Idén immár harmadszor kerültem meg a Balatont kerékpárral, egyetlen nap alatt. Míg az elmúlt két alkalommal szervezett keretek között, az Ultrabalaton népes mezőnyének tagjaként kerekeztem, most saját szervezésben vágtunk útnak. Első alkalommal, 2010-ben a későbbi Vasöntöde Running Team, az akkori Rex Fontana Kids váltócsapatát kísértem kerékpárral, 2012-ben viszont már a kerékpáros túra résztvevője voltam. Mindkét esetben igénybe vehettem a frissítőpontok szolgáltatásait, így nem kellett ételt és jelentősebb mennyiségű innivalót magammal cipelnem.
Idén ezzel a lehetőséggel nem számolhattunk, de túratársammal, Öcsivel úgy döntöttünk, megkíméljük magunkat a felesleges cipekedéstől. Esővel nem kellett számolnunk, kaját semmit nem vittünk, és vízből is csak egy üvegnyi tartalék volt a kulacsok mellett. Főszezonban a Balaton-parton minden egyes kilométerre jut egy büfé vagy kisbolt...
Utólag azt mondom, azért 1-2 csoki, vagy kevésbé olvadós müzli, esetleg szőlőcukor legyen mindenkinél, aki ekkora távnak nekivág. A nassolás átsegíthet a holtpontokon, és megkímél az eléhezéstől!
Ha már holtpont, nekünk egy komolyabb jutott belőle, nagyjából 110 km-nél. Pont mielőtt Judittal találkoztunk. Judit a vonyarcvashegyi kempingben várt minket szendvicsebéddel, miközben Gáborék pont innen indulva valahol a tó átellenes csücskében tekertek. Vicces, hogy pont egy napra időzítettük a tókerülést, a logisztika miatt mégsem tudtunk egyszerre, egy irányba haladni. Ennek is meg volt azonban a jó oldala: kétszer is meg kellett tervezni-szervezni, hol és mikor találkozunk, ez valamennyire elterelte figyelmünket a hátralevő több tucat kilométerről.
És ez volt utunk fő tanulsága: apró célokat kell magad elé kitűzni. Nem olyanokat, hogy "a következő falunál kajálunk" meg "Csopakon fagyizunk egyet". Érdemes néhány találkozót leszervezni, hogy a pihenő valóban a pihenésről és a kikapcsolódásról szóljon, és sokkal könnyebb legyen visszaülni a nyeregbe. Nekünk is volt pár találkozónk, kétszer Gáborékkal, útközben pedig Judittal, Laciékkal és Szabival. (Meg Zitával, de ő végül nem csatlakozott hozzánk.)
Az utat, amely végül 208 kilométeres lett, nettó 12 óra 17 perc alatt teljesítettük. Reggel 6:45-kor indultunk, és a hosszúra nyúlt pihenők miatt végül nem végeztünk sötétedésig: 22:15-kor futottunk be Sóstóra. Átlagsebességünk néhány tizeddel 20 km/h fölött maradt.
Utunk során végig azt éreztük, az elmúlt évek alatt fejlődött a közlekedési kultúra. Szinte mindenhol udvarias és segítőkész emberekkel találkoztunk. Az egyetlen negatív élmény az Akali strand bejárata melletti büfénél (Akali Café) ért minket. Vettünk kólát, üdítőt, hot-dogot, melegszendvicset, majd miután mindezeket elfogyasztottuk, megkértük az eladó hölgyet, töltse meg kulacsainkat csapvízzel. Ő ettől kategorikusan elhatárolódott, mondván, hogy ez nem üzlet neki, vegyünk csak szépen ásványvizet. Köszönjük szépen a segítséget!
De tényleg ennyit a negatívumokról, a célt elértük, a kört teljesítettük, és elégedetten zuhantunk be az ágyba. Az útnak az alábbi kis videó próbál emléket állítani:
Balaton-kör from Bandita on Vimeo.