Előző bejegyzésemmel azonos címen írtam egy hosszabb beszámolót is a 2003-as Tátra-túránkról. Könyvek és térképek segítségével rekonstruáltam az útvonalat, így az alábbi bejegyzés akár kalauzként is szolgálhat azoknak, akik egy emlékezetes hosszú hétvégét kívánnak eltölteni a Magas-Tátrában.

2003. szeptemberéig kell tehát visszautazni. Friss diplomával a kezemben, Tomival nekivágtunk egy kalandos utazásnak, az utolsónak a munkásélet megkezdése előtt. Úgy terveztük, hogy 2-3 éjszakát töltünk magashegyi menedékházakban. Nem volt kőbe vésett menetrend, csak terv, hagytuk, hogy a teljesítményünk és az időjárás befolyásolja a célkitűzést. A vonatjegy szerencsére nem szabta meg a hazaút időpontját. Vonattal utaztunk ugyanis Poprádig: két főre + vándortáborhoz ez bizonyult a legideálisabb választásnak.

Első nap Poprádról azonnal Ótátrafüredig villamosoztunk, majd a Tarajka (Hrebienok, 1284 m) és a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) érintésével a Téry-ház (Téryho chata, 2015 m) felé vettük az irányt. Már messziről látszott, hogy odafenn bizony hó fog várni minket, csak azt nem tudtuk, mekkora. A Zamkovszky-háznál egy angolul beszélő hölgy meg is próbált minket lebeszélni utunk folytatásáról, mondván hogy az ösvény le van zárva, de szerencsére igaza sem volt, és nem is hittünk neki. Bár nem igazán voltunk téli cuccokkal ellátva (szeptember közepén nem erre készültünk), az első etapot sikerrel vettük, a lenyugvó nap fényében még megcsodáltuk az Öt-tavi katlan tengerszemeit, majd nyugovóra tértünk a Téry-házban.

Az Ótátrafüred-Tarajka út 2,6 km a zöld jelzésen, átlagos menetideje felfelé 45 perc, 274 méter szinttel, de a feljutás siklóval gyorsítható. Tarajkától a Téry ház 6,2 km, 2 óra 45 perc, 731 m szint.

Folytatva a Tátráról, valamint a múltbeli túráim útvonalairól szóló írásaim újrapublikálását, beollózom ide a régi honlapomról azt a beszámolót, amelyet már az "Őszi túra a téli Tátrában" c. bejegyzésben is felemlegettem.

Akkor, 2003-ban, szeptember közepén vágtunk neki Tomival, hogy egy hátizsákkal és 3 napnyi ruhával, magashegyi menedékházakban éjszakázva keljünk át néhány hágón. Meglepetésként ért bennünket a hó, ami a Téry-háznál és fölötte várt minket, de végül teljesítettük a küldetést.

Íme a részletek:

Tátra, 2003.

2003. szeptember 7-én, kora hajnalban vonatra ültünk cimborámmal, Tomival, és kiutaztunk Poprádra. 3-4 napot terveztünk eltölteni a Tátrában, menedékházakban éjszakázva - még mielőtt az esős időszak kezdetét veszi. Amire nem számítottunk: érkezésünk előtt már havazott, és kb. 1800 méter fölött a hó - hol foltokban, hol teljes egészében - meg is maradt.

 avagy: Így írtam 2001-ben

Az alábbi sorok több mint 10 éve születtek, kezdő honlapszerkesztőként nyári túráink útvonalait örökítettem meg elektronikus formában. Túl sok hasznos információ nem lesz az alábbiakban, így inkább csak nosztalgikus, mint ismeretterjesztő bejegyzés következik...

A Tátra

A Tátra, a Kárpátok északi része, viszonylag kis kiterjedésű magashegység, melynek nagy része Szlovákiában, kisebbik fele Lengyelországban található. A szlovák rész 78 km hosszú, két része a Nyugati és a Keleti Tátra. A keleti hegység tovább osztható, az Alacsony és a Magas Tátrára. Ez utóbbi legmagasabb pontja a Gerlachfalvi csúcs, a maga 2655 méterével.

2001. nyarán tettünk néhány napos látogatást északi szomszédainknál. Egri barátaim autóval, jómagam vonattal érkeztem Poprádra.

