Életem egyik legnagyobb elázása az egyik első dolog, ami a Mátráról eszembe jut, mégis mindig szívesen térek ide vissza, legyen szó akár egy egyszerű kirándulásról, akár egy többnapos bringatúráról.
Idei tekerésünket is kétnaposra terveztük. Biztos ami biztos, már pénteken este leköltözött a keménymag (Gábor, Cooper és Bandita) Mátraszentlászlóra, a bringásokra specializálódott Kétkerék Vendégházba. Szombaton reggel így frissen, kipihenten vághattunk neki a hetven kilométeresre tervezett távnak. Hogy ne gurulással kezdődjön és kaptatóval érjen véget a túránk, autóval mentünk a módosított starthelyre, Parádsasvárra. Innen jó 7 kilométeres emelkedő volt a bemelegítés a galyatetői elágazásig. Bevártuk egymást, majd legurultunk a Csórréti víztározóhoz. Az erdei úton ugyan tábla tiltja a behajtást idegenek számára, de a nyitott kapu és az elhagyatott épületek láttán úgy gondoltuk, a tiltó tábla is csak a letűnt, szebb idők maradványa. Nos, tévedtünk. Miután megpihentünk az amúgy festői tó partján, tovább indultunk, az út másik végén azonban zárt kapukat találtunk. Az erőmű személyzete meg is lepődött a kapun belül felbukkanó turisták láttán. Útmutatásuk szerint megkerültük a kerítést, kitoltuk kerékpárjainkat és folytathattuk utunkat. Alapvetően lefele, ahogy terv szerint kellett volna, de valójában folyamatosan emelkedtünk felfelé a Görgői-úton, egészen a Mátrafüredre vezető főútig.
Innen tényleg gurulás, eszeveszett száguldás következett, Mátrafüreden és Abasáron át egészen Markazig. Itt kanyarodtunk vissza a Mátra felé, és egy nagyon rossz minőségű sziklás úton kezdtük meg a kapaszkodást. Lassan haladtunk, alig fogytak a kilométerek, és még egy defekt is hátráltatta a haladást. A vízkészlet és a lelkesedés is egyre fogyott, a felhők pedig gyülekezni kezdtek felettünk. A felsőtarjánkai (elhagyatott) vadászház után elfogytak az emelkedők, és gurulásba kezdtünk. A magassági diagrammnak nem hihettünk, valami gond volt a szoftverrel, amellyel Gábor a szintgörbét megrajzolta, így nem tudhattuk, Parádsasvárig milyen út vár még ránk.
Szerencsére alapvetően lejtős, legalábbis Parádig, innen pedig már viszonylag könnyedén eljutottunk az országúton az autóig. Nem sokkal azután, hogy visszaértünk a szállásra, esni is elkezdett. A csapadékos idő másnapra is kitartott, így túrázás helyett hazafelé vettük az irányt. Így lett a mátrai kiruccanásunk "Egy nap, két éjszakás", csalódottságnak azonban semmi jele nem volt látható rajtunk: szombaton egy remek túraútvonalat teljesítettünk remek időben, és jövőre is maradt még egy kellemes út tartalékba.
A túra fényképei ITT megtekinthetők.
