A verseny

Balaton-kerülő ultramaraton, melyet egyéni indulók, kettő, öt és 10 fős csapatok teljesítenek megállás nélkül, vagy két nap alatt. A futókat gyakran kísérik kerékpárosok, ebből alakult ki az, hogy van külön bringás mezőny is. Ez azonban túra, nem verseny: nincs tömegrajt, nincs időmérés, nincs végeredmény. Csak a teljesítés számít, ezt azonban éremmel jutalmazzák.

A tumultus elkerülése miatt a rajt sem egyszerre van. Az egyéni indulók és a párosok reggel 6-kor, a bringások 9 és 11.30 között, az öt és tíz fős váltók pedig délután 2-kor startolnak Tihanyból.

Az útvonal

Tihanyból indultunk, és rögtön eltávolodtunk a Balcsitól: a Káli-medence településeit vettük sorra. A Pécsely-Dörgicse szakasz számos alattomos emelkedővel nehezíti meg a dolgunkat. Johnny kitűnő rajt után itt el is tűnt a szemünk elől, és mivel az első két frissítőpontnál nem várt be minket, sejtettük, már csak a célban fogjuk őt látni. Dörgicse és Köveskál közt földúton, a hegyoldalban vezet az út, itt vissza is esett az átlagunk 18.7-ről 17.8-ra. A sziklás szakasz mindkettőnk bringáját megviselhette, mert nem sokkal később (legalábbis UB-szemmel nézve) G-nek és nekem is belsőt kellett cserélni a hátsó kerékben. Köveskál után még mindig akad pár alattomos emelkedő, de már ismét aszfalton. És egyre több a száguldás.

A szigligeti vár tövében elhaladva lassan elérjük a tópartot - bő 50 kilométer kell a tókerülő túrán, hogy meglássuk a vizet! Keszthelyig már sík terepen haladunk, és nagy ívben ráfordulunk a déli partra. A déli, sík szakasz viszonylag eseménytelen, papíron jó átlaggal teljesíthető. A hőség azonban sokat kivesz a túrázóból:hiába javítottuk fel átlagsebességünket 19.4-re, Szántódnál már ismét “csak” 19.1-nél jártunk. Ezt naplemente után, Aligáig sikerült feltornászni újból 19.3-ra, de jött a Club Aligából kivezető emelkedő, majd a hullámos, sötét, nehezen belátható szakaszok, és persze a fáradtság. A sötét nagy előnye volt, hogy egyre kevesebbet néztem az órán a hátralevő kilométereket, csak “leszegett fejjel” nyomultam előre. Az utolsó néhány (40-50) kilométer már darálósra sikeredett, de vélhetően a kánikula miatt így is a tervezettnél jó 2-3 órával később sikerült célba érni.

Frissítőpontok

A bringások az út során 8 ponton frissíthettek, ezek egyben ellenőrző pontok is voltak, ahol pecsételtek a teljesítést igazoló füzetbe. Dörgicsén (20 km) már kezdtük érezni, hogy kemény lesz a meleg, a frissítés után viszonylag hamar tovább indultunk. Köveskál (31.6 km) közel volt, de nehéz terepen jutottunk el idáig, többet is időztünk. Vonyarcvashegyig (61.9 km) már egy hosszabb etap várt ránk, terveztünk is egy köztes pihenőt, amiből végül kettő lett, mindkettő defekt miatt. A váltópontnál fröccsel kínáltak minket, ami jól is esett így délután 2 körül, a legnagyobb kánikulában. Ekkor jött a mélypont: Keszthely után a nagy semmi, csak a kánikula, sehol egy árnyékos szakasz. Balatonberényig (83.8 km) a túlélésre játszottam, odaérve lerogytunk a fűbe, és kész. Egy futó sporttárs egyenesen beleült a frissítő vizet tartalmazó lavórba, és slaggal locsolta magát. Több egyéni futó - itt kezdtük utolérni őket - már arról beszélt, hogy ezt így, ilyen körülmények között nincs is értelme folytatni. A hivatalos adatok alapján 166 egyéni indulóból csupán 34 futónak sikerült szintidőn belül teljesítenie a 212 kilométeres futótávot. A keszthelyi ellenőrző állomásig (60 km) már 50 ultrafutó feladta a hőség miatt. (forrás: futas.net).

A következő bringás checkpoint Balatonboglár (112.2 km) volt. Talán a banán hozta meg a lendületet, mert annak ellenére, hogy alig bírtam ismét nyeregbe pattanni, egész jól ment a tekerés. Bogláron a pihenőnél szabadtéri fitness-terem volt kialakítva, éppen spinning edzésre készültek. A hülyék, ilyen melegben tekerni... Szántódig (136.4 km) ismét beiktattunk egy köztes pihenőt, Földváron hívattuk meg magunkat egy búzasörre. Ez is életmentőnek bizonyult: Szántódon nem pihentem sokat célba vettem Aligát (162.5 km). Csak a sóstói strandnál álltam meg, fagyizni szerettem volna, de ilyen későn már nem lehetett, maradt a kóla. A világosi emelkedőn szerencsére nem kellett feltekerni, mert a Club Aliga területén volt a frissítőállomás. Na innen viszont egy kemény kaptató vezetett fel, le is kellett szállnom a gépről. Aztán megindult az éjszakai menet, néhányan falkába verődtünk, hogy könnyebben leküzdjük a fáradtságot. Beindult a darálás is, nagyon szerettünk volna már célba érni. Még egy ellenőrző pont volt Káptalanfüreden (188.9 km), innen megállás nélkül tekertünk Tihanyig, csak néhány kisebb akadállyal kellett megküzdeni (részeg fiatalok Füreden, giga emelkedő Tihany előtt).

Aztán eljött a hajnali kettő, és átgurultam a célvonalon!

Az eredmény

• 212,3 km, óra szerint. Meglepően pontosan egybeesik a hivatalos távval!
• Az átlag végül 18.4 lett.
• Maximális sebesség: 51 km/h. Szerintem pont a befutó előtti lejtőn, az utolsó pillanatban...
• Idő: nettó 13 óra 31 perc, bruttó 16 óra 19 perc, vagyis több mint két és fél óra pihenéssel telt. Ezen lehetett volna még spórolni, ha nincs a nagy meleg és a két defekt. Fürdésről meg ne is beszéljünk!
• Johnny, akit a második kanyarban veszítettünk el a szemünk elől, jó 4 órával jobb időt tekert, este 10 körül beért. Johnny egy gép, mindig is mondtam!
• Érdekességképpen: az egyéni győztes futó Dr. Lubics Szilvia, ideje: 22:10:58.
• A Vasöntöde Running Team 5 fős váltója 20 óra 58 perces idővel a 44. helyen zárt a 95 csapatos mezőnyben. Gratula a srácoknak és kísérőjüknek!

Az élmények

Na az volt bőven, bár tény, hogy két éve, amikor a futókat kísértem, jóval nagyobb volt a tömeg, így a hangulat is, de úton-útfélen kedves emberek biztatásával találkoztunk, és nekünk is mindig volt egy-két jó szavunk a lehagyott futókhoz. Hihetetlen élmény legyűrni ekkora távot, egyszer mindenki próbálja ki! Egyszer. Ennyi nekem is elég volt, azt hiszem. Elértem egy nagy célt, most lehet újat keresni. Azt hiszem, rámegyek a minőségre, a mennyiség helyett! :)