Kerékpártúra a Zemplénben és környékén

A lomtalanítás egyik nagy előnye, hogy előkerülnek réges-régi kacatok, amelyek jó mélyen elraktározódott emlékeket hoznak a felszínre. Így jártam én is, amikor előkerült egy régi térképem, amelyen a biciklitúráim útvonalait rajzolgattam be, mielőtt még megkezdtem volna a Dróthuszárokkal a nagy országjáró teker(g)ést.

E térkép alapján sikerült rekonstruálnom két gimis kerékpártúra útvonalát is. Az elsőn, 1993-ban, 13 évesen a Fehérvár-Baja-Mohács-Drávaszabolcs-Kaposvár-Siófok-Fehérvár kört jártuk végig, egy évvel később (1994 nyarán) pedig a Zemplén felé vettük az irányt.

Első nap különvagonnal Szerencsig vittük a kerékpárokat. Kora délután már a kisváros utcáin tekertünk, ahol meg is kiabáltak minket a helyi öregek:

- Honnan jönnek?
- Székesfehérvárról.
- És mikor indultak?
- Ma reggel!

A tokaji kempingben sátraztunk. Foci VB döntő volt éppen (brazil-olasz), mi a sátorban hallgattuk a beszűrődő hangokat, de természetesen voltak, akik belógtak a városba, és tévén nézték végig - vagy legalábbis addig, amíg az osztályfőnök rájuk nem talált.

Tokajból Bodrogkeresztúron ár Sárospatak felé indultunk, de letértünk Tolcsva felé, a Zemplén belsejébe. Addig számunkra teljesen ismeretlen, gyönyörű de egyben nehéz táj várt ránk, gyakran szétszakadt a mezőny. Jó sokat tekertünk Füzérkomlósig, emlékeim szerint még eső is elkapott minket.

A másnapot önkéntes gyalogtúrával indítottuk a füzéri várhoz, és tiszteletünket tettük az országos kék-túra keleti végpontjánál. Újra bringára pattantunk, és Sátoraljaújhelynél átléptük a magyar-szlovák határt, hogy a szomszédos Borsban megtekintsük Rákóczi Ferenc omladozó szülőházát. Azóta sikerült ide újra eljutnom, szintén egy kerékpártúra alkalmával. A ház egyre jobb állapotban van, gyűjteménye gyarapszik, felújítási terveik bíztatóak - és szívesen látják a magyar csoportokat. A nap végállomása Sárospatakon volt.

Innen már jóval könnyebb terep várt ránk. Kisvárdáig talán csak a Cigándon való átkelés volt emlékezetes, sokan bámultak meg minket. Talán még a boltban / fagyizni is megálltunk.

Kisvárdára még visszatértünk, a túra végén innen vonatoztunk haza, Nyíregyháza érintésével. A környék felfedezésének azonban még nem volt vége, a Tisza és a Túr partjain számos csoda várt még ránk. A következő szálláshelyünk Tivadar volt, innen tettünk egy kört a Túr mentén, Szatmárcsekét (Kölcsey-emlékszoba és -síremlék, Tiszacsécsét (Móricz Zsigmond szülőháza) és Túristvándit (vízimalom) is érintve. (Jóval később, 2010-ben ismét visszatértem kerékpárral a környékre, erről itt olvasható fényképes beszámoló.)

Érdekes, hogy a második egyhetes kerékártúránk végéről sokkal kevesebb konkrét emlékem van, mint az első elejéről, de jó érzés volt, hogy amikor újra arra jártam, sorra villantak fel a bő 15 éves emlékképek. Remélem, még sok hasonlóban lesz részünk mindannyiunknak!

Dél-Dunántúli kerékpártúra

A lomtalanítás egyik nagy előnye, hogy előkerülnek réges-régi kacatok, amelyek jó mélyen elraktározódott emlékeket hoznak a felszínre. Így jártam én is, amikor előkerült egy régi térképem, amelyen a biciklitúráim útvonalait rajzolgattam be, mielőtt még megkezdtem volna a Dróthuszárokkal a nagy országjáró teker(g)ést.

Megpróbáltam e térkép alapján felidézni egy 1993-as, egy hetes kerékpártúra emlékeit, melyre osztálykirándulás gyanánt vitt el minket friss osztályfőnökünk a hatosztályos gimiben. 13 éves gyerekekkel bizony ez elég bátor vállalkozás, még úgy is, hogy akadt két segítője két volt tanítványa személyében. Egy fiú (Csaba) és egy lány, hogy minden kerek legyen...

Székesfehérvárról vágtunk neki a sátras-bográcsos túrának, és dél felé indultunk, megcélozva a Drávát és a horvát határszakaszt. Első nap Sárbogárd és Paks érintésével a Duna túlpartján fekvő Géderlakig jutottunk, és a falu focipályájánál sátrazva töltöttük az éjszakát. Másnap szintén a Dunához közel, de már egy kempingben sátraztunk Szeremlén. Kalocsát és Baját is érintettük, estére pedig természetesen halat készítettünk, máig emlékszem a hátizsákomban, egy nejlonzacskóban fickándozó afrikai harcsára. Meg Viktor Snickersére, amiről így a második napon derült ki, hogy nem csoki, hanem jégkrém. Mondanom sem kell, nem volt túl jó állapotban két nap kánikula után. A legemlékezetesebb momentum erről a napról mégis az, hogy egy kempingben voltunk Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, aki ugyanabba a bokorba járt könnyíteni magán, mint mi. Már egyetemisták voltunk, amikor a Közgázon vendégeskedtem, és J.G.-t meglátva felelevenítettük ezt a sztorit a többiekkel. Ő közben mögénk került, és megkérdezte, lepakolhat-e az asztalunknál levő szabad helyre. Az nem derült ki, hogy hallotta-e, miről sztorizgatunk éppen...

A következő állomásunk Mohács volt, ahol természetesen megtekintettük a csata emlékhelyét. Eddig kitűnő időnk volt, emlékeim szerint azonban a délután esősre fordult, nem is nagyon tudtunk volna hol sátrazni, így vészmegoldásként Bólyon, egy egyházi intézmény alagsorában kaptunk menedéket. Másnap már jobb idő volt, a villányi hegy lába előtt, Siklós és Harkány érintésével a drávaszabolcsi határátkelőig pedáloztunk. Itt vettünk vizet, majd egy szúnyog-lepte erdei úton egy Dráva-parti fövenyhez mentünk, és felépítettük sátortáborunkat. A sok vérszívó mellett a folyón rendszeresen megjelenő, és reflektorokkal pásztázó határőr-ladikok okoztak izgalmakat.

Hosszú nap várt ránk, Sellye-Szigetvár útirányon át Magyarlukafáig. A neheze a végére maradt: a Somogyi-dombság emelkedői szépek ugyan, de kegyetlenek is tudnak lenni. Főleg az ötödik napon. Azért nagy élmény volt Szigetvár főterén, annak a templomnak a tövében ebédelni, amit akkortájt hetente láthattunk a tévében, a Kisváros c. filmsorozat stáblistája alatt.

Utolsó előtti napunkon - leküzdve hegyet-völgyet - Kaposvár érintésével jutottunk el Igalra, ahol egy telek végében, a domboldalban sátraztunk. Egy hosszú nap várt még ránk hazáig, de a több mint 80 km ellenére belefért egy siófoki strandolás is. Sok-sok új élménnyel gazdagodva tértünk haza, de csoda is lett volna, ha nem hagy mély nyomot egy egy hetes bringatúra egy 13 éves srác emlékezetében...

A "jobb később, mint soha" elv alapján a néhány héttel ezelőtti Tátra-túra után kivettem a könyvtárból Scheirich László "a mi Magas-Tátránk" című könyvét, melyből számos érdekes és hasznos dolgot megtudtam, amit talán már korábban is tudhattam volna. Kigyűjtöttem belőle néhányat, hogy mindig könnyen és gyorsan hozzáférhető legyen itt, a naplómban.

A könyv egyébként meglehetősen részletes történet áttekintést ad a Magas-Tátra földrajzi neveinek kialakulásáról - és ezen keresztül az itt élők történelméről is. A rengeteg adat miatt inkább kézikönyvként ajánlanám, nem egy könnyű olvasmány (kivéve az erre fogékonyaknak). De aki a Tátrában jár, bátran lapozzon bele, és nem csak izmait, hanem agytekervényeit is megmozgathatja egy kicsit.

