Gondoltuk, ha már itthon nem igazán kapunk a télből, átugrunk egy kicsit Ausztriába. A kiszemelt helyszín a Rax-Alpok volt, ahol bő két és fél éve ismerkedtünk a via ferratázás gyönyöreivel. Ezúttal azonban valami másba kóstoltunk bele: hótalpas túrára fizettünk be.

Korai, 4 órás kelés után irány az ELTE parkolója, ahonnan 5.30-kor startoltunk Sopron felé. Útközben volt néhány megálló, utasfelvétel, pihenő, így végül elég későn, 10.40 körül értük el a Rax-felvonó alsó állomását. Olyan sokan voltunk, hogy a felvonó a szokásos fél órás időközök helyett folyamatosan, 10 percenként indult, de így is csak 3 turnusban jutottunk fel a felső állomáshoz, 1546 méterre. Ez a Rax-fennsík "kapuja", innen indult a túránk. A cél pedig, az Eupolisz honlapja szerint:

Felcsatoljuk bakancsunkra a hótalpakat, felkapjuk kis hátizsákunkat és nekivágunk a téli tájnak. Utunk első, bemelegítő szakasza könnyen járható az Ottó-házig, hiszen itt még nagyrészt letaposott havon haladhatunk. Innen azonban már számítanunk kell arra, hogy mind inkább mély hóban, igazi érintetlen tájon visz utunk. Lankás dombvidéken, majd hatalmas fenyvesek közt kelünk át, míg kiérünk a Rax-fennsík szélére, ahonnan tiszta időben jól látszanak a hegytömböt övező kis falvak, alattunk pedig a Rax több száz méteres függőleges sziklafalai. Utunk során előbb a közeli Jakobskogel 1737 méteres csúcsát másszuk meg, hogy a hatalmas csúcskereszt tövéből élvezzük a remek körpanorámát, majd a hegygerinc mentén túrázunk tovább a Preinerwand 1738 méteres csúcsát érintve a Neue Seehütte menedékház irányába, ahonnan némi pihenő után részben új útvonalon, hatalmas fenyvesek között átvágva térünk vissza a felvonó állomáshoz.

Fent azonban erős szél és havazás fogadott minket. Túravezetőink felkészítettek minket arra, hogy lehet, hogy "újratervezés" lesz, mert a téli túrák 40%-ának menetrendje nem tartható az időjárás miatt. Így történt most is: az Ottohausig sem volt egyszerű az út, mert röviddel a ház előtt, egy völgyben kemény oldalszelet kaptunk. Innen rövid pihenő után elindultunk a kereszt felé, de hatalmas fenyvesekről szó sem volt, mert a csúcsukig ért a hó. Gyakorlatilag toronyiránt haladtunk, leszegett fejjel. És egyszer csak fenn is voltunk.

A vártnál gyorsabban elértük a keresztet, itt azonban már egyértelművé vált: nincs értelme tovább mennünk, mert nem érnénk el az utolsó felvonót lefelé - gyalog meg igencsak kalandos lett volna az út ilyen időben, sötétben.

Visszafordultunk hát. A lefelé vezető út talán könnyebb volt, a kitaposott ösvény helyett többször is a szűz havat választottuk. Próbálgattuk, mit bír a hótalp, és igen könnyűnek bizonyult vele a járás. Az Ottó-ház után megint megszenvedtünk, de hamar visszaértünk a felvonó felső állomásához, és hüttézéssel ütöttük el az időt.

Egy kis hiányérzet talán maradt bennünk, elvégre 10 órát utaztunk, és viszonylag rövid időt töltöttünk odakint. Viszont az "elemekkel való küzdés" jó sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára, ebben biztos vagyok. És valószínűleg nem is most hótalpaztunk utoljára!

Végezetül egy rövid videó, amely talán visszaadja azt a környezetet, amely bennünket várt. Megjegyzem, ilyen időjárási körülmények közt nem volt könnyű dokumentálni!

És hogy teljes legyen a kép, jöjjön végül egy fotó, amelyet ugyanebben az időben blogunk Kubába kiküldött tudósítója készített: