Régi tervet váltottunk valóra azzal, hogy 2009. júliusának elején körbekerekeztük a Bodeni-tavat. Az odajutást gépkocsikkal oldottuk meg. Előrször Feldkirchben táboroztunk le két éjszakára (sátrakkal), innen egynapos túrára indultunk Liechtenstein városkáiba, majd továbbálltunk Bregenzbe. Itt magunk mögött hagytunk 2 autót, másik kettő pedig végigkísért minket az 5 napos tókerülésen, megkímélve a bringásokat a nehezebb cuccok, sátrak, hálózsákok cipelésétől. Öt nap után Bregenzbe értünk vissza, innen pedig a szélrózsa minden irányába szétszéledt kis csapatunk. De nézzük kicsit részletesebben!

Nulladik nap: kiutazás

Viszonylag korán, reggel 6 körül hagytuk el Budapestet. Az M1-es első pihenőjénél találkoztunk Gáborékkal, Mosonmagyaróvárnál pedig Katiékkal. Itthon még többnyire napos volt az időjárás, aztán Ausztriában minden megváltozott, gyakorlatilag minden alagút kijáratánál más és más időjárás fogadott minket. Feldkirchbe este 5-6 körül érkeztünk, itt szerencsére sütött a nap. Gyorsan sátrat vertünk, mert a szomszédos strandra ingyenes volt a belépő (a kemping vendégei számára), így a 8 órás zárás előtt még csúszdázhattunk egyet.

Gyors fürdés, vacsi, (közben Tiborék is befutottak) majd besétáltunk a városba a borfesztiválra. A térkép kicsit átvert engem, a belváros tényleg messze volt, hazafelé már majdnem elaludtunk - járás közben. Azért csak hazaértünk, és lefeküdtünk aludni. Emlékeim szerint első este nem esett, de többek szerint már ekkor is kaptunk egy kicsit a nyakunkba.

Első nap: Vaduz (55.1 km, 16.2 km/h-s átlag)

Személy szerint már nagyon vártam a bemelegítő túrát, valahogy vártam, hogy "bebiciklizünk egy eddig ismeretlen ország, Liechtenstein fővárosába". Ilyen szempontból maga Vaduz kicsit csalódás volt, nem más mint egy németek lakta svájci kisváros, ami talán valamivel gazdagabb az átlagnál, ezért utcáit érdekesebbnél viccesebb szobrokkal próbálja emlékezetessé tenni. Más látnivaló nincs is itt, még a vár sem látogatható, mert magántulajdon, ott él az uralkodó család.

A Vaduzba vezető út egyébként kalandosra sikerült: a németekhez és a svájciakhoz méltatlanul kevés tábla igazította útba a Feldkirch felől érkező kerekeseket. El ugyan nem tévedtünk, de nem sikerült azt az utat megtalálni, amelyen el akartunk jutni a fővárosba.

Hazafelé végig a Rajna partjain tekertünk. Az egyik híd alatt nem sokkal elkapott minket egy zivatar széle, rövid pihenőre kényszerültünk a híd alatt. Ekkor már Liechtensteint elhagyva Svájcban tekertünk, majd az eső után a Rajna-hídon átkelve ismét Ausztriában találtuk magunkat.

Megmásztunk még egy jó nagy emelkedőt, hogy feljussunk Feldkirch várába, és innen tekintsünk le a városra. Aztán az óvárosban is tekertünk egy kört, majd siettünk vissza a kempingbe. Gyors bevásárlás, hiszen másnap vasárnap, zárva tartanak az üzletek. Fürdés a csúszdáknál, vacsi, lefekvés. Éjjel jó nagy zápor, a frissen mosott és kint száradó ruhák másnapra teljesen sarasak.

Az első nap után a mérleg: 55.1 km, két elázás, 3 határátlépés.

Második nap: utazás Bregenzbe

Az eső után reggel kisütött a nap, hamar megszáradtak a sátrak, összepakoltunk és a kb. 40 kilométerre levő Bregenzbe autóztunk. Délre már állt is a sátor. Irány a strand, kihasználtuk, hogy meleg van, és meg lehet mártózni a 21-22 fokos tóban.

A strandolás után a város felé vettük az irányt, és a Pfänderbahn-nal felvitettük magunkat a Bregenz felett magasodó, 1064 m magas hegyre. A kilátás valóban pazar, tisztán látszik Lindau szigete, és... a felén közeledő vihar. Előtte még sikerült körbejárnunk az ingyenesen megtekinthető vadasparkot, majd lefelé indultunk. A vihar alaposan lecsendesedett, mire Bregenzt elérte, csak szemerkélő esőt kaptunk városi sétánk közben.

A kempingben gyors vacsora, majd irány vissza a belvárosba, hisz - meglepő módon - Seefest van. Charlie Party Bandája játszik, nagyon jól, de a közönség nem tombol, csak néhány helyi hippi. 10kor vége, irány haza. Éjjel megint esik, elázásaink száma kettővel gyarapszik.

Harmadik nap: Bregenz - Kreuzlingen (69.8 km, 16.3 km/h-s átlag)

A reggeli indulást kicsit hátráltatta az eső, meg az, hogy a négy helyett kettő kocsiba kellett bezsúfolni csomagjainkat. Andor és Judit cipelték cuccainkat, a két másik autó a Mexico Camping hűs fáinak árnyékában várta pénteki visszatérésünket.

Első megállónk a Rorschach (Svájc) szélén álló, Hundertwasser-tervezte piaccsarnok lett volna, de már korábban kényszerpihenőt kellett beiktatnunk - eső miatt. Aztán csak elértük a piacot, addigra a lányok már bevásároltak, jól be is lakmároztunk friss, hétfői áruból. A Rajna-delta körüli természetvédelmi területen egyébként többet is időzhettünk volna, de még nagyon az elején jártunk az aznapi etapnak, és az eső miatt is lemaradásban voltunk.

A nap további részében nem esett, megcsodáltuk még Arbon kastélyát és belvárosát, majd elveszítettük Danit. Végül megkerült, de a bonyodalmak csak ekkor kezdődtek. Egy vasúti átkelőnél pirosat kaptunk, majd a sorompó felemelkedése után lindultunk, de Gábor azonnal megállt, lefilmezni Romanshorn belvárosát. Én megálltam bevárni kicsit odébb, ahol a kerékpárút letér balra, de a többiek kitekertek egy rövid pihenőre a tópartra. Vártam-vártam, de Gábor csak nem jött. Rádión meg akartam kérdezni, hogy merre jár, de ekkor vettem észre, hogy elhagytam a rádiót. Később kiderült, Gábornál volt, mert elkérte, amikor még Danit kerestük. Gyorsan a többiekhez tekertem, hogy Kati rádióján értesítsem Gábort a kitérőről. Kati rádiója azonban lemerült, ezért ő ment vissza az elágazáshoz Gábort várni. Nem tudtuk, de közben Gábor elhajtott. Mi pihentünk még egy kicsit, mad szép kényelmesen elindultunk, hogy ha eddig nem bukkant fel Gábor, majd utolér minket. Persze mire a kempingbe értünk, az ő sátra már állt. Hajtott, mint a meszes, hogy utólérjen minket...

Itt is ingyenes volt a strand, fürödtünk is egyet, bár a csúszdák hétkor zártak, így csak Gábor csúszhatott egy felet. Elzárták alatta a vizet ugyanis. Sebaj, úsztunk a tóban is, mint kiderült később, utoljára. Este pedig megcsodáltuk a szemközti Konstanz (Németország) fényeit. Éjjel ismét esett.

A mérleg: 124.9 km, 6 elázás, 4 határátlépés.

