Túlélő túra. Egy fogalom, amelyet már sokat hallottam, de hogy pontosan mi a jelentése, azt csak most sikerült megtapasztalnom. Röviden összefoglalva: benevezünk egy csapattal, majd péntek este elvisznek minket egy előre meg nem nevezett helyszínre. Itt megkapjuk a verseny során érintendő pontok térképét, majd irány az ismeretlen, kezdődhet a verseny.
A helyzet azért ennél sokkal bonyolultabb! Először is, a verseny előtti 1-2 hétben, úgynevezett kiszivárogtatás keretében küldenek a szervezők néhány, a bejárás során a helyszínen készült fotót, amelyből talán lehetséges kitalálni a helyszínt. Idén a legnagyobb segítség egy Karancs tűzhely egyik gombját ábrázoló kép volt (netről letöltve - meg is találtuk egy webshop oldalán), innentől az volt a legfontosabb előkészület, hogy Karancs-Medves térkép legyen nálunk. Mint később kiderült, ez sem volt elég...
Találkozó este 7kor az ELTE parkolójában. A busz az M3-ason indul kifelé, sokan tippelnek a Bükkre és a Mátrára. Salgótarján felé letér a busz, a Bükk kiesik, új jelölt a Cserhát. Mi meg csendben örülünk, pláne amikor beérünk Salgótarjánba. Jó a tippünk, a helyszínt illetően, jár is a 25 plusz pont - ha beérünk a célba. A buszon megkapjuk a szabályokat tartalmazó versenynaplót, amelybe majd fel kell jegyeznünk a megtalált tereppontokat, és az egyes helyeken kapott kérdésekre adott válaszokat. Ennél több segítség egyelőre nincs.
Salgótarján után még sokáig kanyargunk a szerpentinen, ismerős és ismeretlen nevű településeket hagyunk magunk mögött. Végül Tajtiban áll meg a busz, mindenki meglepetésére, hiszen a falu, hivatalos nevén Tachty már Szlovákiában van! Leszállás közben megkapjuk a térképeket tartalmazó kártyapaklit és a tereppontok leírását, ezekkel minden csapat lekuporodik valahová, és kezdődik a matek. A kártyapakli egyik fele tereppontokat tartalmaz, de mindegyik különböző nagyítással, és kevés átfedéssel, így nem könnyű kirakni a terepet. A határszakaszt azért felismerjük, így könnyen kiválasztunk olyan tereppontokat, amelyek felé elindulunk, de a teljes terepet csak 3 részletben tudjuk kirakni, és hiányzik az összekötő pont.
A pakli másik fele vaktérkép, néhány ösvénnyel. Nehezen tudjuk összehozni a tereppontokkal (egy, a közelünkben levő tavat kivéve), így egyelőre nem foglalkozunk ezzel a térképpel. Mint később kiderül, ez végzetes hiba, de már két és fél órát ücsörögtünk egy helyben, így utolsó csapatként útnak eredünk mi is. (A három másik busz máshol állt meg, lehet hogy ott még tovább is ötleteltek, de nem valószínű :))
Első sétánk a tajti diszkó előtt vezet el, a basszustól remegnek az ablakok, a szemközti ház kerítésének támaszkodva fiatal srác próbál könnyíteni magán. Nincs könnyű dolguk a közelben lakóknak, de láthatólag már hozzászoktak. A falut elhagyva megszűnik a közvilágítás, előkerülnek a zseblámpák. A tó közeli tereppont megtalálása nem ígérkezik nehéznek, ráadásul a helyes irány megtalálásában segítséget nyújt a többi csapat fénye is. A megtalálandó stafétusz egy két patak torkollatánál álló fa gyökerei közt van, de az első megtalálónak járó BONUS természetesen már nincs a helyén.
Innen a "semmin" keresztül a határ felé indulunk, ami nagy hiba. Később ugyanis egyértelművé válik, hogy az egyik pont, melyet mindenképpen fel kell keresni a verseny érvényes teljesítéséhez, jócskán bent Szlovákiában található. Ezért indult a csapatok egy része a következő szlovákiai falu felé, és ezért találkoztunk a túra hátralevő részében olyan kevés sorstárssal.
A következő célunk egy magasles volt. Az ide vezető út enyhén mocsaras volt, jócskán megszenvedtünk vele a sötétben, főleg a lestől tovább indulva. Ráadásul a lest akármilyen alaposan kutattuk át, sem BONUSt, sem stafétuszt nem találtunk, így készítettünk egy bizonyító fotót, elküldtünk egy reklamáló SMS-t, és tovább indultunk a haza felé.