Amit a Magas-Tátráról tudni illik...

A Magas-Tátra a Kárpátok 1600 kilométeres vonulatának egyetlen alpesi jellegű része.

A Kárpátok neve a kelta carp és aith szavakból eredeztethető, melyek jelentése szikla és magas (=magas szikla). A szláv népek letelepedése előtti időkből származik.

A Tátra nevének legvalószínűbb eredete az ószláv trtri szó, jelentése kő, szikla. Először a prágai püspökség alapítólevelében szerepel (1086).

1919 óta a szlovákok himnusza a Tátra felett Villámlik (Nad Tatrou sa blyska) című dal, Janko Matuska 1843-as szerzeménye.

Szlovákia beceneve "Tátra alatti ország" (krajina pod Tatrami).

A Tátra négynyelvű:

1. Legnagyobb része Szlovákia területén fekszik.
2. Kis része átnyúlik Lengyelországba. Lengyelország legmagasabb csúcsa a szlovák-lengyel határon található Rysy (2499 m), szép magyar nevén Tengerszem-csúcs.
3. A Tátrában alakult meg anno a történelmi Magyarország első turistaegyesülete (MKE, Magyarországi Kárpátegyesület).
4. A sziléziai németek számára ez volt a legközelebbi magashegység.

A könyv szerint hét turisták által is mászható csúcsa van. Megpróbáltam térképek és internet segítségével összegyűjteni őket, végül 9 jelzett úton megközelíthető csúcsig jutottam:

(Megjegyzés: az adatokhoz Nagy Árpád "250 tátrai túra" c. túrakalauzát használtam fel.)

A listán szerepelhetne még a csúcsként jelölt Kis-Kriván, a maga 2334 méterével, melyen áthalad a Krivánra vezető ösvény. Megközelíthető a Nagy-Lomnici-Torony (2202 m) is turistaúton, de csak a Lomnici-nyeregnél véget érő felvonótól. (0,6 km, 15 perc, 30 m szint).

A tátrai mini-sorozat harmadik részeként hamarosan egy 2003-as, 3 napos túra beszámolójával jelentkezem.

Újabb két csodálatos timelapse-videóra bukkantam a Világutazó Blog jóvoltából, melyek megtekintése minden körülmények között ajánlott! A helyszín Izland (az "örök nappal" idején) és Hong Kong.

Midnight Sun | Iceland from SCIENTIFANTASTIC on Vimeo.

Hong Kong: Funky Time Lapse from Mister Jo on Vimeo.

Ha már szmogriadó van a városban, mi meg őszi szünetet tartunk, mi jobbat csinálhattunk volna, mint hogy felsétálunk a budai hegyekbe, és finom friss levegőt szippantunk be néhány órán keresztül?

Nem választottunk bonyolult útvonalat: a 61-es villamos Nagyhíd nevű megállójától indultunk a zöld jelzésen, a már régóta kiszemelt Apáthy-sziklához. A párás, szmogos időben nem volt az igazi a panoráma, de mindenképp megérte ebbe az irányba indulnunk, a kaptatós betonutak ellenére. Az aszfaltos szakaszok a szikla után elfogytak, a zöld jelzésen mentünk tovább, egészen az Árpád-kilátóig. Rövid teaszünet után a kék jelzésen ballagtunk le - a gyönyörű őszi színekben gyönyörködve a vitorlázó-repülőtérig, majd vissza Hűvösvölgybe.

A túrán készült képek ITT MEGTEKINTHETŐK.

Ki ne emlékezne a címben szereplő Gálvölgyi-klasszikusra a Van benne valami paródiájából? Tegnap visszaköszönt ez a klasszikus az m1-en, Gundel Takács Gábor új vetélkedőjében, a Maradj talpon-ban. Rég röhögtem ekkorát kvízműsoron :)

I Believe I can Fly ( flight of the frenchies). Trailer from sebastien montaz-rosset on Vimeo.

