A Guinness Rekordok Könyve szerint a maratoni kosárlabdázás rekordját jelenleg két 12 fős Fülöp-szigeteki csapat tartja: 120 órán, 1 percen és 7 másodpercen keresztül játszottak egymás ellen, a végeredmény pedig meglepően szoros, 16.783 – 16.732 lett.
1997-ben, amikor először megfordult a fejünkben, hogy maratoni kosárlabda mérkőzést kellene szerveznünk, még nem volt ilyen egyszerű felkutatni az interneten a megfelelő és hiteles adatokat. De elsőre nem is a rekorddal törődtünk: annyit tudtunk, hogy két évvel korábban iskolánk, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium lelkes diákjai kerek 60 órán keresztül fociztak egymás ellen. A sportág és az időtartam tehát adott volt, már csak a lebonyolítási rendet kellett kitalálni, és kezdődhetett a toborzás!
Hosszas számolgatás után abban maradtunk, hogy nyolc csapat elegendő lesz. Két négyes csoportot csinálunk, a mezek színe alapján a négy fehér csapat küzd az összesített győzelemért a sárgák ellen. Egy-egy mérkőzés három órán át tart, majd jön két új csapat. Ha lement egy teljes kör, a sárgáknál újból az első csapat jön, a fehéreknél viszont a második, és így tovább. Így mindenki öt meccset játszik összesen a 60 óra alatt, és mindegyik ellenfelével legalább egyszer összecsap (az egyikkel kétszer). Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyik váltásban fix 9 órás pihenőkkel lehetett számolni, a másik oldalon viszont hol 6, hol 18 óra pihi állt rendelkezésre. Ez a beosztás annyira bevált, hogy 10 év alatt nem is változtattunk rajta.
Az első évben - egy két besegítő barát kivételével - az összes csapatot Telekis diákok alkották. Később aztán egyre többen csatlakoztak a város kosárlabda-életének aktív tagjai közül, és az ismeretségek révén Pakstól Egerig, Debrecentől Budapestig számos helyről érkezett segítség. Szükség is volt rájuk, hiszen az hamar kiderült, hogy 80-100 fős létszám alatt nemigen tudjuk végigjátszani a kitűzött időtartamot.
Ahhoz, hogy minden összeálljon, két fontos dolog még hátravolt: a terem és a pénz. Gimnáziumunk tornaterme sajnos túl szűkös volt egy ilyen rendezvényhez, így alternatív megoldást kellett keresnünk. Házaltunk a város majd' minden iskolájában, végül a Kelemen Béla úti István Király Általános Iskolában leltünk otthonra. Egy-két szponzor is befutott, de szerencsére nem volt nagy a költségvetésünk, és mindenkitől szedtünk jelképesnek mondható nevezési díjat is, így minden résztvevő kapott egy csapata színének megfelelő, egyedi emblémájú pólót, és éjjel-nappal korlátlan mennyiségben vedelhette a szódavizet.
Szép lassan minden darabka kirakós a helyére került, a tavaszi szünet csütörtökének reggelén, 1997. április 3-án feldobtuk a labdát, hogy aztán szombat este 8-ig "le se essen" (két évvel később a Fejér Megyei Hírlap fogalmazott így). Az eredmény persze nem számított, de azért feljegyeztük: a fehérek nyertek a sárgák ellenében 5276-4167-re. A végén hatalmasat pezsgőztünk, a következő évben már nem is mi mostunk fel, hanem takarítókat hívtunk.
Felejthetetlen élményekkel hagytuk magunk mögött a termet, és ahogy kiléptünk, máris a következő évi rekordkísérletről kezdtünk álmodozni.
Mint a bevezetőben is írtam, akkoriban még nehezebben lehetett kinyomozni az aktuális rekordokat és a megdöntésük feltételeit, mint ma, az internet segítségével. Emlékeim szerint olyan információink voltak, hogy 200 óra körüli az a mennyiség, amit le kellene pattogtatni, mindezt úgy, hogy videóra vesszük, végig orvosi biztosítással és játékvezetők közreműködésével játszunk, jelentősen csökkentjük a résztvevők számát, és nem is nagyon hagyjuk el a termet. Hosszas agyalás után úgy döntöttünk, "sok lesz nekünk ez a meló", de közben úgy megcsúsztunk a szervezéssel, hogy a tavaszi helyett a nyári szünetben tartottuk meg a II. NON STOP 60-at. A helyszín nem változott, a teremben a kánikula azonban elviselhetetlen volt, és a résztvevők száma is lecsökkent 101-ről 78-ra. Végigküzdöttük a 60 órát, de a lelkesedésünk nem csökkent: tudtuk, hogy egy év múlva is visszatérünk, de már újból a tavaszi szünetben! Ja, az eredmény 5261-5042 lett, és nagyon sportszerűen a szervezők ismét a vesztes oldalt gyengítették.
1999-re szinte rutinszerűvé vált minden: a csapatok alig várták, hogy jöhessenek, a támogatói kör és a helyszín is adott volt, egyre több néző tartott velünk esténként is, még a jegyzőkönyv-írásba is besegítettek, és a médiaszereplésekkel is megbarátkoztunk (Fehérvár TV, Reflex Rádió, később Vörösmarty majd Fehérvár Rádió). A harmadik találkozó egy "buzzer beater" triplával zárult, de az összesített eredmény szempontjából sok jelentősége nem volt: a fehérek 5502-5009-re győzték le a színeseket, akik ezúttal kékben játszottak.