Kerékpártúra a Zemplénben és környékén

A lomtalanítás egyik nagy előnye, hogy előkerülnek réges-régi kacatok, amelyek jó mélyen elraktározódott emlékeket hoznak a felszínre. Így jártam én is, amikor előkerült egy régi térképem, amelyen a biciklitúráim útvonalait rajzolgattam be, mielőtt még megkezdtem volna a Dróthuszárokkal a nagy országjáró teker(g)ést.

E térkép alapján sikerült rekonstruálnom két gimis kerékpártúra útvonalát is. Az elsőn, 1993-ban, 13 évesen a Fehérvár-Baja-Mohács-Drávaszabolcs-Kaposvár-Siófok-Fehérvár kört jártuk végig, egy évvel később (1994 nyarán) pedig a Zemplén felé vettük az irányt.

Első nap különvagonnal Szerencsig vittük a kerékpárokat. Kora délután már a kisváros utcáin tekertünk, ahol meg is kiabáltak minket a helyi öregek:

- Honnan jönnek?
- Székesfehérvárról.
- És mikor indultak?
- Ma reggel!

A tokaji kempingben sátraztunk. Foci VB döntő volt éppen (brazil-olasz), mi a sátorban hallgattuk a beszűrődő hangokat, de természetesen voltak, akik belógtak a városba, és tévén nézték végig - vagy legalábbis addig, amíg az osztályfőnök rájuk nem talált.

Tokajból Bodrogkeresztúron ár Sárospatak felé indultunk, de letértünk Tolcsva felé, a Zemplén belsejébe. Addig számunkra teljesen ismeretlen, gyönyörű de egyben nehéz táj várt ránk, gyakran szétszakadt a mezőny. Jó sokat tekertünk Füzérkomlósig, emlékeim szerint még eső is elkapott minket.

A másnapot önkéntes gyalogtúrával indítottuk a füzéri várhoz, és tiszteletünket tettük az országos kék-túra keleti végpontjánál. Újra bringára pattantunk, és Sátoraljaújhelynél átléptük a magyar-szlovák határt, hogy a szomszédos Borsban megtekintsük Rákóczi Ferenc omladozó szülőházát. Azóta sikerült ide újra eljutnom, szintén egy kerékpártúra alkalmával. A ház egyre jobb állapotban van, gyűjteménye gyarapszik, felújítási terveik bíztatóak - és szívesen látják a magyar csoportokat. A nap végállomása Sárospatakon volt.

Innen már jóval könnyebb terep várt ránk. Kisvárdáig talán csak a Cigándon való átkelés volt emlékezetes, sokan bámultak meg minket. Talán még a boltban / fagyizni is megálltunk.

Kisvárdára még visszatértünk, a túra végén innen vonatoztunk haza, Nyíregyháza érintésével. A környék felfedezésének azonban még nem volt vége, a Tisza és a Túr partjain számos csoda várt még ránk. A következő szálláshelyünk Tivadar volt, innen tettünk egy kört a Túr mentén, Szatmárcsekét (Kölcsey-emlékszoba és -síremlék, Tiszacsécsét (Móricz Zsigmond szülőháza) és Túristvándit (vízimalom) is érintve. (Jóval később, 2010-ben ismét visszatértem kerékpárral a környékre, erről itt olvasható fényképes beszámoló.)

Érdekes, hogy a második egyhetes kerékártúránk végéről sokkal kevesebb konkrét emlékem van, mint az első elejéről, de jó érzés volt, hogy amikor újra arra jártam, sorra villantak fel a bő 15 éves emlékképek. Remélem, még sok hasonlóban lesz részünk mindannyiunknak!

Dél-Dunántúli kerékpártúra

A lomtalanítás egyik nagy előnye, hogy előkerülnek réges-régi kacatok, amelyek jó mélyen elraktározódott emlékeket hoznak a felszínre. Így jártam én is, amikor előkerült egy régi térképem, amelyen a biciklitúráim útvonalait rajzolgattam be, mielőtt még megkezdtem volna a Dróthuszárokkal a nagy országjáró teker(g)ést.

Megpróbáltam e térkép alapján felidézni egy 1993-as, egy hetes kerékpártúra emlékeit, melyre osztálykirándulás gyanánt vitt el minket friss osztályfőnökünk a hatosztályos gimiben. 13 éves gyerekekkel bizony ez elég bátor vállalkozás, még úgy is, hogy akadt két segítője két volt tanítványa személyében. Egy fiú (Csaba) és egy lány, hogy minden kerek legyen...

Székesfehérvárról vágtunk neki a sátras-bográcsos túrának, és dél felé indultunk, megcélozva a Drávát és a horvát határszakaszt. Első nap Sárbogárd és Paks érintésével a Duna túlpartján fekvő Géderlakig jutottunk, és a falu focipályájánál sátrazva töltöttük az éjszakát. Másnap szintén a Dunához közel, de már egy kempingben sátraztunk Szeremlén. Kalocsát és Baját is érintettük, estére pedig természetesen halat készítettünk, máig emlékszem a hátizsákomban, egy nejlonzacskóban fickándozó afrikai harcsára. Meg Viktor Snickersére, amiről így a második napon derült ki, hogy nem csoki, hanem jégkrém. Mondanom sem kell, nem volt túl jó állapotban két nap kánikula után. A legemlékezetesebb momentum erről a napról mégis az, hogy egy kempingben voltunk Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, aki ugyanabba a bokorba járt könnyíteni magán, mint mi. Már egyetemisták voltunk, amikor a Közgázon vendégeskedtem, és J.G.-t meglátva felelevenítettük ezt a sztorit a többiekkel. Ő közben mögénk került, és megkérdezte, lepakolhat-e az asztalunknál levő szabad helyre. Az nem derült ki, hogy hallotta-e, miről sztorizgatunk éppen...

A következő állomásunk Mohács volt, ahol természetesen megtekintettük a csata emlékhelyét. Eddig kitűnő időnk volt, emlékeim szerint azonban a délután esősre fordult, nem is nagyon tudtunk volna hol sátrazni, így vészmegoldásként Bólyon, egy egyházi intézmény alagsorában kaptunk menedéket. Másnap már jobb idő volt, a villányi hegy lába előtt, Siklós és Harkány érintésével a drávaszabolcsi határátkelőig pedáloztunk. Itt vettünk vizet, majd egy szúnyog-lepte erdei úton egy Dráva-parti fövenyhez mentünk, és felépítettük sátortáborunkat. A sok vérszívó mellett a folyón rendszeresen megjelenő, és reflektorokkal pásztázó határőr-ladikok okoztak izgalmakat.

Hosszú nap várt ránk, Sellye-Szigetvár útirányon át Magyarlukafáig. A neheze a végére maradt: a Somogyi-dombság emelkedői szépek ugyan, de kegyetlenek is tudnak lenni. Főleg az ötödik napon. Azért nagy élmény volt Szigetvár főterén, annak a templomnak a tövében ebédelni, amit akkortájt hetente láthattunk a tévében, a Kisváros c. filmsorozat stáblistája alatt.

Utolsó előtti napunkon - leküzdve hegyet-völgyet - Kaposvár érintésével jutottunk el Igalra, ahol egy telek végében, a domboldalban sátraztunk. Egy hosszú nap várt még ránk hazáig, de a több mint 80 km ellenére belefért egy siófoki strandolás is. Sok-sok új élménnyel gazdagodva tértünk haza, de csoda is lett volna, ha nem hagy mély nyomot egy egy hetes bringatúra egy 13 éves srác emlékezetében...

Péntek délelőtt 9 óra. A kollégák nyugodtan kávéznak, nekem meg az jut eszembe: holnap estig egy percet sem fogok aludni. Legalábbis ha minden jól megy. A két évvel ezelőtti, sikertelen próbálkozás után újból túlélő túrára készülünk. A csapat is új és a szabályok is változtak kis mértékben: Timi, Szablac, Tomi, Dani és jómagam vágunk neki az ismeretlennek, azaz annak, hogy (részben az éj leple alatt) eljussunk A-ból B-be, minél több tereppontot érintve.

Az egyenlet kétismeretlenes. "A", a kiindulópont ismeretlen. A szervezők előzetesen fotókat szivárogtattak ki, amelyek a terepen készültek. Rét, sózó, magasles - ember legyen a talpán, aki ennyiből 100%-os biztonsággal beazonosítja az ország egyik tájegységét! Nekünk persze volt egy tuti módszerünk, amivel jól mellélőttünk, így sem a módszert, sem a tippünket nem publikálnám... Lényeg a lényeg, nem az Ipoly, hanem a Vértes felé vettük az irányt. Négy busznyi kiránduló, a mienkről is három különböző helyen szálltak le a csapatok. Mi Gánt határában kaptuk meg térképünket és útmutatónkat, a stratégiánk kidolgozására pedig beültünk a gánti Vértes Vendéglőbe. Barna sör és tárkonyos raguleves mellett kezdtünk el agyalni. Vértes-térképünk nem volt tökéletes: nem a Cartographia adta ki, így csak néhány útvonalat tartalmazott. Szerencsére az étteremben még volt egyetlen eladó példány a teljes értékű változatból. Ez meg is mentette a túránkat!

Nem gondoltam, hogy évekig kell várnom arra, hogy eljussak Gábor egyik gyalogtúrájára. A rossz sorozat most véget ért, hiánypótló és kerékpárút-felderítő jelleggel bakancsot öltöttünk, és néhány fanatikus dróthuszárral bevetettük magunkat a Visegrád-környéki völgyekbe.

Szerdán kihasználtam a jó időt, és a munka valamint az edzés közti felesleges 3 órát, és kirándultam egyet a Budaörs fölé magasodó "kopasz hegyek" egyikén, a Kő-hegyen. A térképen kötőjellel írják, Budaörs honlapján viszont mindenhol Kőhegyként emlegetik. Én is ezt a formát fogom átvenni, forrásom pedig a Budaörs Lexikon – Filipszky István és Grósz András munkája. A budaors.varosom.hu honlap is őket idézi.

Október közepére terveztük a 700 méteres Dobogókő meghódítását, de akkor az időjárás közbeszólt. Szeptembert idéző melegre most sem számíthattunk, de az égiek kegyesek voltak hozzánk, és idei utolsó kerékpáros túránkat szikrázó napsütésben teljesíthettük.

Két év után újra visszatértünk a Mecsekbe, hogy a cserkúti főhadiszállásról kiindulva két megerőltető, emelkedőkkel tarkított útvonalat járjunk végig Pécs környékén.

Pénteken mindenki a maga tempójában vágott neki a Pécsre vezető útnak, így a négy autó mind külön-külön érkezett meg a Batvölgyi vendégházba. Tágas tetőteret kaptunk, meg sem töltöttük a hat kétágyas szobát, és a két fürdő is elegendőnek bizonyult. A kissé hiányos konyhafelszerelést leszmámítva nem lehetett panasz a szállásra, sőt! Igaz, a kerthelyiséget nem tudtuk kiélvezni, pénteken a késői érkezés miatt, szombaton pedig a túra húzódott el, így már sötétben kellett grilleznünk. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Túlélő túra. Egy fogalom, amelyet már sokat hallottam, de hogy pontosan mi a jelentése, azt csak most sikerült megtapasztalnom. Röviden összefoglalva: benevezünk egy csapattal, majd péntek este elvisznek minket egy előre meg nem nevezett helyszínre. Itt megkapjuk a verseny során érintendő pontok térképét, majd irány az ismeretlen, kezdődhet a verseny.

A helyzet azért ennél sokkal bonyolultabb! Először is, a verseny előtti 1-2 hétben, úgynevezett kiszivárogtatás keretében küldenek a szervezők néhány, a bejárás során a helyszínen készült fotót, amelyből talán lehetséges kitalálni a helyszínt. Idén a legnagyobb segítség egy Karancs tűzhely egyik gombját ábrázoló kép volt (netről letöltve - meg is találtuk egy webshop oldalán), innentől az volt a legfontosabb előkészület, hogy Karancs-Medves térkép legyen nálunk. Mint később kiderült, ez sem volt elég...

Találkozó este 7kor az ELTE parkolójában. A busz az M3-ason indul kifelé, sokan tippelnek a Bükkre és a Mátrára. Salgótarján felé letér a busz, a Bükk kiesik, új jelölt a Cserhát. Mi meg csendben örülünk, pláne amikor beérünk Salgótarjánba. Jó a tippünk, a helyszínt illetően, jár is a 25 plusz pont - ha beérünk a célba. A buszon megkapjuk a szabályokat tartalmazó versenynaplót, amelybe majd fel kell jegyeznünk a megtalált tereppontokat, és az egyes helyeken kapott kérdésekre adott válaszokat. Ennél több segítség egyelőre nincs.