Már-már hagyomány a Dróthuszárok körében, hogy minden évben egy napot a Balaton partján töltünk. Így, ha nem is egy többnapos túra keretében, de néhány év alatt körbejárjuk a Magyar Tengert, és annak közvetlen környezetét. Az elmúlt években a Balaton-felvidék volt terítéken, most pedig a tó keleti medencéje került célkeresztbe.

Ismét a szélrózsa minden irányából érkeztünk a túrára, a csapat egy része a fehérvári Shell kútnál találkozott, ahonnan konvolyban autóztunk a siófoki Aranypartra. Itt csatlakoztak hozzánk Tiborék, Mohácsi Gáborék, és a vonattal érkező Robiék. Fél tíz után vágtunk neki a több mint 80 km-es távnak, de akkor még nem sejtettük, hogy akkora tempót fogunk diktálni, hogy kényelmesen bele fog férni a délutánba egy ekkora táv, a viszonylag kései indulás ellenére.

Kelet felé indultunk, az első megálló Balatonakarattyára (12. km) volt betervezve, ahol egy löszfalról letekintve pompás panoráma nyílik az előttünk elterülő vízre. Mégis előbb megpihenünk, mert Balatonvilágosnál az addig sík kerékpárút hirtelen emelkedik egyet, a domb tetején viszont egy, az akarattyaihoz hasonlatos panorámaterasz vár minket. A park szépen karbantartott, 2000-ben itt állították fel a Szent Kororna emlékművet.

Néhány fotó, és tovább indulunk. Néha kicsit szétszakad a 16 fős csapatunk, de ennyi embert nem is könnyű együtt tartani. Hol minket előznek le, hol mi érünk utól kisebb csapatokat (egy társasággal később Tihanynál is összefutunk a kompon, pumpánk életmentő lesz számukra, hiszen még jó 25 km-t kellene tekerni lapos kerékkel...).

Kenesén (22. km) átszáguldunk, valahol Füzfő (29. km) környékén tartjuk az első hosszabb pihenőt. Már nem is emlékszem pontosan, hol, olyan gyorsan faltuk a kilométereket. Fagyi, sör, csoki, szendvics, mindenkinek ízlés szerint. Attiláéktól elköszönünk, nekik időben haza kell érniük, úgyhogy előre sietnek. Mi a megszokott tempóban haladunk tovább. Az Almádiba (37. km) vezető kerékpárúton leelőzünk egy bácsikát, aki hamar visszaelőzött minket, mert a bringaúton félrehúzódva bevártuk a sor végét. Várakozásunkat az öreg egy "miért itt kell megállnotok, a p*csába" tartalmú megjegyzéssel díjazta, majd tova száguldott. Mondanom sem kell, hamar beértük, erre megjegyezte, hogy "menjetek ki a főútra a p*csába". Cooper udvariasan megkérdezte, miért a p*csába, de erre már nem kaptunk választ. Többször nem találkoztunk a tatával.

Almádit is hamar magunk mögött tudtuk, de ezen a szakaszon sokáig a főút túloldalán, egy erdőn keresztül vezet a kerékpárút. A sok gyökér igencsak tönkretette az utat, nem árt figyelni még montival sem, annak meg pláne nem, aki egy olyan versenygéppel jön, mint Earny.

A főúton meg hatalmas dugó volt, természetesen az alsóörsi motoros találkozónak köszönhetően. A községbe beérve (44. km) mi is szembesültünk azzal, mekkora káoszt tud okozni a több száz motoros: az egyik parkolójukból kivezető út ugyanis egybeesett a bringaúttal, így igencsak elállták az utunkat a felvonulásra igyekvők. Gábor bekeveredett a tömegbe, és hiába próbáltuk meggyőzni, hogy várjuk meg, amíg elvonulnak, ő elkiáltotta magát a Harley-medvék között, hogy "továbbmegyek, nem bírom ezt a marhaságot!" Bátor...

A tömegen túljutva aztán megint sima utunk volt. Csopakon (48. km) friss vizet merítettünk egy kútból. Gábor szerint a nedű széppé teszi fogyasztóját. Igaza lehet, hisz kisebb koromban rengeteget nyaraltam itt, és a kút vizét is fogyasztottam :)) (Bár Erika szerint nincs annyi palack, amennyi Earny-nek és nekem elég lenne...)

Csopakról már csak egy ugrás Balatonfüred (55. km), igaz jó nagy ugrás, mert egy hosszabb emelkedőt megint le kellett küzdeni, és az erősödő szembeszél sem minket segített. A füredi kikötőben ismét pihentünk egyet, a kései ebédszünetet kihasználva mindenki frissített magán, és a már-már karnyújtásnyira levő Tihany felé folytattuk utunkat.

A félszigetre nem vezet be kerélkpárút, és az országút is elég keskeny, bizony zavaró volt a nagy forgalom, egészen a komphoz vezető út kereszteződéséig. Mi felfelé vettük az irányt, és bizony az emelkedő leküzdése jobban foglalkoztatott minket a forgalomnál. Felérve - mondani sem kell - csodálatos panoráma tárult elénk, jól ki is élveztük a látványt, mielőtt a komphoz indultunk volna. Csoportkép is készült, egy helyi alkoholista közreműködésével.

Cooperrel majdnem lekéstük a kompot, mert a jegyváltás után annak megérkeztéig elugrottunk kólázni és palacsintázni. Az átkelés már zökkenőmentes volt. 15 km várt még ránk, amit egyben terveztünk letekerni, de Zamárdinál (71. km) egy szabadtéri katonai kiállításba botlottunk. A csoport fele betért ide, és jót ökörködtünk a rendkívül jó állapotú harci eszközök között, harci felszerelésben. Aztán csak nyeregbe pattantunk, és a helyenként igencsak rosszul kitáblázott partszakaszon visszatekerünk gépjárműveinkhez (82 km).

Earny, kétszer is beleírtalak! :)) Folytatás a Bodeni-tónál, a többiekkel meg találkozunk júliusban!

A képek megtekintéséhez KATT IDE!

Végül pedig a túra hivatalos dala: