombaton feltünt nekem is a kerékpáros - vitorlás fénykép. Nagyszerűen elkapott pillanat. Nevezni kellene vele egy fotópályázaton. A balatoni dal pedig olyan jól passzol ide mintha én találtam volna ki. Nem is tudom, hogy nekem miért nem jutott eszembe. Ez szólt volna egész nap az MP3-on kihangosítva. Na majd jövőre! A tettes mindig visszatér a tett helyszínére.

earny73 2009.06.17. 09:08:12

Köszi a beszámolót.
Igazán lekötelezel, hogy ily sokat szerepelek a beszámolóidban. Egyébként Erika rosszul látja a dolgokat a szépítő kuttal kapcsolatban, már kértünk időpontot a Tömő utcai szemklinikán, és az előzetes vizsgálatok alapján van remény arra, hogy Ő is ugy lásson minket, ahogy azt mi látjuk, és természetesen az valójában is van.

earny73 2009.06.17. 09:09:17

Köszi a beszámolót.
Igazán lekötelezel, hogy ily sokat szerepelek a beszámolóidban. Egyébként Erika rosszul látja a dolgokat a szépítő kuttal kapcsolatban, már kértünk időpontot a Tömő utcai szemklinikán, és az előzetes vizsgálatok alapján van remény arra, hogy Ő is ugy lásson minket, ahogy azt mi látjuk, és természetesen az valójában is van.

Era83 2009.06.17. 09:21:01

Először is, Kedves Earny és Bandita: a tények kemény dolgok!! :)
Másodszor, Earny: a te korodban én már inkább a magam látásában kételkednék, nem máséban!! :)
Harmadszor, szintén Earny: elgondolkodtató, hogy rólad mért nem került "cimoldal" fotó sehova. :)

És negyedszer (az emlitések számához visszatérve): nekem bőven elég az, hogy "Rólam szólnak a hírek, velem van tele a 'fotóalbum'..." :D :D

earny73 2009.06.17. 09:45:22

Kedves Erika!
Először is az én látásommal semmi baj nincs, a szemem olyan mint a sas-é és ilyenkor nem a csipára gondolok.
Másodszor, A címlapfotóról önként mondtam le mer az előző túrabeszámoló után olyan "hatalmas" rajongótábor alakult, hogy nem gyöztem a gratulációkra válaszolni és őszintén megmondva egy kisit el is fáradtam, (tudod az én koromban)
Harmadszor, Bandita és természetesen jómagam is tökéletes hím egyedei vagyunk szerény kis hazánknak, úgyhogy Bandita fel a fejjel. :-)

Bandita6 · http://worldtour.blog.hu 2009.06.17. 21:50:10

ez igen!
megsokszorozódtak a hozzászólások a blogon!
büszke vagyok rátok :))
és köszi!!!

Era83 2009.06.18. 00:04:16

@Bandita6:
Köszönjük, mi meg RÁD, de NAGYON!! :)
Félre ne értsd, nem puncsolok és főleg azért nem, hogy minél többet szerepeljek a leírásokban és a fotókon... ;) :D
Őszintén, tiszta szívből jön! ;)
süti beállítások módosítása