Véget ért a kerékpártúrák szezonja, így egyre gyakrabban kerül elő ismét a jó öreg túrabakancs. Október 23-a hétvégéjén sem tétlenkedtünk, és kellemes kirándulóidőben bizakodva indultunk el szombat reggel Galyatetőre.

Egyrészt, mert szép. Másrészt, mert imádom a timelapse videókat. (via Világutazó)

Un verano de TIME LAPSE / Summer timelapse from AKETXE on Vimeo.

2003-as emlékeim jutottak eszembe, amikor idén ősszel újra a Tátrába készültem. Akkor, bő nyolc évvel ezelőtt, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Az idei túrára pontosan egy hónappal később került sor, és sűrűn figyeltük az időjárás-előrejelzéseket is, így nem lepett meg bennünket, hogy ismét hóra kell számítanunk. Már a kifelé vezető út sem telt eseménytelenül. Donovalynál kapott el minket az első vihar: erős szél és némi hódara. Aztán Poprádig jól haladtunk, a Magas-Tátra tövében azonban ismét hóviharba keveredtünk. Az út egyelőre száraz volt, így nyári gumikkal is jól lehetett haladni, de a reflektort felkapcsolva olyan kép tárult elénk, mintha a Windows 98 "űrhajós" képernyővédője kapcsolt volna be. Lassan, de biztosan megérkeztünk szálláshelyünkre (Zdiar, Penzion Slovakia), ahol kis csapatunk egyik fele (javarészt CIB-esek) már vacsorához készülődött, a többiek pedig folyamatosan estek be érkezésünk után.

Az ismerkedés és a vacsora mellett beindult a másnapi túra tervezése is. Az első ötlet a Rysy (Tengerszem-csúcs) volt, melyre két éve már eljutottam, és bizony kételkedtem, hogy az idő másnap alkalmas lesz-e a csúcstámadásra. Nem én voltam az egyetlen bizonytalankodó, így másnap visszavettünk, és "csak" a Téry-házat vettük célba.

(via Világutazó)

Megrázó felvételek a 2011. március 11-ei, Japánt sújtó földrengésről és szökőárról, melyeket Yu Muroga furgonjának fedélzeti kamerája készített.

Alig másfél órája értem haza a Cserhátból, ennyire gyorsan ritkán születik poszt egy túráról, ráadásul az utolsó 4 beszámoló 75%-a archív volt, így épp ideje előállni valami frissel, ropogóssal!

Elöljáróban csak annyit: roppant eseménydús túrán vehetett részt, aki ma csatlakozott hozzánk! 9 órakor indultunk Bujákról. A szélrózsa minden irányából érkeztek résztvevők, amíg egymást vártuk és gyülekeztünk, felbukkant a környéken egy srác, aki eleinte csendesen figyelt, hogy mi történik itt, majd végül szóba elegyedtünk. Az egészből az sült ki, hogy Rajmund hazaugrott egy kis innivalóért (3 háznyira lakott), és csatlakozott hozzánk.

A 2007. augusztusi salzkammerguti kerékpártúra megpróbáltatásait kipihenve, több mint egy hónapos szünet után szervezett újabb túrát a Dróthuszárok legénysége. A célpont a Börzsöny volt, és hét közben már izgatottan figyeltük a híreket, kegyes lesz-e hozzánk az időjárás.

Enyhe, de szeles reggelen találkoztunk a Nyugati Pályaudvaron, majd a 7.55-ös vonattal Szobig utaztunk. Még el sem értük Letkést, mikor előbukkant a nap, és hosszabb-rövidebb időre néha elbújt, de alapvetően kellemes kora őszi melegben tekerhettünk. Az első kilométereken azért a szél nem kicsit nehezítette meg dolgunkat. Az újonc Inez élre is állt, és a Vámosmikoláig vezető, nagyrészt emelkedős szakaszon pont kényelmes 17-18 km/h-s tempót diktált - szembeszélben. Könnyítve a dolgát váltott vezetéssel haladtunk, amíg el nem értük a keményebb emelkedőket. Ez egy kicsit szétrázta 7 fős csapatunkat, de Kemencén egy lejtő végén aztán bevártuk egymást. Igaz Katit majdnem elkapta a hév, és tovahajtott...