Negyedik nap: Kreuzlingen - Schaffhausen (76.6 km, 15.1 km/h-s átlag)

Indulás után újabb félreértés: egy kanyart rossz irányba véve eredtem a többiek után, így alaposan lehagytam őket. Nem tudtam, hogy a Seeburg, az első megálló csupán 900 méterre van, én azt hittem, az már konstanzi látványosság. Átérve az 5 km-re levő német városba, sehol sem találtam a többieket, hiába jártam végig az összes látnivalót. A turista információnál semmiféle Seeburgról nem tudtak Konstanzban. Maradt a telefonos segítség, kiderült, mekkora pancser voltam, gyorsan visszatekertem Svájcba, a Seeburghoz. Nem túl nagy lelkesedéssel néztem meg, hogy utána tovább induljunk - Konstanzba. Itt Juditék nagyon nehezen találtak parkolót, utána meg minket (vagy mi őket), közben elkezdett cseperegni az eső. Méltán lett ez a kedd a kommunikációs és tájékozódási zavarok napja.

Konstanz megtekintése után visszatértünk Svájcba, a tó déli nyúlványának déli partján indultunk a Rajna vízesése felé. Steckbornban megálltunk egy kis szájtátásra, majd következett az egész túra legszebb települése, Stein am Rhein. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, lecsúszott egy jó Apfelstrudel is. Innen az északi parton haladtunk tovább, német területen. A tó itt már nem létezik, a Rajna mentén tekerünk. Majdnem eltévedünk, de végül megtaláljuk a helyes irányt. Megcsodáljuk Diessenhofen fahídját, majd tovább haladunk, szemben pedig sötét fellegek.

A vihar 3 kilométerrel a cél, a vízesés előtt kap el minket, kényszerpihenő Schaffhausenben. Az eső után kitisztul az ég, a lemenő nap fényének pompájában csodálhatjuk meg a Rheinfall vízesést. A környéken már alig van ember, az utolsó kirándulóhajók is elmentek 18.30-kor, bő fél órája. Készítünk jópár fotót, majd Langwiesen felé vesszük az utat, itt lesz folyóparti szállásunk. Ez a leghidegebb éjszakánk, és talán a legrosszabb kempingünk. Hiába segítőkész a tulaj, mégis nagyon ingoványos sátorhelyeket kapunk, távol mindentől, hideg is van, és még el is ázunk éjjel. Reggel ismét csúszik az indulás.

Mérlegem az eltévedésekkel és a bénázásokkal együtt: 201.5 km, 10 határátlépés, 8 elázás.

Ötödik nap: Langwiesen - Reichenau (73.3 km, 17.1-es átlag)

Hosszú, szembeszeles, látnivalókban szegény nap állt előttünk. A folyó déli partján tekertünk vissza Stein am Rhein-ig, átkelve Gaienhofen felé vettük az irányt, és Svájcot végleg elhagyva Németországban folytattuk utunkat. Újabb kényszerpihenő, a vihart egy templomkertben vészeltük át, majd a radolfzelli öböl megkerülése után Reichenau szigetére tekertünk.

Reichenau a Bodeni-tó legnagyobb szigete Németországban. 724-ben alapított Benedek-rendi kolostora a 10–11. századi európai művészettörténet jelentős emléke, amely 2000-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára.

A sziget a Bodeni-tó nyugati részén helyezkedik el, Konstanz és Radolfzell között. 4,5 kilométer hosszú és 1,5 kilométer széles, területe 4,3 km². A szigetet 1838 óta egy töltés köti össze a tó partjával, amely a gépjárművek közlekedésére is alkalmas.

A Bodeni-tó hőmérséklet-kiegyenlítő hatása illetve az alpesi főn miatt Reichenau éghajlata igen enyhe, ami igen kedvező a zöldségtermelés számára. A szigeten 160 hektáron folyik mezőgazdasági termelés. Az itt élők másik fontos jövedelmi forrása az idegenforgalom.

A kempinghez is jó kacskaringós úton, konyhakertek és üvegházak között lehet eljutni. Ötkor már a kempingben pihentünk, jó szeles napunk volt, volt is mit kipihennünk. Pedig jobban tettük volna, ha - Tiborékhoz hasonlóan - még végigjárjuk a sziget fő nevezetességeit, a 3 templomot, mert a másnap megint bővelkedett látnivalókban.

