Péntek délelőtt 9 óra. A kollégák nyugodtan kávéznak, nekem meg az jut eszembe: holnap estig egy percet sem fogok aludni. Legalábbis ha minden jól megy. A két évvel ezelőtti, sikertelen próbálkozás után újból túlélő túrára készülünk. A csapat is új és a szabályok is változtak kis mértékben: Timi, Szablac, Tomi, Dani és jómagam vágunk neki az ismeretlennek, azaz annak, hogy (részben az éj leple alatt) eljussunk A-ból B-be, minél több tereppontot érintve.
Az egyenlet kétismeretlenes. "A", a kiindulópont ismeretlen. A szervezők előzetesen fotókat szivárogtattak ki, amelyek a terepen készültek. Rét, sózó, magasles - ember legyen a talpán, aki ennyiből 100%-os biztonsággal beazonosítja az ország egyik tájegységét! Nekünk persze volt egy tuti módszerünk, amivel jól mellélőttünk, így sem a módszert, sem a tippünket nem publikálnám... Lényeg a lényeg, nem az Ipoly, hanem a Vértes felé vettük az irányt. Négy busznyi kiránduló, a mienkről is három különböző helyen szálltak le a csapatok. Mi Gánt határában kaptuk meg térképünket és útmutatónkat, a stratégiánk kidolgozására pedig beültünk a gánti Vértes Vendéglőbe. Barna sör és tárkonyos raguleves mellett kezdtünk el agyalni. Vértes-térképünk nem volt tökéletes: nem a Cartographia adta ki, így csak néhány útvonalat tartalmazott. Szerencsére az étteremben még volt egyetlen eladó példány a teljes értékű változatból. Ez meg is mentette a túránkat!
A szervezők által adott térképen volt néhány trükk. 1-90-ig tartalmazta a beszámozott tereppontokat, de mindegyiket duplán, így a pontok fele átverés volt. Hogy melyik lehet az igazi, azt csak a pontokra vonatkozó leírás és a rendes térkép összevetésével saccolhattuk meg. A térkép tartalmazott egy "koordináta-rendszert" is, amely akár segíthetett is a helyes pontok kiválasztásában, de nem találtuk meg a logikát, így inkább a "fapados" módszerrel belőttük az első néhány útba ejthető tereppontot, és nekivágtunk. (Jól döntöttünk: a túra végén a szervezőktől megtudtuk: semmilyen más módszer nem volt a helyes pontok kiválasztására, csak a józan ész.)
Mielőtt belevágnánk: nézzük a kétismeretlenes egyenlet másik ismeretlenét, "B"-t, azaz a befutót! Választhattunk, hogy "Kiskirály Máté" váráról, vagy a "Velencei fojtogatóról" elnevezett település buszpályaudvara felé vesszük az irányt. A kiindulási pont és a megtervezett útvonalunk alapján az utóbbi, azaz Mór tűnt a jobb választásnak, így Csákvár kimaradt az idei túránkból.
A befutó azonban nagyon messze volt még, épphogy csak belevágtunk a túrázásba. Este 11 körül lehetett, majdnem telihold, tiszta égbolt, így ha nem tartottunk volna a lesben álló vadászoktól, a nyíltabb terepeken akár zseblámpák nélkül is haladhattunk volna. Az első komoly erőpróba rögtön az első kiszemelt pontnál, egy a hegyoldalban magasan fekvő barlangnál várt ránk. A sötétben nem volt könnyű megközelíteni, de nagy nehezen azért csak feljutottunk, és jutalmul még egy BÓNUSZ is várt ránk.
Apropó BÓNUSZ, apropó szabályok!
Minden csapat induláskor kap egy kis műanyag, számozott fiolát, azaz STAFÉTUSZt. Ezt kell magával cipelnie, és minden egyes terepponton kicserélni az ott elrejtett stafétuszra. A csere időpontját naplóban kell rögzíteni, így minden stafétusz, minden csapat mozgása követhető és utólag kielemezhető. A tereppontokon a szervezők 1-1 bónuszt is elrejtenek, ezek begyűjtése jutalompontokat jelent, de mindenhol csak az első szerencsés megtaláló számára. Ezért is volt lelkesítő, hogy rögtön az első, sőt a második tereppontunkon is találtunk bónuszt.
Aztán persze elfogytak a bónuszok, a tereppontok is lassan gyűltek, egyre hidegebb lett, volt 1-2 apróbb eltévedés és kezdett kijönni rajtunk a pénteki munkanap fáradtsága - hamar eljött az első mélypont. 3-4 tereppontonként tartottunk egy 30-40 perces értekezletet, amely során kisakkoztuk, melyek legyenek a következő célpontjaink. Folyamatosan ettünk, a meleg ruháinkra is szükség volt, a hátizsák egyre könnyebb lett.
Lassan aztán pirkadni kezdett, reggel hétre el is értünk egy szirtet, amelyről pompás panoráma nyílt egy hosszan elnyúló völgyre. A szemközti szikláknál őzek legelésztek, mi is megreggeliztünk, közben meg gyönyörködtünk a kilátásban. Igen, a völgy, valahova oda kellene lejutni, de út semerre. Átvágtunk, "direkteltünk", aztán haladtunk tovább terv szerint. Délelőtt találtunk egy "kiemelt kategóriás" sziklát, a tetején fakereszttel. Innen sem vitték még el a bónuszt, nekünk ez a harmadik! Ez újabb lendületet adott, amely egészen a csókakői várig kitartott. Itt elértük a tereppontokból összegyűjthető pontszámokból a 70-et - ez a minimális feltétele annak, hogy érvényes legyen a verseny. Mór is látóhatáron belülre került, időben is jól álltunk, a fáradtság viszont lassan mindenkin felülkerekedett. Kikerestünk még néhány pontot, amelyek meglelésével plusz pontokat érő kombinációkat gyűjthettünk volna be, de egyre kevesebb volt a sikerélmény. Erre sejtettük az ún. sajátpontunkat is, egy magaslest, amely megtalálásáért +20 jutalompont járt volna. Ez sem lett meg, így végül 20 felkeresett terepponttal, 3 bónusszal és 2 kombinációval robogtunk be Mórra, negyed hat magasságában, legalább 40 kilométerrel a lábainkban.
A túranaplók kiértékelése időigényes feladat, így hetekbe, hónapokba kerülhet, mire megtudjuk, mire volt elég a teljesítményünk a többi csapattal szemben, de ez azt hiszem, csak másodlagos. A legfontosabb, hogy túléltük, hogy egy igen kellemes társaságban küzdöttünk végig egy teljes napot, végig együttműködve, teljes összhangban. És eredményesen! (Ha a begyűjtött kullancsokért is járna 1-1 plusz pont, legalább 8 egységgel gazdagodtunk volna. Szablac ilyen irányú teljesítményéről nincs információm...)
A túrán készült képek ITT megtekinthetők.
Jövőre, Veletek, Valahol!
Bandita, "A révész utasai" tagja