A mocsaras útszakasz végén egy tisztás fogadott, ahol lepihentünk (az itt keresendő jelegzetes fát sem leltük...), és mivel már elmúlt hajnali 4 óra, megvártuk a napfelkeltét. Meredek kaptató vezetett egy fennsíkra, de lámpára már nem volt szükség.
A fennsíkon két keresztet is találtunk, egyet a műút mellet, mindegyiknél jártak már előttünk. Valószínűleg ők sem a szlovák vár felé indultak... Aztán az erdőben végre olyan tereppontra bukkantunk, ahol a BONUS értintetlen volt, vagyis mi jártunk itt először! Fellelkesülve indulunk két újabb tereppont felé, amiket persze ismét nem leltünk. Rövid pihenő a réten, megszabadulunk pár rétek ruhától, és torony iránt egy erdőszél felé indulunk. Itt is megvan a stafétusz, BONUS már sehol. A következő célpont a völgy mélyén, ösvény is indul irányába. Igen ám, de az ösvény egyszer csak elfogy, a növényzet teljesen besűrűsödik, alig lehet haladni. Tüskés indák állják útunkat, ilyenkor irányt kell váltani. A bozótban mindenki összeszed pár kisebb-nagyobb sérülést, de semmi komoly, tudjuk folytatni utunkat.
Leérve persze nincs meg a keresett pont, csökkenő lelkesedéssel indulunk tova a patakparton. Itt véletlenül futunk bele egy fa oldalán elhelyezett táblába, ami természetesen tereppont. És a BONUS is megvan, nem járt itt előttünk senki! Nem véletlenül, csak erre még nem jöttünk rá.
Tudjuk, hogy ha most nem fejtjük meg, hol a két mindenképpen teljesítendő pont egyike, akkor a másikat, Somoskő várát hiába másszuk meg, a verseny eredménytelen lesz. Nekiesünk hát még egyszer a térképeknek, és jó egy óra keresgélés után nagyon rossz hírekkel ébresztjük Attilát: két kártya sarkában éppen látszódik azonos tereppont, az összeillesztéssel meglelt kihagyhatatlan tereppont visztont Szlovákiában van! Újra megmászni a hegyet, onnan még 15 km gyalog, ez minimum 3-4 óra. Dél körül járt volna az idő, ha el is indultunk volna a célpont felé, onnan már nem lett volna elég időnk átjutni Somoskőhöz, mivel turistatérképünkön ez a rész már nem volt rajta (befutó: 17 és 20 óra között!!!). Ebben segített volna a kártyapakli másik feléből összeilleszthető (?) térkép, de ezt már csak hazafelé tudtuk meg egy másik csapattól, akik szintén feladták - ők meg a szervezőktől tudták meg, akikkel összefutottak.
Délig kellett jeleznünk azt is, hogy megfejtettük, hol van a befutó. Térerő hiányában nem tudtuk elküldeni a megfejtést (Salgótarján vasútállomás) tartalmazó SMS-t, így a szervezők árulták el a helyszínt, büntetőpontokért cserébe, de már tudtuk, mindegy. Bárna felé folytattuk utunkat, itt éppen elértük az egy órás, Salgótarján felé tartó buszt (a következő 4 után jött volna, és az ellenkező irányba ment volna). Tarjánban végre ettünk egy kis meleget (Meki...), majd hazafelé (Ati Recsk, Fuxy Miskolc, jómagam meg Budapest felé) vettük az irányt.
Fáradtak voltunk, de bírtuk volna még. Jót túráztunk, olyan helyeken jártunk, ahová e verseny nélkül valószínűleg sosem jutottunk volna el, mégsem tudtunk lelkesedni. Hiányzott a célba érés öröme. Így sem kis teljesítmény éjszaka, ismeretlen terepen túrázni, de még fél napi erőpróba és a befutás élménye nagyon sokat jelentett volna. Tapasztalatszerzésre viszont kitűnő volt a terepen töltött 15-16 óra, okosabban fogunk nekivágni a következő túlélő túrának. Mert teljesíteni kell!!!
A képek megtekinthetők ITT! (Nem készült sok, délutánra tartogattam a kockákat, de hát a sors máshogy hozta...)
Utóirat: köszönet mindenkinek, aki segített a helyszín kitalálásában, illetve megerősített tippjeinkben, valamint azoknak, akik eszközökkel járultak hozzá túránk (fél)sikeréhez!!!