Este meleg kaja sültkrumplival a büfében, és teázás egy régi, most épp Konstanzban dolgozó cimborával. Alvás, elázás.

274.8 km, 11 határátkelés, 10 elázás.

Hatodik nap: Reichenau - Hagnau (84.8 km, 17.3 km/h-s átlag)

A sziget látnivalóival kezdtünk, majd Konstanzot kikerülve, többé-kevésbé jól kitáblázott, külvárosi utakon Mainau virágszigete felé vettük az utat. Ide csak Gáborék mentek be, a többiek "kényelmes tempóban" tovább indultak, mi Györgyivel vártunk Gáborékra. Úgy terveztük, hogy az élen haladók 43 kilométerre, a tó északi nyúlványánál, Sipplingenben várnak egy kicsit többet ránk, ha még ott sem érnénk utol őket, tovább indulnak.

Gáborral erős tempót diktálva eredtünk a többiek után, akik - újabb kommunikációs zavar - egy kis kitérőt tettek Marienschlucht betervezett látnivalói felé, itt mi jól le is hagytuk őket. Közel 30 kilométer, a tótól távolabb eső, emelkedőkkel tarkított szakasz következett, de mi fáradhatatlanul lenyomtunk 43 kilométert - megállás nélkül. Sipplingenben hiába rádióztunk, Katiék nem válaszoltak. Gondoltuk, már tovább indultak. Mi is ezt tettük, Überlingenben viszont találkoztunk az autósokkal, és Andor közölte: látott mindenkit, Katiék jóval mögöttünk vannak.

A következő látnivaló, a Pfahlbautennek nevezett skanzen, amely ősi, vízen álló házak helyreállított "testvéreiből" állnak, csak néhány kilométerre volt, és közeledett a zárás ideje. Tovább tekertünk hát, nem vártuk meg a többieket. A skanzen az egyik legérdekesebb látnivaló volt az egész út során, sajnálom, hogy ezen a zsúfoltra szervezett és megkavart napon néhányan lemaradtak róla. (Utólag könnyű mondani, de ha valaki erre kerekezik, nyugodtan vágja le a Wallhausen és Überlingen közötti szakaszt, keljen át hajóval. Nehéz szakasztól kíméli meg magát, látnivalóban nem sokat veszít, és kényelmesen marad ideje mindenre. Igaz, így nem teljes a tókerülés...)

Már igencsak későre járt, de én azért még feltoltam a biciklimet Meersburg óvárosába. Igencsak meredek az ide vezető út, és tele van gyalogossal, tényleg csak tolni lehet a kerékpárt. Fentről csodás panoráma tárult elém, ismét feltűntek Bregenz hegyei. És egy viharfelhő nyugatról.

A kempinghez siettem, ami a szomszédos Hagnauban volt. Gáborék és Katiék sátra már majdnem állt, a mienk is félig készen volt Györgyi jóvoltából, amikor a csapat többi tagja befutott. Közelegtek a fellegek, gyorsan befejeztük a sátorépítést. A kemping felújítás alatt állt, a félig román tulaj-építőmunkás-recepciós-kitudja-kicsoda megengedte, hogy a félig kész épületben telepedjünk le vacsizni, így kényelmesen megfőzhettünk. A nagy vihar elmaradt, de azért esett valamennyit. Este aztán nem jött a folytatás, nem kis csodálkozásunkra.

Eddig 359.6 km, 11-11 határátkelés és elázás.

Hetedik nap: visszatérés Bregenzbe (55.1 km, 16.9 km/h-s átlag)

Reggel talán az eddigi leggyorsabb összepakolást produkáltuk, 10 előtt 2 perccel már el is indultunk a kempingből. Sok látnivaló várt ránk Friedrichshafenben és Lindauban.

Friedrichshafen fő látnivalója a Zeppelin múzeum.