2000-ben ismét pontrekordot döntöttünk, és a színesek szépítettek: 5475:5549 arányú győzelmükkel 3-1-re jöttek fel összesítésben. Csak egyetlen szépséghiba volt: idén először a szervezők fehér mezben játszottak... Ezen a meccsen debütált a jegyzőkönyvvezető szoftverünk is, amely érdekes statisztikákat szolgáltatott az arra fogékonyaknak a találkozó végén.
2001-ben még nem voltunk biztosak abban, hogy a jubilemumi 10. "hatvanórásig" el fogunk jutni, ezért úgy készültünk az ötödikre, hogy lehet, hogy az lesz az utolsó. Az öt is majdnem kerek szám, odáig is szép volt eljutni. A kis jubileum aztán minden idők legszorosabb derbijét hozta: a kékek mindössze 11 (!!!) ponttal diadalmaskodtak a sárga mezesek felett, így nem is csoda, hogy a záró 3 órás mérkőzés igazi vérre menő küzdelmet hozott. A végeredmény 5762-5773 lett.
2002-ben aztán kicsit változtatnunk kellett a jól bevált recepten. Az István Király Általános Iskolában igazgatóváltás volt, az új "diri" pedig úgy döntött, csak nappalra adja oda nekünk a termet, így meg ugye nehézkes megállás nélkül két és fél napig játszani... A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola dizájnos, de a szokásosnál valamivel kisebb tornaterme lett az új otthonunk. A kisebb terem meghozta, amit vártunk: minden eddigi pontrekordot megdöntve 12896 pontot dobtunk, ráadásul egész jó elosztásban. Ismét sikerült a csapatbeosztásokkal szorossá tenni a meccset, és csak az utolsó 3 órában dőlt el, hogy a sárgák diadalmaskodni tudnak a kékek felett. Ebben az évben először mindkét oldalon játszottak szervezők, így garantált volt, hogy a hatodik évben valamelyikünk végre a győzelem ízét is megérezheti. A sárgák 6479-6417-re győztek, a vesztes kékeknél szereplő szervezők óvást nyújtottak be, a 2/3-os többség elegendő volt az óvás elfogadásához, és a szervezőbizottság a mérkőzés újrajátszása mellett döntött.
Így 2003-ban ismét nekivágtunk...Pontos adataink nincsenek, de a feljegyzések alapján minden eddiginél kevesebb emberrel toltuk végig a 60 órát. A mérkőzés végig szoros volt, nagyrészt 100 pont alatt volt a különbség. Csak a végére léptek meg a kékek, és 6879:6765 arányban győzték le a sárgákat.
A nyolcadik hatvanórás annyira rutinból mehetett le, hogy semmilyen dokumentumot nem találtam róla. Így, ha Kevin sem tud semmit előtúrni a mágikus dobozából, akkor a végeredmény örökre a feledés homályába vész...
A kilencedik hatvanórásra aztán kicsit "hazaköltöztünk": a Teleki Blanka Gimnázium egyesült a Sziget utcai Általános Iskolával, és Sipos Imre igazgató úr, valamint a városi önkormányzat támogatásával már régi iskolánk új termében játszhattunk. A kilenc év alatt megcsappant a Telekisek aránya, de 80-90 lelkes kosarast így is sikerült összetoborozni. A végeredmény szorosra sikeredett: 6603-6524-re diadalmaskodtak a kékek a fehérek felett. Egy kis matek: a 3600 perces küzdelemsorozat 90 darab "hagyományos”, 40 perces mérkozésnek feleltethető meg. Ha a 2005-ös végeredményt leosztjuk ezzel a számmal, 73-72-es eredményt kapunk mérkőzésenként. Ez persze puszta matematika, semmi több, de jól tükrözi, mennyire kiegyenlített volt a mezőny, már-már elértük a 2001-es szintet.
A 2006-os évnek büszke, de fájó szívvel futottunk neki: éreztük, hogy most, a tizedik jubileumnál kell abbahagyni. Egyre kevesebben maradtunk a törzsgárdából, egyre kevesebb időnk volt munka mellett erre az egészre - és 10 év alatt ha nem is öregedtünk, de biztosan nem fiatalodtunk. Készültünk hát 1-2 meglepetéssel: nem ragaszkodtunk a folyamatos játékhoz, a meccsek között dobóversenyeket tartottunk, értékes nyereményekért. Fő attrakciónak pedig beiktattunk egy Fehérvári Legendák - NonStop60 All Stars gálameccset, valamint egy telekis Tanár-Diák-Öregdiák körmérkőzést. Azt hiszem, felejthetetlen élmény mindannyiunknak, akik pályára léphettünk. Na de ennek a hatvanórásnak is lett egy hivatalos végeredménye: csak éppen nem jegyeztem fel ezt sem, így egyelőre kérdéses, előkerül-e valahonnan :(
Ettől függetlenül nyugodt szívvel kijelenthetem: rengeteg élményt gyűjtöttünk ez alatt a tíz év alatt, és bátran mondhatom, hogy sok új, máig is kitartó barátság köttetett. Fájó szívvel búcsúztunk, de ki tudja, egyszer talán összejövünk még feleleveníteni a régi emlékeket. Ha nem is hatvan órára, de legalább egy sörre...
(A cikk a Teleki Blanka Gimnázium 140 éves fennállása alkalmából elindult emlékezés-hullám terméke.)
További információk a rendezvény 2005-ből fennmaradt honlapján: http://nonstop60.ingyenweb.hu/