Ferdinand Zeppelin egy württembergi miniszter fiaként a Kontanzi-tó szigetén lévő szállodában született 1838-ban. 1880-tól kezdve foglalkoztatták a gázzal töltött léghajók. Miután 1897-ben meghalt a magyar, keszthelyi születésű feltaláló Schwarz Dávid, özvegyétől megvásárolta, majd 1898-ban levédette a fémszerkezetű léghajó ötletét. 1899-ben elkezdte az első saját léghajó építését és egy évvel később már három repülést hajtott vele végre a Bodeni-tó fölött. Az egyre jobb repülési eredmények egyre nagyobb érdeklődést és népszerűséget teremtettek személye körül. A második léghajó megvalósításának csak adományokból tudta elkezdeni. 1908-ban az új léghajó Kornsand közelében a földbe csapódott. A baleset példátlan adakozási hullámot váltott ki a németekből. 6 millió márka érkezett Zeppelinhez, aki e pénzből létrehozta a Zeppelin Léghajógyárat és a Zeppelin alapítványt. A hadsereg megvásárolta és hadrendbe állította a Zeppelint, de 1909-től kezdve a polgári használata is lehetségessé vált. A Zeppelin-léghajókra alapozott Német Légiforgalmi Társaság (DELAG) 1914-ig 1500 felszállása során 35000 utast szállított balesetmentesen. Az első világháború során épített nagyszámú léghajót bombázásokra és felderítésekre használták, ám ezeket a technikai fejlődés gyorsan túlhaladta.

1937. május 6-án a hidrogénnel töltött LZ 129 Hindenburg léghajót – miután 72 utassal a fedélzetén átrepülte az óceánt – New Jersey-ben szörnyű katasztrófa érte: kigyulladt és elégett. A Zeppelin-léghajók használata ezt követően hosszú időre megszűnt.

A múzeum fő kiállítóterében megépítették a Hindenburg méretarányos másolatát - pontosabban akkora részét, amekkora a terembe befért. Így talán felfogható, mekkora is volt valójában a 240 méter hosszúságú monstrum...

Wasserburgban tartottunk még egy pihenőt Lindau előtt. Fenyegetett az eső, de végül megúsztuk. Lindau már ragyogó napsütésben pompázott. Még egy utolsó hadjárat a kocsival érkezettek előkerítésére, és belevethettük magunkat a nyüzsgő kikötői forgatagba. Késő délután indultunk vissza Ausztriába, Bregenzbe, de már nem volt miért sietnünk.

A kempingben még egy kis bosszúság ért minket: nagyon köves parcellát kaptunk sátrainknak. Próbáltuk a kevésbé sziklás helyeket megtalálni, aminek az eredménye az lett, hogy az egyik sátor kb. 1 méterrel belógott a szomszéd lakókocsihoz tartozó füves területre. Az ott lakó, enyhén molett német pár persze nem tűrte ezt az egy éjszakás bitrokháborítást, reklamált a tulajnál, aki odébb rakatta velünk a már felvert sátort. Köszi a megértést, kövér németek!

Az ötödik tókerülő nappal átléptük a 400 kilométeres határt, 414.7 kilométerrel zártam. Ebben persze benne van a vaduzi bemelegítés, úgyhogy aki a Bodeni-tó megkerülésére adja a fejét, valamivel kevesebb, mint 400 kilométerrel, kevés emelkedővel, néhány igen pompás teleüléssel, pár feledhetetlen látnivalóval, rengeteg kedves és türelmes emberrel, valamint a Balatonparthoz sokszor nagyon hasonlító tóparti érzéssel kell hogy számoljon. És változékony időjárással. Remélhetőleg 11-nél kevesebb elázással, de 10 körüli (esetemben 12) határátlépéssel.

Innen aztán Gáborék hazafelé, mások Zürich vagy Innsbruck felé, mi pedig Ausztria belseje felé vettük az irányt. De erről majd máskor mesélek, már így is sokat olvastatok. Ha a képekre vagytok kíváncsiak, IDE KATTINTSATOK!